Infostart.hu
eur:
364.23
usd:
324.48
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Izraeli tankok és katonák ezrei a Gázai övezetben

Izrael nagyszabású szárazföldi hadműveletet indított a Gázai övezetben szombaton este - közölte a zsidó állam hadserege. Az izraeliek célja, hogy megdöntsék a Hamász uralmát a térségben. A harcokban a radikális palesztin szervezet több mint 20 fegyverese vesztette életét, 30 izraeli katona megsebesült. Közben eredménytelenül végződött az ENSZ Biztonsági Tanácsának rendkívüli ülése.

Szombaton este harckocsik és páncélozott járművek százai mellett csaknem tízezer izraeli katona hatolt be a Gázai övezetbe.

A vasárnapi kormányülés kezdete előtt Ehud Barak izraeli védelmi miniszter arról beszélt, hogy olyan széleskörű lesz a Gázai övezet elleni offenzíva, amennyire az szükséges.

A tanácskozás elején Ehud Olmert ügyvezető izraeli kormányfő megismételte minisztere előző esti szavait, mely szerint Izraelnek nem érdeke újabb frontot nyitni az ország északi határán, miközben délen folyik a gázai offenzíva. Olmert hozzátette: utasította a védelmi minisztérium illetékeseit, hogy készüljenek fel minden lehetőségre abban az esetben, "ha valaki azt gondolná: hasznot húzhat abból, hogy Izrael déli hadműveleteivel van elfoglalva".

A zsidó állam nem a palesztin nép, hanem a Hamász ellen harcol - közölte azt ügyvezető izraeli kormányfő. Ehud Olmert hangsúlyozta: megakadályozzák, hogy humanitárius válság alakuljon ki a térségben, és segítik az élelmiszerek és a gyógyszerek eljuttatását az övezetbe. Az ENSZ Világélelmezési Programjának illetékese borzalmasnak nevezte az élelmezési helyzetet a Gázai övezetben, ahol másfél millió palesztin zsúfolódott össze.

A zsidó állam folytatta a légitámadásokat is az övezetben; több mecsetet lebombáztak, mert Izrael feltételezése szerint az imahelyeket fegyverraktárnak használja a Hamász. A légicsapásokban 28 palesztin vesztette életét.

Az al-Arábíja hírtelevízió jelentése szerint a Hamász 2 izraeli katonát foglyul ejtett, a hírt cáfolta az izraeli hadsereg.

Az izraeli hadsereg vasárnap kiadott közleményében tudatta, hogy a légierő 45 célpontra mért csapást, köztük fegyvercsempészek által kivájt alagutakra, fegyverraktárakra és aknavető ütegekre. Az éjszakai tűzpárbajokban a Hamász palesztin iszlamista mozgalom több tucat fegyveresét ölték meg, vagy sebesítették meg - áll a kommünikében.

A Hamász korábban azt állította, hogy legalább kilenc izraeli katonával végeztek a harcokban, ezt azonban az izraeli hadsereg cáfolta. A palesztin szervezet nem tett közzé adatokat veszteségeiről.

Helyi lakosok elmondása szerint az izraeli csapatok a vasárnap hajnali órákban állásokat vettek fel a Gázai övezet északi részén, amely területet a Hamász fegyveresei gyakran használtak Izrael elleni rakétatámadásokra. Az izraeli hadsereg Béit Hanun, Béit Lahíja és Dzsabalíja körzetét tartja ellenőrzése alatt.

Közben a CNN amerikai hírtelevízió közölte, hogy a palesztinok folytatták az izraeli területek elleni rakétatámadásokat is.Szombaton eredménytelenül végződött az ENSZ Biztonsági Tanácsának rendkívüli ülése. A testület a zárt ajtók mögött tartott tanácskozáson áttekintette a Gázai övezetben kialakult helyzetet, de nem sikerült megállapodásra jutnia az ellenségeskedések leállítására felszólító dokumentum szövegéről - jelentette be Jean-Maurice Ripert, a soros BT-elnök Franciaország ENSZ-nagykövete a több óráig tartó alkudozások után.

Az arab országok álláspontjával összhangban Líbia azt javasolta, hogy a Biztonsági Tanács elnöki nyilatkozatban adjon hangot komoly nyugtalanságának a helyzet kiéleződése miatt, és szólítsa fel azonnali tűzszünetre Izraelt és a palesztinokat. A még szerdán benyújtott indítvány sorsát azonban megpecsételte az Egyesült Államok elutasítása, ugyanis az elnöki nyilatkozat elfogadásához egyhangú döntés szükséges. Névtelenül nyilatkozó diplomaták szavaiból az derült ki, hogy Washingtonnak sem a líbiai szövegjavaslat nem tetszett, sem annak formája. Az Egyesült Államok például ragaszkodik ahhoz, hogy bármilyen nyilatkozat vagy határozat mondja ki, hogy a Hamász egy terrorista szervezet, amely kicsavarta a hatalmat a legitim Palesztin Hatóság kezéből a Gázai övezetben.

A Hamász palesztin iszlamista mozgalom "viccnek" nevezte, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának tagjai képtelenek voltak megállapodni a Gázai övezetben zajló harcok beszüntetésére vonatkozó felhívás szövegében. "A Biztonsági Tanács megerősítette elkötelezettségét a megszálló álláspontja mellett és lehetőséget adott számára, hogy folytassa gázai öldöklését" - áll Favzi Barhum szóvivő közleményében.

A Gázai övezet ellen indított izraeli szárazföldi hadművelet azonnali leállítását követelte az ENSZ főtitkára szombat este. Az Ehud Olmert izraeli ügyvezető miniszterelnökkel telefonon folytatott beszélgetésben Ban Ki Mun elmondta, hogy "rendkívüli nyugtalan és csalódott".

A világszervezet vezetőjének meggyőződése, hogy a válság kiszélesedése mindenképpen növeli a polgári lakosság szenvedését, ezért arra kéri Izraelt, hogy tegyen meg minden tőle telhetőt a civilek biztonságának megóvásáért és a humanitárius segélyek célba juttatásáért.

Ban Ki Mun felszólította a regionális és nemzetközi partnereket, hogy vessék latba befolyásukat "a vérontás és szenvedés azonnali megszüntetésének érdekében". A főtitkár azonnali tűzszünetet szeretne Izrael és a Hamász között, beleértve azt is, hogy nemzetközi megfigyelők szerezzenek érvényt egy ilyen megállapodás betartásának.

A Gázai helyzet miatt szombaton a világ több városában is a palesztinok melletti szimpátia tüntetéseket tartottak. Londonban a rendőrségnek kellett visszaszorítania többezer tiltakozót, de tünetők vonultak fel Malajziában és Washingtonban is. A legnagyobb tüntetés Párizsban volt, ahol 20 ezerre becsülték a résztvevők számát.

A múlt szombat óta tartó izraeli támadásokban eddig csaknem 500-an haltak meg, a sebesültek száma meghaladja a 2 ezret. Az áldozatok között sok a civil. Izraelben 4 ember halt meg a palesztin rakétatámadásokban az elmúlt 8 napban.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×