Infostart.hu
eur:
353.44
usd:
305.45
bux:
133528.69
2026. június 12. péntek Villő
Young woman pulling suitcase in  airport terminal. Copy space
Nyitókép: Nutthaseth Vanchaichana/Getty Images

Közvetlen légijárat indul Bangkok és Budapest között

Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest között, miután 2023-ban az egy évvel korábbi kétszeresére nőttek az idegenforgalmi adatok a két ország között - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Bangkokban.

A tárcavezető a thai kollégájával folytatott tárgyalását követően azt közölte, hogy az idegenforgalmi adatok is megduplázódtak, tavaly így több mint tízezer thai turista érkezett Magyarországra, és több mint harmincezer magyar látogatott Thaiföldre.

"Ezért az egyik thai nemzetközi légitársaság már egy budapesti járat indítását mérlegeli. Az előkészület megkezdődött, az egyeztetéseket ma lefolytatjuk. Jó esélyünk van arra, hogy a közeljövőben közvetlen kapcsolat jön létre Bangkok és Budapest között" - tudatta a tárca közleménye szerint.

Rámutatott, hogy a kétoldalú együttműködés fejlődéséből sokat profitál a hazai gazdaság, ugyanis tavaly 730 millió dollárral megdőlt a kereskedelmi forgalom csúcsa, és fontos thai beruházások jelentek meg a szálloda- és az élelmiszeriparban is, miközben a délkelet-ázsiai országban is növekszik a kereslet a magyar élelmiszeripari termékek, orvosi műszerek és gyógyszerek iránt.

Hazánk az európai uniós elnökségi félévét a közösség külgazdasági kapcsolatainak a megerősítésére is fel kívánja használni, miután a kontinens versenyképessége sokat romlott az utóbbi években.

Az észszerűség, a praktikum talaján állva kellene szabadkereskedelmi tárgyalásokat folytatni a következő időszakban, ezért Magyarország fel szeretné gyorsítani a Thaifölddel nemrégiben újraindított egyeztetéseket ezen a téren.

A miniszter bejelentette, hogy a beruházásvédelmi megállapodásról szóló tárgyalásoknak is lökést fog adni a kormány, ami ugyancsak az ország érdeke, mivel egyre több beruházó érkezik Thaiföldről, illetve egyre bővül a kereskedelmi forgalom.

"A szabadkereskedelmi és a beruházásvédelmi egyezmény pedig elősegítené mindkét folyamatnak a felgyorsulását, ezekből a magyar gazdaság sokat profitálhatna" - mutatott rá.

Szijjártó Péter támogatásáról biztosította Thaiföld csatlakozási kérelmét a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez (OECD), aláhúzván, hogy ez azon kevés nemzetközi szervezet egyike, amely megmaradt pártatlannak, kiegyensúlyozottnak, és nem hagyta, hogy átpolitizálják a működését.

"Nekünk érdekünk, hogy az OECD erősödjön, s Thaiföld csatlakozása egyértelműen erősítené az OECD-t" - mondta.

Címlapról ajánljuk
Három fontos jóslat a magyar gazdaságról: infláció, kamatok, forint

Három fontos jóslat a magyar gazdaságról: infláció, kamatok, forint

Emelkedő GDP-t, enyhén emelkedő inflációt és a jelenlegi szint körüli erős forintot vár az idei és jövő évre az MBH Bank – ez derült ki a pénzintézet negyedéves makrogazdasági elemzéséből. Az InfoRádió Árokszállási Zoltánt, az MBH Bank Elemzési Centrum vezetőjét kérdezte.

Mohácsi új Duna-híd: százmilliárdos a tét, három alapelv szerint tervezik újra a beruházást

Felülvizsgálja a kormány a „túlárazott és pazarló” mohácsi új Duna-híd beruházását. Vitézy Dávid miniszter elmondta: egyrészt megpróbálják visszaszerezni a százmilliárd forintos nagyságrendű, előlegként már kifizetett tételeket, másrészt megnézik, lehet-e még racionálisan 2x2 sávról 2x1 sávra csökkenteni a híd, illetve az alföldi bekötőút szélességét, de mindezt úgy, hogy „torzókat nem hagyunk”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.12. péntek, 18:00
Marsai Viktor
a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
Ezermilliárdos vagyon szállhat vissza az államra, ha megszűnnek az egyetemi alapítványok

Ezermilliárdos vagyon szállhat vissza az államra, ha megszűnnek az egyetemi alapítványok

Tavaly év végére mintegy 1900 milliárd forintra nőtt az alapítványi egyetemek nettó vagyona a Portfolio gyűjtése szerint, így hatalmas érték kerülhet újra állami kézbe, ha az ezeket a felsőoktatási intézményeket fenntartó kekvákat megszüntetik. Az azonban nehezen elképzelhető, hogy egy tollvonással mindent visszavenne a kormány: valószínűleg aprólékos mérlegelés jön, hogy mi legyen az egyetemek és a vagyon sorsa. A kiszervezett vagyonelemek listája meglehetősen hosszú, és olyan, elsőre meglepő elemek is szerepelnek benne, mint például a győri reptér vagy a gödöllői kastély.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×