2016. március 1. 21:31 Megnyílt a 86. Genfi Autókiállítás A sajtónappal kedden megnyílt a 86. Genfi Autószalon, amelyen 120 világ- és európai bemutatót tartottak a kiállítók.
2016. március 1. 20:49 Március 9-re halasztották a genfi tárgyalások folytatását Március 9-re halasztották a szíriai rendezés céljából összehívott genfi nemzetközi értekezlet folytatását, amit eredetileg március 7-re terveztek.
2016. március 1. 20:20 Megkezdődött a spanyol kormányfő-választási folyamat Változás, párbeszéd, megegyezés - ez kell legyen az új spanyol kormány három alappillére Pedro Sánchez szocialista miniszterelnök-jelölt szerint, akinek keddi, parlamenti beszédével kezdetét vette a kormányfő megválasztásának folyamata.
2016. március 1. 20:14 Németország és Tunézia megállapodott a gyorsított kitoloncolásról Berlin és Tunisz megállapodott kedden abban, hogy kísérleti jelleggel gyorsított eljárásban hazatoloncolják Németországból azokat a tunéziai állampolgárokat, akiknek menedékkérelmét elutasították.
2016. március 1. 20:00 Iraki kormányerők új offenzívát indítottak a dzsihadisták ellen Az iraki hadsereg és velük szövetséges síita milíciák kedden új offenzívát indítottak, hogy az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezettől visszafoglaljanak kulcsfontosságú területeket a Bagdadtól északnyugatra lévő sivatagos térségben, illetve elvágják az iszlamisták utánpótlási útvonalait a nyugati Anbár tartomány és az észak-iraki Moszul városa között.
2016. március 1. 19:39 Hóviharok nehezítik a szuperkeddi szavazást Amerikában Az Egyesült Államok déli és középnyugati államaiban óriási viharok és hóesés nehezíti átmenetileg a szuperkeddi választást.
2016. március 1. 19:09 The Guardian: vizsgálják a riói és a tokiói olimpia helyszínkijelölését A The Guardian című brit lap értesülései szerint a francia ügyészség vizsgálatot indított az idei, Rio de Janeiró-i és a 2020-as tokiói olimpia helyszínkijelölésével kapcsolatban.
2016. március 1. 18:56 Tusk: Európa próbája, hogy vissza tud-e térni a schengeni egyezményhez Európa próbája, hogy vissza tud-e térni a schengeni egyezményhez, továbbá, hogy mennyire tudja támogatni Görögországot a menekültválság során - jelentette ki Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke, miután Bécsben tárgyalt Werner Faymann osztrák kancellárral.
2016. március 1. 18:52 Fokozott készültség a görög-macedón határon Angela Merkel német kancellár keddi közlése szerint a Görögországba érkezett menekülteket el kell osztani az európai uniós tagországok között; a macedón-görög határra 700 macedón rendőrt és katonát telepítettek, Tihomir Oreskovic horvát miniszterelnök bejelentette, országa akár a hadseregét is bevetheti külső határának védelmében.
2016. március 1. 17:09 Merkel: el kell osztani a Görögországba érkezett menekülteket Angela Merkel német kancellár szerint a Görögországba érkezett menekülteket el kell osztani az európai uniós tagországok között.
2016. március 1. 16:33 Megrohamozták a rotterdami olajkikötőket A megszokott mennyiség duplájára, ötvenre emelkedett Európa legnagyobb olajkikötője, a rotterdami előtt a nyílt vízen kirakodásra várakozó olajtankerek száma - számolt be keddi cikkében a Bloomberg hírportál.
2016. március 1. 16:23 Horvátország akár a hadsereget is bevetheti a határvédelemben Horvátország akár a hadseregét is bevetheti külső határának védelmében - mondta a horvát miniszterelnök kedden Berlinben a német kancellárral folytatott megbeszélése után.
2016. március 1. 14:14 Megkezdődött a "szuperkedd" az Egyesült Államokban Az Egyesült Államokban, a keleti részén található Virginiában megkezdődött a "szuperkedd", amelynek során tucatnyi amerikai állam választói szavaznak az elnökjelöltet állító országos pártkonvenciókon a jelöltet megválasztó küldöttekre.
2016. március 1. 11:53 Több ezer háztartás maradt áram nélkül a heves havazás miatt Csehországban Több ezer háztartás maradt áram nélkül kedden Csehországban a heves havazás miatt.
2016. március 1. 11:44 Szexuális bűncselekménnyel gyanúsítanak afgán menekülteket Németországban Szexuális bűncselekménnyel gyanúsítanak két afgán menekültet Németországban.
2016. március 1. 11:00 Athén 470 millió euróra tart igényt a menekültáradat kezelésére Az athéni kormány 470 millió euró (csaknem 146 milliárd forint) segélyt kért az Európai Uniótól a menekültválság kezelésére - jelentette kedden az ANT1 görög tévécsatorna.
2016. március 1. 09:04 A washingtoni szenátusban Kossuth Lajosra emlékeztek Az amerikai szenátus egyik patinás termében Kossuth Lajosra emlékeztek hétfőn este az Észak-amerikai Magyar Alapítvány bemutatkozó rendezvényén.
2016. március 1. 07:41 Varsót bírálja a Velencei Bizottság jelentéstervezete Akár az európai bizottsági jogállamisági mechanizmus újabb fokozatának elindítását is kiválthatja az Európa Tanács (ET) tanácsadó testületének jelentése, amennyiben a márciusi végső verzió is fenntartja a jelentés lengyel sajtó által hétvégén kiszivárogtatott előzetes megállapításait.
2016. március 1. 07:12 Incidens Trump kampánygyűlésén Hevesek az érzelmek és felfokozott a hangulat az elnökválasztásra készülődő Egyesült Államokban az úgynevezett szuperkedd előtt, amikor több szövetségi államban is előválasztást tartanak. Virginiában egy fotóriporter tűzött össze helyi idő szerint hétfőn a titkosszolgálat egyik ügynökével a republikánusok jelöltségére pályázó Donald Trump rendezvényén.
2016. március 1. 06:28 Bukaresti reagálás: a román igazságszolgáltatás pártatlan Az igazságszolgáltatás pártatlanságát hangoztatta a bukaresti külügyminisztérium hétfőn, válaszképpen Orbán Viktor miniszterelnök kijelentésére, miszerint Romániában politikai hadjárat folyik magyar politikusokkal szemben.