eur:
386.98
usd:
356.05
bux:
68088.24
2024. május 18. szombat Alexandra, Erik
Marozsán Fábián ünnepel, miután 6:1, 6:1 arányban győzött a dán Holger Rune ellen a Miamiban zajló keménypályás tenisztorna férfi versenyének második fordulójában 2024. március 24-én.
Nyitókép: MTI/AP/Rebecca Blackwell

Marozsán Fábián az Arénában: büszke vagyok arra, amit elértem, de nem vagyok sztár

Marozsán Fábián az ATP-világranglista 37. helyezett játékosa az InfoRádió Aréna című műsorának vendége, és elmesélte, hogyan lett belőle teniszező, milyen hullámvölgyek voltak a pályafutásában és mennyire változtatta meg az életét a Carlos Alcaraz elleni tavaly májusi győzelem. Kiderült, hogy melyik borítást szereti a legjobban, hány versenyen játszana a szíve szerint, és minek örülne tíz év múlva.

Melyik az az eredménye, sikere, amire a legbüszkébb az eddigi pályafutásából?

Ezt jó párszor meg szokták kérdezni tőlem, nehéz rá válaszolni. Az elmúlt egy-két évben valóban voltak szép sikereim, jó versenyeim, jó skalpokat gyűjtöttem. Nem lehet elmenni szó nélkül a tavaly májusi, Carlos Alcaraz elleni, római meccs mellett, az egy óriási siker volt számomra. Viszont az egy nagyon kiugró eredmény volt, amire talán mindig emlékezni fogok. Nagyon fontos számomra az a mérkőzés. De azóta is voltak nagyon szép sikereim, amik talán nemcsak kiugró eredmények voltak, hanem egy egész héten vagy akár két héten keresztül stabil teljesítményt tudtam hozni. Szerintem ezeket is fontos külön szedni és ebben is két kategóriát csinálni. Sanghajban top 10-eseket le tudtam győzni. Voltak szép skalpok, nyolcba tudtam jutni egy ekkora Masters-versenyen, ami szerintem óriási dolog. Egy hónappal ezelőtt, márciusban, nagyon jó sorozatom volt Indian Wellsben, aztán Miamiban erre még rá tudtam tenni egy lapáttal. Ezekre a sikerekre a lehető legbüszkébb vagyok, ezeket raknám mindenféleképpen eddigi pályafutásomban az első három-négy helyre.

A korábbi világelső spanyol legyőzésekor ismerte meg igazán a tenisz világa, illetve az itthoni nagyközönség is a nevét?

Igen, talán az egy áttörés volt, ha lehet így fogalmazni. Előtte volt egy-két rosszabb hónapom, amikor nem annyira voltam sikeres, akkoriban nagyon-nagyon borúsan láttam a játékomat, a hozzáállást, a motivációt, mindent, eléggé bajban is voltam, hogy hogyan folytassam tovább a teniszt. Ezzel egyáltalán nem azt akarom mondani, hogy gondolkoztam azon, hogy abbahagyjam, nem erről volt szó, csak nem jöttek az eredmények, nem nyertem meg azokat a meccseket, amiket meg kellett volna nyernem, és ez nagyon bántott. Nem tudtam, hogy milyen irányba menjek, eddzek többet, vagy hagyjak ki egy-két hetet esetleg, hogy fejben ki tudjak kapcsolódni egy picit, és az majd segít visszatérni a jó útra. Úgy döntöttem, hogy beleállok és beleteszek annyi munkát, amennyit csak tudok. Lehet, hogy ennek köszönhető az, hogy ott, Rómában sikerült „felkvaliznom” magam, sikerült megszereznem az első top 100-as győzelmemet, aztán búcsúztattam egy kiemeltet, aki már top 50-es játékos volt és jött a legnagyobb siker, az Alcaraz elleni mérkőzés, a nagy centerpályán. Alcaraz tornagyőzelemből jött, jó formában, nem nagyon bukott még mérkőzést abban az évben. Ott számomra talán egy új korszak kezdődött, talán elindultam egy picit felfelé, lett önbizalmam. Próbáltam ezt kihasználni és szépen lassan jöttek a sikerek, sikerült bekerülni a 100-ba, nyertem versenyt, nagyon sok dolog történt, és igen, ezzel egy időben elkezdtek megismerni az emberek, akár itthon, akár külföldön.

Nagyon hamar sikerült a 173. helyről egészen a 37-ig eljutni.

Mondhatjuk, hogy viszonylag gyorsan sikerült, ha azt nézzük, hogy nagyjából egy év alatt zajlott mindez. De ne felejtsük el, hogy nem egy éve teniszezem, húsz éve már a teniszpályán vagyok, gyerekkorom óta edzek és versenyzek folyamatosan, ez egy nagyon-nagyon hosszú út. Persze mindig vannak kiugró időszakok, amikor jönnek eredmények és lehet előre haladni, és vannak olyan időszakok is, amikor az ember egy picit megáll, egy nagyon picit talán gödörben van, vagy nem jönnek úgy az eredmények, de ez nem azt jelenti, hogy akkor éppen rossz a forma, hanem az, hogy éppen stabilizálódik valami. Nem lehet folyamatosan fejlődni, ezt is el kell fogadni, és ez néha nekem is nehezebben megy. De nagyon sok mindenre megtanít a tenisz és a sport. Mondhatni azt, hogy viszonylag gyorsan sikerült előre menni 100-150 helyett a világranglistán, ami egyáltalán nem könnyű, de meg is dolgozom érte.

Hogyan kezdett el teniszezni, miért pont ezt a sportágat választotta?

Már majdnem ötéves voltam, amikor elkezdtem teniszezni 2004 nyarán. Apukám teniszezett és elég sokszor mentem vele a teniszpályára, láttam, ahogy játszik, azt szoktam mondani, hogy meguntam a labdaszedést és már mondtam neki, hogy tanítson meg teniszezni, legalábbis hadd kezdjek el valamit csinálni. Szerelem volt ilyen szempontból első látásra. Ő tanított nekem mindent, tényleg a kezdő lépéseket, a mozdulatokat, a számolást, mindent, amit a teniszről tudni kell, aztán igazából belekerültem a mókuskerékbe. Szerettem ezt csinálni, élveztem, jó volt a társaság, más játékosokkal voltam együtt és elkapott az érzés, hogy ezt szeretném csinálni. Láttam a tévében a nagy játékosokat, hogy mekkora pályán játszanak, hogy mekkora sikereket érnek el, hogy mennyire szeretik egyébként az emberek nézni ezt a sportágat, és úgy voltam vele, hogy szeretnék egyszer én is oda eljutni.

Mennyire jöttek gyorsan a sikerek, illetve voltak-e olyan hullámvölgyek, buktatók, amelyeknél majdnem abbahagyta?

Talán egyetlenegyszer fordult meg a fejemben, hogy abbahagynám, ha jól emlékszem, 19 éves voltam. Akkoriban nagyon sok rossz versenyem volt, akkoriban mentem át a junior korosztályból a felnőttekhez. Mindig selejtezőt kellett játszanom, nem igazán tudtam felkerülni a főtáblára. Ha felkerültem, akkor meg szinte mindig az első körben kikaptam. A mi sportágunkban egyébként nagy vízválasztó ez a future szint, ahol 15 és 25 ezer dolláros versenyeket játszik az ember, és ha onnan nem tud továbblépni, akkor nagy a baj. Ott nagyon sok játékos megtorpan és nehéz onnan továbbjutni. Persze azért is, mert kijövünk a juniorból, anyagilag is kérdés egyébként, hogy a játékos tudja-e folytatni, jönnek-e a sikerek. A junior teljesen más, mint a felnőtt. Nálunk nem az van, hogy 21 éves korig játszunk csak együtt, hanem összetalálkozhatok egy 25-30 éves játékossal is, aki sokkal tapasztaltabb, sokkal erősebb, sokkal több mérkőzést lejátszott már ezen a szinten. Csináltam a dolgom, beletettem a munkát, de azt éreztem, hogy valamiért nem jönnek az eredmények. Nem tudtam, hogy azért, mert rossz vagyok, vagy azért, mert egyszerűen nem vagyok szerencsés, vagy nem tudom kihasználni a lehetőségeket. Támadt egy rövid gondolat, hogy lehet, hogy ezt nem érdemes folytatni, és akkor lehetőségem nyílt arra, hogy kimenjek Amerikába egyetemre, de végül nem így döntöttem. Visszadobtam az amerikai ösztöndíjat, amit el kellett volna fogadni, legalábbis mások ezt mondták. Én viszont azt mondtam, hogy nem, szeretnék itthon maradni, mindent megtenni, adni még egy lehetőséget és a lehető legtöbb munkát beletenni a teniszbe. Tényleg olyan mentalitással csinálni, ahogy kell, és ha végül nem jön össze, akkor legalább azt tudom mondani, hogy megpróbáltam, megtettem mindent. Akkor majd kitalálok valami mást és abba az irányba viszem az életemet. De szerencsére ez bejött, mivel sikerült bekerülni a 100-ba, s talán az eredmények is azt mutatják, hogy jól döntöttem. Nagyon örülök annak, hogy végül nem hagytam abba, és hogy a kemény munkát választottam és sikerült ide eljutni.

Mikor és ki döntötte el, hogy profi teniszező legyen?

Már fiatalként is nagyon sokszor azt mondtam apukámnak, hogy ezt szeretném. Körülbelül 17-18 éves koromig szinte mindig vele jártam a versenyeket. Viszont amikor az ember ennyire fiatal, akkor nagy dolgokat mond, akár azt is, hogy szeretnék világelső lenni, szeretnék több Grand Slamet nyerni, satöbbi, satöbbi. Azért láttam azt, hogy oké, valószínűleg nem leszek világelső, abból, ahogyan 16-17 évesen teniszeztem, ahogy haladtam előre a ranglistán, vagy amilyen adottságaim voltak, próbáltam reálisan nézni a dolgokat. Viszont apukám mindig azt mondta, hogy szerinte van egy olyan tudás a kezemben és tudok olyan teniszt mutatni, amivel be lehet kerülni az első százba, de inkább az ötvenbe. Ezt már régóta mondta, viszont ő is tudta, hogy elképesztően nehéz út visz odáig és nagyon sok mindennek össze kell jönnie ahhoz, hogy ez sikerüljön. Valahogy folytattam mindig és szépen lassan egyre nagyobb versenyeken tudtam játszani. Néha voltak eredmények, néha nem, de valahogy mindig átlendültem ezeken az időszakokon, és mivel szerettem a sportágat, nem fordult meg utána már a fejemben, hogy abbahagyjam, és utána szépen lassan talán profivá váltam.

Azt mondják, hogy nagyon sok pénzt kell beletenni ebbe a sportágba, hogy eljuthasson egy szintre az ember. Ez önnél hogy zajlott? A kezdetektől voltak szponzorai vagy a családnak nagyon is mélyen a zsebébe kellett nyúlnia?

Nehéz helyzetben vagyunk Magyarországon, és szeretném ezúton is megköszönni a családomnak, apukámnak, anyukámnak, hogy ennyire támogattak az út elején. Igazából a mai napig is támogatnak, a versenyek, az edzések, a felszereléseim költségeit, minden egyéb dolgot, ami a teniszhez tartozik, a családom, főként apukám teremtette elő. Ő finanszírozott mindent 17 éves koromig. Akkor kerültem be a Magyar Tenisz Szövetséghez, az eredmények alapján volt egy rendszer, azáltal kaptam tőlük támogatást. Az elég volt jó pár hónapra és utána is volt, hogy néha ki kellett ezt egészíteni, és ez is egy nagyon jó megoldás volt. Két opciónk volt: vagy apukám egészítette ki, vagy amit én kerestem a tenisszel, azt próbáltam visszaforgatni.

Ott tart most, ahol gyerekként elképzelte?

Gyerekként azt mondtam, hogy szeretnék top 100-as teniszező lenni és tényleg nagy versenyeket játszani. Ez sikerült. Talán még előrébb is jutottam a jelenlegi ranglista-helyezésemmel, mint amit én el mertem képzelni. Azt reálisnak láttam, hogy a százba be lehet kerülni, de az, hogy én top 50-es vagy top 40-es legyek, talán én sem gondoltam gyerekként. Viszont nagyon örülök, hogy sikerült elérni, erre nagyon büszke vagyok.

Jobbkezes, ugyanakkor a fonákot két kézzel tudja ütni. Ez előny?

Két opció van, a fonákot vagy egy kézzel ütik a játékosok, vagy kettővel. Én amióta elkezdtem teniszezni, két kézzel ütöm a fonákot, nekem ez könnyebbség. Ha valaki rám néz a teniszpályán vagy a magánéletben, akkor látja, hogy nem vagyok egy nagyon erős játékos, az egykezes fonákhoz azért kell erős alkar, erős felsőtest, hogy azokat az ütéseket meg tudjuk tartani vagy hogy tempót tudjunk beletenni.

Miben fejlődött a legtöbbet az elmúlt egy-két évben és miben kell még nagyon sokat előrelépnie?

Mindig, mindenben lehet fejlődni és kell is. Fizikálisan próbálok felzárkózni a mezőnyhöz, és remélem, hogy ez jól megy. Hozzáteszem, hogy még mindig van lemaradásom ebből a szempontból. Viszont mentálisan tudtam fejlődni, vannak kritikus pillanatok, amiket most már jobban kezelek, mint, mondjuk, két-három éve. Persze ez nem azt jelenti, hogy nincsenek rossz döntéseim egy adott pillanatban, de ebben is sokat sikerült fejlődnöm az elmúlt két évben. Talán még stabilabb lett a játékom. Lehet, hogy a százalékok jobbak lettek, gondolok itt az első szervára, vagy a ki nem kényszerített hibáknak a lecsökkentésére. A szervám még pontosabb és még gyorsabb kell, hogy legyen, ebben a topmezőnyhöz képest maximálisan van lemaradásom sajnos, de legalább tudom, hogy miben kell fejlődni.

A legfrissebb világranglistán 37. ez most a karriercsúcs. Meddig lehet még előrejutni akár idén, akár a következő években?

Nagyon remélem, hogy sokáig. Még csak április van, nagyon hosszú a szezon, nagyon sok versenyt kell még lejátszanunk. Nekem most jön majd az az időszak, amikor nagyon sok pontot kell védenem. Tavaly Rómában jól szerepeltem, ott nagyjából 130 pontot kell megvédenem, utána is nyertem egy challenger versenyt, ami 125 pont. Utána is volt még egy-két verseny, ahol sikerült egy-két kört mennem, volt egy sanghaji verseny, ahol 180 pontot kell majd megvédenem. Ha ezeket meg tudom védeni, akkor nagyjából tudok maradni a top 50-ben. Ezt tűztem ki év végi célnak, az 50-en belül szeretnék zárni, és ha lehet, akkor közelebb a harminchoz. Ezt már most aláírnám, mert tudom, hogy még hosszú a szezon, nagyon sok mérkőzést kell megnyernem ahhoz, hogy tudjam stabilizálni a helyezésemet. Sőt ha szeretnék még előrébb kerülni, ahhoz a megvédett pontok mellé még kell kiugró eredmény, hogy, mondjuk, az ember top 30-ba tudjon kerülni.

Van példaképe?

Gyerekkorom óta Rafa Nadalt kedvelem a legjobban. De nem ő az egyetlen, Roger Federert is nagyon szeretem. Neki nagyon letisztult, elegáns játéka van, könnyed a tenisze, Nadalnál viszont azt szeretem, hogy tényleg nagyon sokáig küzd, mindig kitalál valamit a nehéz szituációkban, soha nem adja fel.

A teniszben a négy nagy Grand Slam-torna számít a legértékesebbnek. Melbourne-ben a harmadik fordulóban búcsúzott idén, legyőzte többek között a 2018-as US Open-bajnok, horvát Marin Cilicet. Ez mennyiben emelte az ázsióját?

Nem volt könnyű verseny az Ausztrál Open. Sajnos a tavalyi év végén volt egy nagyon csúnya betegségem, több hétig nem nagyon tudtam edzeni és úgy mentem ki karácsonykor Ázsiába, majd utána Ausztráliába, hogy igazából csak ott voltam. Tudtam, hogy nincs bennem munka, de muszáj volt játszani ezeken a versenyeken, azok alatt próbáltam edzeni és pótolni egy picit a lemaradást. Ausztráliában úgy voltam, ha legalább egy kört tudok menni, az óriási pozitívum. Háromhetes túrát csináltunk, azt terveztük, hogy az Australian Open a fő verseny és az előtte lévő kettőn sok edzéssel építkezünk és bízunk abban, hogy majd a formám az Ausztrál Openen fog kijönni a lehető legjobban. Ez sikerült is, nyertem két mérkőzést, és az, hogy az első körben egy korábbi Grand Slam-bajnokot tudtam búcsúztatni, nagyon sokat jelentett, főleg abban a szituációban.

Mi várható a Roland Garroson és Wimbledonban, egyáltalán mi a kedvenc borítása?

Talán a salak a kedvenc borításom, mozgás szempontjából számomra ez sokkal komfortosabb. Viszont, ha megnézzük az elmúlt fél évet, akkor a keménypályás versenyeken értem el a legnagyobb sikereket. Kezdek megbarátkozni a kemény pályával is, viszont mozgás szempontjából még mindig a salakot preferálnám. Viszonylag rövid a salakos szezon az ATP-szinten. Nehéz megmondani, hogy mi lesz a Roland Garroson, nagyon sok mindentől függ, a formámtól, a sorsolástól. Nagyon bízom abban, hogy kiegyensúlyozott teljesítményt tudok hozni hétről hétre.

Mennyiben más a salak, mint a kemény pálya vagy mint a fű? Melyiken hogyan kell játszani?

A kemény pályához képest annyi a különbség, hogy kicsit könnyebb csúszni a salakon, magasabbra pattannak a labdák, hogyha van esetleg pályahiba, akkor többször elpattan a labda, amit nehezebb korrigálni. Picit lassabb is értelemszerűen a kemény pályához képest. A fűhöz képest teljesen más. A füvön nem pattannak magasra a labdák, megcsúsznak, rövid labdamenetek vannak, teljesen más taktikával kell játszani. A játékosok talán nem is mernek annyira mozogni, mint salakon meg keménypályán, eléggé csúszik is, veszélyes a mozgás. Én nem is szeretem annyira a füves pályát, tavaly volt az első versenyem, Wimbledon, ott próbáltam ki magam, korábban soha nem játszottam füvön. Wimbledon nagyon szép hely, nagyon jó, viszont a tenisz szempontjából én azt gondolom, hogy vagy salak legyen, vagy kemény pálya.

A teniszben az olimpia nem tartozik a legfontosabb események közé, Magyarország viszont olimpiacentrikus ország. Ön hogyan tekint a párizsi ötkarikás játékokra, hiszen az olimpiai ranglista alapján minden bizonnyal ott lesz a francia fővárosban?

A mi sportágunkban sajnos nem az olimpia a fő verseny, viszont számomra nagyon fontos, főleg, hogy 24 évesen tudom képviselni az országomat, a hazámat. Szerintem ez nagyon jó dolog mind az én karrieremben, mind a magyar tenisznek, hogy van egy játékos, aki az olimpián tud játszani. Ha ki tudok jutni az olimpiára, az már önmagában sokat jelent, számomra nem is olyan régen, három-négy hónapja derült ki, hogy van esélyem. Az amerikai versenyek után meg majdnem biztossá vált, biztos majd talán akkor lesz, amikor ott leszek Párizsban. Nagyon várom az olimpiát, nem gondoltam volna, hogy ez összejön, sőt, nem is álmodtam ilyenről gyerekként sem, mert azt gondoltam, hogy ez elérhetetlen cél. Mégis itt vagyok 24 évesen, és lehet, hogy sikerülni fog.

Mennyire magányos sport a tenisz?

Nagyon sokan szokták mondani, hogy magányos sport, mivel egyéni játékosok vagyunk, egyedül járjuk a nagyvilágot. Viszont én azt gondolom, hogy nem teljesen magányos, rossz esetben egy ember van csak velünk, viszont amikor az ember már a legmagasabb szinten játszik és jól tud keresni a sportággal, akkor két-három ember is elfér a csapatban. Szerintem ilyenkor már nem annyira magányos sport. Persze abból a szempontból rossz, hogy van négy, hat vagy nyolc hét, amikor a játékos nem tud hazamenni az otthonába, ezt nehéz elfogadni, megemészteni, viszont ha vannak körülöttünk emberek, akkor igazából a mindennapjainkat éljük, annyi különbséggel, hogy hétről hétre más országban vagy városban vagyunk és mindig más hotelben kell aludnunk. Ehhez hozzá kellett szoknunk, már junior korunk óta.

Milyen ez a világ belülről? Mennyire közvetlenek a nagy sztárok? Novak Djokovics, például és sorolhatnám a neveket.

Az elején furán éreztem magam. Nehéz bekerülni ebbe a közegbe. Ameddig nem ismernek mint játékost, addig nem közvetlenek, nem jönnek köszönni, nehéz edzőpartnert találni. Viszont ha az ember kivívja magának a kisebb tiszteletet vagy az elismerést, látják a jó eredményeket, akkor ezek a topjátékosok is próbálnak egy picit nyitni, jobban köszönnek, szívesebben edzenek velem, és talán az elmúlt egy év sikereinek köszönhetően már van annyi ismeretségünk, gondolok itt a csapatra, hogy látnak minket, ismerik az arcomat, látják az eredményeimet, szívesebben edzenek velem. Ott lehet barátságokat kialakítani, lehet kicsit kommunikálni. Ilyen szempontból szépen lassan kezdek beépülni a mezőnybe, kezdenek elfogadni. Sajnos, Novak Djokoviccsal még nem tudtam edzeni, viszont voltak már topjátékosok, akikkel igen, vagy tudtam beszélgetni. Ilyen például Monfils, Murray, Cicipasz. Rengeteg játékossal tudtam már edzeni, ami szerintem nagyon fontos a fejlődés szempontjából.

Ezek adott esetben barátságok is? Esetleg közösen elmennek valahová?

Közösen azért nem megyünk sehova. De nagyon sokszor előfordul, amikor kisebb versenyeken játszunk, hogy egy vagy két hotelt adnak meg a szervezők és olyankor persze együtt, egy helyen reggelizünk, de mindenki a saját csapatával. Van, aki a teniszpályán szokott vacsorázni, van, aki például a hotelben, valaki meg kimegy a városba, attól függ, hogy ki mit preferál. Nem szoktunk olyat megbeszélni, hogy foglaljunk egy étteremben tíz főre asztalt, hanem mindenki a saját csapatával megy és megoldja.

Az egyéni mellett a páros mennyire kerülhet a fókuszba és egyáltalán ilyenkor ki jöhet szóba párostársként?

Korábban én is azt mondtam, hogy szeretnék a párosra több hangsúlyt fektetni, így, hogy sikerült az első százba bekerülni, a nagy versenyeken, ahova sikerül felkerülnöm a főtáblára a párosban, ott mindenféleképpen szeretnék játszani. Ilyen a négy Grand Slam-torna, ott több esélyem van bekerülni a tábla mérete miatt, viszont a kisebb versenyekre a ranglistám miatt még nem tudok bekerülni. Párosban talán nincs is ranglistahelyezésem. Az egyéni ranglistahelyezésünket nézik, az alapján kerülhetünk be a versenyre, és elég nehéz olyan játékost találni, akinek vagy ugyanolyan a ranglistája, mint nekem, vagy még jobb. Akié jobb, az nem biztos, hogy velem akar játszani, mert azt mondja, hogy én hátrébb vagyok, mint ő, és az neki nem annyira éri meg. Ha viszont mégis találok ilyet, akkor egy olyan játékost kell keresni, aki szeret is, meg akar is párosozni. Nincs túl sok lehetőség sajnos, de próbálok mindig párospartnert találni, amikor olyan versenyen vagyok, és fizikálisan úgy érzem, hogy ez belefér.

Voltak olyan magyar teniszezők, akik párosban érték el a legnagyobb sikereiket. Taróczy Balázs párosban Grand Slamet is nyert, de akár, mondhatom, Babos Tímeát is, aki a szerb-francia Kristina Mladenoviccsal szintén Grand Slameket nyert. Van ebben is lehetőség, nem?

Mindenféleképpen van. Attól függ, hogy a játékos mit preferál, egyénit vagy párost. Nagyon sokan azt csinálják, hogy amikor már nem megy annyira az egyéni, vagy már idősebb, de még nem tudja letenni az ütőt, azt mondja, hogy van egy jó párospartnerem, szeretnék még utazni, szeretnék meccseket játszani, kipróbálni magam párosban. Akkor összeáll valakivel és játssza a nagy versenyeket, értelemszerűen ilyenkor benne van, hogy eljutnak tényleg a legmagasabb ranglistahelyezésig a legnagyobb versenyeken, akár meg is nyerik azokat. Ha valaki párosban jól játszik, az is óriási elismerés, ott sem könnyű se Grand Slamet, se olimpiát, se világbajnokságot megnyerni, az is hatalmas teljesítmény, ha valaki párosban, mondjuk, az első húszban, ötvenben benne van.

Milyen a kapcsolata vagy mennyit változott a kapcsolata a magyar válogatott legjobbjaival az elmúlt időszakban?

Szerintem nem sokat változott abból a szempontból, hogy az elmúlt hat-nyolc évben együtt nőttünk fel, egy helyen is edzettünk, junior korunk óta ismerjük egymást, 10-12 éves korunk óta majdnem minden héten vagy hétvégén találkoztunk egymással, sőt akár egymás ellen is játszottunk. Nagyon jó a kapcsolatunk. Nincs irigység a másik felé, mindig volt, amikor az egyiknek jobban ment, a másiknak kevésbé. Persze, versenytársak vagyunk, mindig mi akarunk előrébb kerülni, mindig mi akarunk jobbnak lenni.

A profi teniszben ma már mekkora stáb kell a sikerhez? Egyáltalán hogyan alakul ki a csapat, hogy ki lesz a csapatmenedzser, ki lesz a vezetőedző?

Ez attól függ, szerintem, hogy a játékos milyen szinten van és mennyi teendője van a teniszpályán kívül. Én viszonylag nagy csapattal dolgozom. Szerencsére elég sok megjelenés is van, nagyon sok mindent kell intézni, most már szponzorációs megkeresések is vannak. Azokat is csapattagként kezelem, aki a masszázsomért felel, aki a gyógytornámért. Van külön ember a médiára, a social médiára, van csapatmenedzser, van teniszedző, van esetleg kineziológus, aki a mentális egészségemmel foglalkozik néha, mert azzal is kell. Lehet, hogy valaki csak három emberrel dolgozik, mert azt mondja, hogy minden egyéb teendőt megold ő maga, vagy esetleg valamelyik edző. Más meg azt mondja, mint például én, hogy szeretem, ha minden területre szakember van, és mindenki a lehető legjobban végzi a munkáját. Levesznek rólam terhet, nem nekem kell ezekkel foglalkozni, és mondjuk ki, hogy vannak olyan dolgok az életben, amihez én sem értek és nem is szeretnék ebbe beleszólni, ezt inkább rábízom másra. Én azt szeretném, hogy továbbra is teniszezni tudjak, arra tudjak koncentrálni és azt tudjam a lehető legmagasabb szinten csinálni.

Mit csinál a csapatmenedzser, Somogyi Zsolt és mit csinál a vezetőedző, Balázs György?

Zsolttal viszonylag régóta dolgozunk már együtt, ő állt mellettem, amikor elindultam ezen az úton, csapatmenedzser. Mindenre rálát, összefogja a csapatot, behoz új embereket, ha kell, megoldja a problémákat, esetleg szponzorációkat hoz vagy cégekkel tárgyal, persze velem is folyamatosan tartja a kapcsolatot. Tudnia kell, hogy mikor, hova, merre megyek, miért megyek, próbálja felépíteni a karrieremet is. Folyamatosan tartja minden egyes csapattaggal a kapcsolatot

Mikor dönt egyedül és mikor kéri ki a tanácsát, mondjuk, a csapatmenedzsernek?

A végső szót mindig nekem kell kimondani. Én vagyok a játékos. Persze, mindig vannak területek, ahol tanácsokat várok és kell is, hogy adjanak ezek az emberek, akik körülöttem vannak. Lehet, hogy én gondolok valamit, viszont az egyáltalán nem úgy van, ahogy azt én elképzelem, és ilyenkor örülök, hogy vannak körülöttem emberek, akik értenek ahhoz a területhez. Én is átgondolom és elmondom, hogy mi az én véleményem, és valamit megpróbálunk kihozni. A végső döntést nekem kell meghozni, viszont azt megpróbáljuk mindig megbeszélni és optimalizálni a helyzetet.

Hogyan zajlik a közös munka Balázs Györggyel? Egyáltalán hogyan készülnek a soron következő meccsre? Például videózzák az ellenfelet?

Szoktunk nézni videókat az ellenfelemről. Megnézzük az eredményeket is, hogy az elmúlt egy-két versenyen mit játszott, milyen formában van. Nagyjából már ismerjük annyira a játékosokat, akár a tévéből, akár személyesen, főleg, ha edzettünk is együtt, hogy kinek mi az erőssége, mi a gyengesége, esetleg mi az, ami működhet ellene. Megnézzük, hogy milyen borításon vagyunk és hogy mi az a taktika, ami működhet ellene. Megpróbáljuk ezt a lehető legjobban kidolgozni, és a mérkőzésen megpróbálom azt megvalósítani. Viszont van, hogy az ellenfél is más taktikával jön, mint amire mi számítottunk, ilyenre is fel kell készülni.

Változnak a felkészülés lehetőségei, amikor nőnek a megnyert pénzdíjak?

Elég hosszú szezon, sok versenyt kell játszani. Nagyjából 30-35 hetet külföldön töltünk, van négy-öt hét itthon november közepétől, mondjuk, karácsonyig, amikor a felkészülés zajlik. Dönthet úgy az ember, hogy itthon marad egy kicsit a családjával, ami egy kicsit megnyugtatja, jó érzés otthon lenni, a saját ágyban aludni és hazai környezetben felkészülni. Ugyanakkor, ha nőnek a pénzdíjak és a játékos megengedheti magának, akkor el tud menni melegebb helyre felkészülni, amit egyébként más játékosok is szoktak csinálni. Elmennek Ausztrália előtt, mondjuk, Dubajba vagy Dohába, ott jó az időjárás, fel lehet készülni, kiviszik az egész csapatot, ami azért elég nagy költség és onnan mennek Ausztráliába. Sajnos nekem erre még nem volt lehetőségem a korábbi években. Nem mondom, hogy az év végén ezt fogom majd csinálni, lehet, hogy ennél van jobb megoldás, lehet, hogy jobb döntés itthon maradni.

Mennyire fontos a mentális felkészítés a teniszben? A profi teniszben a legjobbak között nüansznyi különbségek vannak.

Kicsi a különbség, néha a mérkőzések egy-egy labdameneten múlnak, azon, hogy azt a fontos szituációt ki tudja megnyerni vagy hogyan használja ki a lehetőségeit. Én is próbálok dolgozni a mentális egészségemen, kineziológussal dolgozom. Ez is fontos, erre is kell figyelni, ez is egy olyan terület, amit egyébként az emberek hajlandóak elengedni. Viszont tényleg egy-egy apróság dönt a mérkőzéseken és nem mindig csak a sportban kell jónak lenni, nem mindig csak arra kell fókuszálni, hogy a teniszpályán jó mentális egészségben legyek, hanem történnek körülöttem is dolgok, mind a csapatban, mind a magánéletben, ezeket is le kell tisztázni, kicsit ki kell tisztítani az embernek a fejét és én próbálok ezekre is figyelni. Ezek azok a dolgok, amikről talán nem beszél annyit az ember, de fontosak.

Mennyire kell odafigyelni egy teniszezőnek az étkezésre? Mit ehet, mit nem ehet?

Próbálok odafigyelni arra, hogy mit viszek be a szervezetembe, de azért nem méregetem, hogy miből mennyi, mi az, amit ehetek és mi az, amit nem. Próbálok egészségesen táplálkozni és jó alapanyagokat használni, amikor eszek vagy főzök, ettől függetlenül megehetek bármit, amit szeretnék. Bár vannak olyan játékosok, akik nagyon odafigyelnek erre, de talán nem a mi sportágunk az, ahol mindenki kiszámolja a reggelinél, az ebédnél és a vacsoránál, hogy miből mennyit szabad enni.

Hogyan lehet megelőzni, hogy valaki megsérüljön vagy hogy kiégjen?

Nehéz. Sokat utazunk, nagy terhelésnek vagyunk kitéve. Rengeteg mérkőzést kell lejátszani, különböző éghajlaton, sok az időeltolódás. Talán a legjobb megoldás az, ha az embernek van olyan szakember a csapatában, aki erre figyel. Egy fiziós, aki mellett van még egy masszőr, aki foglalkozik igazából a játékos testével, az enyémmel is van, aki foglalkozik és próbálja mindig rendben tartani. Ugyanakkor mindig meg kell csinálni a bemelegítést, a levezetést, a nyújtást, folyamatos kezeléseket kapok, még akkor is, amikor nincs egyébként fájdalmam, mert tudjuk, hogy nagy terhelést kapok, néha fáradtabb egy kicsit a test, esetleg jöhet egy húzódás. Szedek vitaminokat, ezek is tudnak segíteni. Ez egy nagyon összetett kérdés, de próbálok erre is odafigyelni, mivel a testemből élek és elengedhetetlen, hogy erre odafigyeljek.

Mennyire nehéz az arany középutat megtalálni az edzések és a versenyek között, egyáltalán hány versenyt tart ésszerűnek egy évben?

Az, hogy mit tartok ésszerűnek és az, hogy mi az a szám, amit elvárnak a versenyszervezők, két különböző dolog. A, hogy valaki az 52 hétből 33-at, 35-öt versenyezzen, szerintem nagyon-nagyon sok, nemzetközi szinten van is probléma ebből, jelzik a játékosok, hogy megsérülnek, nem tudnak úgy teljesíteni, hétről hétre utaznak, nem látják a családot, nehéz ezt bírni mentálisan. Lehet, hogy ebben lesz is változás. Minden országban, minden nagyvárosban próbálnak versenyeket szervezni, hogy minél több játékost láthassanak a nézők. Én azt gondolom, ha nagyjából 25 versenyt tudnánk játszani, akkor az jó lehet, viszont 25 és 35 között azért elég nagy a különbség. Az viszont probléma lenne, ha kihagynám azt a nyolc vagy tíz versenyt. Vannak versenyek, vannak Davis-kupa-mérkőzések, lehet játszani párost is, ez még több mérkőzést beletesz a versenyprogramba. Nehéz megtalálni az arany középutat. Ha azt mondom, hogy kevesebbet játszom, akkor lehet, hogy hátrébb csúszom a rangsorban vagy kicsit kiesem a ritmusból, ha meg sokat játszom, akkor kevesebbet tudok edzeni, viszont lehet, hogy jobb lesz, mondjuk, az eredményességem.

A világranglista 37. helye jelent egyfajta sztárságot? Többen megszólítják, többen kérnek autogramot öntől?

Kifejezetten szeretem ezt. Mindig azt szoktam mondani, hogy nem celeb vagy influenszer vagyok, nem vagyok minden este a tévé képernyőjén, és nem is színész lennék vagy énekes, akit folyamatosan látnak és hallanak. Egy sportoló vagyok, persze van, hogy megismernek akár az utcán, akár egy étteremben vagy plázában, bárhol, de azt gondolom, csak azok, akik követik a sportot, s főleg a teniszt. Azt mondják, hogy oké, ismerem ezt a srácot, és akkor esetleg kérnek egy képet vagy egy aláírást, de nem az van, hogy nem tudok kimozdulni az utcára, mert rám repülnek, nem tartom magam sztárnak.

Jut ideje a teniszen kívül másra is, van hobbija?

Kevés időm van, szerencsére. Ennek azért lehet örülni, mert azt jelenti, hogy kitöltöm a napom, elvégzem a munkám. Vannak egyéb teendők a teniszpályán kívül is, médiamegjelenések, de amikor van időm, szeretem az időt a barátokkal vagy a családdal tölteni. Nagyon szeretek vezetni, általában az autómmal foglalkozni, tisztítani, rendben tartani, elmenni egy-két körre vele. Esetleg videójátékozni. S nagyon szeretem az állatokat, kutyával játszani, sétálni. Kell is az, hogy néha kicsit kizökkenjek a tenisz világából.

Meddig tervez a tenisszel? Tíz év múlva mivel lenne elégedett?

Ha valaki garantálná, hogy a következő tíz évben ugyanúgy benne leszek a top 100-ban, esetleg a top 50-ben, akkor azt azonnal aláírom, az egy óriási karriert jelentene, egy olyan teljesítményt, amiről szerintem mindenki álmodik. Nagyon remélem, hogy van bennem még 8-10 év a pályán. Tudjuk, hogy sok verseny van, hosszú a szezon, sokat kell teljesíteni, de bízom benne, hogy képes leszek arra, hogy tíz év múlva, mondjuk, itt üljek mint teniszező.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Tényleg megvan a válasz az ősi piramisok titkára?

A Nílus egy mára teljesen eltűnt, ősi mellékága mentén épültek fel az ókori egyiptomi piramisok, köztük a híres gízai piramis, több mint négyezer éve - állapította meg a piramisok építésének rejtélyét kutató amerikai kutatócsoport.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.21. kedd, 18:00
Rigó Csaba Balázs
a Gazdasági Versenyhivatal elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×