eur:
413.48
usd:
396.47
bux:
78741.84
2024. december 22. vasárnap Zénó
Kerkez Milos, az Alkmaar játékosa, miután berúgta csapata második gólját a Lazio ellen a labdarúgó Konferencia-liga nyolcaddöntőjének első mérkőzésén a római Olimpiai Stadionban 2023. március 7-én. Az Alkmaar 2-1-re győzött.
Nyitókép: MTI/EPA/ANSA/Ettore Ferrari

Szoboszlai Dominik beindíthatja a gépezetet – felkészül Kerkez Milos?

Szoboszlai Dominik „elkelt”, hetvenmillió euróért a Liverpool csapatához igazolt – de az átigazolási időszak még csak most kezdődött, a magyar válogatott több más kerettagja is klubot válthat még a nyáron. Sőt, ketten már meg is tették.

Loïc Nego elhagyta a Fehérvár csapatát, s visszaszerződött Franciaországba. Továbbra is élvonalbeli klubban fog játszani, hiszen az Havre AC a tavasz végén visszajutott az élvonalba.

„Loïc egy nagy tapasztalattal rendelkező játékos, aki képes jobbhátvédként vagy középpályásként is játszani” – mutatta be a klub a szurkolóinak, megemlítve, hogy Loïc Nego mögött 347 profi mérkőzés és 43 európai kupatalálkozó áll. Nego hétfő óta már az új idényre készül a világoskék-sötétkék színű klubbal.

Marco Rossi döntésén múlik majd, hogy a 32 éves futballista a következő szezonban is meghívást kap-e a magyar válogatottba, mindenesetre tény, hogy elvileg egy erősebb bajnokságba szerződött a 2019 óta magyar állampolgárságú játékos.

Varga Barnabás, az OTP Bank Liga 2022–2023-as idényének gólkirálya, akit két fórumon is az idény legjobb játékosának választottak, a Pakstól a bajnok Ferencvároshoz igazolt. Már új csapatával készül, akár a jövő heti BL-selejtezőn is szerepelhet.

Sallai Roland kapcsán tavasszal gyakran lehetett arról olvasni, hogy esetleg Olaszországba igazol, elhagyva a Freiburgot. Azt is írhattuk volna: visszatér Olaszországba, hiszen légiós-pályafutásának első állomása a Palermo volt 2016–2017-ben. Az utóbbi idők híre szerint lanyhult iránta az érdeklődés Itáliából, elsősorban azért, mert a Freiburg egyáltalán nem szeretné eladni, csak nagyon előnyös ajánlat esetén engedné el.

Néhány napja a Bild arról írt, hogy Sallaival terveznek Freiburgban, még két éve van a szerződéséből. Érdekes volt a legnagyobb példányszámú német lap azon kitétele, amely szerint a válogatott játékos és környezete szorgalmazná a váltást.

Forró téma Kerkez Milos ügye. Hetek, lassan hónapok óta lehet arról olvasni-hallani, hogy a Benfica érdeklődik iránta, de a menedzsmentje azt is hangoztatja, akkor sincs „tragédia”, ha marad legalább még egy idényt a holland élvonalban, az AZ-ben.

Szerencséje, hogy balhátvédként, bal oldali középpályásként sok csapatnál hiányposztot jelentő szerepkörben játszik, s az előző idényben nagyon jó mutatókat produkált. Van nemzetközi tapasztalata, immár állandó magyar válogatott, s a Konferencia-ligában elődöntőbe jutott a csapatával.

Abban a sorozatban az alkmaari klub kiejtette a Laziót, Kerkez gólt is szerzett a márciusi, római mérkőzésen. Most pedig éppen a „Sasok”, a Lazio érdeklődéséről hallani. A footballnews24 írta meg: „A Sky Sport szerint a Lazio elnöke is fontolgatja a bal oldali játékos szerződtetését. Milos Kerkeznek hívják, és korábban többször is kapcsolatba hozták már a fehér-kék klubbal, de most úgy tűnik, nagyon közel van az átigazolása, és idén nyáron már a Lazio mezét viselheti.”

Ugyanott olvasható: „A Lazio az elmúlt hónapokban már érdeklődött a 2003-as születésű védő, Milos Kerkez iránt. A fiatal labdarúgó az AZ Alkmaar mezét viseli, de korábban a Milan U19-es csapatában is játszott. Valójában 2021-ben a piros-feketék tulajdonában volt, 2022 januárjában azonban eladták a holland bajnokságban szereplő csapatnak. Kerkez azonban a nyári átigazolási piacon visszatérhet Olaszországba, és a Lazio mezét viselheti.

Sarri megfigyelte a fiatal védőt a Konferencia-ligában vívott két mérkőzésen, és Kerkez Rómába szeretne költözni, mindenekelőtt a Bajnokok Ligájában játszani, amely lehetővé teszi számára, hogy minőségi ugrást hajtson végre. A Sky Sport beszámolója szerint a fiú igent mondott az esetleges átigazolásra, de jelenleg még nem folyik érdemi tárgyalás. A holland klub 15 millió euróra értékeli Kerkezt, Pellegrini végleges búcsúja esetén minden megvalósulhat.”

Az utolsó mondat talán némi magyarázatra szorul: az olasz válogatott Luca Pellegrini tavasszal a Lazióban játszott kölcsönjátékosként, de szinte biztosan visszatér a Juventushoz. Nagyon hasonló karakterű játékos Kerkez Miloshoz, ezért kelthette fel a magyar válogatott játékos Maurizio Sarri edző érdeklődését.

Ugyanakkor még a Benfica sem mondott le teljesen a megszerzéséről, állítólag immár a portugálok is hajlandók lennének megadni a 15 millió eurós árat.

Elképzelhető talán Callum Styles, a magyar névhasználat szerint Styles Callum klubváltása is. A középpályás a Barnsley játékosa, de a 2022–2023-as szezont a Millwallban töltötte. Sérülése ellenére 22 bajnokin játszott az angol második osztályban.

A Millwall szívesen megvenné a 2000-es születésű középpályást, de akad más kérő is. Mégpedig a Watford, amelynek menedzsere (vezetőedzője) a francia Valérien Ismaël, aki nem csak arról ismert, hogy a Werder Bremennél Lisztes Krisztián klubtársa volt, hanem, hogy a 2020–2021-es idényben, a Barnsley-ban dolgozott már Stylesszal. A klubváltásban döntő helyzetben van a Barnsley, mert a játékosnak még két évig él ott a szerződése.

Nyitott kérdés még Bolla Bendegúz jövője is. Erről menedzsere, Esterházy Mátyás is beszélt a napokban az InfoRádióban: „Nálunk van még pár játékos, akinek nyitott a jövője. Bolla Bendegúz az egyik ilyen, szeretném, ha ő is egy olyan helyre tudna kerülni, ahol azt a fejlődési ívet, amit Svájcban megkezdett, tudná folytatni.” A középpályás a Wolverhampton Wanderers tagja, de az előző két idényt kölcsönjátékosként a Grasshoppersnél töltötte. A zürichi klubban nagyon elégedettek vele.

Címlapról ajánljuk
VOSZ: a munkaerőpiaci helyzet javulása a nyugdíjas munkavállalóknak köszönhető

VOSZ: a munkaerőpiaci helyzet javulása a nyugdíjas munkavállalóknak köszönhető

Az elmúlt években a munkaerő-piaci aktivitást jelentős részben növelte a nyugdíjasok visszafoglalkoztatása, évente ugyanis körülbelül 15 ezer olyan friss nyugdíjas van, aki az ellátása mellett tovább dolgozik – mondta az InfoRádióban a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének elnökhelyettese. A VOSZ támogatja azt, hogy minél többen – erejüktől függően – akár csak heti két napban dolgozzanak nyugdíj mellett.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.22. vasárnap, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. december 22. 11:41
×
×
×
×