Bruno Le Maire vasárnap hét vezető európai lapnak nyilatkozva hosszabb idő után először nem úgy fogalmazott – mint például kollégája, Clément Beaune francia EU-ügyi államtitkár még a közelmúltban is –, hogy az EU stabilitási és növekedési paktuma adott formájában a járvány után már nem éleszthető újjá és „alapos reformra szorul”, hanem hogy a paktum úgymond „összességében nem elavult”, de az államadósságra vonatkozó szabály módosításra szorul, mielőtt 2023 januárjától hatályossá válik megint.

Cserébe német kollégája, Christian Lindner, aki december óta látja el Olaf Scholz kormányában a pénzügyi tárca vezetését, a német parlamentben tartott beszédében egyfelől ugyan kitartott a költségvetési szigort pártolók hagyományos érvelése mellett, miszerint a stabilitási paktum szabályozása és rugalmassága „bizonyította életrevalóságát”, másfelől viszont hangsúlyozta, hogy

a Scholz-kormány „nyitott tud lenni minden észszerű új javaslatra” is.

Lindner még a szeptemberi német választási kampányban a piaci versenyt támogató Német Szabaddemokrata Párt vezetőjeként az egyik legerőteljesebb szószólója volt a költségvetési fegyelemhez és szigorhoz való visszatérésnek. Most viszont, nyilván nem véletlenül, a jövőbeni német nemzeti büdzsé kapcsán is úgy fogalmazott, hogy bár az új kormánynak eltökélt szándéka 2023. január 1-től visszatérni a törvényben rögzített (de járvány idejére itt is felfüggesztett) adósságplafon-szabály újbóli hatályosításához, de nem fog elzárkózni a korábbiaknál nagyobb arányú közkiadások elől, ha azok a „gazdasági növekedést”, illetve a „gazdaság zöldesítését” szolgálják.

A jelek szerint annak érdekében, hogy ennek meglegyen a forrása anélkül, hogy pluszban adót emelnének, vagy az adósságot növelnék, az új kormány nem kizárható módon bizonyos (előreláthatóan 60 milliárd eurós) „klímapolitikai és gazdasági átalakítási alapot” hoz majd létre a 2021-es fel nem használt, a Covid-kiadásokra létesített hitelkeretből.

Ezt a megoldást amúgy a Bundestag ellenzéki kereszténydemokrata soraiból azonnal támadni is kezdték, mint tényleges hatásában szerintük igenis adósságot növelő „trükköző megoldást”.

Elemzők megjegyzik, hogy az új német kormány nagyobb készsége a közkiadások növelésére figyelemreméltó módon egybeesik a Mark Rutte vezette új holland kormány napokban meghirdetett új gazdasági és szociális programjával, amelyben

a korábban jellemzően mindig „spórolós” holland kabinet számos területen – legyen bár szó lakhatásról, vagy zöldesítésről – szintén a majdani kiadások jelentős bővítésével számol.

Mindez egyes remények szerint akár az eddigi holland „fukarságon” is enyhíthet, amikor majd (várhatóan áprilistól vagy májustól, az Európai Bizottság vonatkozó javaslatának közzététele után) megkezdődik a formális vita a tagállamok között a stabilitási és növekedési paktum 2023 után esedékes leendő tartalmáról.

Említett vasárnapi sajtónyilatkozatában ennek kapcsán Le Maire mindenesetre emlékeztetett, hogy a Covid-válság előtt „az eurózóna leginkább és legkevésbé eladósodott tagjai között 40 százalékos GDP eltérés volt, de jelenleg ez már 100 százalék". Mindez szavai szerint olyan adottság, amit az új szabályok véglegesítésekor mindenképpen célszerű lesz majd szem előtt tartani.