Infostart.hu
eur:
360.82
usd:
316.81
bux:
143471.05
2026. július 27. hétfő Liliána, Olga

Oszama bin Laden is a "nézők" között egy focimeccsen

A kínos helyzetbe keveredett Leeds United labdarúgócsapata jelezte, hogy eltávolította az egykori terroristavezér, Oszama bin Laden fotóját a stadionjának lelátójáról.

A három hónapos szünetet követően Angliában zárt kapuk mögött rendezik meg a 2019/20-as szezon hátralévő meccseit. Az üres arénákba pedig több klub is azzal próbál némi életet lehelni, hogy szurkolóinak kinagyított fotóját ragasztja fel a székekre.

A Leedsnél 15 ezer rajongónak volt lehetősége, hogy képe kikerüljön az Elland Road lelátójára, amiért mindenkinek 25 fontot kellett fizetnie. Az akciót lelkesen fogadták az észak-angliai város együttesének hívei, a klub pedig ígéretének megfelelően felragasztotta a képeket az ülésekre. Az illetékesek viszont nem vették észre, hogy a 15 ezerből legalább egy ember biztosan nem a saját portréját küldte el, így keveredhetett a nézők közé az al-kaida terrorszervezetet alapító Bin Laden, aki már 2011-ben meghalt.

A Leeds United számára nagyon kellemetlen hiba akkor derült ki, amikor a csapat egyik drukkere szerdán Twitter-oldalán "köszönte meg" a klubnak, hogy Bin Laden mellett van a fotója a stadionban. A gárda vezetői ezek után azonnal intézkedtek, leszedték a képet, egyúttal mindenkit biztosítottak róla, hogy többet nem fordulhat elő hasonló eset.

Nem a leedsi az első ilyen ügy, nemrég ugyanis egy ausztrál rögbi bajnoki mérkőzésen "bújt meg" Harold Shipman brit sorozatgyilkos képe a drukkerfotók tengerében.

Címlapról ajánljuk

Lando Norris nyerte a Forma–1-es Magyar Nagydíjat

Norris csapattársa, Oscar Piastri váltóhiba miatt néhány körrel a befutó előtt a második helyről esett ki. A négyszeres világbajnok Max Verstappen végzett a második helyen. A vb-pontversenyt vezető Kimi Antonelli lett a harmadik, és 50 pontra növelte előnyét a pontversenyben.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen volt időközi választás

Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen volt időközi választás

A Tisza Párt frakciója Sonnevend Pált, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanárát jelöli alkotmánybírónak Hende Csaba megüresedett helyére, a parlament pedig már hétfőn megválaszthatja a testület új tagját. Három településen tartottak ma időközi önkormányzati választást: Bárdudvarnokon és Bakócán polgármestert és képviselőket választottak, Békéscsabán pedig az új egyéni választókerületi képviselő személyéről szavaztak. Szeptembertől nyilvánosan is elérhetők lesznek az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai, ezt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter jelentette be. Megújul a Népliget és a Planetárium. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel vasárnap.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×