A Radnóti Színház Legközelebbi ember című előadásában Elvirát alakító Sodró Eliza szerint a műnek nincs műfaja, vagy ha van: tükör. "Amibe ha belenézel, látod a hibáidat, az esendőségeidet, esetleg ha szép vagy" – fogalmazott a színésznő az InfoRádiónak adott interjújában. A tükörbe szerinte nem színészként vagy nézőként nehezebb belenézni, hanem "emberként".

"Az a varázslatos, hogy magamra is új módon látok rá, a szerepemre is, a környezetemre is. Ez egy más fénytörés. Bízom benne, hogy a nézőknek is hasonló felismerései lesznek" – mondta a színésznő.

A darab sok témát érint, ezért nem lehet meghatározni, hogy idősebbeké vagy fiatalabbaké, még csúnya szavak sincsenek benne, úgyhogy érzékenyebbek is "fogyaszthatják".

Az előadásban sokáig nincsenek indulatok, aztán egyszer csak igen. Hogy ilyenkor a szereplő "átégeti-e magán" a változást, arról Sodró Eliza azt mondta, "mindig vannak azonosulási pontok", de az ember "igyekszik minél pontosabban azt megjeleníteni, ami az adott helyzetben a legigazabb".

"Hajdu Szabolcs már a darab írásakor is nagyon figyelt arra, hogy ne maradjanak benne fölösleges mondatok, minden annyi legyen, ahogy az igaz"

– mutatott rá. A darab írójának szerinte hatalmas tehetsége van arra, hogy nincsenek a műveiben üresjáratok, felesleges mondatok. Sőt szerinte kicsit "rájuk" is írta a művet, így az egész "óraművé" válik, amelyben nem lehet csak úgy megváltoztatni egy-egy elemet.

Hogy mitől keltenek az előadás szereplői filmszerű hatást, arról úgy vélekedik, a gesztusokban sincsenek felesleges elemek, "rátétemények", de ez a szöveget is dicséri, "nem kell fejen állni" ahhoz, hogy a színész átvigyen egy mondatot, mert azok jók, "elég csak elmondani őket".

Sodró Eliza mostanában régi filmeket néz, de már csak azért sem érzi úgy, hogy "régen minden jobb volt", mert a "a világ iszonyatos tempóban elhúzott", a kockákat nézve néha már azt érzi, "vágd már el, jöjjön a következő snitt, nem bírom", mégis próbálja visszalassítani magát.

A film világára kitérve elmondta még, Magyarországon nincs filmszínészképzés, így ha egy színházi művész arra "kényszerül", hogy mozgóképen játsszon, adaptálódni kell, aztán viszont egy csomó mindent megtanul "élesben", amit elsőre nem tudott; ebben is sokat segít a rendező.

Arról is vallott:

a koronavírus-járvány nem volt számára traumatikus, sőt, pozitív hozadéka is lett,

mégpedig az, hogy az emberek elkezdték komolyan venni a betegségeket, és elfogadni, ha a másik rosszul van.

"Elkezdték komolyan venni a testük jelzéseit. Nálam is volt olyan, hogy 40 fokos lázzal bejártam korábban, végigfertőztem a társulatot, aztán ők is bejártak betegen. Ma már az van, hogy egyszer kapart a torkom és hőemelkedésem volt, beszóltam, hogy nem jövök ma, aludtam 12 órát, és másnapra semmi bajom nem volt. Az emberek toleránsabbak lettek a másik betegségére" – ecsetelte.

Szerinte amikor trauma ér valakit, akkor az azt jelenti, hogy kezdenie kell vele valamit, különben újra és újra ugyanazt fogja dobni az élet, csak durvábban.

A közelmúltban például nézett egy interjút egy kosárlabdázóval, akitől azt kérdezték, hogy az előző szezont kudarcként élte-e meg, mire a sportoló először a fejét fogta, majd azt mondta: minden kudarc egy lépcső a siker felé.

"Michael Jordan pályafutásában csak az számított sikeres évnek, amikor bajnokságot nyert. Miért? A többi az kudarc?

Az ember mindig tanul valamit" – mondta Sodró Eliza.

Pályakezdőként egyébként mindent elvállalt, amitől besokallt, akkor fogalmazódott meg benne először, hogy fog-e ebből még tanulni valamit.