Infostart.hu
eur:
364.4
usd:
324.97
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: Facebook/Szijjártó Péter

Szijjártó Péter: új világkereskedelmi és világgazdasági rend köszöntött be

Szerinte ha politikai, gender vagy emberi jogi feltételeket akar alkalmazni a kereskedelmi megállapodások előfeltételeként az unió, nem lesz kivel kereskedni.

"Sürgős lépésekre van szükség ahhoz, hogy az Európai Unió súlyát helyreállítsuk a világgazdaságban és a világkereskedelemben" – fogalmazott. Ez különösen fontos a magyar gazdaság számára; Magyarország ugyanis olyan ország, amely export/GDP mutatója 83 százalék fölött van, és amely tavaly GDP-arányosan a 11. legmagasabb exportot tudta felmutatni világszerte.

Magyarország azt szorgalmazza, hogy az Európai Unió minél több szabadkereskedelmi megállapodást kössön a következő időszakban – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter Brüsszelben, az uniós tagországok külgazdaságért és kereskedelmi ügyekért felelős minisztereinek egynapos ülésének szünetében.

Szijjártó Péter magyar újságíróknak nyilatkozva hangsúlyozta, a szabadkereskedelmi megállapodások esetében az Európai Uniónak el kell felejtenie a politikai előfeltételeket, azoknak ugyanis semmi értelmük nincs. Ne keverjenek össze olyan ügyeket a kereskedelemmel és a gazdasággal, amiknek nincs köze egyikhez sem – mondta.

Magyarország azt szorgalmazza, hogy az Európai Unió minél előbb építsen ki intézményes, szoros, aktív, eredményes együttműködést a távol-keleti szabadkereskedelmi övezettel. Ennek elmaradása hatalmas veszteség lenne az Európai Uniónak, ami hatással lehet a tagországok kereskedelmi forgalmára is – jelentette ki a miniszter.

"Sürgős lépésekre van szükség ahhoz, hogy az Európai Unió súlyát helyreállítsuk a világgazdaságban és a világkereskedelemben" – fogalmazott. Ez különösen fontos a magyar gazdaság számára; Magyarország ugyanis olyan ország, amely export/GDP mutatója 83 százalék fölött van, és amely tavaly GDP-arányosan a 11. legmagasabb exportot tudta felmutatni világszerte.

Kijelentette: új világkereskedelmi és világgazdasági rend jött létre, ennek egyik oka a világjárvány, amely nyomán a világkereskedelem 9,2 százalékkal esett vissza tavaly. Másik oka, hogy a Távol-Keleten létrejött a világ valaha volt legnagyobb, 15 országgal rendelkező szabadkereskedelmi övezete, ami a világ GDP-jének 30, a világ lakosságának 28 százalékát tudja felmutatni. Az új realitás harmadik oka, hogy a Kelet ledolgozta technológiai és finanszírozási lemaradását a Nyugattal szemben, ami azt jelenti, hogy a világkereskedelem gravitációs pontját eltolta keleti irányba – fogalmazott.

Ezzel összefüggésben kiemelte,

2020 volt az első olyan év, amikor az Egyesült Államok többet kereskedett Kínával, mint az Európai Unióval,

emellett húsz év alatt az Európai Unió részesedése a világ GDP-jéből 24 százalékról 18 százalékra csökkent. Ennek oka, hogy az EU kereskedelmi megállapodásait elkezdte túlterhelni, és olyan dolgokkal keverte össze, amelyeknek semmi köze a gazdasági, vagy a kereskedelmi együttműködéshez – szögezte le.

Az a tény, hogy az EU előfeltételeket támaszt a kereskedelmi megállapodások vonatkozásában, hogy politikai, gender vagy emberi jogi feltételeket akar alkalmazni a kereskedelmi megállapodások előfeltételeként, olyan helyzetet teremt, hogy nem lesz kivel kereskedni. Most, amikor a világgazdasági folyamatok szempontjából a világkereskedelemnek olyan jelentősége van, mint soha korábban, hatalmas hiba lenne fenntartani ezt a gyakorlatot – jelentette ki Szijjártó Péter.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×