INFORÁDIÓ
2023. február 3. péntek
Balázs

mártonffy balázs

egyesült államok

kongresszus

házelnök

kevin mccarthy

donald trump

Kevin McCarthy kaliforniai képviselő, az amerikai képviselőház republikánus képviselőcsoportjának vezetője és házelnökjelöltje (k) a házelnökválasztás negyedik napi ülésén a washingtoni Capitolium képviselőházi üléstermében 2023. január 6-án. Az amerikai félidős kongresszusi választások eredményeképpen létrejövő képviselőházban a republikánusoknak többségük van.

Mártonffy Balázs az amerikai pártfegyelemről, a házelnök fontosságáról és Donald Trump jövőjéről

Infostart

Mártonffy Balázs, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézet vezetője beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában – még Kevin McCarthy megválasztása előtt – a szavazás rendszeréről, nehézségeiről, a házelnök pozíciójáról és az amerikai politikai sok más érdekességéről.

Kevin McCarthy lett az amerikai képviselőház új elnöke, de csak hosszas huzavona, 15 szavazás után sikerült megválasztani a Republikánus Párt elnökét a posztra. Mennyire gyakori ez?

Érdemes megemlíteni talán két történelmi példát: az 1856-os választásban, ha jól emlékszem, 133 kör volt, több hónapon keresztül nem tudtak házelnököt választani. Ott azért nem tudtak házelnököt választani az alsóházi képviselők, mert sok párt volt, és akit végül megválasztottak, nem is az akkori legnagyobb pártból került ki. Az 1923-as eset inkább hasonlít az ideihez: azért nem tudta az akkori republikánus pártjelölt elnyerni az alsóházi elnök szerepét, mert az akkor progresszívnek titulált republikánus párti szavazók ugyanúgy betartottak azért, hogy elérjenek valami célt, taktikai blokkolásként is fel lehet ezt fogni. Azt szerették volna, hogy valamilyen módon az alsóházi elnökjelölt, ez esetünkben Kevin McCarthy, akkor egy Gillett nevezetű úriember tegyen valamifajta koncessziókat, hogy a többségi párt kisebbségi szárnya, akkor a progresszívek, most az House Freedom Caucus elérjen dolgokat.

Mik ezek a koncessziók? Mindenki külön-külön kér valamit?

A kongresszus két különböző identitást él meg, egyszerre a helyi képviselők nagyköveteinek gyülekezete és egyszerre az Egyesült Államok nemzeti, gondolkodó törvényhozó testülete. Ezt hívjuk a két kongresszus elméletének, és a kettő egyszerre és együttesen hat és dolgozik. Az alapvető kérdés ebben az esetben az, hogy egy házelnöknek pontosan milyen szabályai, jogkörei, politikai képei és törvényhozásra gyakorolt hatalma kell hogy legyen, illetve ezt hogyan is tudja felhasználni. Alapvetően a házelnök hatalma az alsóházi szabályrendszeren belül kiemelten magas. Budapestről a házelnök pozícióját úgy kell értékelni, mint nem pusztán egy primus inter pares, tehát egy a képviselők közül, hanem egy nagyon komoly hatalommal bíró személy, aki el tudja dönteni, hogy mely törvényjavaslatok kerülnek egyáltalán ki a bizottságok vitáiból, mikor tűzi őket szavazási rendre, ezáltal komolyan tudja befolyásolni, hogy melyik törvényjavaslat kerül egyáltalán szavazásra. Általában különböző bizottságokban kerül előtte megvitatásra az egyes törvényjavaslat, és a házelnök dönt arról is, hogy melyik bizottságban melyik jelölt, milyen helyet kapjon, gyakran arról is, hogy milyen arányban üljenek ott a képviselők és ki legyen az egyes bizottságok feje.

Tehát nemcsak a javaslatok útját tudja egyengetni vagy akadályozni, hanem azoknak a sorsát is, akik majd a javaslatokról fognak dönteni egyes bizottságokban?

Pontosan. Ezenkívül több más fegyver is van a kezében, de alapvetően ez a két fő limitációs hatalma. Fontos még megemlíteni a különböző, úgynevezett törvénymódosítási javaslatok napirendre vételének lehetőségét, illetve ennek kizárását. Azt tudja mondani, hogy hiába van például egy, a Freedom Caucushoz tartozó javaslat egy törvénymódosításról, egyszerűen napirendre sem veszi, hogy megvitassák. Most pedig rátérünk arra, hogy milyen koncessziókat szeretne a Republikánus Párt Freedom Caucus nevezetű csoportosulása elérni. Egyfelől azt, hogy valamennyire csorbuljon, decentralizálódjon a házelnök unilaterális hatalma, bár ez egy erős szó, ez az ő megfogalmazásuk. Valójában azt szeretnék elérni, hogy bizonyos bizottságokba be tudjanak ők is ülni, amire a saját reprezentációs hatalmuk nem adna okot. Küzdenek az általuk úgynevezett establishment republikánus gondolkodás ellen, ami alapvetően a konformista, moderált középrepublikánus középjobbnak is megfogalmazható, de nincs igazán jó magyar szavunk erre. Ezeket a szavakat tűzik maguk elé, hogy a legtöbb republikánus csak névben republikánus, az Establishment Republican csak REINO, Republican in name only, alapvetően a demokraták által korrumpált amerikai rendszer ellen vagy hatékonytalan módon küzdenek, vagy már részesei is, és ebből szeretnének kitörni. Úgy gondolják, hogy ezzel a taktikai blokkolási folyamattal el tudnak bizonyos koncessziókat érni. A legérdekesebb, hogy ez nem új, tudtuk november 22. után, amikor kialakultak a pontos székek, hogy valami koncessziót szeretnének elérni. Az egyáltalán nem újdonság, hogy nagyon komoly háttéregyeztetések mennek egy alsóházi hatalomátvételi folyamatban. Már november 8-án megtörtént a választás, csak idén január 3-án oszlott fel az előző kongresszus és lépett be az új. Ebben a hat hétben nagyon komoly háttérbeszélgetések és háttéralkuk mentek.

Ha a Freedom Caucus tagjai establishment-ellenes nézeteket vallanak, akkor ők masszív trumpisták? Donald Trump a háttérből irányítja őket?

És most Donald Trump azt mondta, hogy tessék szépen minden nem McCarthy-szavazónak McCarthyra szavazni.

De miért?

A Republikánus Pártot megosztja Donald Trump, ez nem újdonság. Alapvetően a következő kétéves alsóházi kontrolljuk felhasználásában makroszinten egyetértés van arról, hogy mit kell csinálni: megakadályozni a Biden-adminisztráció további túlkapásait és megakadályozni a demokrata szenátus nagyobb kormányzati hitelfelvételét, nagyobb kormányzati szerepvállalását. Hogy ezt hogyan kellene elérni, abban nincs egyetértés. Az úgynevezett establishment republikánusok azt gondolják, hogy a már kialakított amerikai politikai küzdőtéren belül, a szabályrendszereken belül kell küzdeni. Meg kell szavazni az új házelnököt és neki kell esni szépen a szokásos amerikai politikai agendának, jól fogunk tudni mi ott blokkolni, illetve azt a pár dolgot, amit mi szeretnénk, átnyomni a következő két évben.

Ebben rendszerkonformok, tehát nem tagadják a rendszert?

Ezek talán végletes szavak, én azt mondanám, hogy az elmélet gyakorlati hasznosulásaként úgy gondolják, hogy ez az érdekük. A másik szárnya a House Freedom Caucusnak pedig úgy gondolja, hogy az egész rendszer annyira korrumpálódott, hogy nem szabad ezek a játékszabályok szerint játszani. Ki kell állni az olyan igazságok mellett, amiket Donald Trump is képviselt, mégpedig, hogy egy korrupt rendszert nem lehet a rendszer szabályain belül leváltani, hanem másképp kell ez ellen politizálni.

Ide értjük a választást is? A legutóbbi elnökválasztást?

A The New York Times összeállítása szerint a húszból nagyjából a fele választástagadó, ez megint egy nagyon egyszerű képlet.

Azt mondják, hogy elcsalták azt a választást, ahol nem Donald Trump lett az elnök?

Nem. Vannak, akik azt mondják, hogy a választás ugyan legális volt, de nem legitim. Vannak, akik azt mondják, hogy morális győzelmet aratott, vannak, azt, hogy akkor aratott volna győzelmet, ha fair kondíciók lettek volna. Nagyjából a fele mondható valamilyen módon a 2020-as választási eredmény tagadójának.

Mit érhetnek el?

Már most is elérték azt, hogy Kevin McCarthy felajánlott nekik koncessziókat. Ha ez hasonló választási logika alapján működik, mint az 1923-as, akkor vélhetően koncessziókat és felülértékelt pozíciókat fognak kapni. Be fognak kerülni a szabályalkotó bizottságba, ahol vélhetően nem kaptak volna helyet, be fognak kerülni egyes más fontos bizottságokba, illetve szimbolikus győzelmeket is fognak aratni.

Egyszer sikert értek el, miért ne akarnák ezt a sikert még egyszer?

Itt az a nagy kérdés, hogy McCarthy ezt tudta, konfrontálódtak, beszélgettek, azt gondolta, hogy érdemes ezt kinyomni a nyilvánosság elé és nem megadni ezeket a koncessziókat hamarabb, hanem egy alapvetően nagyon nehéz helyzetben lévő pozícióban kitárgyalni a legjobbat, és azt mondani, hogy megőrizvén a hiteles házelnöki hatalom látszatát azzal, hogy mégiscsak lefolytatja ezt a vitát.

Ha nagyon másképp alakul a félidős választás, akkor ez a helyzet előállt volna? Mindenki azt várta, hogy a republikánusok tarolni fognak.

Nagyon jó kérdés. Bár feltételezés, ha nagyon másképp alakul és mondjuk, 300 helyük van a republikánusoknak az alsóházban, ahol csak 218 szavazat kell ahhoz, hogy megszavazzák a házelnököt, akkor vélhetően nincs ilyen. A legjobb becslések szerint 50 tagja van ennek a szélsőjobbnak vagy Freedom Caucusnek nevezett csoportosulásnak, ötven pedig nem tudja a 218-at blokkolni.

Nem értem teljesen, miért mondta Donald Trump azt, hogy most már tessenek megegyezni és a győzelmünkből ne csináljanak ilyen szégyenteljes dolgot. Miért érdeke ez neki?

Meg kell kérdezni Donald Trump volt elnök urat, hogy miért mondja ezt. Nem feltételezem, hogy Donald Trumpot az alsóház archaikus törvényhozási szabályának minden betűje érdekli. Ha tippelnem kellene, de hangsúlyozom, hogy ez tipp, akkor a Republikánus Párt egységének üzenetét szeretné kifelé mutatni, azt, hogy ő is beáll a vezetés mögé, ebben a logikában tudja befolyásolni, hogy a Biden elleni küzdelemben össze kell állnia a republikánusoknak. Vélhetően azért, hogy amikor majd Ron DeSantisszal vagy más elnökjelöltekkel a republikánus előválasztási körben pozícióban lesz, azt tudja mondani, hogy „én tudom megverni Bident, látjátok, beálltam én is a republikánus egység mögé”. De ez csak tipp.

Donald Trump egységről beszél. Ha ő beáll a Republikánus Párt mögé, akkor a Republikánus Párt automatikusan beáll mögé? Egész eddig azt tanultuk, hogy Donald Trump megítélése a Republikánus Párton belül sem egységes.

Csökken Donald Trump pozitív megítélése a Republikánus Párton belül. Pár hónappal ezelőtt Donald Trump mint a Republikánus Párt képviselője 53 százalékon állt, ez lecsökkent 35 százalékra. A közvélemény-kutatás azt mutatja, hogy az átlag republikánus szavazó egyre inkább függetleníti a Republikánus Párt identitását Donald Trumptól. Ez Donald Trump számára veszélyes, mert alapvetően ő a Republikánus Párttal soha nem vállalt úgy identitásközösséget, ha ez túl messzire megy, akkor ő úgy gondolhatja vagy a tanácsadói úgy gondolhatják, hogy kevesebb esélye van megnyerni a republikánus előválasztást. Most ez ellen is küzdhet akár egy ilyen üzenet küldésével, de amennyire a Donald Trumpot közvetlenül ismerők hiteles leírásaira hagyatkozni lehet, a volt elnök úr döntéshozatali folyamata általában rövidebb ciklusokban gondolkodik.

Hamarabbi és közelebbi célra lő? Így kell elképzelni?

Akár így is megfogalmazható, de mondom, legtöbb amerikai elnök esetében azt lehetne mondani, hogy a tanácsadói, szakpolitikai javaslatai alapján valamifajta belpolitikai célt közvetlenül szolgáló, jól kigondolt, racionális tett volt. Donald Trumpra a legtöbb hiteles leírásból egy sokkal ösztönösebb politikai identitás jellemezhető.

Impulzívabb személyiség és ezzel nyert elnökválasztást.

Ösztönös. Az impulzív más szó. Bízik jobban az ösztöneiben, és eddig egyszer bejött.

Egyszer bejött, egyszer nem.

Igen.

Kiderült, hogy a félidős választás eredményei miért így alakultak? Voltak ilyen elméletek, hogy gyenge jelölteket állítottak, elmaradtak az előválasztások, hogy Donald Trump nem tolta meg kellőképpen a saját jelöltjeit. Mi igazolódott be ebből?

Ezt még valószínűleg két éven keresztül elemezni fogjuk. A republikánusoknak nem sikerült elérni, hogy eléggé Biden elnökről szóljon az előválasztás, mert Biden elnök megítélése az egyik legrosszabb az Egyesült Államok elnökei között, nagyon sokan nem támogatják és nagyon alacsonyak a mérhető számai. Amikor megkérdezték a szavazókat, hogy mik voltak a legfontosabb pontok, amelyek alapján szavaztak, nem sikerült a romló gazdasági helyzetet kellően a Biden-adminisztráció kudarcaként beállítani, mert a Demokrata Párt kampánystratégiái, úgy néz ki, sikeresen különválasztották a romló gazdasági helyzetet a Biden-adminisztráció lépéseitől. Inkább a külső tényezőkre tudták fogni. Ez az egyik. A másik, s itt már nehéz részletes magyarázatokba bocsátkozni, hogy a Trump által támogatott jelöltek hogyan és mennyire kérték Trump túltolását.

Volt olyan elmélet, hogy nem állt kellőképpen mögéjük, például pénzt nem adott nekik eleget.

A másik fontos történet, hogy amit a republikánusok zászlójukra tűztek, a bűnözés elterjedésének és a jogrend lebontásának kritikáját, nem tudták kellően erős üzenetükké tenni a félidős választások folyamán, mert még mindenki fejében nagyon élt a komoly demokrata párti mobilizációs hatással járó abortusz kérdéskör.

Miért nincs úgynevezett pártfegyelem az amerikai politikában?

Valamekkora pártfegyelem van, mégsem szavazott át egyik republikánus sem a demokratákra. Tehát mégiscsak van valamekkora pártfegyelem, mert simán tehette volna akár tíz republikánus képviselő, hogy a demokrata jelöltre szavaz, megköti a saját egyéni dealjeit és innentől demokrata házelnök lenne, mert nem írja elő semmi, hogy republikánus házelnöknek kell lennie. Valamekkora pártfegyelem van, de fontos kiemelni, hogy jóval kisebb, mint amit Közép-Európában megfigyelhetünk. A pártfegyelem nagyon gyenge hatása alapvetően az Egyesült Államok individualista hagyományaiból is fakad, az egyes képviselőknek a választókerületük képviseletét kell ellátniuk. A másik pedig az, hogy a pénzügyi támogatása a pártoknak, a rengeteg pártfinanszírozási törvény miatt az elmúlt 60 évben lecsökkent, és nem közvetlenül kerülnek a pártok támogatásra, hanem úgynevezett political action committee-k, a PAC-eknek vagy super-PAC-eknek nevezett jogi és pénzügyi csoportosulások támogatják a képviselőket egyes érték/érdek alapú ügyek kapcsán.

Az érték/érdek az azt jelenti, hogy itt van a dollár, ezt kell hoznod cserébe a törvényhozásba?

Nem, olyan nincs természetesen, hogy ezt kell hoznod, az egy nagyon erős fogalom, azt tiltja az amerikai törvény is, hogy képviseld az individualista demokráciát, a kis törvényhozást, a tagállami hatalom erősítését Washingtonnal szemben. Ezek olyan értékek, amelyek mögé, egy potentált republikánus alsóházi jelölt egyes körzetekben be tud állni és én valójában érdek/értékként szeretem megfogalmazni, ezt tudja egy PAC támogatni, aki pedig arra kapott pénzt, hogy ezeket az értékeket promotálja a kongresszusban.

Hol van a pénz eredete? Ki és hogyan juttatja el a képviselőhöz?

Ez a kampányfinanszírozás leviatán részletkérdése, hogy pontosan honnan hova jut el, de alapvetően az adófizetőtől, az egyes nagy donoroktól, egyes cégektől és egyes más intézményektől kerül általában közvetve vagy magához a képviselőhöz vagy a képviselőt támogató forrásokat egyes célokra biztosító intézményekhez, entitásokhoz.

Hogyan képződik meg az érdek? Vannak mikroadományozók, adnak öt dollárt, tíz dollárt, száz dollárt, mert ott van, mondjuk, egy hatalmas ketchupgyár, ami meg ad egymilliót, akkor az ő érdeke meg a mikroadományozók érdeke az egy-egy? Ezt hogy kell elképzelni az amerikai politikában? Vagy azért neki hamarabb van bejárása a jelölthöz?

Leegyszerűsítve azt feltételezhetnénk: minél nagyobb az adományozó, annál könnyebben kap bejárást a képviselőhöz, ami természetesen valahol igaz, ha szüksége van bejárásra. Azt mondhatnánk, hogy a ketchupgyár azt szeretné, hogy Alabama negyedik választókerületében tudjon egy új gyárat létrehozni, ezért támogat egy olyan PAC-et, illetve kereszttámogat, ami majd támogatja az azért a célért küzdő republikánus jelölt kampányát különböző közvetett módokon. Ezért cserében nem kap direktben semmit, csak egy jelöltet, aki valamennyire független. Ez a jelölt megjegyzi, hogy kik voltak a támogatói, ugyanakkor már elindul a következő kampányra való rákészülés, a jövőbeli támogatói kéréseit is beárazza és a támogatók kéréseit képviseli, a kampányát képviseli, képviseli emellett a saját pártidentitását, a saját politikai jövőjének beárazását. Ő később szeretne máshova menni, a jövőbeni bizottsági szerepének érdekeit és valahol az alsóház kontra felsőház érdekeit és valahol a kongresszus kontra törvényhozás és a bíróságok érdekeit képviseli. Tehát ennyi hatalmi vetületet. A politikatudósok még meg szokták jegyezni, hogy a saját lelkiismeretét is képviseli egy ilyen bizonyos beárazhatatlan nyolcadik politikai identitási halmazban. Ezek között valahogy navigál, hogy pontosan hogyan is szavazzon.

A párttagkönyve első lapján lefektetett pártalapelveket azért tanulmányozza, vagy ott nincs is olyan? Vagy a pártvezetéstől tanácsot kér időnként? Vagy a pártvezetés megmondja neki, hogy mi a teendő?

Részben és gyakran és absztraktan, ezt a három szót tudom mondani. Alapvetően természetesen a Demokrata Párt és a Republikánus Párt is absztrakt ideálok alapján szerveződik, megvannak azok a makro identitáskörök, amik alapján különbséget tudunk tenni a két párt között.

Napi gyakorlatukban ezekhez igazodva hozzák meg a napi döntéseiket a képviselők?

Részben, mert van minden pártnak vezetősége, van kampány- és forrásvezetősége, van szakpolitikai vezetősége, van belpolitikai vezetősége és van külpolitikai vezetősége is. Az alsóházon belül a három főszerepet, amit meg tudunk különböztetni, az az alsóházi elnök, ez a Speaker of the House, de emellett van minority leader meg majority leader, minority whip és majority whip. A két pártnak van két fontos vezetője az alsó- és a felsőházban, és az egyik ez a többségi vagy kisebbségi vezető, a másik pedig a többségi vagy kisebbségi ostor. Ez a whip. Az ostornak a feladata, hogy számoljon szavazatokat és meggyőződjön arról, hogy mielőtt a vezetés szavazásra bocsát egy törvényjavaslatot, megszámolja, hogy pontosan kinek hány szavazata van. De ennek az összehatását, hogy mikor mennyire tudnak saját választókerületi érdek alapján szavazni, mikor kell beállni a nagyobb érdek mögé, ezt látjuk az amerikai alsóházi és kongresszusi vitákban, illetve az amerikai alsóházi és felsőházi törvényhozásban. Ezt érdemes megemlíteni, mert ezt a komplexitást, az elmúlt 15 évben egyértelműen, számszerűen kimutatható módon, felülírja a partisan polarization.

Az mi?

Az Egyesült Államok szavazói ‒ megélhettük ezt az elmúlt elnökválasztásokon ‒ nagyon két pólus köré csoportosulnak, egyre kevésbé van kétpárti egyezség, egyre kevésbé van bármifajta kétpárti konszenzust kereső modell. Egyre kevéssé hagyta az előző házelnök, Nancy Pelosi, hogy módosító javaslatokat nyújtson be a kisebbségi párt. Egyre kevésbé hagyta az őt megelőző republikánus házelnök, John Boehner ugyanúgy, hogy kis módosító javaslatokat rakjon be az akkori kisebbségi párt. Elindult egy olyan polarizációfolyamat, hogy egy olyan kényszerű opciót nyomnak a választókra, hogy vagy A, vagy B, ez a két pólus, és azt mondják, hogy a pártérdek felülmúlja a többit. Ez az elmúlt húsz évben figyelhető meg ennyire extrém módon, azelőtt sokkal több kétpárti szavazás volt és sokkal több kétpárti konszenzusos történet is volt.

Ez miért baj? A választó nem azt várja, hogyha valaki már megnyerte, akkor hadd csinálja azt, amit ő jónak gondol? Vagy az amerikaiak nem ilyenek?

A baj ebből a szempontból, hogy általában a szakpolitikai kérdések egy olyan komplex döntéshozatali valóságképben, amit az Egyesült Államok osztott hatalmi ágú demokráciai rendszere képvisel, nem képezik le a valós érdekek modelljét.

A valóság bonyolultabb, mint az egyes pártok érdekei?

Ezt a komplexitást vesztette el az Egyesült Államok alsóházának egy döntéshozatali mechanizmusa azáltal, hogy az alsóházi elnök egyre nagyobb centralizált hatalmat vont magához, és ez már Newt Gingrich-csel elindult, tehát ez már visszanyúlik az 1990-es évekre, hogy az alsóházi elnök nem egy mediátorszerepet töltött be, ami kétpárti konszenzust keresett, mint például mondhatnánk Sam Rayburn tevékenységét, alsóházi elnöki tevékenységét.

A mostani renegátok ezt akarják erősíteni, vagy ezt akarják gyengíteni?

Pont azért, mert a két párt közötti polarizáció történt meg és ennek a hatalmi ágai leképeződését éltük meg, ezért most az egy párton belüli polarizáció is felerősödik. Ugyanazt éljük meg, amit megpróbált csinálni a többségi párt a kisebbségi párttal szemben. Most ugyanazt éljük meg egy párton belül, hogy a többség megpróbálta kizárni a kisebbséget. Ez a nem helyesen beárazott kisebbség a többségi párton belül most a Freedom Caucus, ami azt mondja, hogy kérem szépen, itt engem ignoráltak, ignoráltak, ignoráltak, ignoráltak, beálltam szépen mindig, csináltam, amit mondotok, de itt már annyira rossz a helyzet, hogy nem lehet ezzel a taktikával valós változás, ki kell állni és el kell mondani, hogy nagy problémák vannak.

Mivel múlatja az idejét időközben Donald Trump? Izgatja-e az adóbevallásának nyilvánosságra hozása körüli, innen nézve elég felemásnak látszó történet?

Izgatja. Nem kellene, hogy izgassa, ha nem lesz ebből politikai és médiaügy. Érdemes 2015-ig és 2016-ig visszamenni az adóbevallásai kérdésében, mert most a sorozat és a folyamat legvégéről beszélgetünk, de nagyon érdekes megvizsgálni, hogy honnan jött ez és miért fontos. Alapvetően az Egyesült Államok elnökjelöltjei, amikor elindultak pozíciójukért, nyilvánosságra hozták az adóbevallásukat. Ez egy önlépés volt, nem kényszerítette őket semmilyen törvény, a transzparencia jegyében. Donald Trump szakított ezzel a hagyománnyal, és azt mondta, hogy nem hozza nyilvánosságra az adóbevallásait. Miért szeretik az elnökök az adóbevallásaikat nyilvánosságra hozni? Bemutatják, hogy ők is egyek a sok közül, illetve megpróbálják kizárni a külső behatás látszatát. Donald Trump azt mondja, hogy megvárja, hogy az Amerikai Adóbevallási Ügynökség megvizsgálja az ő adóbevallásait és utána fogja nyilvánosságra hozni. Mondta ezt 2015-ben, utána azt mondta, hogy nem fogja nyilvánosságra hozni. Na, ez nem tetszett sok embernek, mert azt mondták, ha Donald Trump sikeres üzletembernek állítja be magát, de nem hajlandó a számszerűsített, törvény által rögzített adóbevallásait nyilvánosságra hozni, biztos el akarja titkolni. Utána egy komplex hatalmi játszmát élhettünk meg, amibe belejött az alsóházi rules and ways committee, belejött a legfelsőbb bíróság, különböző történetek, lezajlott hat év, belejött a kincstár, ami azt mondta, hogy nem vizsgálják ki. Belejátszik még az is, és ezt még fontos elmondani, hogy az Amerikai Adóbevallási Ügynökség törvényileg minden elnök adóbevallását megvizsgálja, de nem hozza nyilvánosságra. Ami igazából fontos, a nyilvánosság, a látszat és a valóság, és most értünk el oda, hogy az Egyesült Államok legfelsőbb bírósága nem akadályozta meg a Biden-adminisztráció alatti kincstár parancsát az amerikai NAV-nak, hogy odaadják az akkor még demokrata kézen lévő alsóházi bizottságnak Donald Trump 2015-től 2020-ig terjedő adóbevallásait, akik utána úgy gondolták, teljesen pártpolitikai alapon, hogy ezt érdemes nyilvánosságra is hozni. Pedig az ő pártjuk által felügyelt kincstárnak az adóbevallási szakértői már megvizsgálták ezeket, és most ezek a dokumentumok jöttek ki. A kérdés az volt, hogy izgulhat-e, zavarhatja Donald Trumpot, mert az ő meglátásában vélhetően három olyan legfelsőbb bírósági bíró, akiket ő nevezett ki, nem bocsátkozott olyan döntésbe, hogy megakadályozza ennek a kongresszus felé való átadását, pedig gondolhatta azt, hogy ő rakta őket oda, miért nem támogatták ők ebben. Ez volt az a legfelsőbb bírósági döntés tavaly novemberben.

Egy amerikai legfelsőbb bírósági bíró a kinevezése szerint szokott dönteni vagy az üléspont azért meghatározza az álláspontot?

Az üléspont meghatározza az álláspontot, de az út a székig is. Tehát természetesen különböző hatalmi ágakról beszélgetünk, de azért folyik vérre menő harc, hogy kik legyenek a legfelsőbb bírósági bírák, mert a hatalmi logika szerint az, hogy milyen módon jutott el egy székig, az is számít. Nem annyira, mint az álláspontja természetesen.

Mi a veszélyesebb Donald Trumpra, ha az derül ki, hogy sokkal több pénze van, mint amennyi az adóbevallásokból következne, vagy ha az derül ki, hogy nincs is annyi pénze, mint amennyit magáról korábban mondott és nem is sikeres üzletember?

Még nem volt időm végignézni minden oldalt, de alapvetően az jött ki, hogy az öt évben sok vesztesége volt, utána kevés adót fizetett, aztán több adót fizetett, aztán visszaigényelt adót, de teljesen mindegy. Az átlagszavazó ugyanezt az adóbevallási dokumentumot tölti ki, mint Donald Trump. Az átlagszavazónak viszont, és ez egy fontos különbség, nagyon egyszerű minden évben az adóbevallása, ennyi ment el adóra, minél több adót fizettem, vélhetően annál jobban kerestem, tiszta logika. De egy üzletember, aki különböző amerikai jogi és adóügyi lehetőségekkel élve szürkezónában mozog, illetve értékegyenlőségeket vonva elad egy épületet, amit leír adóként, azt odaadja egy jótékonysági szervezetnek, komplikáltabban tölti ki az adóbevallást. A számok alapján értelmezhetetlen, hogy mit jelent az, hogy első évben mínusz 37 millió dollárral zárt a Trump házaspár vagyona és csak 67 ezer dollár adót fizetett. Ezek nem paritásba állítható kérdések az átlag állampolgárral, aki ugye azt nézi, hogy én kerestem 70 ezer dollárt idén, adóztam ennyit, ez teljesen normális. Jövőre 80 ezer dollárt keresek…

Tudom mennyit fogok adózni.

Pontosan így van. Tehát ez nem működik, amiket ki fog emelni az egyik, illetve a másik oldal. A demokrata oldalon arra fognak ráharapni, hogy volt olyan, amikor csak 750 dollár adót fizetett, volt olyan év, amikor nem írta le, hogy ő adomány céljára bármennyi pénzt is utalt volna, pedig kampányígéretekben és elnökként azt mondta, hogy az elnöki fizetését arra fogja fordítani. A másik oldal pedig azt fogja mondani, hogy ez roppant veszélyes precedenst okoz. Nem az, hogy az Amerikai Adóbevallási Ügynökség megvizsgálja egy elnök adónyilatkozatait, még csak talán nem is az, hogy ezt az adónyilatkozatot kritikus esetben ki tudja kérni a kongresszus, bár már az is egy érdekes kérdés, mert más hatalmi ág, hanem hogy ezt pusztán pártpolitikai alapon nyilvánosságra hozza. Ez történt december 30-án még az előző kongresszus alatt. Ennek vélhetően komoly következménye lesz, vélhetően úgy, ha sikerül elérni, akkor a Biden család, illetve Anthony Biden adónyilatkozatait is meg fogják vizsgálni. Politikusokra nézve veszélyes precedenst teremt…

Egészen az ukrajnai üzletekig.

Igen, vélhetően ennek ez lesz a következménye.

Az elnöki felkészülésből két évvel a következő választások előtt látszik-e már valami? Vagy ezek a napi turbulenciák egyelőre elmosnak mindent?

Az elnöki felkészülés 2020-ban elindult, ezek hosszabb folyamatok, sőt, egyes esetekben azt is mondhatnánk, hogy Biden elnök 45 évet készült az elnökségre, Donald Trump is vélhetően már 2004-ben tudta, hogy elnök akar lenni, csak ennyi ideig tartott, amíg felépítette azt a sikeres karaktert, ami alapján pártpolitikai támogatottságot is tudott szerezni. A mostani ciklusban gőzerővel folyik a készülés, mindig zajlik egy kampány, ezért meg tudnak élni a kampánystábok is és az elemzők is. Demokrata oldalon egy nagy kérdés van, hogy Biden elnök bejelenti-e, hogy indul és valóban indul is-e. Nem fogja kizárni az indulás lehetőségét, mert amint egy regnáló elnök azt mondja, hogy ő nem indul, hatalmát veszti, hiszen nem kell vele a következő ciklusban számolni. Ugyanakkor a 80 éves kora és a nagyon alacsony támogatottsága roppant problematikus, a kihívók ott állnak és árgus szemekkel figyelik, hogy mi lesz. Gavin Newsom kaliforniai kormányzót érdemes megemlíteni, aki komoly kihívója lehet, mert a Biden-adminisztrációtól független hatalmi ágban sikerült sikeresen vezetni egy államot. A Demokrata Párt dilemmája, ha nem indítja Bident újra, akkor egy még Bidennél is kevésbé támogatott és még kevésbé elfogadott alelnököt indítson-e, Kamala Harrist, aki logikus választás lenne, de mivel még kevésbé támogatott, mint Biden, nehéz jelölt. Vagy az első fekete női alelnökjelölt fölött átugranak és megpróbálnak másvalaki felé menni.

Nem jó az optikája annak sem.

Egyiknek sem jó az optikája, de mindig van menekülési útvonal. Az elmélet gyakorlati hasznosítása, amikor jó nekem a transzparencia, akkor felhasználjuk, és lehet, hogy azt mondják, hogy nyílt küzdelem legyen, kérem szépen, a demokrata párti előválasztáson, nyerjen a legjobb, és akkor Bernie Sanders is bejöhet, illetve Pete Buttigieg.

És a republikánusoknál? Ron DeSantis? Donald Trump?

Általában ezt a kettőt szoktuk említeni, mivelhogy akkora előnyük van a Republikánus Párt két szegmensén belül, a trumpista meg az establishment vonalon, hogy nem nagyon elképzelhető, hogy bármelyik szeletet tudja más uralni. Ha csak nem valami harmadik konszenzusos jelölt elviszi a prímet, de vélhetően a kettőjük között fog eldőlni a csata, mert Ron DeSantis nagyon magabiztosan, húsz ponttal verte ellenfelét Floridában, harmadik ciklusú sikeres kormányzópárti, illetve azt a cursus honorumot, amit az amerikai politikai elit elképzel önmagáról, hogy végig kell járnia egy elnökjelöltnek, végigjárta.

Nyitókép: MTI/EPA/Jim Lo Scalzo

Kapcsolódó hang

Mártonffy Balázs az Arénában
 
A címlapról ajánljuk

×
×

Iratkozzon fel hírlevelünkre

és nem marad le az Infostart legfontosabb híreiről.
FELIRATKOZOM
×
INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 

Médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018