A kialakult ózonlyuk nagyobb, mint maga az Antarktisz, amely 14 millió négyzetkilométeres - közölte a Német Űrkutató Központ.

Az ózonlyuknak azonban nem csak a nagysága megdöbbentő, az adatgyűjtés 41 éves történetében ugyanis az évnek ebben a szakában sohasem volt ekkora a kiterjedése - hangsúlyozta az InfoRádiónak nyilatkozó légkörfizikus, Tóth Zoltán, a H-ION Kutató, Fejlesztő és Innovációs Kft. kutatómérnöke.

"December eleje-közepén nem az, hogy nem szokott ekkora lenni, de el is szokott tűnni.

Ugye az ózonlyuk egy időszakos jelenség; azok a fizikai körülmények, amelyek következményeképp létrejön, másfél hónapig állnak fenn."

Az Antarktiszon ugyanis most kezdődik a nyár, az ózonlyuk pedig szeptemberben, októberben, az ottani tavasz idején szokott kialakulni, és november közepére be is zárul.

Tóth Zoltán elmondta, hogy az ózonlyuk az emberi tényezők és légkörfizikai folyamatok együtt játszásaként alakul ki.

A déli sark felett télen egy stabil légörvény keletkezik, nem cserélődik a levegő a mérsékelt övi területek és a sarkvidék között, ezért képes extrém hideg kialakulni. Ez a mínusz 75-80 Celsius-fok roncsolja az ózonréteget, ez azonban még nem annyira roncsoló hatású, hogy kialakuljon az ózonlyuk. Azonban a déli sarkon tavasszal, amikor először jön fel a nap az égre a téli teljes sötétség után, az UV-sugárzás bontani kezdi a freongázokat, amelyet az emberi tevékenység juttatott a légkörbe, az így felszabaduló klór pedig erősen roncsolja az ózonréteget. A két hatás az örvény miatti nagy hideg és a freon okozta kémiai reakciók időlegesen, tavasszal kilyukasztják az ózonréteget. Idén azonban a szokottnál tartósabbnak bizonyult a déli-sarkvidéki örvény - magyarázta a minden eddiginél nagyobb ózonlyuk kialakulását Tóth Zoltán.

"Az a furcsa dolog történt, hogy az örvény nem oszlott fel. Elég jól behatárolható időszak az, amikor elkezd gyengülni, de most ez nem történt meg. A másik jelenség pedig erősödik: növekszik a napsugarak beesési szöge,

növekszik az UV-sugárzás intenzitása,

egyre jobban roncsolja az ózonréteget, szokatlanul durva jelenséget idézve elő."

A sarkvidéki területek és a mérsékelt szélességi körök közötti túl gyenge légtömeghullámokat a Csendes-óceán különösen hideg felszíne okozhatta a német kutatók szerint. A szokatlanul nagy és sokáig fennálló ózonlyuk Tóth Zoltán szerint globális problémákat nem okozhat, bár lehetnek olyan mérsékelt övi területek - például Dél-Argentína és Dél-Chile -, amelyek az ózon réteg elvékonyodása, hiánya miatt kitettebbek lehetnek a sugárzásnak.