Infostart.hu
eur:
382
usd:
327.94
bux:
109069.32
2025. december 5. péntek Vilma

Világsztárral erősít a Magyar Rádió zenekara

A 2019/2020-as évadtól José Cura argentin operaénekes, zeneszerző, karmester a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek (MRME) első állandó vendégművésze lesz, az együttműködés részeként november 13-án Verdi Requiemjét vezényli a Müpában.

A megállapodás szerint José Cura három évig az MRME első állandó vendégművésze lesz mint énekes, karmester és zeneszerző - jelentette be Kovács Géza, a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek ügyvezető igazgatója a José Cura részvételével zajló szerdai sajtótájékoztatón Budapesten.

Az ősszel induló koncertévadban José Cura a Müpában vezényli Verdi Requiemjét november 13-án, 2020. január 29-én pedig a Zeneakadémián saját vígoperája, a Montezuma és a rőthajú pap című darab ősbemutatóját dirigálja. Énekesként Leoncavallo Bajazzók című operájában láthatja őt a magyar közönség 2020. április 21-én Canio szerepében a Müpában Kovács János vezényletével - ismertette a programokat Kovács Géza, hozzátéve: Cura Magnificat és Ecce Homo című művét még idén ősszel hanglemezre rögzítik.

"Ez az együttműködés elsősorban a közönségnek hoz rengeteg gyümölcsöt"

- hangsúlyozta. Kitért arra is, hogy már a közös külföldi hangversenykörútról is tárgyalnak. Az ügyvezető igazgató kiemelte, hogy Vásáry Tamás továbbra is a MRME örökös zenei főigazgatója, Kovács János pedig első állandó karmestere lesz.

Kovács Géza felidézte, hogy José Cura tavaly a José Cura zenei világa című produkcióban dolgozott együtt a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarával, Énekkarával és Gyermekkórusával. A nagyhéten három műve, a Modus, a Magnificat és az Ecce Homo szólalt meg.

José Cura az Ecce Homo című 45 perces, háromrészes oratóriumának ősszel kezdődő felvételéről elmondta, hogy ennek ütemezését ma kezdik el. A mű felvételén Elisa Balbo szoprán, Vesselina Kazarova mezzoszoprán, Ramón Vargas tenor és Nicolas Testé basszus működik majd közre.

Tíz nappal a felvétel elkezdése után pedig megtartják első nyilvános szereplésüket Verdi Requiem című művével, ami szintén nagy kihívást jelent - közölte a művész.

A Montezuma és a rőthajú pap című vígoperát úgy jellemezte, hogy a zene mögött egy nem annyira vicces, de csodálatos történet áll. Szerinte a mű a közönségnek jó szórakozást nyújthat, hiszen Vivaldi, Scarlatti és Handel találkozását és beszélgetését eleveníti fel. A Magyar Rádió Művészeti Együtteseivel közös terveikről elárulta, hogy többek között Németországba és Szlovéniába utaznak majd turnékörútra.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Karácsonyi roham ide vagy oda, a kereskedelmi szövetség borúsnak látja a helyzetet

Karácsonyi roham ide vagy oda, a kereskedelmi szövetség borúsnak látja a helyzetet

Az Országos Kereskedelmi Szövetség álláspontja szerint még egy erős karácsonyi roham sem fogja egyenesbe hozni a kiskereskedelmi forgalom éves alakulását. Kozák Tamás, az OKSZ főtitkára szerint az árrésstopnak nincs jelentős hatása az élelmiszer-kereskedelem növekedésére, miközben az intézkedés jelentős károkat okoz az üzletláncoknak.

Orbán Viktor péntek reggel: a következő napokban derül ki, hogy a háború továbbterjed a mi irányunkba vagy letekerik a lángját

A Kossuth rádióban kezdte pénteki munkanapját a miniszterelnök. Elmondta: ha a háborút a harctéren kell megoldani, a fenyegetettség nőni fog – fogalmazott. Beszélt az orosz energiától való függésünkről, a gyenge Európáról, a Tisza Párt állítólagos programjáról és a kettős állampolgárság népszavazásának évfordulójáról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.05. péntek, 18:00
Bódis László
a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×