eur:
413.48
usd:
396.47
bux:
78741.84
2024. december 22. vasárnap Zénó

Enyhülhetnek az Oroszország elleni szankciók

A német külügyminiszter lehetségesnek nevezte pénteken, hogy az ukrán békefolyamat előrehaladásával párhuzamosan fokozatosan enyhüljenek az Oroszországgal szembeni büntetőintézkedések.

Frank-Walter Steinmeier az észt fővárosban, Tallinnban újságíróknak beszélt erről, és reményét fejezte ki, hogy június végéig történnek majd előrelépések az ukrán konfliktus rendezése terén. "Aztán majd meglátjuk, hogy fokozatosan leépítjük-e a szankciókat, vagy maradunk a jelenlegi intézkedéseknél" - magyarázta. Mint mondta, egyelőre elégedetlen a csaknem 10 ezer emberéletet követelő kelet-ukrajnai konfliktus lezárásáról Oroszország és Ukrajna között született minszki békeegyezmény megállapodásainak végrehajtásával.

A német külügyminiszter közölte, hogy Németország továbbra is azon fog fáradozni, hogy utat találjon a kompromisszumhoz. Mint hangsúlyozta, "célunk nem a szankciók fenntartása, hanem a konfliktus rendezése". Elmondta, hogy egyelőre "komoly nehézségek" állnak fenn. "Pillanatnyilag nem tudom megmondani, hogy állunk. Mindenesetre túl lassan haladnak a dolgok előre" - hangsúlyozta Steinmeier.

A német külügyminiszter előző nap Vilniusban arról beszélt, hogy az Európai Unióban egyre többen ellenzik az oroszellenes szankciók meghosszabbítását.

Az EU 2014 júliusában döntött úgy, hogy a Krím félsziget elcsatolásáért és a kelet-ukrajnai konfliktus kirobbantásában játszott szerepéért büntetőintézkedésekkel sújtja Oroszországot, s ezeket 2015 folyamán kétszer is meghosszabbította. A szankciók júliusban járnak le. Ha az EU tagállamai nem döntenek egyhangúlag a büntetőintézkedések meghosszabbítása mellett, akkor azok automatikusan megszűnnek. Az orosz bank-, védelmi és energiaszektort érintő büntetőintézkedések érvényességének meghosszabbítását a többi között Magyarország, Franciaország, Olaszország, Görögország, Ciprus és Bulgária is ellenzi. A tagállamok valószínűleg még a júliusi varsói NATO-csúcstalálkozó előtt döntenek a kérdésben.

A Der Spiegel című német magazin szombati számában megjelenő beszámolóból előzetesen közölt részletek szerint a német kormány hajlandó lenne szakítani azzal a hozzáállással, hogy a szankciókat csak akkor lehet megszüntetni, ha végrehajtják a minszki megállapodás mind a 13 pontját.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.22. vasárnap, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×