Infostart.hu
eur:
386.7
usd:
331.66
bux:
120285.32
2026. január 14. szerda Bódog

Egy meglepő javaslattal kezdődött

Május 9-én ünneplik az örge kontinensen az úgynevezett Európa Napot. Ettől a dátumtól számítják ugyanis annak a folyamatnak az indulását, amelynek végén megalakult az Európai Unió. Május 9. 1985 óta hivatalos ünnep a közösségben.

1950. május 9-én, öt évvel a II. világháború európai befejezése után hangzott el Párizsban a Schuman-deklaráció, amely elvezetett az Európai Unió megalakulásáig.

Robert Schuman akkori francia külügyminiszter 57 évvel ezelőtt azzal a javaslattal állt elő, hogy Franciaország és Németország közös acél- és szénpiacot hozzon létre. Egyúttal nyitva hagyta a lehetőséget arra, hogy más európai országok is csatlakozzanak a kezdeményezéshez.

A javaslat meglepő volt, hiszen alig pár évvel azelőtt a két ország háborúban állt egymással, és a korábbi évszázadokban is inkább ellenfelek mintsem szövetségesek voltak a németek és franciák.

Nem mindegy, hogy hol született

A Schuman-deklaráció célja az volt, hogy a közös termelés, érdekek lehetetlenné tegyék a jövőben az ellenségeskedést. Hogy az ötlet megvalósult, abban annak is szerepe lehetett, hogy Robert Schuman elzászi születésű volt. Ez a vidék a történelem folyamán többször is gazdát cserélt a németek és franciák között.

Robert Schuman, aki 1886-ban született, 1919-től Franciaország német megszállásáig a Nemzetgyűlés tagja volt. 1940-ben a Gestapo letartóztatta, majd 1942-ben sikerült megszöknie, és az ellenállásban tevékenykedett.

A Schuman-deklarációt Belgium, Franciaország, Hollandia, Luxembourg, Németország és Olaszország fogadta el. 1951 április 18-án Párizsban a hatok aláírták az Európai Szén- és Acélközösséget megalapító szerződést.Az Európai Gazdasági Közösség születése

Ez volt az első eset, hogy szuverén államok a korábbi nemzeti hatáskörbe tartozó politikáról lemondtak, és azt egy nemzetek feletti intézmény hatáskörébe utalta. És ez volt az első lépés az Európai Unió megalakulása felé vezető úton.

1955-ben további integrációról döntöttek a hatok: az atomenergia és a közös piac szabályozását tűzték ki célul. 1957-ben Rómában megszületett az Európai Atomenergia Közösség és az Európai Gazdasági Közösség alapító okirata, amelyet az 1967-ben hatályba lépett Egyesülési szerződés összevont a szén és acélközösséggel.

Egy évvel később a tagok egymás között eltörölték a késztermékek vámját, kialakul a közös mezőgazdasági és kereskedelmi politika. A hat alapítóhoz 1972-ben csatlakozhatott Dánia, Nagy-Britannia és Írország. A 70-es években, az olajválság miatt létrehozzák a tagállamok az Európai Monetáris Rendszert.

Magyarország 2004-ben csatlakozott

1981-ben három déli állam: Olaszország, Portugália és Görögország lett a közösség tagja. 1992-ben a Maastrichti szerződés létrehozta az Európai Uniót, amelyhez 1995-ben csatlakozott Finnország, Ausztria és Svédország.

Az Európai Unióhoz 2004-ben 10 új állam, köztük Magyarország csatlakozott. Legutóbb idén január elsején bővült a közösség: Románia és Bulgária csatlakozásával immár 27 tagja van az Európai Uniónak.

Címlapról ajánljuk
Bóka János: a kormány és a Patrióták célja az EU megváltoztatása

Bóka János: a kormány és a Patrióták célja az EU megváltoztatása

A magyar uniós forrásokhoz való hozzáférésről szóló tárgyalások gyakorlatilag befagytak, mivel az Európai Bizottság a magyar választásokig ezekben a kérdésekben nem kíván döntést hozni – mondta Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában. Beszélt Brüsszel az orosz–ukrán konfliktusban elfoglalt pozíciójáról, de jure és de facto hadviselésről, miként a Mercosur-megállapodással és a Beneš-dekrétumokkal kapcsolatos magyar álláspontról is.

Klímakutató: nincs vége az extrém hidegnek

Az Európát és Magyarországot jelenleg érintő havas, hideg időjárást nem rendkívüli esemény okozza, hanem több, egymással összefüggő légköri folyamat együttállása – hangsúlyozta az MCC Klímapolitikai Intézetének vezető kutatója az InfoRádióban. Kovács Erik szerint az átmeneti, enyhébb, ködös napok után erőteljes, szibériai hideg levegő érkezik ismét, éjszakai és nappali fagyokkal.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Elszállt a Mol, soha nem látott szinteken az ezüst

Elszállt a Mol, soha nem látott szinteken az ezüst

Tegnap esést láthattunk Amerikában, ezt követően azonban már Ázsiában az emelkedésé a főszerep ma reggel, illetve az európai tőzsdék is felfelé vették az irányt. A nemesfém piacon továbbra is dőlnek a történelmi csúcsok: az arany és az ezüst is soha nem látott magasságokba emelkedett. A magyar tőzsdén is jó a hangulat, 2019 óta nem látott csúcsra száguldott a Mol. Piacmozgató gazdasági események szempontjából a délutáni amerikai inflációs adatok hozhatnak izgalmakat, emellett érdemes lesz figyelni Donald Trump elnök Iránnal kapcsolatos potenciális bejelentéseit, ugyanis rendkívül feszült a helyzet. Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×