Az elmúlt időszakban többször kellett módosítani a hiánycélt, nagyobb lett a tervezettnél. Mi nem úgy alakult, ahogy a tervekben?

Az élet meg a gazdaság teljesítménye nem alakult úgy, mint ahogy azt korábban vártuk. Hadd induljak ki talán abból a megállapításból, hogy a költségvetés, az államháztartás helyzetét elszakítani a gazdaság helyzetétől nem nagyon lehet. Az adóbevételek, a kiadások, a megindított programok finanszírozása, a hozamszintek a reálgazdaságból jönnek, és a költségvetésnek mindig ehhez kell igazodnia. Amit én nagy érdemnek tartok, hogy a költségvetés az elmúlt évek során azért jól teljesített, a válságban is helytállt. A pandémia alatt finanszírozni tudtunk olyan programokat, amelyre egyébként nem volt betervezve fedezet. 2021-ben az újraindítás programjait tudtuk megindítani, ezeket is finanszírozta a költségvetés. 2022-ben a háború beköszönt, az infláció megugrott, energiaválság volt, szankciók jelentek meg, de a magyar költségvetés akkor is helyt tudott állni. És közben a 13. havi nyugdíjat vissza tudtuk építeni, ezt a költségvetés finanszírozni tudja. Az Európai Unióból a vitáink következményeként egy jó egy-másfél évig utalásokat nem kaptunk, de a programokat – vidékfejlesztési program, gazdaságfejlesztési programok, operatív programok – előfinanszírozni tudtuk. Tehát kétségkívül nagyobb hiánnyal teljesít a költségvetés, mint ahogy az egyébként hosszú távon egészséges lenne, és a feladat ebből következően az is, hogy ez majd csökkenjen, de egyébként alkalmazkodott a gazdaság helyzetéhez, és ilyen időszakban szerintem az elért eredmények megvédése, megőrzése is egy nagy teljesítmény.

Az szokott baj lenni, ha nem jönnek az adóbevételek, mert nem fogyasztunk eleget. Ilyen típusú lyukak szoktak lenni a költségvetésben? Vagy ez csak egy kis része?

Ha beterveztük, és nem jön, akkor az probléma. 2023 egyébként egy ilyen év volt. A reálbérek az év első felében még csökkentek, az év második felében viszont, szeptembertől vissza tudott állni növekvő szintre. A lakosság óhatatlanul alkalmazkodott a helyzethez, és kevesebbet fogyasztott. A kiskereskedelmi forgalom havi adatait a KSH-n keresztül látjuk, de a Pénzügyminisztériumban az online kasszák napi adatain keresztül talán még sokkal pontosabban is látjuk a kiskereskedelmi forgalom alakulását, mint azt a statisztikai hivatal mérni szokta, és mi úgy éreztük az elmúlt hónapokban, hogy mintha egy picit fölülmérte volna a statisztikai hivatal ezeket a fogyasztási adatokat. Egy mellékes megjegyzés: a KSH ad GDP-re vonatkozó adatokat, de ezeket jó másfél hónappal a lezárt időszak után, de a Covid alatt a Pénzügyminisztérium kifejlesztette a heti gazdasági index, és ez sokkal pontosabban tudja megmutatni, hogy heti szinten a GDP, a gazdaság teljesítménye hogyan változott. Visszatérve a kiinduló kérdésre, ha a lakosság kisebb mértékben fogyaszt, és kisebb az áfabevétel vagy a jövedékiadó-bevétel, az a kasszában okozhat hiányt. Ez történt 2023-ban. A számokat publikáltuk is már az év elején, az látszik, hogy mintegy 1600-1700 milliárd forinttal kisebb adóbevétel folyt be, a lakosság kevésbé fogyasztott, óvatosabb volt, visszafogta a fogyasztását, és emiatt a hiány mértéke is magasabb lett.

Mekkora hiányt tart kívánatosnak a pénzügyminiszter? A nemzetgazdasági miniszter akár 7-8 százalékos hiányt is elképzelhetőnek tart, fel kell pörgetni a gazdaságot.

Kívánatosnak?

Nem, elképzelhetőnek.

Kívánatosnak a nullát tartom, az lenne a jó, ha a magyar költségvetés nullaszázalékos hiánnyal dolgozna, azaz nem volna költségvetési hiány. Lehet éppen szufficites is, van erre példa néhány országban, de mivel mi egy felzárkózó ország vagyunk, azért a közgazdasági elméletek szerint, amíg a relatív fejlettségi hátrányunkat le nem dolgozzuk, a költségvetésnek is inkább deficitesnek kell lennie. Én mint pénzügyminiszter azt tartanám jónak, ha az adófizetők nyugodtan aludhatnának a kassza helyzetét tekintve, hiszen nulla százalék lenne a hiány. Ez lenne a kívánatos. Mi lenne 2024-ben a kívánatos? A minél kisebb hiány. Ez nem is kérdés, hogy ahhoz, hogy egy fenntartható és stabil gazdasági növekedést alakítsunk ki, a költségvetési fegyelemből nem szabad adni, ahhoz az államháztartásnak egyensúlyban kell lennie. Vita folyik arról, hogy ez a maastrichti három százalék helyes szám-e, de teljesen mindegy, hogy mit gondolunk erről. Vannak olyan hitelminősítői, elemzői, nemzetközi sztenderdek, amik ehhez a számhoz kötnek befektetési döntéseket. Szerintem nekünk vissza kell menni a három százalék alá.

2024-ben?

Ez egy nagy kérdés. A jó hír az, hogy a tavalyi év deficitje kisebb volt, mint a 2022-es, van egy egyensúlyjavulás folyamatosan a magyar gazdaságban. Szerintem is túl vagyunk a nehezén,és picit könnyebb lesz, de a munkát folytatni kell. Leküzdöttük az inflációt, de a munkát ott is folytatni kell, mert még nincs azon a szinten, hogy ne jelenthetne egy problémát esetleg a következő hónapokban. A legfontosabb az, hogy az egyensúly és a növekedés kéz a kézben jár egymással. Annak a növekedésnek semmi értelme nincs, ami az egyensúlyi pozíciót megborítja, de szerencsére ebben összhang van a kormányban, és mindenki azt mondja, hogy arra van szükség, hogy az egyensúlyi pozíció is helyreálljon.

Milyen hiánnyal számol 2024-re?

Az elmúlt januári napok alatt azért már egyre több információ jön be hozzánk, hogy a 2023-as évet hogyan zárhatjuk. Ezek a számok azért azt mutatják, hogy a költségvetés nagyjából 6 százalék körüli hiánnyal fog zárni. Tehát miközben javul a folyó fizetési mérleg, javult a külkereskedelmi egyenlegünk is, az államháztartásban még relatíve magas hiány van, de ez egyáltalán nem kirívó vagy ritka a mai időszakban. Ha a kamatszolgálatot nézzük meg, és az államadósság mértékét a gazdaság teljesítményéhez képest, akkor jobbak vagyunk, mint az Európai Unió országainak többsége, viszont a versenytársainkhoz képest itt a régióban magasabb az államadósságunk. Nem titok, eleve már a rendszerváltozáskor ez 60 százalék fölött volt, a Fidesz-kormányok általában csökkentették az államadósságot, 1998-2002 között 61 százalékról 51 százalékra, most pedig 2010-től 2019-ig 82 százalékról 65 százalékra. Szerintem ez egy helyes és jó gazdaságpolitika, úgy teremteni meg a növekedés alapjait, hogy közben az egyensúlyi pozíció javul. Én egyre inkább abba az irányba gondolkodnék, hogy a háromszázalékos hiánycél, amit korábban terveztünk, a tavalyi év okán egy év alatt nem teljesíthető. Ez egy kétéves forgatókönyv lehet, de csak a személyes, pénzügyminiszteri véleményemet tudom mondani, az nem kormányálláspont még.

Jó, de önök fogják kiszámolni és benyújtani.

Az általában nagyon ritka, bármelyik országot is nézem, hogy 6 százalékos hiányszintről egyből 3 százalék alá csökkentenénk az államháztartás hiányát, mert ha az államháztartásban egy ilyen típusú kiigazítás történne, az azt jelentené, hogy a most megindult növekedést nagyon megnehezítenénk. A tavalyi évet is lehet hibáztatni, hogy az államháztartás magasabb hiánnyal működött. Ha az elemzői konszenzust nézem meg, ami a tavalyi évre mínusz 0,5 körüli gazdasági visszaesést jósol, akkor gondoljunk bele abba, ha az államháztartásban már tavaly is elkezdtünk volna programokból visszavenni, még több beruházást halasztani, visszafogni, akkor valószínű ez a mínusz 0,5 sem jött volna létre. Az idei év hasonló problémákkal küzd, hasonló a feladat. Az egyensúlyra figyelve a növekedést erősíteni. Szerintem az a helyes magatartás, ha a hiánynak hosszabb idejű kifutást engedünk, és azt mondjuk, hogy a 6 százalékból a 3 százalék alatti hiányt majd csak 2025-re érjük el. Egyelőre ebben csak gondolkodás van, nincs még kormánydöntés, de vélelmezem, hogy a makroszámok azt fogják alátámasztani, hogy a tavalyi év után az idén mérsékeltebb hiánykiigazításra van csak szükség.

Nem lehet brutális megszorítást csinálni, különösen ebben az időszakban nem?

Két véglet van. Az egyik a drasztikus kiigazítás. Erre láttunk példát az elmúlt 20-30 évben.

Ez volt a Bokros-csomag, nagy ára volt, de működött.

Valamikor működött, van, amikor nem működött. Annak a kiigazításnak is foglalkoztatási és más áldozatai voltak, a gazdaság azért recesszióba került. A másik, hogy a nemzetközi környezetet is meg kell nézni. Németországban éppen most módosítják az idei év kilátásait, veszik vissza a korábbi, egyébként is szerény 1 százalék alatti gazdasági növekedési prognózisokat. Sok szempontot kell mérlegelni. Az egyik véglet, hogy drasztikusan egy 3 százalékos egyensúlyjavító programot kezdünk el, aminek teljesítményt nézve 2600-2700 milliárdos következménye lenne. A másik véglet az, ha azt mondjuk, hogy nem is fontos a hiány, hanem 7-8 százalékos hiánnyal is működik az államháztartás, és akkor ezt engedjük el. Mind a két álláspont rossz, a kettő között van az igazság. Egyensúlyjavító lépésekre van szükség, de a növekedés megindulását nem szabad megakasztani.

A költségvetés tervezésének módszere marad, év közben megtervezik, benyújtják, elfogadja a parlament, és onnantól kezdve az a horgony?

Igen, az elmúlt nyolc évben ez működött.

Akkor is, ha sokszor kellett változtatni, mert a körülmények is változtak?

Ha most visszanézek, akkor azt kell mondanom, hogy jobb teljesítményt értünk el a nyáron elfogadott költségvetésekkel, mint abban az időszakban, amikor a baloldali kormányok ősszel fogadták el ezt a dokumentumot. Nem ez a lényeg. A lényeg az, hogy mennyire van alaposan megtervezve a költségvetés, a programok működőképesek-e, hozzájárulnak-e termelési kapacitások kiépítéséhez, javítják-e a hatékonyságot, a versenyképességet. Szerintem ezek a fontos kérdések. Ennek másodlagos jelentősége van csak, tavasszal, nyáron sokkal nyugodtabb körülmények között lehet megtervezni, parlamentben kitárgyalni, elfogadni a következő évi költségvetést, mintha ezt ősszel tennénk meg.

Az államadósságot is kell finanszírozni, ennek most milyen a szerkezete?

Nemcsak az számít, hogy az államadósság mértéke a bruttó hazai termékhez képest mennyi, hanem az is, hogy ennek a szerkezete milyen: a lejáró adósságokat kinek törlesztjük, milyen ütemben, hazai valutában vagy devizában. 2010-ben a gazdaságpolitikának két fő célja volt. Az egyik a munkahelyek számának a növelése, hiszen akkor még 12 százalék volt a munkanélküliség, a másik pedig az államadósság csökkentése. És nem véletlen volt ez a két szempont, mert úgy éreztük, hogy az egyik a reálgazdaságból egy üzenet, nagyobb teljesítményre, nagyobb hozzáadott értékre és nagyobb, több számú munkahelyre van szükség, a másik pedig az államadósság volt, ami egy folyamatos kockázat finanszírozási szempontból. Soha nem tudjuk, mi történik a világgazdaságban, mi történik a devizapiacokon, ezért szükség van arra, hogy ennek a mértékét csökkentsük. Mind a kettőt eredményesen és sikeresen hajtottuk végre, hiszen a foglalkoztatásban 4 millió 700 ezer embernek van munkája, a munkanélküliség 4 százalék alá esett be, és az államadósság mértéke is jelentősen csökkent, 80 százalék fölötti szintről 65 százalékra csökkent 2019 végére. Ekkor jött a Covid, az már egy más időszak sajnos. Ezt folytatni kell. A szerkezetét is meg tudtuk változtatni, itt három dolgot kellett végrehajtani. Az egyik, hogy az ország devizafüggőségét, devizakitettségét csökkentsük. 2010-ben még 53 százalék volt a devizaarány a magyar államadósságon belül, ez most valahol 26 százalék környékén van, ez egy sokkal egészségesebb és sokkal biztonságosabb szint. A másik, hogy a futamidőt hosszabbítsuk, hiszen minél rövidebb idő alatt lejáró adósságszerkezetünk van, annál nagyobb a kockázat. Négy évről hat évre sikerült hosszabbítani a futamidőt. Ez szerintem jó és kedvező változás, hiszen sokkal nyugodtabban lehet a gazdaságpolitikának tervezni. A harmadik vállalásunk az volt, hogy növelni fogjuk a lakosság arányát, Hiszen azon túl, hogy egy biztonságosabb és kiszámíthatóbb finanszírozást jelent a lakosság nagyobb aránya az adósságszerkezeten belül, ez hazai valutát is jelent, és a kamatok kifizetését pedig országon belül tartja.

Az emberek őrült módon vették.

Így van, és jól tették, hogy vették, én magam is a megtakarításom egy jelentős részét állampapírban tartom, mert azt gondolom, hogy ez egy ezeréves állam garanciájával adott papír. Természetesen ennek nem mindenki örül, a bankok nem örülnek, mert versenyt támasztottunk a megtakarítási piacon. Tehát a magyar államadósság szerkezete előnyére változott, finanszírozható, kiszámíthatóbb lett. Természetesen törekedni kell a mérték csökkentésére, ebben még van teendőnk bőségesen, itt is folytatni kell a munkát. Ha megnézem a Covid óta eltelt időszakot, folyamatosan jön lefelé az államadósság szintje. A múlt év végén, nincs meg még a pontos szám, de valahol 73 százalék környékén volt az államadósság GDP-arányos szintje.

Erre az évre milyen gazdasági növekedéssel számol ?

Induljunk ki abból, hogy abban még a legpesszimistább intézetekkel sincs vita, hogy növekedés lesz.

Kettő és négy százalék közé teszik, ami azért elég masszív eltérés.

Igen, de mind a kettő növekedés. Ez a jó hír, hogy mindenki úgy gondolja, hogy 2024-nek már a gazdasági növekedésről kell szólnia, a kormány is így gondolja. Az infláció letörése után az egyik nagyon fontos feladat az lesz, hogy a növekedés visszaépüljön. A mértéke sok mindentől függ. A 3-4 százalék közötti növekedés reális, a Pénzügyminisztérium mindig egy óvatosan visszafogottabb becslést szokott adni, inkább lepődjünk meg kellemesen, mint csalódjunk keserűen. Mi azt mondjuk, hogy 3,6 százalék lehet ebben az évben. Nem látjuk persze előre, hogy mi fog történni, de most azt gondoljuk, hogy ez 3-4 százalék között lehet. Ha 4 százalék lesz, nem esünk kétségbe, de egy reális tervezéshez az kell, hogy a kockázatokkal is számoljunk. Mi azt mondjuk, hogy ez most a tavalyi év után a magyar gazdaságban benne van.

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter rendszeresen és kitartóan magyarázza a magasnyomású gazdaság módszerét, hogy ő pontosan mit ért alatta. Van egyetértés önök között abban, hogy ezt kell csinálni, és ugyanazt értik a magasnyomású gazdaság alatt?

Egyszer majd erről beszélgetek vele, hogy ki mit ért ez alatt, ez egy szakmai kérdés, aminek alapvetően inkább a közgazdász-vándorgyűlésen van terepe a szakértő, gazdasággal foglalkozó elemzők, kutatók között. A magasnyomású gazdaság koncepciójáról sok mindent gondolunk, abban talán van egyetértés, hogy a végeredményének az kell lennie egy ilyen gazdaságpolitikának, hogy a potenciális növekedés magasabb legyen. Ezek alapvetően hitbeli kérdések, én nem is erre akarok koncentrálni, hiszen a magasnyomású gazdaság kifejezés alatt azért sokan csak egyszerű pénzköltést értenek. Nem erről van szó. Abban szerintem egyetértés van, és a miniszter kollégám is azért óvott a fiskális alkoholizmustól, hogy abba a hibába essünk, hogy elkezdünk eszement módon költekezni. Addig kell nyújtózkodni, amíg a takarónk ér. Magas nyomású ide, magas nyomású oda, a költségvetésnek van egy kerete, ezen belül kell a finanszírozással is foglalkozni. Persze a költségvetés mindig alkalmazkodik a gazdaságpolitikai kihívásokhoz, meg a gazdaság pillanatnyi helyzetéhez, de én annak sok értelmét nem látnám, hogy gazdaságpolitikai koncepciókra hivatkozva vétsük el megint a célt: költségvetési fegyelem, egyensúly és növekedés együttes megtalálása. Indokolatlannak tartok 7-8 százalékos hiánycélokat, nekünk mást ír elő maga a törvény is, amit elfogadott a parlament, meg jóváhagyott a kormány. Nekünk úgy kell tervezni ebben az évben is és a következő évben is, hogy az lehetőség szerint csökkentse az államháztartás hiányát, csökkentse az államadósságot, és ez a hiánymérték a lehető legkisebb mértékű legyen.

Milyen inflációval számol, ha a növekedést 3,6 százalékra teszi a pénzügyminisztérium erre az évre?

Nem árulunk zsákba macskát, 5,2 százalékos éves inflációval számolunk. Az a kérdés, hogy hogyan reagál majd a lakosság, a fogyasztás mennyire indul meg, a reálbérek változása, a megtakarítási hajlandóság változása hogyan befolyásolja ezeket a folyamatokat. Jó kilátásaink van arra, hogy az infláció szintje még tovább csökkenjen, a januári szám is kedvezőbb lehet még a decemberinél is: akár még 4 százalék alatti infláció is lehet januárban, de várjuk meg a KSH számát. Ez a trend lefelé menő lesz, de az infláció leszorításának a munkáját nem szabad abbahagyni. Amíg abba a tartományba nem ér az infláció szintje, amit a legfontosabb aktor, a monetáris politika, a jegybank, a monetáris tanács gondol.

Ez a három százalék?

A jegybank hivatalos inflációs célja most 3 százalék alatt van, és a jegybanknak sokkal több eszköze van arra, hogy ebben a munkában eredményeket érjen el, bár a kormány is jelentősen bedolgozott ebbe 2023-ban, ennek volt köszönhető az 5,5 százalékos decemberi inflációszint. Tavaly januárban még 25,7 százalék volt az infláció, nagyon magas bázis volt a tavalyi év első félévében, ezért látványos számokat fogunk most látni az idei első félévben, de 2023 második felében már ezek sokkal alacsonyabb bázist jelentettek. Nehezen tudjuk ma kiszámítani a legfontosabb inflációs elemeknek, például az energiának az idei változását. Most azért egyetértés van a jegybankkal is abban, amely 4 és 6 százalék közé teszi az infláció várható szintjét, hogy 5 százalék körül alakul, 5,2 a mi prognózisunk.

Mit gondol arról az ötletről, hogy a referenciakamatok újragondolása szükségszerű lehet, ezt egy véleménycikkben vitaindítóként jelentette meg a Nemzetgazdasági Minisztérium két szakértője?

Én abból indulok ki, hogy szakmai felvetéseknek mindig van helye, és az a kérdés, hogy a BUBOR a referenciakamatok meghatározására alkalmas-e, ez szerintem egy rendes szakmai felvetés. A BUBOR szerintem megérett arra, hogy kicsit megvizsgáljuk, hogy valóban tükrözi-e híven a gazdaságban zajló folyamatokat. Ezzel szerintem nincsen semmi probléma, és azzal sincs gond, hogy a gazdasági tárca alapvetően nem a költségvetés miatt aggódik, hanem gazdasági növekedést akar, és keresi azokat a pontokat, ahol a gazdasági növekedést tudná erősíteni vagy élénkíteni. A piac egy kicsit túlreagálta talán ezt az írást, hiszen itt nem döntésről van szó, hanem egy szakmai felvetésről. Én úgy tudom, hogy erről egy szakmai egyeztetés indult el a bankszövetséggel, ez most egy szakmai vitakérdés. Nagyon bízom benne, hogy jó megoldást lehet majd a vita végén találni. Egy szakmai felvetés, amiről beindult a gondolkodás, és bízunk benne, hogy ennek a gondolkodásnak a vége az lesz, amit mindannyian akarunk, hogy erőteljesebb növekedés, egyensúlyi költségvetés alakuljon ki.

Költségvetési vonzata nem lehet egy ilyen ötletnek? Mert ha van, akkor önnek hivatali kötelessége vele foglalkozni. Sőt vétózhat is.

Hivatali kötelességemként mindenképpen foglalkozni kell vele, mert ez egy szaktárcának a felvetése volt, és érinti az állampapírpiacokat is. Ebből a szempontból persze érint bennünket. De lehetőségünk van arra, hogy a szaktárcával egyeztessünk, és elmondjuk az álláspontunkat, kormánydöntés még nincs a kérdésben.

Ha az jön ki, hogy a költségvetést érint, akkor önnek van két lehetősége, ha negatívan érinti, akkor nemmel, ha semlegesen, meg pozitívan, akkor meg igennel szavaz?

A vétójogom nem a szakmai felvetésekre vonatkozik, hanem a döntés-előkészítésre. Két ilyen miniszternek van vétójoga a kabinetben, az egyik az igazságügyi tárca vezetője, aki alkotmányossági, jogi szempontból emelhet vétót, a másik pedig a pénzügyminiszter, aki azt mondhatja, hogy a kassza és az államháztartás ezt bírja vagy nem bírja, és akkor vétó. A diszkont kincstárjegyek mint referencia hozam természetesen érint bennünket, hiszen mind keresleti, mind kínálati oldalon ott vagyunk az állampapírpiacon, de még egyszer mondom, ezt tegyük zárójelbe, mert a gazdasági tárca végzi a munkáját, egyeztet a pénzintézetekkel, és szerintem a héten vagy a jövő héten lesz ebben az ügyben egy olyan javaslat, ami remélem, egy kompromisszumot fog tükrözni.

Mi a véleménye a Magyar Nemzeti Bank kamatcsökkentési politikájáról, a mértékekről, az ütemezésről? Pénzügyminiszterként van véleménye erről?

Nincs. Van véleményem, de nem pénzügyminiszterként, hanem magánemberként. Én mindig is tiszteletben tartottam a jegybank függetlenségét, igyekszem óvatos lenni. Néha persze én is túlszaladok, a közgazdász-vándorgyűlésen úgy éreztem, egy szakmai fórumon azért van helye annak, hogy akár egy pénzügyminiszter is, mint közgazdász monetáris politikai kérdéseket érintsen. Az a tanulság nekem is, hogy egy pénzügyminiszter nem engedheti meg magának, hogy időnként túllépjen a szerepkörén, mert nyilván ott a szakmai fórumon ez egy szakmai vita volt, de abban a pillanatban, amikor ez a nyilvánosság elé kerül, a kontextusa megváltozik. Én abból indulok ki mindig, hogy az árstabilitás az az első számú feladata a jegybanknak, és ne várjuk el azt a monetáris politikától, hogy a fiskális politika fejével gondolkodjon. Én azt gondolom, hogy a jegybanknak van egy világos stratégiája, ők így döntöttek. Azt azért talán megengedhetem magamnak, hogy megjegyezzem, hogy mindig a gazdaságpolitika és a gazdaság egészét is nézni kell. Amikor hozunk egy döntést, és a gazdaság egy picit máshogy viselkedik annál, mint amit gondoltunk, akkor azért revízió alá kell venni a döntéseinket.

Hogy állnak most az uniós utalások befogadásai Magyarországon?

Nyitott kapuk.

Aminek meg kellett jönnie, az megjött, jön-e új pénz? Mennyi jött eddig?

A támogatások megindultak, ez a jó hír. 520 milliárd forintnyi támogatás érkezett be december közepe óta, és azóta további tételek érkeztek. Ez jó, ez helyes. Magyarországnak járnak ezek a források, nekünk mindig is az volt az álláspontunk, hogy indokolatlan, politikai elvárásokat fogalmazott meg velünk szemben az Európai Unió. Mi az úgynevezett szupermérföldköveket teljesítettük, kérjük a nekünk jogosan járó támogatást. Magyarországnak egy eurócentről sem szabad lemondania. Minden eurócentre igényt tartunk, ami jár az országnak, mert ez nem a kormánynak jár, ez a magyar adófizető polgároknak vagy a magyar társadalom közösségének jár. Folytatni kell ezt a munkát. Nagyon bízom benne, hogy az Európai Bizottság egyrészt értékeli reálisan a szupermérföldköveinket, a teljesítést, és a vitáinkban meg tudjuk győzni őket az álláspontunkról, és a támogatások további része is be fog folyni.

Az uniós pénz nélkül is működik a magyar gazdaság, vagy az uniós pénz mentette meg legutóbb is a költségvetést? Ezt a két szélső álláspontot lehet hallani.

Az elmúlt több mint egy évben azt tudtuk bebizonyítani, hogy bár nem érkeztek hozzánk az uniós támogatások, a magyar gazdaság működőképes maradt, és a magyar államháztartás, költségvetés is teljesítette a kifizetéseit. Bennünket az uniós forrásokkal nem lehet zsarolni. Ez egy jogosan járó támogatás. Mi befizetők is vagyunk az Európai Unióban, több mint 600 milliárd forintot fizetünk be évente hozzájárulásként az Európai Unió kasszájába, teljesítjük az elvárt feltételeket, jogosan várjuk el, hogy a kifizetéskor is teljesítsen a partnerünk is. És itt megint bejön a gazdaságpolitikába a politikai metszet. Azok az elvárások, amiket Magyarországgal szemben migrációban, genderben vagy más ügyekben megfogalmaztak, teljesen megalapozatlanok és indokolatlanok voltak. Ezek szuverén nemzeti hatáskörbe tartozó kérdések. Magyarországnak van egy határozott álláspontja, a nemzeti konzultációval ezeket meg tudtuk erősíteni. A nekünk járó forrásokra igényt tartunk.

Hogy tud számolni a költségvetésben ezekkel a bizonytalan pénzekkel, egyáltalán ezeket bele kell-e vezetni a nemzeti költségvetésbe?

Természetesen, de más a költségvetési kihívás és más a finanszírozási kihívás. Van olyan uniós forrás, amit el kell számolnunk a költségvetésben, van, amit nem kell elszámolni, viszont a finanszírozási oldalban nekem azzal számolnom kell, hogy ezeket a programokat Magyarországon végre akarjuk hajtani. Nekem a finanszírozási oldalról számolnom kell ezekkel a tételekkel, és ha ez nem érkezik be, akkor a magyar államnak, a magyar kormánynak ezt a forrást máshonnan kell beszednie, vagy belső átcsoportosításokkal átrendezni a költségvetésen belül, vagy kívülről, állampapírok további értékesítésével biztosítani. Pontosan az a tavalyi évnek a nagy eredménye, hogy a hitelminősítők egy percre nem vettek ki bennünket a beruházásra vagy befektetésre ajánlott kategóriából. És ez egy nagyon fontos eleme volt annak, hogy amikor devizakötvényt bocsátottunk ki, amikor a hazai piacon forintkötvényeket adtunk el, ezeket gond nélkül megvásárolták a befektetők, mert bíznak a magyar állam működésében és bíznak a magyar gazdaság teljesítményében is.

Pontosan mennyit inkasszózott a főváros számlájáról a Pénzügyminisztérium?

Technikailag az államkincstár indítja el, de a NAV hajtja végre az inkasszót. De ne ugorjunk fejest ilyen szimplán ebbe a kérdésbe. Jó néhány évvel ezelőtt olyan rendszert állítottunk föl, hogy az adóerőképesség alapján a tehetősebb települések úgynevezett szolidaritási hozzájárulást fizetnek be a kasszába, a kassza pedig ezeket a befizetéseket továbbítja azon települések számára, amelyek nehezebb helyzetben vannak. 724 ilyen település van Magyarországon, amely befizet a kasszába, ebben a főváros a legnagyobb befizető, de a fővárosnak van a legnagyobb gazdasági ereje is. Ebben az évben 78 milliárd forintot kell befizetnie, és a főváros tavaly azt mondta, hogy márpedig ő ezt nem hajlandó fizetni. Mondja ezt az ország gazdaságilag legerősebb települése, amelyik csak iparűzési adóból a tavalyi évben több mint 250 milliárd forintot szedett össze. Én azt gondolom, hogy ez egyrészt inkorrekt, másrészt pedig nem felel meg a hatályos szabályoknak. Nekem ebben az esetben jóvá kellett hagynom azt, hogy az inkasszó induljon el. Egyébként nem is rajtam múlott, ezt hivatalból meg kell tennie a kincstárnak, jeleznie, hogy ez a befizetés nem történt meg. Nem volt nehéz észrevennie, mert a főpolgármester úr nyilatkozott is erről.

Nem fogja fizetni.

Én felháborítónak tartom ezt. A fővárosi emberek, a fővárosi cégek tisztességgel eleget tesznek az adófizetésüknek, erre a főpolgármester hogy jön ahhoz, hogy ő azt mondja, hogy márpedig ő ezt a hatályos szabályt nem tartja be. Még rosszabb fényt vet a főpolgármester úrra, hogy nem hajlandó hozzájárulni ahhoz a közös gondolkodáshoz és közös cselekvéshez, ami a rászoruló településeket segíti meg. Én ezt teljesen elfogadatlannak tartom, ezért is értek egyet azzal, hogy az inkasszó elindult. Nem teljes összeget inkasszáltunk még, de amikor van pénz a főváros számláján, akkor ez az inkasszó meg fog történni.

Ezzel vége van az ügynek, vagy majd a bíróságon találkoznak?

Már találkoztunk a bíróságon, különböző döntések születtek. A Kúria és a törvényszék másképpen látta az eseményeket. Én mindig tiszteletben tartom a bíróságnak a döntését.

Azt mondta a miniszterelnök, hogy minden évben egy nagyon komoly és nehéz beszélgetés önnel a 13. havi nyugdíj egyösszegű kifizetése. Lesz-e 13. havi nyugdíj egy összegben kifizetve?

Vannak vállalásaink, és nyugodtan mondhatom, eredményeink, sikereink, amiből nem szabad visszalépni a kormánynak. A 13. havi nyugdíj visszaépítése ilyen volt. A Gyurcsány-Bajnai-kormányok egyhavi nyugdíjt vettek el így a nyugdíjas honfitársainktól. Mi azt mondtuk, hogy a gazdaság teljesítményével párhuzamosan ezt vissza lehet építeni, sőt mellette például nyugdíjprémiumot is fizetni a nyugdíjasoknak. Eddig öt alkalommal fizettünk nyugdíjprémiumot. Visszatérve a 13. havi nyugdíjra, ez egy nagyon jelentős összeg, ebben az évben már több mint 500 milliárd forintot fog jelenteni a kifizetés oldaláról februárban, de a magyar gazdaság és a magyar költségvetés is van abban az állapotban, hogy ez ne jelentsen gondot, és ezt a februári nyugdíjkifizetéssel együtt oda fogjuk adni a nyugdíjas honfitársainknak, ezt biztosítani fogjuk.

Ez azt jelenti, hogy ugyanabban az időpillanatban két havi nyugdíjat fognak kapni?

Így van, jön a postás, vagy kapja a szépkorú állampolgár a bankszámlájára a nyugdíjat.

A nyugdíjprémiumnak hogy lehet kiszámolni az összegét?

Erre is van egy jogszabályi leírás, egyrészt a 3,5 százalék fölötti növekedés az egyik szorzó, a másik pedig van egy 80 ezres korlát, a nyugdíjakhoz van arányosítva a kifizetés összege, és van is egy plafonösszeg. Még januárt írunk, ez a kérdés majd valamikor október-november táján lesz aktuális. Nagyon bízom benne, hogy ebben az évben is azért lesz alkalmunk arra, hogy nyugdíjprémiumot fizethessünk ki.

A családi pótlék megváltoztatásának híre végigsöpört a magyar sajtón. Tervezik-e a családi pótlék rendszerének, akár összegének, akár a szabályainak a változtatását?

Nem tervezi a kormány ennek a módosítását. Már a felvetés is indokolatlan volt, hiszen az elmúlt éveknek egy nagy teljesítménye, hogy a családi pótlékkal párhuzamosan új családtámogatási elemeket tudtunk kiépíteni. A gyermekek után járó adókedvezmény nagyon fontos része lett a magyar családok kormányzati támogatásának, ebből nem szabad visszalépni, mert azért ne felejtsük el, az ország vagy a nemzet előtt álló legfontosabb kihívás mégiscsak demográfiai. Abban az országban, ahol évente 30-40 ezerrel vagyunk kevesebben, nem is lehet más a legfontosabb kérdés, megfordítani, megállítani a demográfiai tendenciákat, támogatni a gyermeknevelést, a gyermekvállalást, ezt csak úgy lehet, ha a meglévő rendszert fenntartjuk és támogatjuk a magyar családokat.

Családi pótlék összegén terveznek változtatni? Jó ideje fix, közben meg az infláció meg elment.

De mellette megjelent az az elem, ami sokkal adekvátabbá teszi a támogatási rendszerünket. Az az adókedvezmény, ami a jövedelemszinthez és így ezen keresztül talán egy kicsit a gazdaság teljesítményéhez is van kötve, sokkal hangsúlyosabbá vált. Van a családi pótlék, egy fix összeg, de mellette azért ott van most már egy olyan támogatási rendszer, ami figyelembe veszi azt, hogy hány gyermeket nevel egy család, figyelembe veszi azt, hogy mekkora a jövedelme a családnak, lehetővé teszi azt, hogy ne csak az egyik szülő, hanem a másik szülő jövedelméből is a kedvezményt érvényesíteni lehessen. Ebben a kérdésben a kormány nem árult zsákbamacskát, mi azt mondtuk, hogy teljesítményarányosan lehet a családtámogatások bővítésében is gondolkodni. A családi pótlék az nem ilyen, mert az egy fix összeg.

A munkaalapú társadalomból vezetik le?

Pontosan. Ha azt gondoljuk, hogy a munkán keresztül lehet ötről a hatra előrelépni, vagy lehet a családok megélhetését is stabilizálni, akkor ez kell, hogy a kiindulópont legyen, és az az adórendszer például, amit ehhez hozzátettünk, az egykulcsos adórendszerünk, ami a harmadik legkedvezőbb szja-kulcsot kínálja Európában a jövedelmet szerző embereknek, és ezen belül még külön adókedvezményben részesíti a gyermeknevelőket, az szerintem hatékony tudott lenni. Az úgynevezett termékenységi arány növekedése, ami 1,2 volt 2010-ben, most meg 1,5 fölé került, azért mégiscsak azt jelenti, hogy még ebben a helyzetben is a magyar családtámogatási rendszer sikeres volt, hiszen meg tudta változtatni ezeket a gyermekvállalási arányokat.