INFORÁDIÓ
2022. június 28. kedd
Irén, Levente

toldi ottó

mcc klímapoltikai intézet

klímapolitika

Half alive and half dead tree standing in the areas of landscape, The concept of climate has changed and Global warming

Toldi Ottó: bizony benne van a pakliban, hogy fosszilis reneszánsz lesz

Infostart / InfoRádió - Exterde Tibor

Be kell látni, ha csinálunk egy koraérett műszaki buborékot, az ugyanúgy ki tud pukkanni, mint a tőzsdei buborék – mondta Toldi Ottó, a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézetének kutatásvezetője. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt még a konzervatív zöld gondolkodás lényegéről, a háború hatásáról, a ragadós példa erejéről, a mértékletesség igényéről és a mezőgazdaság paradoxonáról is.

Toldi Ottó az Arénában
 

A klímaváltozás kifejezés értelmét több-kevesebb sikerrel már megtanultuk, a klímapolitika, az micsoda?

Mivel a klímaváltozás egy létező jelenség és olyan szinten hat a mindennapi életünkre, hogy szükséges volt nagyon gyorsan reagálnia a politikának. Húsbavágó történetről beszélünk, csökkenti a gazdaság teljesítményét, a klímaváltozás miatt csökken a mezőgazdasági termelés kiszámíthatósága, az ipari termelést is negatívan befolyásolja, hiszen nő a katasztrófahelyzetek száma. Nagyon komoly hatása van a gazdaságra is. A választópolgárok is a bőrükön érzik, nyilvánvaló, hogy azok a pártok, azok az erők, amelyek az ő életükre is súlyosan ható jelenségeket a programjukba veszik, megpróbálják kezelni, és ha ezt el is hiszik a választópolgárok, akkor ezt jutalmazzák a szavazáson. Tehát klímapolitikára is szükség van. A politikusok arra kellenek, hogy ha valami nagyon súlyos dolog van, akkor a közjó érdekében a piaci törvényeket felül kell írniuk, ha súlyos a helyzet, beavatkoznak.

Ebből következik az, hogy minden klímapolitikai döntés értelemszerűen népszerű kell hogy legyen? Mert ha nem népszerű, nem biztos, hogy újraválasztják a politikust.

Megvannak a 2050-ig szóló céljaink. Európa elég ambiciózus ezen a területen, 2050-ig szóló menetrendeket kellett kialakítani minden tagállamnak. Magyarország is elkészítette. A kormány 2020 januárjában hagyta jóvá a nemzeti energia- és klímatervet, ami 2030-ig azt a menetrendet jelenti, ami szerint az ország törekszik a klímasemlegesség felé. Megszületett azóta 2021 szeptemberében a nemzeti tiszta fejlődési stratégia. Az pedig 2050-ig, tehát egészen a klímasemlegesség eléréséig tartó menetrendet szabja meg. Tehát az igaz, hogy egy-egy kormányt négy évre, vagyis viszonylag rövid távra választanak, de ennek megvan a menetrendje, ezt a klímatörvényt elfogadta az Országgyűlés, tehát kutyakötelességünk ezt a menetrendet követni.

Vannak előrehaladási jelentések? Vagy még nem telt el annyi idő, hogy ezeket az intézkedéseket mérni lehessen?

Minden ilyen stratégiának van. Ez már nemcsak egy lózunggyűjtemény, meg egy szép célgyűjtemény, hanem pontos, számszerűen követhető, monitorozásra lehetőséget adó paramétergyűjtemény, amit mérni és figyelni kell. Papíron minden szép és minden jónak tűnik, de ugye az élet tud olyan helyzeteket produkálni, meg a nemzetközi politika is, amire nem lehetett előre felkészülni. Ilyen például az orosz–ukrán konfliktus, az európai energiaválság és sok minden egyéb történés, ami befolyásolhatja ezeket a menetrendeket.

Oroszország megtámadta Ukrajnát, a családi kassza egyre nagyobb hányadát költenénk hűtésre, fűtésre, üzemanyagra, meg megennénk, ha nem lennének rezsiárstopok. A zöld gondolkodás, ráadásul a konzervatív zöld gondolkodás erről a jelenségről mit tart? Mert az emberek alighanem tudják, hogy nincs ingyen leves, valakinek ezt ki kell fizetni.

A válság elején úgy tűnt, hogy az európai zöld politika mainstreamje nem hajlandó felhígítani a céljait, tehát ugyanúgy be volt tervezve a megmaradt német atomerőművek kivezetése, ugyanúgy akarták leállítani Németországban és sok más országban a széntüzelésű erőműveket. Most már lehet látni, hogy valószínűleg elértünk addig a pontig, hogy ezek a korábbi célok nem lesznek tarthatók. Több tagország is most már rendeleti szinten elindította az energetikai válsághelyzet folyamatot, bár annak egy alacsony szintjét. Ez még az alaphelyzet csak, de azért ezt kimondani is kemény. Aki figyeli a médiát, az láthatja, hogy Szijjártó külügyminiszter úr is egyre gyakrabban telefonál az orosz kollégájának Oroszországba, mert a Török Áramlattal sincs minden rendben. Bár Magyarországra eddig megjött minden köbméter, de nyilvánvaló, hogy veszélyhelyzet van itt is, ezt el kell hárítani. A széntüzelésű erőművek sok európai országban életben voltak tartva tartalékként, arra az esetre, ha valami baj történne. De senki nem gondolt arra, hogy háború lesz. Ezek az erőművek olyan állapotban vannak, hogy nem olyan túl nagy munkával és nem túl hosszú idő alatt újra üzembe helyezhetők. A taktika az, hogy megpróbálják a villamosenergia-termelésbe visszahozni ezeket a szén- vagy lignittüzelésű erőműveket. A földgáztüzelésű erőművek leállításra kerülnek azért, hogy minél több földgázt lehessen betárolni a téli fűtési szezonra a lakosság részére.

De ha újraindítják a ligniterőműveket, akkor ömleni fog a füst, mert arról már a középiskolában megtanultuk, hogy az a legszennyezőbb tüzelőanyag.

Egyrészt igaz, mert itt nem atomerőművi korszerűségű szénerőművekről beszélünk, abszolút nem felelnek meg a modern szénerőművek iránt támasztott követelményeknek sem. Egy átlagember szeme előtt, amikor szénerőművekről beszélünk, akkor egy olyan kép jelenik meg, ami okádja a füstöt és a port. Ehhez képest azért a pár évvel ezelőtt átadott német Datteln 4-es erőmű működés közben, úgy néz ki, mint egy atomerőmű, tehát abból csak gőz áramlik ki. Ezek hihetetlen modernek, igaz, hogy árban is vetekednek az atomerőművekkel. Tehát lehet tisztán is működtetni, de nyilván nem éri meg. Ez az erőmű is be lett volna zárva, pedig a Datteln 4-es a legmodernebb német szénerőmű. De hát az élet és a politika áthúzta ezt a vonalat most.

A konzervatív zöld gondolkodás nagyon más, mint minden más zöld gondolkodás?

A végcél ugyanaz, hogy klímasemlegesek legyünk, a végcél az, hogy legyen egy alacsony karbonkibocsátású társadalom. Efelé kell elmozdulni és nemcsak azért, mert most fontos a klímavédelem, hanem azért, mert egyszerűen a fosszilis tüzelőanyagok el fognak fogyni. Ez az első pont. A második pont, hogy ami kijön a csövön, abból még a legkevésbé veszélyes ránk nézve a szén-dioxid, az mind olyan anyag, ami az egészségünkre közvetlenül veszélyes. Ezek a szálló porok rákkeltők, az egészségünket súlyosan veszélyeztetik. Van egy csomó olyan anyag, ami jobb, ha ki se jön azon a csövön, tehát mindenképpen el kell távolodnunk a fosszilis tüzelőanyagoktól, klímavédelem ide vagy oda.

Jó, de a konzervatív gyorsabban akar lejönni ezekről? Másképp akar lejönni?

Igen, az elérési út annyiban más, hogy a gazdasági racionalitást próbálja figyelembe venni és a gazdasági fenntarthatóságot a környezeti fenntarthatósággal össze akarja egyeztetni. Ez azt jelenti a gyakorlatban, hogy olyan zöld politikát és olyan zöld programokat lehet támogatni, aminek megvan a műszaki alapja. Ha most elmozdulunk egy olyan irányba, hogy az időjárásfüggő, megújuló áramtermelésre alapozzuk a villamosenergia-szektorunkat, akkor azt fogjuk tapasztalni, hogy a napenergia csak évi 1600 órájában áll rendelkezésre Magyarországon, a szél pedig mindössze 2400 órában. Egy év viszont 8760 órából áll, tehát valahonnan és valamivel ki kell pótolni a különbözetet. Amíg nincs lehetőség arra, hogy ipari szinten tároljuk a villamos energiát, vagyis a technológia nem fejlődik olyan szintre, hogy több száz megawattos akkumulátorokat fogunk tudni építeni, vagy valami más, mondjuk hidrogénben való energiatárolás áll rendelkezésre, vagy a metanolgazdaság fejlődik annyira, hogy valamilyen úton-módon a megtermelt villamosenergiát el tudjuk tárolni és ki tudjuk egyenlíteni. Ameddig ez nincs meg, addig a hagyományos energiatermelési módszerekre is szükség van, meg kell találni köztük az összhangot. Nem egymás ellenére kell őket működtetni, de be kell látni, ha csinálunk egy koraérett műszaki buborékot, az ugyanúgy ki tud pukkanni, mint a tőzsdei buborék.

Technológiai megoldásokról beszél, de nem említette a vízierőműveket. A hegytetőre épített, nagy víztározót nappal, árambőségben felpumpáljuk, áramszükség esetén meg leengedjük és turbinát hajtunk vele. Ez nem megy?

Ennek két problémája van. Az egyik, hogy Magyarországon nincs erre lehetőség. Ugyan a Mátrai erőmű környezetvédelmi engedélyt is kapott rá, hogy egy ilyen szivattyús, tározós erőművet építsen, ez talán hatszáz megawattos lett volna, földalatti víztározással, de mégsem valósult meg. Az ilyen megoldásnak valószínűleg túl nagy a beruházási igénye, ha még a természeti fenntarthatósággal is össze akarjuk illeszteni. Persze mehetett volna ez regionális együttműködésben, hiszen a V4-es országokban, szomszédjainknál lett volna erre lehetőség. Csak nagyon világosan látszik, válsághelyzetben nincs olyan, hogy olcsó import. Még az sem biztos, hogy import van, mert minden ország megtagadhatja az exportot és az együttműködést válsághelyzetben. Az lett volna a legtisztább, ha Magyarország területén meg tudjuk valósítani, de Magyarország geológiailag nagyrészt nem alkalmas erre. Ahol pedig mégis alkalmas lenne, az erős természetvédelmi oltalom alatt áll, úgyhogy ennek is nyilván prioritást kellett adni. Így ez nem működik. De a másik, műszaki probléma az, hogy a szivattyús, tározós erőműnek is a reakcióideje több óra. Itt perceket kell szabályozni, tehát rendelkezésre kell állnia a kiszabályozó kapacitásnak perceken belül.

Látja a rendszer, hogy mennyi energiára van szükség, azonnal be kell avatkoznia automatikusan, hogy ez a frekvencia meglegyen?

Megvan ezeknek az erőműveknek a maguk helye, de sajnos az nem univerzális. A másik nagyon fontos része a konzervatív zöld és klímapolitikának, hogy mi nem szeretnénk stigmatizálni senkit. Akinek szakmai véleménye van, akkor is, ha nem illik bele egy mainstreambe, annak helyet kell adni, meg kell hallgatni. Nem vagyunk olyan bölcsek, hogy mindent tudjunk, tehát azokat a mai kutatókat is meg kell hallgatni, akik nem pont úgy magyarázzák a klímaváltozás okait meg gyökereit, mint ahogy a mainstream. Senkire és egyetlen szakmai alapon megalkotott jó szándékú véleményre sem szabad stigmát tenni. Ez a konzervatív dolognak a másik lényege. A harmadik az, hogy tüntetés és demonstrációk helyett próbáljunk cselekedni.

De van a tüntetésnek is helye, az egy nyomásgyakorlási eszköz.

Persze, van, de ne az legyen, hogy annak a szervezetnek nincs más a palettáján, az akciói másból sem állnak, csak nyomásgyakorlásból. Ez sem megoldás.

Azt mondta, hogy a konzervatív zöld gondolkodás a gazdasági racionalitást figyelembe kívánja venni és a döntéseit is erre alapozza. De mit csinál a konzervatív zöld gondolkodás, amikor egyre kevesebb a racionalitás a gazdaságban? Például a háború nem racionális gazdasági szempont, mégis bukik rajta mindenki. Ezt, hogy kezeli a konzervatív zöld gondolkodás?

A konzervatív zöld gondolkodás a háborúval nem tud mit kezdeni. Azzal vezető politikusok, országcsoportok sem tudnak mit kezdeni. Ez egy fölöttünk zajló történet. Most úgy tűnik, hogy a politikai vagy a gazdasági racionalitást fölülírja egy olyan politikai jövőkép, ami a racionalitáson is áttör. Ma, ha én nagyon őszinte vagyok magamhoz és megkérdezem, hogy az Európai Bizottság kit képvisel, nem biztos, hogy jó választ tudnék adni. Mert nekem az a gyanúm, hogy nem az átlag európai állampolgárok érdekét képviseli a szankciós politikájával. A rubel dollárhoz mért árfolyama a háború kitörésekori mélyrepülés után szárnyal, és a háború előtti szinten van, ezzel párhuzamosan az eurózóna inflációs rátája az egekben van. Volt olyan időszak is, amikor a szén-dioxid kvótaára a háború, meg a szankciók hírére nagyot esett. Lehet, hogy ez volt az egyik a nem sok őszinte pillanat közül, amikor piaci áruként kezdett viselkedni. Mert a piac beárazta azt: bizony a pakliban benne van, hogy lesz itt egy fosszilis reneszánsz sajnos. Mert egyelőre, technológiai okokból nem tudja az időjárásfüggő megújuló átvenni a hagyományos energiatermelési technológiáknak a szerepét. A piacot pedig nem érdekli a mi szép, zöld gondolkodásunk. Volt egy stabil helyzet, a fosszilis energiákra meg az atomenergiákra alapozott energiamixek. Európa viszont elmozdult erőteljesen egy zöldítési irányba. Az persze majd egyszer, ha meglesznek a feltételei, egy stabil állapot lesz, csak most közben van egy átmenet, amikor sebezhetővé vált. Az országok egy jelentős része atommentes akar maradni, de nem volt mire váltani, nem volt menekülési energiahordozó, és így bizony a földgáz itt maradt, mint egy súlyos limitáló faktor.

A gazdasági szereplőket érdekeltté lehet tenni a klímaváltozás elleni küzdelemben? Van erre módszer?

Természetesen érdekeltté lehet tenni. Egész egyszerűen azzal, hogy egyre több dolgozó esik ki a munkából, mert a klímaváltozás komoly egészségi problémákat tud okozni. Ez csökkenti a GDP-t. Nem véletlen, hogy egyre nagyobb cégek állnak az ügy mellé és nemcsak a zöldre mosás, nemcsak a zöldítési vágy miatt, hanem őszintén, mert rájöttek, hogy ha a jövőben is meg szeretnék tartani a pozícióikat, akkor muszáj zöldíteni a portfoliót. Ez nemcsak divat, hanem jól felfogott érdek.

Úgy érti a portfoliót, hogy ezek a cégek finanszíroznak vállalkozásokat és abban kell zöldíteniük a portfoliójukat?

Mondok egy példát. A Mol ugyanúgy, ahogy Magyarország, 2050-re, lehet, hogy klímasemleges lesz és erre nagyon komoly projekteket indított sokféle eljárással, szén-dioxid-leválasztással, betározással, újrahasznosítással, konkrét projekteket terveznek. Ugyanez igaz az MVM-re is, nyilván a mi nagy cégeink is látták ezt a példát valahol. Elindult egy jó irányba dőlő dominó a világ gazdaságában. Az Exxontól kezdve a Shellig, minden komoly, fosszilis energiában is érdekelt cé elindított egy ilyen zöldülési folyamatot. Szinte minden cégnek van fenntarthatósági stratégiája, minden komoly cégnek van karbonsemlegességi stratégiája. Nyilván azok a cégek járnak élen, amelyeknek olyan a tevékenységük, hogy ezt könnyebben meg tudják tenni. De ez mindenhol elindult és a jó példa ragadós, ezt mi is látjuk.

De ez miért éri meg?

Ez olyan, mint a klímaváltozás, mert mondhatjuk azt, hogy Magyarország csak 0,1 százalékkal, minimálisan járul hozzá. Vagyis, ha mi magyarok csinálunk valamit, az senkinek nem számít semmit. Meg maga az Európai Unió is mondhatja ezt, hiszen csak 8 százalékkal járul hozzá a globális szén-dioxid-kibocsátáshoz. De mindannyiunknak cselekedni kell, mert a sok-sok milliárd kicsiből lesz majd a nagy eredmény. Ez az egyik ok. A másik pedig az, hogy egyrészt a fosszilis energiahordozókról a világnak le kell jönni. Most ez egy sokkterápia, ami zajlik, mert ez egy erőltetett menet. Sok esetben technológiailag ismeretlen úton járunk, de a fosszilis energiahordozók el fognak fogyni, és már közeledik a legtöbb esetben az úgynevezett kitermelési hozamcsúcs, ami azt jelenti, hogy elérjük az ismert, kitermelhető mennyiség felét. A második fél nem ugyanaz, mint az első fél, mert már nehezebb geológiai körülmények közül, sokkal drágábban tudjuk kitermelni. Ezért menni fog fölfelé az energiahordozók ára. A Föld túlnépesedik, az óriási lakosságszámú, óriási súlyú feltörekvő országok, Kína, India, Brazília fogyasztása még tovább fog növekedni. Ott is évente százmillió ember emelkedik ki a szegénységből, a fogyasztásuk egyre nő, és akkor majd jönnek a konfliktusok. A világ igyekszik ezeket a konfliktusokat elkerülni, még ha most nem is ez látszik.

Ebből két következtetést lehet leszűrni. Ha úgyis el fog fogyni és jönnek föl olyan országok, amelyek még nem tudtak fogyasztani, akkor most az a helyes, ha én megpróbálom, amíg lehet, fogyasztani, mert egyszer úgyis elfogy. Lehetőleg nekem több jussom, ameddig én élek, mert az ember élete véges, vagy megpróbálom csökkenteni a fogyasztásomat, hogy nekik is jusson?

Ezért kell átállni megújuló forrásokra, olyanokra, mint például a szél, vagy a Nap, ami remélhetőleg nem fog elfogyni. Át kell állni olyan energiaforrásokra, amik megújulnak. Ez még az energiaforrások esetén a legegyszerűbb, de gondoljunk arra, hogy hogy fogunk megújuló fémeket gyártani?

Mi ezt úgy tanultuk, hogy visszaviszünk mindent a MÉH-be, és majd megcsinálják még egyszer. Mindenkinek van otthon négy-öt rossz mobiltelefonja, amit otthon gyűjtöget.

Igen, ezeknek az újrahasznosítási ciklusoknak közel százszázalékossá kell válniuk. Meg kell próbálni, mert az újrahasznosítás kulcsdolog lesz. A szemét és a hulladék lesz a legfontosabb nyersanyagunk a jövőben. A dolog valahol ott lett elszúrva szerintem, hogy meg kellett volna minden egyes terméknek a teljes életpályájára vonatkozó technológiát csinálni, nemcsak a gyártásét, hanem a megsemmisítését, újrahasznosításét és az újra rendszerbe illesztését. Valahogy így lett volna fenntartható a gazdaság. Most is az akkumulátorokon nagyon sok fog múlni. Megvan az akkumulátoroknak a teljes feldolgozási lánca? Nincsen. Menjünk csak pár száz vagy ezer kilométerrel arrébb. Az újabb keltezésű francia használtautó-telepek tele vannak elektromos autókkal, mert drágább új akkumulátort venni bele, mint egy új elektromos autót a támogatások miatt. Az akkumulátorokat sem hasznosítják, ott rozsdásodnak a telepeken ezek az autók.

A személyes fogyasztáscsökkentésnek a konzervatív zöld gondolatban van helye?

Mindenképpen. A magam példáját mondom el. Nekem van egy régi, húszéves dzsipem, autók közt dinoszaurusz, V8-as, sokat fogyaszt. Most már busszal járok. Muszáj volt rájönnöm, hogy egyrészt klíma-, másrészt üzemanyaghasznosítási, környezetvédelmi okokból ez az autó nem erre való. Sokkal környezetbarátabb autómnak kéne lennie, de leginkább nem is kéne autóval járnom, hanem ott a busz. Igaz, hogy ezek még csak részben elektromos buszok. A másik, hogy régen a Jóisten szemében, a Fennvaló szemében a mértékletesség mindenben kívánatos volt, és ezt nagyon sok ember, aki komolyan hitt, be is tartotta. Például konkrétan az evésre gondolok. Ha kevesebb, ha visszafogottabb lennék, ha több zöldséget ennék, máris segítenék én személyesen is. Másrészt otthon törekedni kell a megújuló megoldásokra, amikor a fűtésről beszélünk. Törekedni kell arra is és mi is próbáljuk, hogy ahol nem indokolt, ott nem fűtünk inkább. Tényleg nem is rossz az alváshoz az, ha egy picit hűvösebb van este. És próbálunk kertészkedni, magunknak termelünk zöldséget, abban aztán semmifajta vegyi anyag nincs, ne mindent a boltból vegyünk. Gondoljuk át a közlekedési szokásainkat, a fűtést és az energiafelhasználásunkat. Használjunk napelemeket, ha ezt megengedhetjük magunknak. De rengeteg a támogatás, a pályázati lehetőség, akár nulla önrésszel is, meg lehet ezeket oldani, a hőszivattyús fűtés is fenntartható, tehát egy csomó minden van.

A mértékletesség nem ellentétes az emberi természettel?

Magyarországon egy picit kezdünk jobban élni, mint eddig a történelmünk során évszázadokon át, ezért van egy kicsit fogyasztási mámor. Van egy ilyen periódus, de ezen túl leszünk, és én már látok jó jeleket. Kicsit még rázzuk a rongyot, de ez megszűnőben van. A rendszerváltás után az általános az volt, hogy az autópályákon ment a 150 és 180 közti száguldozás, ez volt a menő. Ma már mélységesen csökkent az autópályákon a tempó, ami azért spórol az energiával. Kezdünk talán megérni arra is, hogy nem veszünk annyi ruhát sem, és igyekszünk a minőségre figyelni. Én azért ebben optimista vagyok. Nálunk is megindult egy nyugatiasodás, polgárosodás, ahol a túlfogyasztás és a rongyrázás már ciki inkább. Sokkal többet ér a marandó dolgokba való beruházás, az egészségbe való beruházás, a gyerekeink támogatása.

Csak ha kevesebbet fogyasztunk, akkor nem pörgetjük annyira a gazdaságot. A konzervatív zöld gondolat ezzel számol?

Az a nagyon fontos, hogy ne egy viszonylag szűkebb réteg fogyasszon túl sokat, míg esetleg a társadalom többségének pedig csak minimális szinten jusson a javakból. A felső rétegek legyenek mértéktartóbbak, és a jólét terüljön szét a társadalomban. A jóléttel remélhetőleg az intelligencia és a tudás is terjed, megnő az emberek igénye, hogy egy civilizált, kulturált társadalom felé haladjunk. Javíthatatlan idealistaként én ebben hiszek, hogy ez efelé halad. Én ezt látom. Azért most már hatvanon túl vagyok én is, tehát van mire visszatekinteni és én ilyen fejlődést látok.

Kutatási területei közé tartozik a természetvédelem és a mezőgazdaság is. A növekvő élelmiszerigény hogyan fér össze a természetvédelemmel? Azt szokták mondani, hogy a növekvő élelmiszerigényt nagyüzemi gazdaságokkal lehet monokultúrában kiszolgálni, ahol a két gabonaszem között semminek nem szabad lennie.

Igen, itt van egy nagyon komoly paradoxon, a mezőgazdaság paradoxona. A mezőgazdaság erősen kitett a klímaváltozásnak, és nem pozitív értelemben, Magyarországon legalábbis. A finnek örülnek a klímaváltozásnak, mert abban reménykednek, hogy kukoricát fognak termelni. Mi az elsivatagosodás felé haladunk, és nem használ a mi mezőgazdaságunknak a klímaváltozás. Eddig is kontinentális klímánk volt, ami viszonylag szélsőséges. Most erre rájön a klímaváltozás. A mezőgazdaságnak van egy olyan furcsa paradoxona, hogy úgy tud függetlenedni a klímaváltozás és a környezeti stressztől, hogy minél intenzívebbé válik. Intenzívebb az öntözés, intenzívebb az agrokemikália-használat, a másik oldalon meg ott van a megnövekedett kibocsátás, a megnövekedett üvegház-, gáz- és szennyezőanyag-kibocsátás. Ez egy nagyon komoly paradoxon. Én úgy láttam, hogy eddig a szakértők, legyenek bármilyen oldalon, még nem nagyon találtak ebből kiutat. Természetesen nagyon sok környezetvédő, kibocsátáscsökkentésére alkalmas technológia van, de ezeknek a legtöbbjére nem jellemző az, hogy általuk lehetne növelni a termelést. Az organikus gazdálkodás, a biogazdálkodás ugyan talajkímélőbb, de nem eredményezi azt, hogy lehetne növelni a termelést. Nekem van egy elég extrém álláspontom. Én úgy gondolom, hogy a mezőgazdaság afelé halad, hogy előbb-utóbb iparszerű termelés fog megvalósulni. A termés nem mag lesz, nem bogyó, nem gyümölcs, hanem fehérje, szénhidrát, zsírsavak, vitaminok, bioaktív anyagok. Ezeket pedig, ha minden kötél szalad, akkor ipari fermentorokban fogjuk előállítani, valószínűleg nemesített élesztőkből. Speciális, erre használható élesztőfehérjéket fogunk enni és algákat, ha nagy baj lesz. És akkor ipari fermentorokban teljesen kontrollált körülmények között óriási mennyiségű hasznos anyagot tudunk termelni. Akkor a termőföldről levonulhat a mezőgazdasági termelés egy része. A mezőgazdaságban teljesen gyakorlattá válik az, hogy digitális lesz az egész. Precíziós gazdálkodásnak hívják, de ez még csak az előszobája annak, ami várható. Amikor képesek lesznek arra, hogy távérzékeléssel érzékeljék a növényeknek a táplálkozási ellátottságát, a vízellátottságát és annyit kapnak, ott és akkor, tápanyagot is és vizet is, amikor arra szükségük van. Annyit, amennyire szükségük van és olyan formában, hogy ne mosódjon bele a befogadókba, ne váljon kontrollálhatatlanná a természetben, ne legyen szennyezőforrás. Ez már szinte egy mérnöki feladat, amikor a gépeket nem fogják emberek vezetni, hanem távirányítással működnek a táblákon. Ugyanez igaz lesz az állatokra is. Az állatok egészségügyi állapotát, az általános fitneszét, mindent lehet majd szinte valós időben monitorozni. Fölöslegesen nem kapnak antibiotikumokot, se a növekedésüket serkentő hatóanyagokat. Igenis fontos az, hogy ők is úgy legyenek takarmányozva és úgy legyenek etetve, hogy mi is magasabb értékű, omega3 zsírsavakban gazdagabb húst meg tejet kapjunk. Precízióssá válik ez is. Nagyon sokat fog növekedni az egésznek a hatékonysága és csökken a környezeti lábnyoma. Ezek a mezőgazdasági termelési értékláncok olyanokká válnak majd, mint a biológiai folyamatok: körfolyamattá zárulnak. Ez lesz az én ideális világomban.

Akkor mi lesz a felszabaduló területtel? Belakjuk?

Én most csak Magyarországról merek nyilatkozni. Kellene hogy legyen egy iparszerű és nagyon precíz mezőgazdaságunk. Nagyon remélem, hogy ki fogjuk tudni használni azt az exportpotenciált, ami a magyar mezőgazdaságban benne van, még jobban, mint most. A keletre irányuló élelmiszerexportunk jelentősen meg volt lőve a szankciókkal már ezt megelőzően is. A felszabaduló területen pedig robusztus erdősítési programot kell végrehajtani. Az én álmomban az lebeg, hogy amikor Árpád apánk bejött Magyarországra, a jelenlegi magyar területekre, akkor 40 százalék volt az erdősültségi ráta. Ma ez 20 százaléknál valamivel több. El kellene érnünk azt az erdősültségi rátát, természetesen úgy, hogy figyelembe vesszük azt, hogy a klímaváltozás miatt nem lehet már minden őshonos fajt újratelepíteni. A vizeinket is jobban kell menedzselni. Vissza kell állítani egy kicsit azt a vizes élőhelyes Magyarországot. Itt kell megfogni azt a sok vizet, ami rajtunk átfolyik.

Meg tudjuk fogni?

Meg tudjuk. Újra kell éleszteni azt a sok folyókanyart, amit a folyószabályozás miatt levágtunk. Dombvidéki tározóprogramot kellene indítani, mert az nagyon fontos, hogy ezek ne rothadó mocsarak, hanem viszonylag mélyebb vizű, ivóvíz-tartalékolásra is alkalmas tározók legyenek. Ahol gazdasági tevékenység és mezőgazdaság zajlik, az legyen intenzív, legyen nagyon precíz, de a felszabaduló területeket vissza kéne adni a természetnek. Csak be kell sajnos kalkulálni a klímaváltozást. A jelenlegi őshonos fafajainknak folyik szaporítási programja. Erdősítési programok zajlanak, olyan szaporítóanyagoknak a használata indokolt, amik már megszokták a szárazságot, ehhez adaptálódtak. Bár ez inkább nem is a szárazság, mert amikor meg eső esik, akkor az túl sok. Inkább az extrém körülményekhez jobban adaptálódottakat kell szaporítani.

Ha precíziós lesz az élelmiszer-termelés, akkor mi lesz a háztáji gazdasággal?

Virágozzon ezer virág. Ha van mód rá és az emberek szeretnének otthon gazdálkodni. Szerintem ez minden magyar ember vérében benne van.

Hétfőtől péntekig valami extraktumot fogok enni, majd szombat-vasárnap pedig egy óriási lakoma igazi háztájiból?

Lehet együtt enni az extraktumot egy igazi otthoni, nagymama paradicsomjával. A lényeg az, hogy ki fog az új egyensúly alakulni. Az életünk is volatilis, vagyis nagyon változó lett. Ami rendszerszerű és biztos, az a változékonysága a világunknak, de ebben lesz egy rendszer. Az én korosztályom és az én szüleimnek a generációja egy nagyon stabil éghajlatú, nagyon stabil környezeti helyzetű világban nőtt föl, de egyáltalán nem biztos, hogy az az átlagos. Lehet, hogy mindig nagyon változékony volt az időjárás és csak mi éltünk volt kivételes. Most, egy hősokkos időszakban, amikor akár negyven fok is van, lehet, hogy sokkal jobban ki kell lépnünk ebből a kényelmi zónából. Nem biztos, hogy az embernek a kényelmi zóna jót tesz.

De ha már megszokta, akkor abból kilépni életveszélyesnek tűnik.

Igen, elsősorban a nagyvárosi terek érintettek, hőszigeteknek hívják ezeket. Az urbanisztikának ezzel is számolnia kell a jövőben, ahol mérhetően sokkal magasabb a hőmérséklet, még a sima, amúgy is magas hősokk napi csúcshoz képest is. Ahol idős emberek nagy arányban élnek, ott bizony ezekre is megoldást kell találni. Itt is kellene egy olyan hosszú távú városfejlesztési stratégia, ami legjobb esetben konszenzusos. Úgy kell tervezni minden jövőben megépülő nagyobb infrastrukturális beruházást, hogy ezzel számoljon. Nagyon sok várost alakítanak át Nyugat-Európában jobb gazdasági körülmények között lévő helyeken, ahol ezt próbálják utólag javítani. Egyre több a városon belüli vízfolyás, szökőkút, egyre több a zöldfelület. Nagyon fontos a parkosítás. Ha egy fasor van az utcában, ami már árnyékol meg a párologtatásával hűti a levegőt, tíz fokkal is kisebb lehet a hőmérséklet még az aszfalton is. Van mód utókorrekcióra is.

Milyen jó gyakorlat van arra, hogy mindenkinek van autója?

Már az elektromos autó is nagyon jó gyakorlat lenne. Mert az elektromos autónak egyelőre egyetlen előnye a robbanómotoroshoz képest, hogy a városi utakon és a járdán nem okoz szennyezést. Egyébként szennyező a villamos autó is. Nagyon jó gyakorlat a zöld buszprogram, nagyon jó gyakorlat a zöld távfűtés. Egyre több helyen geotermikus energiát meg biomasszát használnak a távfűtésben is. Ezek mind jó gyakorlatok. Nem lehet egyszerre mindent megoldani. Erre az utolsó egy-két évtizedben döbbent rá az emberiség, hogy nincs halogatni való idő, de ismerjük a problémákat. Én bízom benne, hogy az innováció és a politikai akarat megoldja ezeket idővel.

Van valami technika arra, hogy ezekhez a kihívásokhoz, az állandó változékonysághoz egy ember, aki nagyon szűk hőmérsékleti körülmények között tud csak működni, alkalmazkodjon?

Igen, az alkalmazkodásnak egy nagyon fontos része, persze nem a legenergiahatékonyabb és nem a klímabarát megoldás, hogy Magyarországon is most már teljesen elterjedt a klímaberendezések használata. Ez lehetővé teszi, hogy a nap egy részét a munkahelyen vagy otthon úgy töltsük, amikor nem vagyunk kitéve ennek a nagyon erős hőhatásnak. Bár a klimatizálás környezeti hozzáadott értéke megkérdőjelezhető, zabálja az energiát, de gyakorlatilag egyfajta alkalmazkodást jelent. Az, hogy mindenki visz magával innivalót, mert bárhova is kerül, bármi dolga van a városban, tudjon inni, nagyon fontos. A ruházkodást is tudjuk úgy alakítani, hogy ez a hőhatás ne érjen minket olyan jelentősen. Valamilyen szinten tudunk adaptálódni, és kialakultak a technikák. Én például megdöbbenve láttam, amikor volt szerencsém Japánban járni ezelőtt jó 25 évvel, teljesen általános volt, hogy az egész metró legyezte magát kis legyezőkkel. Ma már itt is vannak kis legyezők, amivel legyezik magukat az emberek.

Sőt, már napernyővel is láttam embert járni.

Már napernyővel is járnak az emberek. Úgyhogy tudunk valamilyen szinten adaptálódni, de a biológiai adaptáció sebessége lassabb.

Meg kell oldani lassan, még mielőtt megsülnénk?

Igen.

Nyitókép: chonticha wat/Getty Images
A címlapról ajánljuk

×
×

Iratkozzon fel hírlevelünkre

és nem marad le az Infostart legfontosabb híreiről.
FELIRATKOZOM
×
INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

Médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018