eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar
Jürgen Klopp, a Liverpool vezetőedzője sajtótájékoztatót tart a csapat edzőközpontjában 2019. május 28-án. A Liverpool június 1-jén a Tottenham Hotspur ellen vívja a labdarúgó Bajnokok Ligájának döntőjét, amelyre Madridban kerül sor.
Nyitókép: MTI/EPA/Peter Powell

Liverpool: nekik egyáltalán nem nyolc

Története során kilencedszer játszik szombat este döntőt Európa első számú klubkupájában az ezzel angol rekorder Liverpool FC. A „vörösök” ötször nyertek, háromszor kikaptak – s szinte mindig nagyon emlékezetes meccset vívtak.

1977. május 25. - Liverpool FC–Borussia Mönchengladbach 3-1

A római mérkőzésnek akadt már előzménye, e két gárda 1973-ban találkozott az UEFA-kupa döntőjében, s akkor a Liverpool nyert. Most is, megszakítva a nyugatnémetek sorozatát a királykategóriában, hiszen az előző három kiírásban a Bayern München győzött. Ez volt az angol klubok második BEK-győzelme a Manchester United 1968-as diadala után, egyben egy nagy sorozat kezdete: ezt is beleértve hatszor, illetve nyolc éven belül hétszer angol győztest avattak. A Bob Paisley által dirigált „vörösök” Clemence – Neal, Smith, Hughes, Jones – Callaghan, Case, McDermott, R. Kennedy – Keegan, Heighway összeállításban nyertek. Terry McDermott vezető gólja (28. perc) után a Gladbach dánja, Allan Simonsen (52.) még egyenlítet, de aztán a klub színeiben a 600. mérkőzését játszó Tommy Smith (64.) és Phil Neal (82., tizenegyesből) szerzett még gólt. Ez volt Kevin Keegan utolsó mérkőzése a Liverpoolban. A legendás menedzser, Bob Paisley híres mondása a meccs után: „Ez a második alkalom, hogy legyőzöm itt a németeket. 1944-ben egy tankot vezettem, amikor felszabadítottuk a várost. Ha bárki azt mondta volna, hogy harminchárom évvel később visszatérek ide, hogy megnyerjem a Bajnokcsapatok Európa-kupáját, őrültnek néztem volna. De nagyon boldog vagyok, szeretném a mai nap minden pillanatát megőrizni. Nem is ittam egy kortyot sem.”

1978. május 10. - Liverpool FC–FC Bruges 1-0

Amikor 1977 nyarán Keegan elment Hamburgba, Paisley Kenny Dalglisht, a Celtic csatárát vette meg a helyére. Akkor még a két játékos nemzetközi hírneve nem volt azonos, ehhez képest a Pool csak 60 ezer fonttal fizetett kevesebbet a skót támadóért annál, mint amennyit kapott a HSV-tól. Futballtörténelmi tény: Dalglish, aki King Kenny, a Kop királya lett, minden pennyt megszolgált. Már a londoni döntőben is, hiszen a belgák ellen ő lőtte az egyetlen gólt. Első liverpooli idényében 61 mértkőzésen 31 gólt szerzett. A „vörösök” a Clemence – Neal, Hansen, Hughes, Thompson – Souness, Case, McDermott, R. Kennedy – Dalglish, Fairclough tizeneggyel kezdték a döntőt, a második félidőben Jimmy Case-t Steve Heighway váltotta. Az Ernst Happel által dirigált belga csapatban helyet kapott a korábbi magyar válogatott Kű Lajos is.

1981. május 27. - Liverpool FC–Real Madrid 1-0

Sorozatban negyedszer nyerte angol csapat a BEK-döntőt, 1-0-s erdménnyel. (S aztán 1982-ben az Aston Villa hozzátett még egyet.) A Liverpool Alan Kennedy 81. percben elért találatával nyert. Kevésen múlt, hogy a balhátvéd játszhatott: előtte hat hetet kihagyott csuklósérülése miatt. Bob Paisley a Clemence – Neal, Hansen, Thompson, A. Kennedy – Souness, Lee, McDermott, R. Kennedy – Dalglish, Johnson tizeneggyel kezdett, Jimmy Case beállt a 85. percben a mérkőzés előtti hetekben sérülése miatt sokat kihagyó, ezért kissé erőtlen Dalglish helyére. Bob Paisley lett az első edző, aki háromszor is elnyerte a Bajnokcsapatok Európa-kupáját. A Liverpool háromszoros győztesként csatlakozott az Ajaxhoz és a Bayern Münchenhez, csak a Real Madrid előzte meg a megnyert titulusokat tekintve.

1984. május 30. - Liverpool FC–AS Roma 1-1, tizenegyesekkel 4-2

Immár nem Paisley, hanem Joe Fagan vezette a Liverpoolt Rómában, de ő is meghódította az Örök Várost. Ez mindeddig a Pool egyetlen BEK/BL-győzelme, amelyet az ellenfél városában harcolt ki. Az AS Roma, soraiban Paulo Roberto Falcãóval, Bruno Contival, Roberto Pruzzóval és Toninho Cerezóval, nagyon derekasan tartotta magát, Pruzzo a 42. percben kiegyenlítette Phil Neal vezető gólját. (A Liverpool négy BEK-győzelme közül háromban főszerepet játszott egy hátvéd által szerzett gól.) A trófea sorsa szétlövésben dőlt el, híressé vált a kép, amelyen a feszültségét levezetni igyekvő Bruce Grobbelaar a kapuban a hálót rágja. Lehet, hogy „megbabonázta” a római játékosokat, mert miközben Steve Nicol hibája után a következő négy liverpooli a kapuba rúgta a labdát, az olaszok kétszer is hibáztak. A Liverpool szinte egy új generációval nyerte meg a serleget: Grobbelaar – Neal, Hansen, Lawrenson, A. Kennedy – Johnston, Souness, Lee, Whelan – Dalglish, Rush, beállt még Robertson és Nicol.

1985. május 29. - Juventus FC–Liverpool 1-0

A tragikus emlékű brüsszeli döntőben, a Heysel stadionban a mérkőzés előtti borzalmak 39 életet követeltek. A két csapat játékosai először nem akartak játszani, majd, a még nagyobb bajt megelőzendő úgy döntöttek, pályára lépnek. A Grobbelaar – Neal, Hansen, Lawrenson, Beglin – Nicol, Whelan, Wark, Walsh – Dalglish, Rush tizenegy kezdett, de Gillespie már a 4. percben váltotta Lawrensont, majd beállt Johnston is a második félidőre. A „vörösöknél” mindössze két angol akadt a kezdő tizenegyben, a csapatkapitány Phil Neal és a középpályás Paul Walsh. Skót ellenben négy, ír pedig három is kezdett. A mérkőzés egyetlen góltját, egy tévesen megítélt büntetőből, Michel Platini lőtte, az 58. percben. A tragédia hozadékaként az UEFA hosszú évekre kitiltotta az angol klubokat, s köztük a Liverpool FC-t az európai kupaporondról.

2005. május 25. - Liverpool FC–AC Milan 3-3, tizenegyesekkel 3-2

Húsz évvel a Heysel-tragédia után, immár a Bajnokok Ligájában jutott döntőbe a Liverpool. Az AC Milan elleni találkozó minden idők egyik legnagyobb fordulatát hozta BL-döntőben. Az olaszok az első játékrész végére háromgólos előnybe kerültek Paolo Maldini egy, valamint Hernán Crespo két góljával. Rafa Benítez azonban felrázta a szünetben a Liverpoolt, amely Steven Gerrard, Vladimír Šmicer és Xabi Alonso révén kiegyenlített, majd 3-2-re megnyerte a szétlövést. A cseh Šmicer értékesítette az utolsó liverpooli lövést, Andrij Sevcsenko hibája után Steven Gerrardnak már nem is kellett lőnie. A Liverpool a Dudek – Finnan, Carragher, Hyypiä, Traoré – Xabi Alonso, Luis García, Gerrard, Riise – Kewell, Baroš tizeneggyel kezdett, beállt még Šmicer, Hamann és Djibril Cissé. A tizennégy játékos közül kettő, Jamie Carragher és Steven Gerrard volt angol, a többi tizenkettő tíz országot képviselt.

2007. május 23. - AC Milan–Liverpool FC 2-1

Ami sikerült 2005-ben Isztambulban, nem ment 2007-ben Athénben. Ismét a Milan jutott ellenfélnek, de az olaszok, elsősorban Pippo Inzaghi érdeméből, nyertek. A Liverpool a görög fővárosban a Reina – Finnan, Carragher, Agger, Riise – Pennant, Xabi Alonso, Mascherano, Zenden – Gerrard – Kuyt tizeneggyel kezdett, a második féidőben Árbeloa, Kewell és Crouch is beállt. A „vörösök” szépítő gólját a 89. percben Dirk Kuyt szerezte. Ismét Rafael Benítez dirigálta a csapatot, Bob Paisley és Joe Fagan után a harmadik edző lett, aki két BEK/BL-döntőt is játszhatott a Liverpoollal. Hozzájuk csatlakozik szombat este Jürgen Klopp.

2018. május 26. - Real Madrid–Liverpool FC 3-1

Az előző két kiírásban is győztes Real Madrid várt az ukrán fővárosban a Liverpoolra. Jürgen Klopp a Karius – Alexander-Arnold, Lovren, Van Dijk, Robertson – Milner, Henderson, Wijnaldum – Salah, Firmino, Mané tizeneggyel kezdett, Lallana már a 31. percben felváltotta a Sergio Ramos megmozdulása nyomán súlyos sérülést szenvedő Mohamed Salah-t. Az első félidő nem hozott gólt, majd Karim Benzema a liverpooli kapus, Loris Karius súlyos hibája után szerzett vezető találata után Sadio Mané gyorsan kiegyenlített. Ám Gareth Bale ollózása újra a címvédőt juttatta előnyhöz, sőt nem sokkal később a walesi el is döntötte a meccset. Jó, de nem védhetetlen lövését Karius bevédte.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×