Sebes Gusztáv az 1952-es év utolsó napjaiban a svájci Montanában labdarúgó értekezleten vett részt. Stanley Rous is jelen volt és megkérdezte tőle, mikor láthatnák vendégül az angolok az olimpiai bajnok magyar válogatottat.

Rögtön javaslatot is tett egy 1953. novemberi időpontra. Rous ezt rögtön be is jelentette Londonban. Sebesnek ebből bonyodalma támadt, másnap már közölte vele a sporthivatal első embere, Hegyi Gyula, hogy ezért Rákosi előtt is vállalnia kell a felelősséget, hiszen nem volt engedélye a mérkőzés lekötésére. Rákosi még aznap magához rendelte Sebes Gusztávot.

A szövetségi kapitány igyekezett a legalaposabban felkészülni, és a játékosait felkészíteni a nagy mérkőzésre. Október közepétől már csak a londoni meccs körül jártak a gondolatai. Elutazott Londonba és megnézte a Wembleyben a 4:4-es döntetlenre végződött Anglia-Európa-válogatott mérkőzést, melyet az angol szövetség kilencvenedik születésnapja tiszteletére rendeztek.

A mérkőzés utáni napon visszament a stadionba, futballcipőt húzott és kipróbálta a híres gyepet. Megfigyelte, hogy még a magasra fellőtt labdák sem pattannak fel egy méternél magasabbra. Lemérte a pálya hosszát és szélességét, sőt igyekezett megállapítani a nap állását is a mérkőzés kezdésének időszakában.

Megkérte Stanley Roust, hogy hadd vihessen haza egy mérkőzéslabdát, mire az angol futballvezér nagyon készségesen hármat adott neki. Sebes miután hazatért, kiválasztotta azt a pályát, amelyik méretei a legjobban hasonlítottak a Wembleyre. A Vasas népligeti pályája volt a legalkalmasabb, de még ezt is meg kellett nagyobbítani széltében és hosszában is öt-öt méterrel. Attól kezdve hetente háromszor együtt edzett a válogatott keret, kizárólag az Angliából hozott labdákkal.

A rosszul sikerült főpróba

Tíz nappal a wembleyi mérkőzés előtt, a válogatott a svédeket fogadta a Népstadionban. Az új arénában rendezett első, A-válogatott mérkőzésen messze nem a legjobb formáját mutatta a csapat. Az olimpiai elődöntőben ,,ízekre szedett", majd július elején Stockholmban is legyőzött - különben ne feledjük, 1950-ben világbajnoki harmadik - kék-sárgák ellen csak szenvedett a gárda, s nem tudott győzni. Mindez nem tett jót az Évszázad mérkőzésére készülő legénység önbizalmának.

Puskás Ferenc később így emlékezett erre a mérkőzésre: "Nagyon rosszul játszottunk a svédek ellen. A kapufára lőttem egy tizenegyest, ráadásul Hamrin fejesgóljával kiegyenlített az utolsó percekben. Egyébként, mint csapatkapitány, kértem Guszti bácsit a második félidőben, hogy hadd cseréljük ki a számunkra szokatlan angol labdát a miénkkel. De ő hajthatatlan maradt, azt mondta, meg kell szokni, hiszen Londonban is ilyennel játszunk majd. A szurkolóktól és a sajtótól kaptunk aztán hideget, meleget. Jól kiosztottak minket a döntetlen után. Azt mondogatták: ,,Minek mentek a Wembleybe, ha ennél többre nem vagytok képesek?

A Magyar Televízió négy évvel később kezdte meg kísérleti adását, így az emberek csak a rádióközvetítésekből tájékozódhattak ,,élőben" a futballmérkőzésekről. Szepesi György szinte mindenhová elutazott a válogatott csapattal, nem véletlenül tartották őt az aranycsapat tizenkettedik játékosának.

Szepesi később bebizonyította - aki a könyvtárakból kiveszi a rádióújság akkori számát, maga is meggyőződhet erről -, hogy biztos volt abban, hogy nyerünk Angliában. "Ezt az egy mérkőzést kétszer tűztük műsorra ugyanazon a napon - és ezt három héttel előbb intéztem így. A tervezet szerint az angol-magyart először élőben közvetítettem délután, majd este nyolctól megismételtük az egész mérkőzést. A sportosztály vezetőjeként ragaszkodtam ehhez a műsorrendhez, mert meg voltam győződve róla, hogy revánsot veszünk az 1936-os, 6:2-es angliai vereségért." - idézte fel, évtizedekkel később.

Örömök és csalódások című könyvében Sebes Gusztáv felelevenítette a november hetedikén, a szovjet követségen adott fogadáson történt találkozóját Nagy Imrével, a miniszterelnökkel. Nagy némileg aggódva érdeklődött afelől, milyen eredmény várható Londonban. Sebes nyugodtan felelt, azt mondta, ha a csapat meg tudja valósítani az ő taktikai elképzeléseit, akkor nyerhet.

A miniszterelnök némileg hitetlenkedve kérdezte, milyen taktika az, amelyben ennyire bízik Sebes. A szövetségi kapitány papírt kért, előkapta színes ceruzáit, s a kormányfővel félrehúzódva felvázolta elképzeléseit. Nagy csodálkozott, s azt mondta: ,,Ez olya, mint egy haditerv." Aztán őszinte csodálkozással a hangjában így folytatta: ,,Idáig úgy hittem, a futball a felnőttek gyerekjátéka. Ma megint tanultam valamit. Ezek után többre becsülöm a futballt, különösen, ha győz Londonban a magyar csapat."

Londonba utazva megállt a csapat Párizsban néhány napra és játszott a Renault-gyár csapatával. Azért éppen azzal, mert Sebes ott dolgozott a húszas években. Az Aranycsapat könnyedén nyert, rúgott tizenhárom gólt és ez tényleg segített abban, hogy tagjai elfelejtsék a svédek elleni mérkőzést és utózöngéit. Közérzetük és hangulatuk megváltozott, mire Londonba érkeztünk.

Idézzük ismét az 1986-ban elhunyt Sebes Gusztáv negyedszázada papírra vetett emlékeit: "Mindenki egészséges volt, csak Grosics panaszkodott arcüreggyulladásra. Ismertem Gyula nagy mérkőzések előtti hajlamát a hipochondriára, ezért megkértem az orvosunkat, doktor Pollatschek Gyulát, hogy keresse elő a legnagyobb injekciós tűjét, s nyomjon Gyulába valami ártatlan folyadékot.

A trükk elérte a kívánt hatást, mert a kapus a tű láttán egyből jobban lett. A londoni repülőtéren Stanley Rous fogadott, majd elkalauzolt bennünket az elegáns Hyde Park mellett lévő Hotel Cumberlandbe. A szálloda személyzete minden kérésünket teljesítette, egy kivétellel. Magyar konyhát nem tudtak biztosítani. Megtudtam viszont, hogy a közelben van egy csehszlovák étterem, magyar szakáccsal. Elmentem oda, s megegyeztem a tulajdonossal, hogy naponta kétszer ott kosztolunk."

Puskás Ferenc mesélte valamikor a kilencvenes évek közepén: " Kicsit meglepődtünk azon, hogy az angolok egyszer sem engedtek bennünket a Wembley füvén edzeni. Pedig a gyakorlati értelmén túl nagyon kíváncsiak is voltunk a csodálatosnak mondott pázsitra, amelyről már annyit hallottunk. Utcai cipőben és ruhában ugyan sétálhattunk egyet a pályán, így éreztük, hogy valóban puha és rugalmas - de a mérkőzés előtt ennyi volt az összes benyomásunk.

A Queen's Park Rangers pályáján, a Loftus Roadon edzhettünk, ami olyan volt, mintha nem is Londonban, hanem valahol vidéken lenne. Sebes pontosan tudta, hogy az angolok szívósan védekeznek majd, így olyan taktikát dolgozott ki, amellyel megzavarhatjuk őket. Ezért játszottuk végül a már ismert taktikát a Wembleyben."A taktika

Sebes Gusztáv emlékei ismét: "Alaposan átbeszéltük a taktikát a mérkőzés előtt, épp az ellenkezőjét akartam, mint amit Rómában az olaszok ellen játszottunk. Ott a védekezésre helyeztem a legnagyobb hangsúlyt, most úgy gondoltam, le kell rohannunk az angol csapatot. Lóránt a söprögető szerepkörét kapta, s így Buzánszky és Lantos közé Zakariásnak kellett hátrahúzódnia.

Bozsiknak, a támadó középfedezetnek minden idegszálával a támadások indítására kellett koncentrálnia, sőt, ha rés kínálkozott előre is törnie. A két szélső feladatköre is megváltozott, segíteniük kellett a védelmet. Ha a helyzet úgy kívánta, Budainak kellett az angol balszélsőt fognia, mert Buzánszky behúzódott a kapunk elé.

A csatársorban a belsők támadó feladatot kaptak. Miután szigorú emberfogásra lehetett számítani, felhívtam a figyelmüket az állandó helyváltoztatásra. Kocsisnak például jobbra-balra kellett elmozognia, Hidegkutinak pedig hátra, hogy a helyére Bozsik be tudjon törni"

A meccs napja

Angliában és az Egyesült Államokban 1992-ben jelent meg az Ian Hamilton szerkesztette Soccer (Labdarúgás) című cikkgyűjteményben az MTI egy meg nem nevezett munkatársa által készített hosszas beszámoló a nagy napról, s a győzelem itthoni fogadtatásáról. Érdemes ebből is kicsemegézni néhány apró részletet.

...November huszonötödikén borongós napra ébredt London. Kora reggel sűrű köd telepedett a Hyde Park fáira, ám amikor - úgy kilenc óra körül - a magyar játékosok leszállingóztak a Cumberland Hotel halljába, a portás bíztatóan mondta:

,,A köd teljesen eloszlik a meccs kezdetéig. Talán még egy kis napsütésünk is lesz..." A játékosok örültek a jó hírnek, különösen azért, mert előző este heves esőzés verte London utcáit, s ez annyira felidegesítette néhányukat, hogy aludni is alig bírtak. A mérkőzés előtti órák legfontosabb eseménye a taktikai értekezlet volt. Sebes azzal kezdte, hogy Anglia nagyon erős, de legyőzhető ellenfél.

S aztán személyre szabottan elmondta mindenki feladatát. Hidegkutinál hosszabban időzött: ,,Te, Nándi, először maradj elől egy kicsit, mert az angolok arra számítanak, hogy rögtön visszahúzódsz. Néhány perc után tényleg lépjél hátrébb, de folyamatosan változtasd a pozíciódat."
Aztán a szélsőkhöz fordult: ,,Budai és Czibor! Nehéz dolgotok lesz, hiszen a sávotokban a pálya egész területét be kell játszanotok. Előfordulhat, hogy hátul nektek kell őrizni a két angol szélsőt a tizenhatosunknál." Majd Bozsik került sorra: ,,Te kulcsember vagy. Az angol védők ugyanis kevésbé fognak figyelni rád mint a csatárokra. Ezért aztán bátran előre kell törnöd, főleg, ha Nándi arra helyet csinál. De ne feledd: a védekező munkád éppen ilyen fontos. Bozsik bólintott, s a szokott, lakonikus rövidséggel csak ennyit mondott: ,,Így lesz, Guszti bácsi!"

Háromnegyed egykor indult a csapat a szállodából a stadionba, két motoros rendőr vezette fel a buszt. Bő egy órával a kezdés előtt már az öltözőben volt a társaság. Máskor ilyenkor kisétáltak a gyepre, megnézték a pálya talaját, viccelődtek. Most nem. Mindenki csendben ült a helyén, s erősen koncentrált. Amikor az angol vezetők hívták a fiúkat a pályát szemrevételezni, Zakariás száraz humorát csillogtatva annyit mondott: ,,Melyik beteg akarja megnézni a műtőt az operáció előtt?"

Akkorra már a stadion tömve volt. A Királyi Légierő zenekara játszott, a nép azt hallgatta, vagy a meccsprogramot lapozgatta. Hamarosan felharsant Leo Horn sípja az öltözőfolyosón, s a két csapat kimasírozott a gyepre. Greenwichi idő szerint 2 óra 17 perckor Hidegkuti Kocsishoz gurította a labdát, elkezdődött az Évszázad mérkőzése.

Az első félidő

Buzánszky Jenő emlékei: "Nagyon idegesek voltunk. Nem ismertük az angol játékosokat, mert a magyar sajtó az osztrák-magyar határnál távolabbra nem tekintett. A londoni magyar nagykövetség kulturális attaséja minden tőle telhetőt megtett, hogy informálja Sebest az ellenfél játékosairól, de fogalmunk sem volt, hogy a diplomata mennyire ért a labdarúgáshoz.

Az öltözők előtti közös területen mindegyikőnk a partnerét kereste a szemével. Szerencsére abban az időben az a szám, amit a játékos a mezén viselt, jelezte a posztját. Nem ismertem Robbot, de lehet, hogy a saját csapattársai sem igazán ismerték, mivel akkor játszott először a válogatottban.

Jól megnéztem magamnak és próbáltam elkapni a tekintetét. Sokat megérezhet az ember, ha látja valakinek a tekintetét. Ahogy figyeltem őt, az adrenalin szintem emelkedni kezdett. Megmértem a pulzusom, körülbelül száznyolcvan lehetett a bemelegítés alatt.

Az angolok közül az akkori jobbfedezet, Billy Wright érte el először a századik válogatottságot. Később elismerte, lebecsülték a magyarokat: "Azt hiszem, nagyon lebecsültük a magyarokat. Ráadásul nemcsak taktikai téren. Amikor vonultunk ki a pályára, lenéztem és észrevettem, hogy a magyarok furcsa, könnyű futballcipőt viselnek, ami a bokacsont alatt végződött. Hátrafordultam a mögöttem lépkedő Stan Mortensonhoz, és odasúgtam neki a végzetes szavakat: ,,Nem lesz itt semmi gond, Stan, ezeknek még rendes szerelésük sincs". Tényleg ezt mondtam.

A magyar válogatott negyven másodperc alatt vezetést szerzett. A kezdés után Hidegkuti Kocsishoz tolta a labdát, aki hátrapasszolta Bozsiknak. A jobbfedezet Budait akarta játékba hozni, de előle Eckersley a partvonalon kívülre rúgta a labdát. A jobbszélső bedobását a holland bíró, Leo Horn szabálytalannak ítélte, s átadta a labdát az angoloknak.

Másodpercekre birtokolták csak azonban, mert a bedobást Zakariás elcsípte, majd egy-két lépés után Bozsikot választotta. Bozsik hosszú labdája megtalálta Hidegkutit, aki előtt három angol védő is állt.

A középcsatár azonban nem habozott, néhány lépés megtétele után a tizenhatos széléről éles lövést küldött Merrick mellett az angol kapuba. Mindez még kétszer annyi ideig sem tartott, mint a fenti akciót végigolvasni. A negyvenedik másodperc végén Magyarország már 1:0-ra vezetett a Wembleyben!
.
Az angolok egy gyors ellentámadás után az első negyedóra végén kiegyenlítettek. Johnston indította az akciót, elcsípve egy labdát a saját tizenhatosán belül, felvezette, majd Mortensonnak passzolt.

A középcsatár okos átadása Sewellt hozta helyzetbe, akinek lövését Grosics nem védhette. Percekkel korábban Czibor, Puskás és Hidegkuti kombinációja gyönyörű gólt eredményezett, ám ezt Leo Horn - érthetetlen okból - nem adta meg. Szerencsére ez így, utólag, már keveset számít. Fél óra eltelte után ugyanis Magyarország már 4:1-re vezetett. Hidegkuti szerezte a másodikat is: Puskás próbált kapura törni, de elnyomták, ő azonban estében is az ,,Öreghez" tudott passzolni.

A középcsatár kissé jobbra sodródva kapura lőtt - Eckersley már hiába próbált menteni. Majd Bozsik szabadrúgásába Puskás beletette a lábát, ez jelentette a negyedik gólt. A csapatkapitánynak ez már a második gólja volt a mérkőzésen, hiszen négy perccel korábban is betalált Merrick hálójába. Mégpedig egy olyan gólt szerezve, amellyel az angolok szerint is örökre beírta magát a futball halhatatlanjai közé.

Billy Wright - Geoffrey Green 1974-ben kiadott Soccer in Fifties (Futball az ötvenes években) című könyvében - magasztalta a ,,briliáns bal lábat" és gazdáját: "Puskás, a senkihez sem hasonlítható Puskás, hirtelen előttem termett a labdával. Azonnal a becsúszást választottam, határozottan, gyorsan mozdultam és tekintetemmel csak a labdát követtem. Tíz esetből kilencszer ez a szerelés eredményes lett volna, de ez volt a tízedik eset és az ellenfelem Puskás volt. Õ visszahúzta a labdát a talpával és az én becsúszó lábam csak a levegőt kaszálta. Ugyanilyen hihetetlenül gyors mozdulattal, megvillant a briliáns bal lába és a labda már békésen pihent a hálóban.

Ez a magyar futballtörténelem azon gólja - talán Farkas János 1966-ban a braziloknak lőtt találata vetekedhet vele -, amelyet a legtöbbször játszottak le ,,utóélete" során. A gól egyszerűen bámulatos volt, egyszersmind remek jellemzője az aranycsapat csatárjátékának.

A gólt eredményező mozdulatsor azt a forradalmi szabadságot és totalitást jelképezte, amely oly jellemző volt a Budai, Kocsis, Hidegkuti, Puskás, Czibor ötösfogatra. Kocsis hátul megszerezte a labdát, az éppen a jobb szélen ,,vendégeskedő" Czibornak passzolt. Czibortól Puskáshoz került a labda, a bal lábas kapitány az öt és feles jobb oldalán mozgott, hogy elkerülje Wright becsúszását.

Ha az ember filmen nézi ezt a gólt és minden képkockát megvizsgál, észreveheti, hogy Puskás első labdaérintése, amikor megkapja Czibortól a labdát, nem igazán tökéletes, különben Wright nem is próbálta volna meg a szerelést.

A labda elgurul Puskás lábától így tehát a hátrahúzás és a szerelés lehetősége egyszerre adódik a két játékos számára. De Puskás cselekvésben és gondolkodásban is gyorsabb a világ akkori egyik legjobb fedezeténél, az őt őrző nagyszerű angol kapitánynál.

4

A félidőben 4:2-re vezetett a magyar csapat, miután Stan Mortenson a 38. percben megszerezte az angolok második találatát. Az angolok letörtek, meglepettek és tanácstalanok voltak. A világhírű jobbszélső, az első aranylabdás, Stanley Matthews felidézte, hogy Johnston mennyire bizonytalan volt.

Stanley Matthews, a Varázsló, a világ egyik leghíresebb szélsője, később elárulta: "Az öltöző felé mentünk és Harry azt mondta nekem: ,,Egyszerűen nem tudom, mit csináljak. Szerinted menjek vele, vagy maradjak?" Nem tudtuk, hogy Hidegkuti hátravontan játszik majd. Ez a húzás teljesen összezavarta sorainkat. Egy Hidegkutihoz hasonló kvalitású játékos - de kevés volt ilyen...- , ha őrizetlenül játszik hátravontan, kivégzi az ellenfelet. Ez nem azt jelenti, hogy ha szorosabban őriztük volna, akkor nyerünk, de így semmi esélyünk sem maradt.
.
Puskás Ferenc mondta vagy másfél évtizede: "Az öltözőben így bíztattuk egymást: ,,Gyerünk, elkaptuk őket, csak nyugodtan, ezt kell folytatni." Azt mondtuk Grosicsnak: ,,Ha még egyet beengedsz, jól megverünk". Tényleg jó hangulatban voltunk. Persze Hidegkuti már az első percben lőtt gólja sorsdöntő volt. Öt játékos passza eredményezte és fantasztikus önbizalmat adott nekünk. Megnyugodtunk, csak a játékra figyeltünk, és ebben a légkörben a világ bármelyik csapatát megvertük volna. "

A második félidő

Tíz perccel a szünet után akár be is fejeződhetett volna a mérkőzés. Merrick ugyan a kapufára tolta Czibor fejesét, de onnan az éppen a tizenhatos vonalán álló Bozsikhoz pattant a labda. A jobbfedezet hatalmas erővel meglőtt labdája a hálóban landolt, mielőtt Merrick egyet pislanthatott volna.

Három perccel később - az ötvenharmadikban - Puskás gyönyörű passzal (úgy, hogy a labda földet sem ért), hozta helyzetbe Hidegkutit, aki kapásból bombázott a hálóba. Ramsey aztán büntetőből megszerezte az angolok harmadik gólját, de ez már nem sokat számított.

A másnap reggeli Timesban Geoffrey Green így foglalta össze az előző délutáni mérkőzést az angolok szemszögéből: ,,Idegeneknek érezték magukat egy idegen világban, a száguldó vörös szellemek világában, mert bizony annak tűntek a magyarok, ahogy elsöprő sebességgel, gyönyörű technikával és pontos befejezésekkel operálva mozogtak meggypiros mezükben. Beszéltek már arról, hogy új futballstílus fejlődött ki Dél-Amerikában.

A fő kifogás azzal a stílussal szemben mindig az volt, hogy hiányzik belőle az átütőerő a kapu közelében. Olyan vélemény is volt, hogy talán a legtökéletesebb stílus alakul ki az előreívelésekkel játszó kemény brit stílus és az előbb említett, élvezetes dél-amerikai játék keverékéből. Tegnap a magyarok, tökéletes csapatmunkával, ebből a középútból tartottak bemutatót."

Ezalatt otthon, Magyarországon

A legendássá lett mérkőzés alatt szinte elnéptelenedtek az utcák. A találkozót véget nem érő viták előzték meg, a felfokozott várakozás, az óriási érdeklődés a futballhoz alig konyítókból kreált ,,szakértőket". A nép az angol időjárásról, az angol labdákról és a Wembley stadion méreteiről polemizált, miközben összehasonlította Puskást Wrighttal, Merricket Grosiccsal, Bozsikot Sewellel. Úgy tűnt, mind a tízmillió magyart érdekli ez a kilencven perc.

November 25-én, szerdán, hangosbemondókon és hangszórókon keresztül szinte mindenki Szepesi György közvetítését, vagy az azon alapuló közleményeket hallgatta. Budapesten nagy áruházak, éttermek és üzletek biztosították az állandó közvetítést alkalmazottaik és a vevők számára, ahogy ezt már a bejáratoknál kiplakátolták: ,,Közvetítjük a mérkőzést".

Három órakor szinte egy lélek sem járt Budapest utcáin, kivéve azt a néhány helyet, ahol az emberek egy-egy hangszóró köré gyűltek. A mozikban üres nézőtér előtt játszották a filmeket, a buszok és a villamosok utas nélkül maradtak. A gyárakban átszervezték a műszakokat. A szénbányákban krétával írták a csillék oldalára a friss eredményt, hogy a mélyben dolgozók is értesüljenek az Évszázad mérkőzésének alakulásáról.

A Népsport különszáma már percekkel a mérkőzés lefújása után megjelent az utcákon. Csak Budapestről 8000 üdvözlő táviratot küldtek a győztes csapatnak. A magyarok szerda este tömegesen vonultak az utcára, hogy kifejezzék örömüket és ez a hangulat még napokig tovább élt.