Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 8. vasárnap Aranka
Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke, olimpiai bajnok úszó a március 28-31. között megrendezésre kerülő debreceni, 120. úszó országos bajnokság sajtótájékoztatóján Debrecenben 2018. március 7-én. Az elnök bejelentette, hogy kezdeményezésére megalakul az Olimpiai Bajnokok Testülete (OBT).
Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

Nem csak a járványhelyzet forgatja fel az úszó országos bajnokság mezőnyét

Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség vezetője az InfoRádiónak adott interjúban elárulta, hogyan döntöttek, amikor látták, hogy ennyien rajtkőre akarnak állni.

A hagyományoktól eltérve külföldi versenyzők nélkül rendezik meg jövő keddtől Kaposváron az országos úszóbajnokságot, bár eredetileg nem így tervezték. Wladár Sándor, a magyar szövetség elnöke az InfoRádióban elmondta, az eseményen a szinte teljes hazai élmezőny mellett sok fiatal tehetség is bizonyíthatja felkészültségét, Szilágyi Liliána viszont - korábbi bejelentésének megfelelően - már ezen a versenyen sem indul.

"Amikor láttuk a beérkező nevezéseket, láttuk, hogy az bőven meghaladja az ötszáz főt, ezt követően döntöttünk úgy, hogy a külföldi országok sportolóinak jelentkezését elutasítjuk. Viszont úgymond felversenyzés is van, serdülő vagy ifi versenyzők is indulhatnak az ob-n. De kellett húznunk egy határt a létszámkorlát miatt" - részletezte Wladár Sándor, aki kíváncsi rá, hogy az elmúlt hónapok járvánnyal terhelt időszaka milyen nyomot hagyott a versenyzőkön.

Sós Csaba szövetségi kapitány korábban az InfoRádióban úgy fogalmazott, hogy az ob "kijózanító" lesz ebből a szempontból, különösen azok tekintetében, akik az ISL most zárult versenyében nem mérhették fel a szintjüket.

Erre reagálva Wladár Sándor úgy gondolkodik, "várjuk meg, mit hoz az ob".

"Az elmúlt időszakban a junior és serdülő országos bajnokságon Szabó-Feltóthy Eszter, Kós Hubert vagy Mihályvári-Farkas Viktória is kiválóan szerepelt, az élversenyzők pedig minden, de

minden támogatást megkaptak, covid ide vagy oda.

Az kétségkívül nehézség - akár Hosszú Katinka kapcsán is -, hogy amihez a versenyző hozzá van szokva, hogy kéthetente versenyez, és abból építi magát, ezek a lehetőségek nem voltak meg. De ez egy adottság, nem tudunk vele mit kezdeni. Ugyanakkor a megmérettetés lehetőség arra is, hogy olimpiai szinteket teljesítsenek, és az olimpiai csapatunkat bővítsék a versenyzők" - mutatott rá a "félig tele pohárra" is az úszóelnök.

Szilágyi Liliána döntése viszont - mely szerint a tokiói olimpiáig már nem ugrik medencébe versenyen - abszolút meglepte azok után is, hogy

"számos kommunikáció volt Liluval az elmúlt időszakban".

"A Magyar Úszó Szövetség biztosította a felkészülési lehetőségét, és ő maga is örült ennek a helyzetnek. Ezért is lepett meg a hír, de a versenyzőre való tekintettel egyéb információt nem szeretnék adni erről."

A teljes interjút Wladár Sándorral csütörtök 19.30-tól hallhatja az InfoRádió Vegyesúszás című műsorában.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Mi lett volna ha... a történelemben – másképp is alakulhatott volna a magyar vagy a német nép sorsa

Mi lett volna ha... a történelemben – másképp is alakulhatott volna a magyar vagy a német nép sorsa

Németországban nemrég új kiállítás nyílt, amely bemutatja, hogy a kulcspillanatokban milyen alternatív lehetőségek voltak egy-egy fontos, az ország jövőjét döntően befolyásoló döntésnél. Lakatos Júlia, a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója az InfoRádióban elmondta: a magyar történelemből nagyon nehéz kiemelni ilyen időpontokat, mert nem igazán van társadalmi konszenzus arról, kinek mi fáj, ugyanis szerinte a megosztottság a történelemszemléletünkben is jelen van.

Figyelmeztetés: a luxusigények felfalják – veszélyben lehet a zöld jövő

A megújuló energiaforrások globális térnyerése látványos, mégsem hozza el automatikusan a fosszilis korszak végét – mutat rá egy friss tanulmány. A kutatás egyik szerzője, Ürge-Vorsatz Diána szerint a globális energiaéhség erősebb, ezért az új megújuló kapacitások jelentős része nem a szén- vagy gázalapú erőműveket váltotta fel, hanem az új fogyasztást szolgálta ki.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×