Infostart.hu
eur:
385.96
usd:
332.57
bux:
120860.89
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt
Nyitókép: mlsz.hu

Csányi Sándor az UEFA alelnöke is lett

Csányi Sándor újabb négy évre UEFA vb-tag, illetve UEFA- és FIFA-alelnök lett Rómában.

Csányi Sándort, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnökét csütörtökön megválasztották az európai szövetség (UEFA) egyik alelnökének. A hírt az újraválasztott elnök, Aleksander Ceferin jelentette be az új végrehajtó bizottság első ülésén.

Csányit csütörtök délelőtt az UEFA római kongresszusán újraválasztották a nemzetközi szövetség (FIFA) alelnökévé és az UEFA végrehajtó bizottsági tagjává is.

Az MLSZ kiemelte, korábban sosem fordult elő, hogy magyar sportdiplomata egyszerre töltött be két ilyen magas rangú nemzetközi tisztséget, mint a FIFA és az UEFA alelnöki posztja.

„A magyar labdarúgás fejlődését ismerték el azzal az európai sportvezetők, hogy e két tisztségre második alkalommal is megszavaztak – mondta el a döntést követően az mlsz.hu-nak Csányi Sándor –, a bizalom egyben azt is jelenti, hogy díjazták az elmúlt évek nemzetközi munkáját. Hazánk kiemelt feladatok előtt áll: ilyen sorozat még soha nem adódott a magyar labdarúgás történetében. Idén májusban Budapesten lesz az év női labdarúgó-eseménye, a BL-döntő, jövőre a valaha volt legnagyobb férfi Európa-bajnokságnak adunk otthont – tizenegy más ország mellett –, 2021-ben pedig a szlovénokkal közösen rendezünk U21-es Eb-t. Elégedettek akkor lehetünk, ha a sportág hátterének fejlődését a klubok, és ezáltal a magyar válogatottak szereplése is visszatükrözi.”

Címlapról ajánljuk
Közel-Kelet-szakértő: egy iráni háború rendkívül kockázatos lenne most az Egyesült Államoknak

Közel-Kelet-szakértő: egy iráni háború rendkívül kockázatos lenne most az Egyesült Államoknak

Az Egyesült Államok jelen pillanatban komolyan mérlegeli a katonai csapás lehetőségét, ennek zajlanak az előkészületei. Iránban is egy komolyabb mozgósítást látunk a Forradalmi Gárda részéről, ez azonban nem jelenti azt, hogy az összecsapás biztosan be is fog következni – vélekedett Csicsmann László.

Napelemes pályázat: február 2-től lehet jelentkezni, kijöttek a részletek

A kormány honlapján kijöttek a pályázat részletei: minden, már napelemmel rendelkező, vagy annak telepítését vállaló család 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphat energiatároló rendszerek telepítésére. Egy két és fél oldalas formanyomtatványt kell kitölteni, a pályázatot február 2-től lehet benyújtani.
Esik az olaj, esik az arany, megy tovább a Mol - Mi történik a tőzsdéken?

Esik az olaj, esik az arany, megy tovább a Mol - Mi történik a tőzsdéken?

A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Részvénypiacokon összességében pozitív a hangulat, emelkednek az európai és az amerikai tőzsdék is. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×