A Budaörsi Latinovits Színház Kurázsi és gyerekei című darabja egyetemes kérdésekről szól: a háború és a béke folyamatos történetéről, jelenlétéről az emberi történelemben. A témának a szomszédunkban zajló háború ad aktualitást. Spolarics Andrea szerint a darab elkészítésekor elsődleges volt, hogy miként lehet erről jól, nagyon élesen és erősen beszélni.

"Számomra színészként az volt nagyon fontos, hogy ezt a vitatható, nem túl szerethető főszerepet – ami maga a Kurázsi mama – hogyan lehet maian, igazul, nagyon szembesítően és élesen ábrázolni. Ez nagy kihívás volt" – mondta.

A Kurázsi mama a háborúból él, a háborúban szocializálódott. Vámszedőként nyerészkedik, így éli túl a gyerekeivel együtt. Ezért busás árat fizet, hiszen a gyermekeit elveszíti a háborúban. Azt nem lehet tudni, ki lehet Kurázsi mama a háború nélkül, mert egész élete ebben teljesedik ki: ez egy túlélési technika. A legkézenfekvőbb megoldás az ő életében, hogy olyan dolgokat árul, amire szükség van.

A történet ott kezdődik, hogy a szereplők soha nem találkoztak a békével. "Nehéz a mi szemszögünkből megítélni, hogy ez milyen lehet, hiszen az én generációm nem találkozott még közvetlenül a háborúval. A béke szemszögéből nézzük, csak elképzelésünk lehet, hogy milyen lehet az, ha valaki folyamatosan a háborúban él. Akkor is meg kell élni, az élet akkor is élet" – mondta a színművész.

Zsótér Sándor rendező alapvető gondolata az volt, hogy miként lehet túlélni a háborút. Talpraesett, hétköznapi kurázsival, józan ésszel, gyakorlati gondolkodással megáldott nőszemély Kurázsi mama. Ő ugyan túléli a háborút, de a történet tragikusan zárul, és ez egy "nagyon éles és nagyon pontos" megfogalmazása annak, hogy nem lehet háborút túlélni semmilyen szempontból. Ha háború van, abban mindenki vesztes.

Spolarics Andrea szerint a hétköznapokban is szükségünk lehet olyan praktikákra, amit a Kurázsi mama alkalmaz, amennyiben már a pénz határoz meg mindent.

Az egész életünket az mozgatja, hogy életben maradjunk. Kell a kurázsi, kell az erő a talponmaradáshoz, a kitartás, a jó ötletek, a rafinált megoldások minden embernek napi szinten. Úgy véli, a mai ember számára már sok minden eltűnt, és a pénz központi meghatározója az életünknek. "Számomra ez egy nagy fájdalom, és nyilván ezzel mindannyian küszködünk" – jegyezte meg. "Azt nem tudom, hogy egy háborús helyzetben pontosan hogyan működnék, hogy lenne-e olyan túlélési stratégiáim, amivel a megúszásra játszhatnék" – tette hozzá.

Tanítás a színház mellett

Spolarics Andrea egy interjúban 2015-ben, a Bárka Színház megszűnésekor arról beszélt, hogy újra kellett fogalmaznia művészetét, új lehetőségeket találni. Volt szabadúszó is, majd megkeresték a Budaörsi Latinovits Színházból, aminek azóta is tagja. A pályamódosítás azért merült fel benne, hogy a megélhetését biztosítsa. "Ez minden színésznek napi gondja, főleg most, a mai világban. Rengeteg művészkollegám nem jut kellő feladathoz, vagy éppenséggel egyáltalán nem jut feladathoz és lehetőséghez" – mondta Spolarics Andrea.

Úgy gondolja, pályamódosítás esetén is folytatta volna a színészkedést, de a mindennapi megélhetéshez kell a pénz. "Egy olyan helyzetben, amikor az embernek nincs munkája, akkor kénytelen más lehetőségek után nézni."

Sporalics Andrea azt mondta,

ő maga mindig megpróbált több lábon állni, egyfelől azért is, mert a színházi világ egyre kiszámíthatatlanabb.

"Az életemben van egy olyan sarokkő, amihez mindig vissza tudok nyúlni. Igazából nemcsak praktikus okai vannak ennek, hanem egy olyan kreatív dolog is, ami mindig is foglalkoztatott" – utalt a tanításra a színművész. A tanítás folyamán nagyon sok kérdés felmerül, és sokat változtatott a személyiségén is az eltelt húsz év, amióta ezzel foglalkozik. Amikor meg kell fogalmazni fiataloknak a színészi munka a fontosabb pilléreit, akkor "nem lehet butaságokat mondani", mert akkor félrevezeti őket. "Nagy kedvvel csinálom, sőt, a saját épülésemre is használom ezt a tevékenységemet" – jelentette ki.

Pályája során akkor tanult sokat, amikor olyan rendezőkkel találkozott, akiktől sokat tudott lesni. Szerinte egy színész életében a legfontosabb az, hogy olyan legyen, mint a gumi: hajlékony, és mindenből tanulnia kell. Amit lehet, azt be kell szívni, mint a szivacs.

Az öregedéssel egyre nehezebb "tartani ezt a szivacsot", mert merevednek a személyiségjegyek, de még egy felkészületlen rendezővel is lehet úgy dolgozni, hogy abból lehet tanulni. "Ezt tartom a legfontosabbnak, és ezt próbálom a tanítványaimnak is átadni" – mondta.

A végén a színész áll a színpadon

Sporalics Andrea szerint egy színész életében rengeteg olyan helyzet adódhat, amikor nagy terhelést kap, sok minden múlik rajta, egyedül kell megoldjon helyzeteket. A rendezők eltűnnek, és egyszer csak ott van a színész egy előadással, amit el kell játszani, tovább kell vinni. A vége mindig az, hogy a színész megy ki a színpadra, ő találkozik a nézővel, és a teljes testével ott kell álljon, a lelkével, a sebezhetőségével túl kell élje, és meg kell mentse azt a helyzetet. "Ehhez nagyon-nagyon hajlékonyak kell lenni" – hangsúlyozta.

Megjegyezte: a Kurázsi és gyerekei darabban nem volt erről szó, Zsótér Sándorral csodálatos volt a munkafolyamat.

Amikor mégis úgy érzi, hogy magára maradt, és szinte lehetetlen megcsinálni a szerepet, akkor bízik magában. "Ez egy önbizalom. Bízom a saját képességeimben, a megoldókészségekben, a talpraesettségemben, bízom a Jóistenben" – mondta. Tehát képesnek kell lenni arra, hogy vannak olyan adottságaink, amiket ilyenkor elő tudunk húzni.

Emellé társul a tapasztalat: ha a színész már sok éve van a pályán, akkor vannak megbízható belső források, amiket elő lehet húzni. Sporalics Andrea megjegyezte, hogy a minket körülvevő világ nem arról szól, hogy ez minden nap meglegyen. Magánemberként is nagyon sokszor el lehet veszíteni a talajt, és "nagyon nehéz talpon maradni". Mindannyian ugyanabban a cipőben járunk, az önbizalmunkon kell dolgozni és azon, hogy képesek vagyunk a mindennapokat túlélni. A színpadon sincs másként. "Egy folyamatos önmagunkkal való munka, ez nem könnyű feladat" – vélekedett.

Sporalics Andrea szerint a színház levetülése annak, amiben élünk, és ilyen módon nem különválasztható a kortól, amiben vagyunk.

"Semmivel sem könnyebb nekünk, mint más embereknek"

– jelentette ki.

A színművész szerint nehéz átfordítani művészeti alkotásban ezeket a napi impulzusokat. Egy előadásnak jól kell tükröt tartania, hogy a néző gyomorszájast kapjon. Ezzel nem könnyű szembesülni. A Kurázsi mama egy durva kép arról, amiben most vagyunk. "Nagyon nehezen tudom függetleníteni magam ettől" – mondta.

Spolarics Andrea azt mondta, sokszor gondolkozik azon, hogy jó lenne egy szimpatikus női alakot játszani, de inkább megtalálják a kevésbé szerethető női karakterek. Ennek oka szerinte az, hogy nem szokott attól félni színészként, hogy olyat látnak meg benne, amit takargatni szeretne. Nagyobb kihívások azok a szerepek, amiknél meg kell merítkezni a sötét, nem túl szép emberi tulajdonságokban.

"Ezek oda-vissza hatnak az én saját életemre is nyilván, de nem bánom, mert az egy nagyon felemelő érzés, amikor látom a nézőtéren, vagy kapok olyan visszajelzéseket, hogy ezek tükröt tartanak" – tette hozzá a színművész.