Infostart.hu
eur:
364.62
usd:
325.07
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Gazdasági válság idején Adolf Hitler is kevesebbet ér

A vártnál jóval kevesebbért kelt el azt a Hitler-festményt, amelyet egy angol nő születésnapi ajándékként kapott fiától.

Műértők szerint Adolf Hitler  a templomot ábrázoló tájképet 1915 és 1918 között festhette a francia-belga határ közelében. Az alkotást, amelynek bal sarkában jól látható a "művész" aláírása, egy 2006-os árverésen vette meg egy brit férfi 10500 fontért (több mint 3 millió forintért).

A férfi később születésnapi ajándék gyanánt édesanyjának adta a festményt, aki azonban az alkotó személye miatt nem akarta kiakasztani a falra, és úgy döntött, inkább megszabadul tőle. A Preux-au-Bois temploma című képet Cornwallban árverezték el, ám jóval kisebb bevételt hozott tulajdonosának. Hitler képe ugyanis mindössze 3000 fontért (kevesebb, mint egymillió forintért) talált új gazdára.

Az aukciót vezető Ian Morris szerint ennek oka az, hogy gazdasági válság idején a műgyűjtők is kevesebb pénzt hagynak ott az árveréseken. A szakértő megjegyezte: több Hitler-kép is van magántulajdonban, és mivel nem nehéz őket hamisítani, sok közülük nem eredeti.

A 2006-os árverést élesen bírálták zsidó szervezetek, ám a műértő nem látja okát az aukciók elutasításának, ugyanis Hitler ezeket a képeket évekkel azelőtt festette, hogy "fertelmes szörny" vált volna belőle.

A diktátor egyébként többször is próbálkozott bekerüli a bécsi művészeti egyetemre, de nem sikerült neki. Az első világháború alatt, 1915 és 1918 között Franciaország és Belgium határán állomásozott tizedesként.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×