Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 4. szombat Ulrik
Nyitókép: Jelenkor Kiadó/Rab Zoltán

Láng Zsolt: úgy éreztem, Bolyai ott ül a szobámban

Láng Zsolt Bolyai című nagyregényéért nyerte el idén a Libri Irodalmi Díjat. A Jelenkor Kiadó gondozásában tavaly megjelent könyv két férfi életének párhuzamos története, Bolyai János matematikusé és az új könyvében Bolyaival foglalkozó íróé. Láng Zsolt úgy fogalmazott, a könyv azt mutatja be, hogyan válik a valóságból irodalom.

A fődíjas regényben Bólyai János, a tudós élete jelenik meg, de párhuzamosan a Bolyai kéziratait tanulmányozó íróéval, és kettejük téren és időn át folytatott párbeszédéből, a történelem, a képzelet és a valóság keverékéből épül fel a kötet.

"A elsődleges forrás az volt, amikor a vásárhelyi Teleki-tékában megpillantottam a Bolyai kéziratos hagyatékát, ami két magas papíroszlop volt. Ráadásul az egyik eldőlt, rá a másikra, részben szétszóródtak a kéziratok, és ahogy ott szedegettük, akkor szembesültem azzal, hogy mi is van ebben a könyvtárban" – idézte fel az InfoRádió érdeklődésére Láng Zsolt, a Bolyai című nagyregényével Libri Irodalmi-díjat nyert író a könyv keletkezésének körülményeit. Mint mondta, három évvel ezelőtt volt egy hat hónapos svájci ösztöndíja, ahova magával vitte ennek a több mint tízezer oldalas jegyzetgyűjteménynek a digitalizált változatát egy pendrive-on, és ott tanulmányozta.

A kéziratos hagyatékban sok minden van. Olyan leveleket vagy vázlatok, amelyeket megfogalmazott és elküldött az apjának, Bolyai Farkasnak, aki szintén kora kiemelkedő tudósa volt, vagy másoknak. Sok feljegyzés van az általa elképzelt nagy enciklopédikus tanról, ahogy megpróbálta a matematikai formulákba sűríteni a világ működését.

"Az volt számomra a legfontosabb, hogy látjuk, az ember hogyan írja a betűket, hogy amikor fáradt, akkor másképp írja; hogy milyen pacákat hagy, hogy húz át egy mondatot, vagy miket rajzolgat a lap szélére közben.

Számomra megszületett, úgy éreztem ott ül a szobámban valaki"

– mesélte az író. A regény megírásához ez volt az elsődleges forrása, persze mást is olvasott hozzá, de ez volt a lényeg, ez tette igazán érzékelhetővé, leírhatóvá azt a valakit, aki született a regény írásakor.

Mint mondta, lényegében a regény arról az íróról szól, aki ezekkel a jegyzetekkel találkozik, és tanulmányozza őket. S arról, hogyan lesz az egykori valóságból irodalom, a megírásról szól ez a másik szál. Az író szerint abban volt Bolyai János gondolkodása forradalmi, hogy nem egyetlen egy formát látott maga előtt.

"A világot is úgy látta, hogy nem egy világ van, hanem nagyon sokféle, s attól függően, hogy a térbe miket helyezünk bele, a tér tulajdonságai is megváltoznak. Az ő nem-euklideszi matematikája, geometriája azt jelenti, hogy nem csak egy geometria létezik, hanem több. A világtanát is arra vitte, hogy

nem egy világ létezik, amit mi látunk és magunk körül érzékelünk, hanem többféle világ van"

– ismertette Bolyai munkásságának velejét Láng Zsolt.

Az író már számos visszajelzést kapott a könyv megjelenése után, meg is lepte, hogy ilyen sokan elolvasták már.

"Az ember örül egy ilyen díjnak, mindenki örül, ha megdicsérik, egy ilyen díj pedig egyfajta dicséret, sőt ösztönző is a továbbiakra nézve" – tette hozzá az író.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Várhatóan még nyáron új államfőt választ az Országgyűlés: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit – videó

Várhatóan még nyáron új államfőt választ az Országgyűlés: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit – videó

„A mai napon a kormány nevében benyújtom az Országgyűlésnek az Alaptörvény 17. módosítását” – írta Facebook-oldalán Magyar Péter miniszterelnök, aki szombat délután videóüzenetben és 12 pontban tette közzé a módosítások részleteit. Az új köztársasági elnököt az alkotmányozási folyamat lezárultáig, de legfeljebb 5 évre az Országgyűlés választja meg, várhatóan még nyáron. Kevesebb sarkalatos törvény lesz, az országgyűlési képviselők mandátumát három ciklusra (12 évre) korlátozzák. A jelenlegi képviselők mandátumát ez nem érinti, de a következő választásoktól már alkalmazandó lesz. Vármegye helyett újra megye jön, nem lesznek főispánok sem.

Megváltoztak a nyarak, itt a bizonyíték: a mai magyar gyerekek egy sokkal forróbb éghajlatba születtek bele

A különböző generációk teljesen más nyarakat ismertek meg: több forró nap fordult elő a 2013–2025 között született Alfa-generáció születési időszakában, mint a megelőző X, Y és Z generáció idején együttvéve. A HungaroMet adatelemzéséből az is kiderül, hogy Budapesten egyre gyakoribbak és tartósabbak a hőhullámok.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Szombaton sincs megállás a belpolitikában: az egyetemi kuratóriumi pályázatok kiírása mellett továbbra is az uniós források és a költségvetés helyzete áll a fókuszban. Emellett napvilágot látott a kormány átfogó energiatörvény-tervezete, amely a dinamikus tarifák bevezetésével és komoly bürokráciacsökkentéssel reformálná meg a hazai árampiacot. Ezzel párhuzamosan az energiahatékonysági szabályok is szigorodnak, így az állami szervek az uniós értékhatár felett már csak közel nulla energiaigényű épületeket vásárolhatnak vagy bérelhetnek. A nap egyik legfontosabb politikai fejleményeként Magyar Péter fog beszélni arról, hogy a kormány benyújtja az Alaptörvény 17. módosítását, amelynek részleteit délután 16 órakor ismerteti egy rendkívüli bejelentésben. Szombati híreink a kormányzati munkáról percről percre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×