Grisnik Petra egyetértett azzal, hogy – a felkérés pillanatában – a sok kihívás egyike a vele szemben támasztott óriási elvárás lehetett Grecsó Krisztián részéről, aki az egyik legszemélyesebb műveként tekint Vera című regényére. A színpadi adaptáció ötletgazdája a Kőszegi Várszínház művészeti vezetője, Gelencsér Ildikó volt; neki jutott eszébe a színésznő, miközben a regényt olvasta. „Felhívott, hogy az én hangomon hallja, és nincs-e kedvem ezzel valamit kezdeni” – idézte föl a Grisnik Petra, aki ezt követően azonnal megvásárolta a művet, és gyakorlatilag egy szuszra elolvasta azt. Mint mondta, nagyon magával ragadta, élményalapja, emlékei alapján pedig úgy érezte, köze van a Vera nevű kis-, illetve nagylányhoz.

Hozzátette: amikor elkezdődött az ötletelés, hogy a színpadi darab milyen formában valósuljon meg, voltaképpen magától alakult ki, hogy a szövegkönyvet is ő készítse el, hiszen érezte a regényen, hogy ez egy nagyon személyes dolog, amiről addig viszont még nem beszélt Gercsó Krisztiánnal. „De tudtam, hogy nagyon beleírta saját magát is, ezért úgy gondoltam, akkor tudom hitelesen megszólaltatni az interpretációmat, ha én is maximálisan személyessé teszem” – magyarázta a színésznő azt is elárulva, bizony okozott némi szorongást benne, amikor dramaturgként, íróként kellett beavatkoznia, hiszen neki nem ez a foglalkozása, miközben egy kiválóan megírt regényről van szó. Gercsó Krisztián végül azonban semmibe nem szólt bele, „ideális színházi szerzőként” teljesen szabad kezet engedve Grisnik Petrának abban, hogy mit kezd az ő szövegével.

A színésznő úgy véli, egyedül elmesélni egy történetet többféleképpen is lehet. Mint mondta, végül azért döntött úgy, hogy Vera mellett a többi szereplőt is meg kívánja szólaltatni a monodrámában, mert szükségét érezte annak a környezetnek a megteremtését, amiben a lány él, aminek elengedhetetlen kulcsfigurái azok a felnőttek és más gyerekek, akik a lányt körülveszik. Elismerte, ennek vannak igen szélsőséges megnyilvánulásai is az előadásban, miután bizonyos szereplők csak egy-egy szó, illetve mondat erejéig „villannak fel”, akiket egy erős gesztussal, hanggal, „egy lendületes ecsetvonással kell felfesteni”, hogy a néző előtt megjelenjen az az adott karakter.

„Úgyhogy én egyáltalán nem félek az ilyen szélsőséges megoldásoktól, sőt” – emelte ki Grisnik Petra, konkrét példaként említve a regény egyik szereplőjét, egy láncdohányos iskolatitkárt az évnyitón, aki bár a történetben többször is felbukkan, ekkor van is egy nagyon erős felvillanása. „Azt, hogy ő egy szétdohányzott hangú, dauerolt hajú asszony, annak meg kell jelennie abban az egy mondatban, amit ő elkiált ezen a bizonyos tanévnyitón, amit nem is volt szabad visszafogni, hiszen egy gyerek szemével ő egy igazi felnőtt karikatúrája” – magyarázta.

A Grisnik Petrával készült teljes beszélgetés alább hallgatható meg: