Infostart.hu
eur:
351.97
usd:
304.29
bux:
133528.69
2026. június 13. szombat Anett, Antal

Gyurta Dániel elmondta, hogy látja az olimpia megrendezésének esélyeit

A mentális-pszichés felkészülés lehet az egyik legfontosabb tényező a tokiói olimpián szereplő sportolóknak – mondta az InfoRádiónak adott exkluzív interjújában Gyurta Dániel, London olimpiai aranyérmes mellúszója. A NOB tagja arról is beszélt, hogy a jelenlegi információk alapján milyen körülmények között rendezhető meg az olimpia július végén.

A három éve visszavonult úszó úgy látja, lesz olimpia, de arra kell számítani, hogy más lesz, mint a megszokott játékok.

A beutazás, a megérkezés, a faluban való elhelyezkedés, a versenyzők szállítása, mind-mind eltérő lesz a korábbiakhoz képest – sorolta az olimpiai bajnok. Hozzátette, jelenleg úgy néz ki,

a sportolók csak a saját sportáguk eseményeire mehetnek ki Tokióban.

Az egymásnak szurkolás tehát most nem lesz meg – szögezte le. Az is kérdéses, hogy Tokió városába kimehetnek-e majd a sportolók. Az sem zárható ki, hogy nézők nélkül tartják meg a versenyeket, teljesen rendhagyó olimpia lesz – mondta Gyurta Dániel, de azt is hozzátette, hogy ő a bizakodók közé tartozik, szerinte majdnem biztos az olimpia megrendezése, még akkor is, ha a helyszínen már azok a hangok vannak túlnyomó többségben, amelyek szerint nem lenne szerencsés, ha megtartanák a játékokat. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság teljesen elkötelezett a rendezés mellett.

A nemzetközi sport szereplőinek nagyon fontos ez a két és fél, három hét, az olimpia és a paralimpia, gazdasági és egyéb szempontokból is – mutatott rá Gyurta Dániel. Bízik benne, hogy megrendezik az eseményt, és a sportolók el tudnak majd vonatkoztatni a különleges körülményektől. Biztosra veszi, hogy a fizikai mellett a pszichés felkészülés is hangsúlyos lesz a megváltozott körülmények miatt, annak lesz ez szokatlanabb, aki már járt korábban olimpián. A tesztelés, a helyszínekre történő szállítás, az étkezés, a fertőtlenítés, a távolságtartás, a maszkhasználat, a testhőmérséklet tesztelése, az, hogy vezetik a versenyzők egészségi állapotát, és a hasonló intézkedések mind újdonságot jelentenek majd. Ezekre fel kell készülni előre.

Gyurta Dániel beszélt Cseh Lászlóról, a versenyzők nemzetközi súlyának növekedéséről és a sportdiplomáciai munkájáról is.

A teljes interjú meghallgatható ide kattintva - InfoRádió, Vegyesúszás, március 4.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.06.15. hétfő, 18:00
Virág Andrea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
Tisza-kormány: módosítanák a médiatörvényt, hivatalosan is megállapodás született a kárpátaljai kisebbségek jogairól

Tisza-kormány: módosítanák a médiatörvényt, hivatalosan is megállapodás született a kárpátaljai kisebbségek jogairól

A tegnapi nap számos fontos kormányzati döntést jelentett be Magyar Péter miniszterelnök. A jelzáloghitelek kamatstopja szeptember 30-ig fennmarad, meghosszabbítja a kormánya lakossági napelemes rendszerek és fűtéskorszerűsítések támogatását. Javítási és fejlesztési programot indít a legkritikusabb állapotú intézményekben a kormány. Péntek este megjelent a médiatörvény módosításáról szóló, a Tisza Párt képviselői által beadott törvényjavaslat, amellyel biztosítanák a közmédia függetlenségét a jövőben. A tervezet értelmében jelentősen átalakulna a szervezet működése, az MTVA helyett új felügyeleti szerv jönne létre Független Közmédia Testület néven. Magyar Péter pénteken azt is bejelentette, hogy Magyarország hivatalosan is megállapodott Ukrajnával a kárpátaljai magyar kisebbségek jogaival kapcsolatban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×