Hivatalosan Szpisz (ukránul lándzsa) az elnevezése ennek a régi/új járműnek. Az alap, a már majdnem nyolcvan éve tervezett, BMP-1 lövészpáncélos, amely korának egyik legmeghatározóbb gyalogsági harcjárműve volt, bár hamar kiderültek a hibái. A két legnagyobb hiányossága a vékony páncélzat és a rosszul megválasztott fegyverzet.

A BMP-1 legfeljebb a kis kaliberű páncéltörő lőszerek és a viszonylag távol robbanó gránátok repeszei ellen nyújtott védelmet. A 73mm-es 2A28 GROM sima csövű ágyú első ránézésre ugyan tekintélyt parancslónak tűnhetett, főleg a kiegészítő 9M14 Maljutka, 9M111 Fagot, 9M113 Konkursz irányított páncéltörő rakétákkal együtt. De bebizonyosodott, hogy harc közben

az ágyú csak nehézkesen használható, a páncéltörő rakéták pedig nem elég hatékonyak a korszerű harckocsik ellen.

A szovjet mérnökök rövidesen új fegyvertornyot terveztek, amelybe már egy nagy tűzgyorsaságú 30mm-es gépágyú váltotta fel az elsődleges tűzfegyvert. Az új torony miatt viszont az egész járművet át kellett alakítani. Mivel a BMP-1-est sok országba exportálták (egykoron a Magyar Néphadsereg fegyverzetében is megtalálható volt), nem minden felhasználó tudta néhány évnyi használat után lecserélni a meglévő BMP-1ket az újabb változatra. Ehelyett inkább megpróbálták korszerűsíteni az egyébként nem is olcsó fegyvereket.

⚡️Rare ??Ukrainian BMP-1TS with the combat module "Spice" pic.twitter.com/PbRWpKjczC

— ??Ukrainian Front (@front_ukrainian) November 27, 2023

Ukrajnában is megindult egy modernizációs program 2014 -15 fordulóján. A cél az volt, hogy a lehető legkevesebb ráfordítással, viszonylag korszerű szintre lehessen felhozni a BMP-1-ket. Ezért úgy döntöttek, hogy olyan fegyvertornyot terveznek, amely tökéletesen illik a régi helyére, így nem kell semmi mást változtatni az alapjárművön.

Az új tornyot különböző vastagságú páncéllemezekből hegesztették és fő fegyvere a szovjet eredetű 2A72, 30 mm-es gépágyú ukrán változata, a ZTM-1. Ezt egy, ugyancsak 30 mm-es KBA-117-es automata gránátvető, valamint a PKT könnyű géppuska szintén helyben gyártott, AGS-17 változata egészíti ki. Persze a harckocsik, vagy megerősített fedezékek elleni páncéltörő rakétákat is ukrán eredetű fegyver, a BARRIER rendszer váltotta fel. Ennek két indító tubusát a torony oldalára szerelték. E mellé oldalanként három-három ködgránát vetőt is raktak, amik a harcjármű gyors álcázását segítik.

A viszonylag fejelettnek mondható célzó optikához lézertávmérő, a pontos célzáshoz pedig tűzvezető számítógép tartozik. A fegyverzetet egyetlen irányzó kezeli, akárcsak a korábbi BMP-1-ben.

Ezzel el is érkeztünk a korszerűsített harcjármű leggyengébb pontjához.

Ugyanis a helyi háborúk tapasztalati azt mutatták, hogy egyetlen ember számára túl sok feladat a célok felkutatása, azonosítása, a leküzdésükhöz szükséges fegyverzet kiválasztása, majd a pontos célzás.

Ma már minden valamire való lövészpáncélosban - így a Magyar Honvédségnél hamarosan hadrendbe álló KF41 Lynx-nél is - két katona, egy parancsnok és egy irányzó osztja meg egymással ezeket a feladatokat. Ők alkotják a "hunter-killer" párost, ahol a parancsnok a "vadász", aki felderíti, azonosítja és kijelöli a célokat, a "gyilkosnak", vagyis a toronylövésznek, aki aztán megsemmisíti azt, az általa leghatékonyabbnak ítélt fegyverrel. Ez a feladat megosztás azért is hatékonyabb, mert a miközben az irányzó éppen a célra tüzel, a parancsnok már egy másik célpontot kereshet.

A modernizált ukrán BMP-1TS-ben azonban ilyen lehetőség nincs, mindent a toronylövésznek magának kell elvégeznie, ami harci stressz alatt túlságosan is megterhelő. Ezért is - no meg a ma már elfogadhatatlanul gyenge páncélvédettség miatt - nem készült nagyobb sorozat a modernizált lövészpáncélosból. Ráadásul a Zsitomriban lévő gyárat több súlyos orosz légitámadás érte, ami szintén akadályozhatta a program megvalósítását. Azt a néhány tucatnyi BMP-1TS-t viszont, ami elkészült - jobb híján - harcba is vetették. De a felsorolt hiányosságok miatt túl sok sikert nem arattak.