Moszkvában született, a családi legenda szerint felmenői között skót is akadt: George Lermont skót nemes 1613-ban szegődött az orosz cár szolgálatába, lovassági századosi rangig vitte és 1634-ben csatában esett el. Lermontov anyja korán meghalt, a hároméves gyermeket a céltudatos és kemény anyai nagyanya vette magához, aki - a később szintén fiatalon elhunyt - apának nem engedett beleszólást a nevelésbe. A vézna és beteges gyermek kitűnő iskoláztatásban részesült, francia, német és angol házitanítói voltak. Betegsége miatt nagyanyjával gyakorta megfordult a kaukázusi gyógyfürdőhelyeken, s az egzotikus táj maradandó élményt jelentett számára.

1827-ben Moszkvába költöztek, ahol Lermontov a Moszkvai Egyetemhez tartozó nemesi kollégiumban folytatta tanulmányait. Irodalmi érdeklődése korán felébredt, elsősorban Puskint és Byront tekintette példaképének. Ekkoriban írta meg, még Byron stílusában, a Cserkeszek és A kaukázusi fogoly című elbeszélő költeményeit, s ekkor született A démon című művének alapgondolata is. Moszkvai egyetemi évei alatt született az Egy különös ember című színműve is, amely a diáktársadalom jellegzetes gyűlöletét tükrözi a cári önkényuralom és a jobbágyság intézménye iránt. Lermontovnak 1832-ben egyik tanárával támadt összetűzése miatt távoznia kellett az egyetemről, s Szentpéterváron a tisztiiskola növendéke lett. Az iskola elvégzése után zászlósként a Carszkoje Szeló-i testőr-huszárezred soraiba lépett.

Fiatal tisztként ideje legnagyobb részét a fővárosban töltötte, az arisztokrácia köreiben mozgott. Élményeit az Álarcosbál című drámájában írta meg, de a darabot a cenzúra háromszori átdolgozás után sem engedte színre vinni. Ekkor bontakozott ki az egész életét végigkísérő mély, ám viszonzatlan vonzalma a régi nemesi családból származó Varvara Lopuhina iránt. 1837 januárjában mélyen megrázta Puskin halála, az alkalomra írott A költő halála című ódájában szenvedélyes vádbeszédet fogalmazott meg a költőt halálba üldöző társadalomról. A vers kéziratokban terjedt, s mivel utolsó sorait a cenzúra nyílt forradalmi felhívásnak értelmezte, I. Miklós cár a Kaukázusba száműzte Lermontovot. Õ beutazta a Kaukázus városait, járt a hegyekben, megismerkedett az itt élő dekabristákkal, s a grúz értelmiség kiemelkedő tagjaival.

Nagyanyja közbenjárására 1838-ban visszatérhetett Pétervárra, s az elkövetkező három és fél év irodalmi sikereinek ideje lett. Sorra jelentek meg versei, Puskin utódaként emlegették, s azért is tisztelték, hogy a szabadság eszméjét hirdető verse miatt kellett száműzetést szenvednie. Barátságot kötött a nyugatos értelmiség vezető lapja, az Otyecsesztvennije zapiszki szerkesztőivel, elsősorban a kiemelkedő kritikus Belinszkijjel. Ebben a rövid időszakban fáradhatatlanul dolgozott: befejezte A démon és a Cserkesz fiú című elbeszélő költeményeit, 1838-1840 között pedig megírta a Korunk hőse című regényét, az orosz prózairodalom egyik fontos mérföldkövét. A mű főhőse a cinikus, tehetséges és démonikus Pecsorin, Lermontov nemzedékének és korának igazi képviselője.

A költőt 1840 februárjában a francia követ fiával vívott párbaja miatt ismét a Kaukázusba száműzték egy olyan ezredhez, amely veszélyes katonai akcióra készült. A költő részt vett az összecsapásokban, s a Valerik folyónál lezajlott ütközetben merészsége még a harcedzett veteránokat is meglepte. Kitüntetésre is felterjesztették, amit azonban I. Miklós megtagadott, de kapott két hónap szabadságot, amelyet Pétervárott töltött el. Azt tervezte, hogy elhagyja a katonai pályát, és csak az irodalomnak él, saját folyóiratot indít, és új regények megírására is készült.

A tervek azonban tervek maradtak, útban állomáshelyére Pjatyigorszkban megállt, hogy gyógykezeltesse magát. Az üdülőhelyen sok régi ismerőssel is találkozott, köztük régi iskolatársával, Nyikolaj Martinovval is. Az előkelő társaságban az éles nyelvű költő megsértette Martinovot, aki párbajra hívta. Lermontov nem vette komolyan az összetűzést, s az 1841. július 27-én lezajló párbaj során a levegőbe lőtt. Ellenfele azonban pontosan célzott, s pisztolygolyója kioltotta a mindössze 27 éves Lermontov életét.