Infostart.hu
eur:
364.62
usd:
324.99
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Bush védelmi minisztere folytathatja Obama kormányában is

Barack Obama megválasztott amerikai elnök felkérte Robert Gates védelmi minisztert, hogy maradjon hivatalában a kormányváltás után.

Egy névtelenül nyilatkozó magas rangú demokrata párti tisztségviselő kedden közölte, hogy Obama maradásra akarja bírni a leköszönő Bush-kormányzat védelmi miniszterét. Már közvetlenül Gatesszel tárgyalnak erről, s úgy tűnik, hogy a miniszter elfogadja az ajánlatot.

A Politico című washingtoni napilap internetes oldala, valamint az ABC News és a CNN hírcsatornák egybehangzó értesülése szerint a 65 éves Gates beleegyezett abba, hogy a január 20-i elnökváltás után még legalább egy évig a védelmi tárca élén maradjon. A feladata az lenne, hogy konkretizálja a demokrata pártiak azon ígéretét, amely szerint hazavezénylik Irakból az amerikai csapatokat.

Gates, aki 2006 decemberében váltotta a Pentagon élén a héjaként ismert Donald Rumsfeldet, hivatalosan független, nem tagja egy pártnak sem, de több magas tisztséget töltött be republikánus kormányzatok alatt. Ha Obama valóban megnyerte magának a demokrata és republikánus körökben egyaránt nagy tiszteletnek örvendő minisztert, akkor azzal teljesíti azon választási ígéretét is, miszerint a kétpártiság szellemében megtartja a Bush-adminisztráció egy vagy két tagját.

Pénzügyi csapatának véglegesítése és hivatalos bemutatása után Obama most már a nemzetbiztonsági és külpolitikai stábra koncentrál. A megválasztott elnök várhatóan a hálaadás ünnepe után, a jövő héten tárja a nyilvánosság elé végleges döntését. Névtelenül nyilatkozó hivatalos források tájékoztatása szerint James Jones nyugalmazott tábornok lesz Obama nemzetbiztonsági főtanácsadója, Dennis Blair nyugalmazott tengernagy pedig a nemzeti hírszerzési igazgató.

A külügyminiszteri tisztséget Hillary Clinton New York-i szenátor, volt first lady kapja meg, helyettese pedig a James Steinberg lesz, aki Bill Clinton elnökségének idején a nemzetbiztonsági tanács kettes számú vezetője volt. Obama az egyik legfőbb külpolitikai tanácsadóját, Susan Rice-t szánja ENSZ-nagykövetnek.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×