Hagyjuk azt, hogyan kell jó filmet csinálni, beszéljünk arról, hogy egyáltalán milyen nehéz filmet csinálni. Nem úgy készítjük a filmeket, hogy azt gondoljuk, majd díjaznak minket, hanem választunk egy jó kis témát. Ez ebben az esetben egy bonyolult, nehéz, sokszor fájdalmas téma volt - Csáth Géza élete, írásai és az Egy elmebeteg nő naplója című műve. Ez egy nehéz téma, és szerintem épp az a legfontosabb, hogy küzdjünk. A film küzdelem. Felülsz egy vonatra, nem tudod, milyen állomáson. Mondjuk úgy hívják, "Elkezdjük", és irtózatosan hosszú, vaksötét alagutakon keresztül haladsz. Néha felbukkan valami fény és azt gondolod, hogy megérkeztél, de újra jön egy alagút. Nagyon nehéz dolog a filmcsinálás.

Az Ópiummal is így volt?

Ez a film nem volt olyan nehéz, két év alatt hoztuk össze, de volt több olyan tervem, amit egyszerűen nem sikerült tető alá hozni. Az elmúlt tíz év alatt nem csak annyi történt, hogy forgatókönyveket írtam, amiket mindig elutasítottak, meg becsaptak és hasonló marhaságok. Az ember ennyi idő alatt öregszik, változik, történnek vele dolgok, és nem lehet mindig filmet csinálni sem. Most alakult úgy, hogy megint összejött.

Miért fontos Csáth Géza?

Mert őszinte önmagához. Szerintem olyan korban élünk, amely nem mindig őszinte saját magához. Annyi ostoba, fellengzős hülyeség veszi körül a szakmánkat, hogy azt nem is tudom elmondani. Csáth tiszta, önfelmérő, rettenetesen pontos leírást ad az emberi lélekről, testről, a morfinizmusról, a nőkről, a férfiasságáról. Õszinteség van benne, és ez lenyűgöz. Ezért csináltam meg a filmet. Gizellával érzek rokonságot. Ez egy női szenvedéstörténet arról, hogy mit bír ki egy nő. Rengeteget. A nőknek ajánlom és Gizellának, annak a nőnek, akivel minden megtörténik, mégis újra és újra lábra tud állni. Fontos történet ez számomra. De nem én vagyok Csáth: én valamilyen módon Gizella vagyok.

Milyen lesz vajon a film nemzetközi fogadtatása?

Van a kezemben egy oklevél, a Gene Moskowitz-díj, a külföldi kritikusok és újságírók elismerése, ami mindig jelzésértékű. Nagyon szerénytelenül hiszek abban, hogy ennek a filmnek van útja külföldön. Olyan, mint a kultúrbusz: csak megyünk a világban és terjesztjük a történeteinket.