Infostart.hu
eur:
361.04
usd:
310.66
bux:
131696.18
2026. május 18. hétfő Alexandra, Erik
Vlagyimir Putyin orosz elnök videokonferencia keretében tanácskozik a kormány tagjaival Moszkvában 2022. március 10-én. Vlagyimir Putyin február 24-én rendelte el katonai művelet végrehajtását Ukrajnában.
Nyitókép: MTI/AP/Szputnyik/Kreml/Pool/Mihail Klimentyev

Felfüggesztették Oroszországot az ENSZ-ben, Magyarország is megszavazta

93 ország szavazott a felfüggesztés mellett, 24 ellene, így megvolt a döntéshez szükséges kétharmad.

Az ENSZ Közgyűlése ülésén megszavazta Oroszország felfüggesztését az Emberi Jogi Tanácsból – írja a CNN alapján a Telex.

A javaslatra 93 igen szavazat érkezett 24 nem ellenében. 58-an tartózkodtak. A Közgyűlésnek kétharmados többségre volt szüksége ahhoz, hogy Oroszországot eltávolítsa a tanácsból.

Igennel jellemzően nyugati szövetségrendszer tagjai szavaztak, de az európai és észak-amerikai országok mellett Japán, Dél-Korea és több afrikai, latin-amerikai illetve óceániai állam is támogatta a jelentést.

Magyarország mellett az oroszok legnagyobb európai szövetségese, Szerbia is igennel voksolt.

Mások mellett Mexikó is tartózkodott. "Fontos, hogy helyrehozzuk a folyamatot, és mindkét felet tárgyalóasztalhoz ültessük, párbeszédre és a háború befejezésére szólítsuk fel. (...) El kell kerülni a további megosztó tevékenységet és az erőszakra buzdítást" – hangsúlyozta Andrés Manuel López Obrador mexikói elnök egy sajtótájékoztatón az MTI tudósítása szerint.

Dmitrij Kuleba ukrán külügyminiszter azonnal üdvözölte az ENSZ döntését.

"Háborús bűnösöknek nincs helyük az emberi jogokat védő ENSZ szervezetben. Hálás vagyok minden tagállamnak, amely támogatta a vonatkozó ENSZ-határozatot, és úgy döntött, a történelem jó oldalára áll" – fogalmazott az ukrán diplomácia vezetője üzenetében.

A 47 tagú Emberi Jogi Tanácsban - amely Genfben működik - legutóbb Líbia tagságát függesztették fel 2011-ben a Moammer Kadhafi egykori diktátorhoz hű erők által a tripoli tüntetők ellen elkövetett erőszak miatt.

A Közgyűlés határozattervezetében az áll, hogy „felfüggesztik az Emberi Jogi Tanácsban való tagsághoz való jogát annak a tagnak, aki az emberi jogok súlyos és szisztematikus megsértését követi el” – áll a Telex cikkében.

A szavazás előtt Kína ENSZ-nagykövete azt mondta, hogy az országa nemmel fog szavazni: „Az Emberi Jogi Tanács tagságának ilyen módon történő kezelése egy új és veszélyes precedenst teremt”.

Címlapról ajánljuk

Magyar Péter: a Lázár-minisztériumban talált dolgok miatt feljelentést teszünk

Videót tett közzé Magyar Péter miniszterelnök: az eddigi építési és közlekedési minisztérium épületében, ahol mostantól a Miniszterelnökség működik, többek között rengeteg Fidesz-pártszóróanyagot találtak. Mint fogalmazott, tiltott pártfinanszírozás és más bűncselekmények miatt feljelentést tesznek.
inforadio
ARÉNA
2026.05.18. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
Kormányalakítás: heves vita alakult ki a fizetések körül; Magyar Péter a Kúria elnökét is menesztené

Kormányalakítás: heves vita alakult ki a fizetések körül; Magyar Péter a Kúria elnökét is menesztené

Magyar Péter miniszterelnök bejelentette: Orbán Viktor nem kapja meg a jelenlegi szabályok szerint neki járó 38,8 millió forintos végkielégítést. Eközben Magyar Péter felmentette a helyettes államtitkári pozíciójából Havasi Bertalant, aki közölte, hogy nem mond le a végkielégítéséről, és bíróságon is kész érvényesíteni a jogait. Havasi azt állítja, esetében nem több tízmilliós összegről, hanem hathavi fizetésről van szó, amelyet az utolsó fillérig követelni fog. Magyar Péter közben luxusberuházásokra hivatkozva követeli a Kúria elnökének távozását - Varga Zs. András korábban visszautasította a vádakat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×