eur:
389.13
usd:
361.78
bux:
68882.55
2024. május 8. szerda Mihály

Szijjártó: valódi tettekre van szüksége Ukrajnának

Szépen hangzó ígéretek helyett valódi tettekre és segítségre van szüksége Ukrajnának - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a NATO-tagországok külügyminisztereinek kétnapos tanácskozása után az InfoRádiónak.

Magyarország számára különösen fontos a NATO és az Európai Unió együttműködésének fokozása – mondta Szijjártó Péter az Észak-atlanti Szövetség külügyminisztereinek tanácskozása után.

„A magyar álláspont világos: mivel az Európai Unió történetének legsúlyosabb kihívásával szembesül a bevándorlási válság tekintetében, ezért a NATO-nak is egyre nagyobb szerepet kell vállalnia a bevándorlási válság kezelésében és okainak megoldásában” - fogalmazott a külgazdasági és külügyminiszter.

Ezért kezdeményezte Budapest, hogy a NATO az Égei- és a Földközi-tengeri missziókra a mostaninál nagyobb erőket biztosítson. Magyarország számára fontos az Ukrán helyzet kezelése, részben, mert szomszédos államról van szó, részben pedig az ott élő 150 ezer magyar miatt – mondta a tárcavezető, hozzátéve, hogy szépen hangzó ígéretek helyett valódi tettekre és segítségre van szüksége Ukrajnának.

„Magyarország számára fontos a NATO bővítése is Georgia, Macedónia irányába. Alapvetően itt van egy vita, de én azt gondolom, hogy ezt a vitát hamarosan dűlőre kell vinni” - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter.

Bár Afganisztán földrajzilag távol van Magyarországtól, azért fontos mégis a közép-ázsiai ország jövője Budapest számára, mert amennyiben onnan a NATO kivonulna, újabb tömegek indulnának meg a kontinens felé – mondta Szijjártó Péter.

„Ezért is fontos az az elkötelezettség, amely mellett tanúbizonyságot tettünk, hogy a NATO marad Afganisztánban, így marad Magyarország is száz katonával és évi 500 ezer dolláros támogatással az afgán biztonsági erők számára” - indokolta a külgazdasági és külügyminiszter.

Meg kell erősíteni az Észak-Atlanti Szövetség európai védelmi pillérét, ez akár a közös hadsereg felállításával is lehetséges, illetve fontos a védelmi kiadások növelése is a kontinensen – mondta a külgazdasági és külügyminiszter az InfoRádiónak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Salát Gergely: Hszi Csin-ping látogatása Magyarország Kína melletti markáns kiállását is jutalmazza

A kínaiak a fő világpolitikai stratégiája most a saját mozgástér bővítése, és a jövőben a többpólusú világrend kialakítása – mondta Salát Gergely, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt a kínai elnök látogatásának jelentőségéről, a pekingi diplomácia módszereiről, a küldöttség összetételéről és az orosz–kínai viszonyról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Gazdasági adatok tekintetében ma Németországból érkeztek fontos számok az ipar kilátásaival kapcsolatban, ezen kívül megjött az európai kiskereskedelmi adat is, illetve a hazai kiskereskedelmi számok is. Tegnap kimondottan jó hangulatban zajlott a kereskedés a tőzsdéken, nagyot tudott a hazai piacon ralizni az OTP. A magyar tőzsdén a Richter volt a legjobban teljesítő nagypapír, emellett pedig kitartott a tegnapi széleskörű optimizmus a piacokon, a vezető európai részvényindexek ezúttal is határozott pluszban álltak meg, míg Amerikában óvatos emelkedést láthattunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. május 7. 22:00
×
×
×
×