Infostart.hu
eur:
381.84
usd:
329.81
bux:
125961.98
2026. április 7. kedd Herman
Nyitókép: Vasas Jégcentrum/Facebook

Szintet lépett a műkorcsolya körüli balhé

Galambos Rita edző feljelentést tett, mert sokkot kapott az általa verőlegényeknek nevezett férfiaktól. Sebestyén Júliát sejti a történtek mögött,

Szerda reggel a Vasas Káposztásmegyeri Jégcsarnokában a Jégördög SE egyik edzője 7 óra körül kihívta a rendőrséget, miután idegen, félelmet keltő alakokat láttak a jégpálya körül – írja a Telex.

A helyszíni beszámolók szerint hárman vagy négyen lehettek, a gyerekek megrémültek, az egyikük sírva fakadt. Már hétfő délután is ott voltak oda nem illő elemek, ezt a Jégördög SE vezetőedzőjétől, Galambos Ritától tudta meg a lap, aki már ekkor értesítette a szövetséget a látogatókról. A vezetőedző hétfőn nem találkozott velük, szerda reggel azonban igen, amikor odaért az edzésére. Odament hozzájuk, és megkérdezte, hogy őt keresik-e. Később pedig az Újpesti Rendőrkapitányságon feljelentést tett az ügyben, megfélemlítés miatt. A férfiak közül csak az egyik volt szülő, aki a lányát nézte, a többiek nem.

Az ügy előzménye, hogy a Magyar Országos Korcsolyázók Szövetsége (MOKSZ) kedd délután fegyelmi tárgyalásra rendelte be Galambost. Azért szerették volna meghallgatni őt, mert a szövetség bejelentést kapott, ami szerint verbális összetűzés alakult ki közte és a szülők közt – teszi hozzá a híroldal.

„Nagyon örülök, hogy szeretnének minden ügyet kivizsgálni, de azt nagyon furcsállom, hogy velem kezdik, és nem azokkal, akik Sebestyén Júlia miatt már hónapokkal korábban panaszt tettek”

– nyilatkozta a Telexnek a vezetőedző, utalva arra, hogy márciusban több szülő gyermekbántalmazást sejtető levéllel fordult a szövetséghez Sebestyén Júlia Európa-bajnok pedagógiai módszerei miatt.

Galambos Rita állítása szerint „ezekben az esetekben a gyerekek fizikai bántalmazásra, evészavarra, fenyegetésre, pánikbetegségre, megfélemlítésre panaszkodtak, pszichológus kellett, hogy foglalkozzon velük. Saját szememmel láttam, hogy valakinek önmagát kellett pofoznia büntetésből. Valamennyi esetben közös szál, hogy ezek a versenyzők Sebestyénhez kötődnek. Ezeket a bejelentéseket valamiért félretették, elmaradtak a szembesítések”

Nyilatkozta alapján szerda reggel heves szóváltásba keveredett Sebestyénnel, mielőtt a rendőrségre ment volna. Azt is állította, Sebestyén az arcába nevetett, miután a nagydarab férfiakkal beszélgetett. „Az a sejtésem, hogy ezeknek az embereknek közük van Sebestyénhez, ha már beszélgetett velük. Ezt a rendőrségen is elmondtam, mert azt javasolták, hogy tegyek feljelentést, és én ezt meg is tettem.

Lehet, hogy Jeanne d’Arc leszek,

és ha fulladozom is, akkor sem hátrálok, mert csak az igazság érdekel. Az igazságnak pedig van egy olyan tulajdonsága, hogy az mindig kiderül.”

Az edzőnő meggyőződése, hogy a szövetséget a háttérből Sebestyén irányítja, a szakágvezetőre, egykori edzőjére, Gurgen Vardanjanra jelentős hatással van.

Sebestyén a Telexnek így reagált e-mailben az esetre. „A sajnálatos és a műkorcsolya sportágnak rendkívül káros, hónapok óta tartó gyűlöletkampány újabb mélypontot ért el. Galambos Rita az elmúlt hetekben szisztematikus hadjáratot vezetett ellenem, a klubomhoz (SKSE) tartozó szülők és sportolók ellen, és ma reggelre már verbális és fizikai erőszakba torkollt. Sajnos eddig is rendszeresen provokálta, sértegette az egyesület versenyzőit, a szülőket és ennek eredménye, hogy

a versenyzők már csak apák, férfi hozzátartozók kíséretében mernek edzésre jönni, mert félnek tőle.

A szerda reggeli edzések alatt ismét szidalmazta a szülőket, majd nekem és a kollégámnak támadt, nyomdafestéket nem tűrő szavakat használva. Megrongált és korcsolyával több helyen átszakított egy mosdóajtót is. A helyszínre rendőrök érkeztek, így sikerült megakadályozni a további tettlegességet. Egyik edző kollégám garázdaság miatt feljelentést tett. A szörnyű eset mutatja, hogy véget kell vetni a sportágban tapasztalható vádaskodásnak, rágalmazásoknak, mert ilyen borzasztó következményekkel járnak.”

Gurgen Vardanjan szakágvezető szerda délelőtt úgy döntött, hogy a Vasas csarnokában a szövetség által biztosított jégfelületet határozatlan időre felfüggeszti.

Címlapról ajánljuk
J. D. Vance élőben kapcsolta Donald Trumpot Budapesten: „imádom Viktort, nem engedte, hogy megtámadják az országát”

J. D. Vance élőben kapcsolta Donald Trumpot Budapesten: „imádom Viktort, nem engedte, hogy megtámadják az országát”

A magyar–amerikai barátság napja címmel nagyszabású rendezvényt tartottak az MTK Sportparkban. Az eseményen beszédet mond J. D. Vance amerikai alelnök és Orbán Viktor miniszterelnök.
inforadio
ARÉNA
2026.04.08. szerda, 18:00
Orbán Balázs
a miniszterelnök politikai igazgatója, az MCC kuratóriumának elnöke
Ma dől el a háború folytatása: Amerika pusztító csapásra készül, Trump civilizációs pusztítással fenyeget - Híreink az iráni háborúról kedden, percről percre

Ma dől el a háború folytatása: Amerika pusztító csapásra készül, Trump civilizációs pusztítással fenyeget - Híreink az iráni háborúról kedden, percről percre

Irán teljes elpusztítása következhet, ha nem állapodik meg Teherán Washingtonnal ma a háború lezárásáról - mondta Donald Trump amerikai elnök tegnap esti beszédében. Amerika az elnök terve szerint erőműveket és hidakat bombázna, Izrael a vasúthálózatot vette célba. A forradalmi gárda "alaptalannak" nevezte Trump fenyegetőzését, közben Teherán a szunnita olajállamoktól kér közbenjárást - Irán pakisztáni követe viszont pozitívan nyilatkozott a várható fejleményekről. Irán reggel ismét Izraelt, Szaúd-Arábiát, Bahreint és Jordániát támadta, emellett lövöldözés volt az isztambuli izraeli konzulátus körül is. Délután Donald Trump amerikai elnök az iráni civilizáció eltörlésével fenyegetőzött. Cikkünk folyamatosan frissül az iráni háború keddi fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×