eur:
415.02
usd:
398.7
bux:
78863.1
2024. december 19. csütörtök Viola

Vívó-vk - olimpiai résztvevő a magyar női tőrcsapat

A lengyeleket kis különbséggel maga mögött tartva a rangsorban kijutott a tokiói olimpiára a magyar női tőrcsapat.

A szakág utolsó kvalifikációs viadalán, Kazanyban a magyarok - Kondricz Kata, Kreiss Fanni, Lupkovics Dóra, Pásztor Flóra összeállításban - a hatodik, a lengyelek pedig a negyedik helyen végeztek, ezzel a nyolcpontos előnyből kettő megmaradt - olvasható a hazai szövetség Facebook-oldalán.

A szakág hazai képviselői néhány hónapja még nehéz helyzetben voltak, de novemberben Kairóban hatodikak, decemberben a franciaországi St. Maurban pedig negyedikek lettek, ezzel jelentősen javultak az esélyeik.

Az idei első, januári versenyükön hetedik helyen végeztek Katowicében úgy, hogy két legnagyobb riválisuk, a lengyel és a német válogatott mögöttük zárt. A magyarok így az utolsó pontszerző verseny előtt kijutást érő pozícióban álltak, nyolc, illetve 15 ponttal megelőzve európai üldözőiket.

A ranglista első négy helyezettje automatikus induló, Oroszország, Olaszország és Franciaország helye százszázalékos volt már a tatárföldi verseny előtt is, az amerikaiak pedig megint eredményesen vívtak, ezzel szintén az első négy között végeztek.

A rangsor első négy helyezettje után minden zónából (Európa, Ázsia-Óceánia, Amerika, Afrika) még egy-egy - az 5-16. helyezettek közül a sorban következő legjobb - válogatott biztosította helyét a tokiói mezőnyben. Ami az európai helyet illeti, a kazanyi vk előtt a magyarok álltak kedvező pozícióban, és az volt a helyzet, hogy ha a lengyelek és a németek nem jutnak négy közé, saját eredményüktől függetlenül megőrzik pozíciójukat. A nyolcaddöntőből mindhárom válogatott továbblépett, majd a magyarok az olaszoktól (13-45), a németek pedig a franciáktól (33-45) kikaptak, a lengyelek viszont rendkívül kiélezett küzdelemben egy tussal (42-41) megverték az oroszokat. Ekkor még mindig nem szállt el teljesen az esély azzal, hogy ha a magyar csapat ötödik vagy hatodik lesz, a lengyel pedig negyedik, és marad még egy kicsi nyolcpontos előnyből.

A kvalifikációs rangsorba beszámító vk-eredmények közül mindkét válogatott egy kilencedik helyet cserélhetett ki. A magyar csapat 45-27-re verte a németeket, majd 45-37-re kikapott az oroszoktól, ezzel hatodik lett, míg a lengyelek 45-36-ra alulmaradtak az amerikaiakkal szemben, végül pedig 45-41-es vereséget szenvedtek a franciáktól, így a magyarok számára kedvező negyedik helyen zártak.

A magyar női tőrválogatott 12 év elteltével lehet ott újra az olimpián. A csapat indulása azt jelenti, hogy egyéniben is három vívó indítható ebben a szakágban.

Csampa Zsolt, a hazai szövetség elnöke a helyszínen tekintette meg a versenyt, ahogyan azt a közmédiának adott interjúban elmondta. Kiemelte, "a lányok Feczer Viktor vezetőedző irányításával az elmúlt egy évben óriási munkát végeztek, amelynek gyümölcse most érett be". Felemelő érzésnek nevezte, hogy elnökként átélhette a férfi párbajtőrcsapat 2016-os kvótaszerzését Vancouverben, illetve a mostani kijutást is. Csampa Zsolt hangsúlyozta, még további három csapatnak esélye van arra, hogy ott legyen Tokióban (férfi kard, női kard, férfi párbajtőr), és bízik az ő sikerükben is.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.19. csütörtök, 18:00
Vecsei Miklós
felzárkóztatásért felelős miniszterelnöki biztos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke
Maratoni tájékoztatót tart Putyin, egyre inkább terhet jelentenek az észak-koreai katonák az oroszoknak – Háborús híreink csütörtökön

Maratoni tájékoztatót tart Putyin, egyre inkább terhet jelentenek az észak-koreai katonák az oroszoknak – Háborús híreink csütörtökön

Vlagyimir Putyin csütörtökön tartja év végi nagy tájékoztatóját, ahol a sajtó és orosz állampolgárok kérdéseire válaszol. A dél-koreai hírszerzés szerint már legalább 100 észak-koreai katona meghalt a harcokban, az oroszok számára pedig egyre inkább terhet jelentenek a rosszul kiképzett fegyveresek. Orosz közlések szerint csütörtökre virradóra Ukrajna masszív dróntámadást hajtott végre Oroszország ellen. A védelmi minisztérium szerint összesen 84 ukrán drónt lőttek le, ebből 36-ot a Rosztovi terület fölött. A megye kormányzója bejelentette, hogy egy drón- és rakétatámadás miatt tűz ütött ki a Novosahtinszk olajfinomítóban. Ukrán közlés szerint szintén a Rosztovi területen támadás érte Oroszország egyik legnagyobb vegyi üzemét, ahol rakétahajtóanyagot, lőszerhozzávalókat és robbanóanyagokat gyártanak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. december 19. 08:49
×
×
×
×