eur:
413.48
usd:
396.47
bux:
78741.84
2024. december 22. vasárnap Zénó
Toroczkai Lászó, a Mi Hazánk elnöke, a párt delegációvezetője nyilatkozik az Országgyűlés alakuló ülését előkészítő tárgyalások után a Parlamentben 2022. április 25-én.
Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Toroczkai László: mi őszinte, nyílt sisakos politizálást szeretnénk a parlamentben is

Bizonyítéka van rá, hogy egy magyarországi párt intézte el az, hogy a Facebook letiltsa a saját és a pártja oldalát is – mondta Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke, a párt parlamenti képviselőcsoportjának vezetője. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy szerinte két győztest hirdettek a választáson, a Fideszt és a Mi Hazánkat, hogy nemcsak a mentelmi jogot akarják eltörölni, és hogy miért kell a parlamentben tárgyalni akár Gyurcsány Ferenccel is.

Azt mondták, csodaként élték meg, hogy megvan a parlamenti küszöb. Nem bíztak benne az utolsó pillanatig sem?

Én éreztem, hogy be fogunk jutni a parlamentbe. Csodának azért neveztem, mert 2018-ban, amikor létrehoztuk ezt a mozgalmat Ásotthalmon, ahol polgármesterként dolgoztam, akkor elérkeztünk ahhoz a ponthoz, amikor a nemzeti tábor már olyan sokszor csalódott a magyar politikában, hogy én nem nagyon láttam, hol lesz még annyi hit, annyi akarat és annyi kitartás az emberekben, hogy egy alulról építkező mozgalmat állami támogatás nélkül, apparátus nélkül, a napi nyolc óra munka mellett, képesek leszünk fölépíteni. Ehhez azért mindenképpen kellett egyfajta csoda, ha még azt is figyelembe vesszük, hogy két héttel ezelőtt jelent meg egy részletes elemzés arról, hogy melyik párt, melyik politikai erő mennyit szerepelt a médiában, és a Mi Hazánk Mozgalmat hallgatták el a legjobban. És ha ehhez hozzá teszem, a Facebook hogyan cenzúrázott minket: törölte az oldalunkat, törölte az én oldalamat, és mai napig én nem lehetek jelen a felületen.

5,88 százalék, ez több mint 300 ezer ember. Elemezték, hogy hol van ez a 300 ezer ember? Látszik valami a belső kutatásaikon?

Nyilván néztük az adatokat, és azt nagyon nagy örömmel nyugtáztam, hogy az egész országban jelen vagyunk és jelen vannak a szavazóink is. Nyilván vannak azért különbségek, vidéken magasabb arányban szavaztak ránk, mint Budapesten, de a Budapesten hozott ötszázalékos átlag nagyon jó. Ez azt jelenti, hogy nem érvényes a Mi Hazánk Mozgalomra az, ami mondjuk a Jobbikra, hogy Budapesten labdába sem rúghatott annak idején. Bár érdekes, hogy a harmadik utas politikát képviselők, mint például annak idején a MIÉP, az viszont Budapesten volt erősebb. Mi ellentétben a Jobbikkal vagy a MIÉP-pel, eléggé kiegyenlített képet mutatunk, ami szerintem nagyon biztató. Azt hadd tegyem hozzá, hogy már a választások éjszakáján sem voltunk hatszázalékos párt, hiszen azt tapasztalom, hogy azóta is már nagyon sokan csatlakoztak a Mi Hazánk Mozgalomhoz. Ennek a választásnak két győztese volt, a Fidesz, illetve a Mi Hazánk Mozgalom, a többiek pedig igencsak a vesztesei. Látjuk, hogy el is indult egy óriási amortizáció, hatalmas belső harcok dúlnak a baloldali összefogás pártjain belül, a Mi Hazánk Mozgalom pedig most elindul fölfelé elképesztően gyorsan. Sokan jönnek oda hozzám az utcán is, és azt mondják, hogy azért nem szavaztak ránk, mert elhitték a közvélemény-kutató cégeknek: mi nem jutunk be a parlamentbe. Most már tudják, hogy parlamenti erő vagyunk, biztos, hogy ránk fognak legközelebb szavazni, de nagyon sok olyan hang is eljutott hozzánk olyanoktól, akik elhitték, hogy olyan szoros az állás, ezért inkább a Fideszre szavaztak. Amit nagyon sajnálok, mert sokkal egészségesebb és demokratikusabb lett volna a parlament működése, ha a Fidesznek nincs újabb kétharmada.

Miért? Nincs annál demokratikusabb, mint amit a nép mond, nem?

Szerintem még a Fidesz-szavazók jelentős része sem akart kétharmadot, én legalábbis ezt tapasztalom.

Akkor miért szavaztak oda?

Mert annyira taszító volt ez a baloldali összefogás Márki-Zay Péterrel az élen, hogy nagyon sokan azt mondták, bármi, csak ne ezek jöjjenek vissza! Közhely, hogy az ukrajnai háború nagyon sokat hozott a Fidesznek. Láttam belső felméréseket, amik azt mutatták, hogy 6-8 százalékot hozott a kormánypártoknak a háború. Talán ennyiben meg kell védenem a közvélemény-kutató cégeket, ez lehetett a nagy tévedésük oka. A Fidesz jól kommunikált ezzel kapcsolatban, de óriási földobott labdái voltak a baloldalnak és Márki-Zay Péternek is, és ez okozta a Fidesz kétharmadát, mert ha valaki ránéz a Fideszre, az elmúlt 12 esztendő gőgös hozzáállására, az elbizakodottságra, a kényelmes és egyfajta luxuspolitizálásra…

Négyszer kétharmad, van mire büszkének lenniük, nem?

Természetesen, legyenek büszkék a teljesítményükre, mi is büszkék vagyunk a mi teljesítményünkre. Sokan kutatják az okokat: hogyan tud ilyen sokszor kétharmados győzelmet aratni a Fidesz. Ha az igazi okokat keressük, akkor azt az ellenzéknél kell megkeresnünk. Ez a fajta baloldali, most már egyesült ellenzék teljesen alkalmatlan arra, hogy valaha is leváltsa a Fideszt. A Mi Hazánk Mozgalom viszont alkalmas lesz, de ehhez nekünk most nagyon sokat kell építkezni. Nemcsak apparátust hozunk most létre, hanem olyan csoportokat, amelyek a legfontosabb társadalmi kihívásokra fognak reagálni: a kilakoltatásokra, a banki károsultak ügyeire, a munkavállalók érdekképviseletére. Jellemző, hogy csak mi tartottunk majálist – illetve a Munkáspártnak volt –, de nálunk sok ezer ember volt a Hajógyári-szigeten, és nálunk volt egyedül olyan kerekasztal-beszélgetés, ahol szakszervezeti vezetőkkel beszélgettünk. Szükségünk lesz gazdasági szakemberekre, jogi csapatra, az állami támogatásunkat mi erre fogjuk használni, és nagyon sok embernek fogunk tudni segíteni. De ez a fajta egyre szélesebb tevékenység nyilvánvalóan azt fogja eredményezni, hogy egyre többen fognak a Mi Hazánk Mozgalomra szavazni, hiszen látják, hogy mi törődünk csak a magyar emberekkel. A baloldalnál hiába kezdik most felfedezni, hogy a black lives matter mozgalom vagy ez az LMBTQ politikai nyomulás nem működik Magyarországon, a magyaroknak erre nincsen szükségük. Ezek a balliberális pártok elszakadtak a magyar valóságtól. Én viszont a magyarokat nagyon jól ismerem, én a magyarok között élek, nem hiszem, hogy elszakadtam a saját népemtől. A magyar nép nagyon bölcs, én azt tanultam meg polgármesterként, hogy a bölcsesség egyáltalán nem diplomafüggő. Nálunk a tanyavilágban nyolc általánossal is az egyszerű ember megérzés alapján, de pontosan tudja, hogy melyik az a pártelnök, melyik az a politikai párt, ami éppen átveri őt. A hitelességet nagyon nehéz visszaszerezni, nem lehet eljátszani a magyarokkal, hogy ide-oda ugrálnak és váltanak. Vagy mondjuk, képzeljük el, akár Ungár Pétert, aki a legokosabb volt most a baloldalon, és azt mondta, hogy ezt így nem lehet folytatni. Hogyan fogja ő eladni magát a magyaroknak, akár vidéki magyaroknak, miközben ő azért mégiscsak pont ebben a belpesti közösségben, világban szocializálódott.

Megnézi, hogy hogy csinálja ön, hogy adja el magát itt a belpestieknek. Nagyjából ugyanezt kell csinálnia, csak fordítva.

Igen, csak azért azt hozzá kell tennem, hogy én minden belpestinek nem akarom egyébként eladni magam.

Ungár Péter sem adja mindenkinek.

A budapestieknek akarom szimpatikussá tenni magamat. De azt hadd tegyem hozzá, hogy az a fajta értelmiségi, akire én gondoltam, akik a kultúrát, a politikát évtizedek óta a kezükben tartják – és nevezhetjük őket belpestieknek egyébként –, ők nagyon kevesen vannak. Nekem nincs szükségem az ő szavazataikra ahhoz, hogy győzelemre vezessem a Mi Hazánk Mozgalmat. Hiába fedezte föl Ungár Péter tényleg a legprofibban a receptet és az okokat a bukásra, ő hogyan tud odamenni, mondjuk a vidéki magyarokhoz? Én szót tudok érteni az átlag budapesti emberekkel, ismerem a budapestieket, éltem itt hét-nyolc évig, tudom, hogyan működik a fővárosunk. Ezt a fajta ellentétet, amit egyébként évtizedek óta generálnak Magyarországon – főváros‒vidék ellentét, urbánus‒népi ellenté –, én ezt föl akarom számolni. A Mi Hazánk Mozgalom egész Magyarországot akarja képviselni, sőt, mondhatnám azt, hogy még a trianoni határokon túli egész Magyarországot akarjuk képviselni, mi nem teszünk különbséget budapesti és vidéki között, én sem a vidékieket, sem a fővárosiakat nem nézem le. Hiába mondja most majd azt egy belpesti értelmiséghez tartozó politikus, hogy ő mostantól megváltozik és nem fogja lenézni a vidéki Magyarországot. Számomra most ide tartozik Jakab Péter is, aki egyébként miskolci és Borsod megyéből jött. És ezek a politikusok nem fogják tudni hitelesen eladni magukat bárhol Magyarországon.

Ásotthalmon most egy időközi választás jön? Önnek a képviselői megbízólevél átvételével nyilatkoznia is kellett, hogy le fog mondani a polgármesteri tisztségről. Mi lesz ennek a menetrendje?

Így van, augusztus elejéig kell megtartani az időközi polgármester-választást. A jelenlegi alpolgármestert, Papp Renátát támogatom, aki egyébként nem tagja a Mi Hazánk Mozgalomnak.

Ő függetlenként indult hosszú időn keresztül.

Független, így van, bár egyébként a helyi ellenzékemnek még annak idején polgármesterként az egyik szószólója volt.

Csinál egy népfrontos politikát Ásotthalmon? Beáll a független jelölt mögé?

Még az is megtörténhet egy napon, hogy kéri a felvételét a Mi Hazánk Mozgalomba, én annak is tudnék örülni, mert egy nagyon tehetséges hölgyről van szó, de most biztos, hogy függetlenként fog indulni, és én pedig egészen biztosan segíteni fogom már a kampányidőszakban is. Nálunk a Jobbik fenyegetőzött évekkel ezelőtt, hogy egészen biztosan indít ellenem majd polgármesterjelöltet 2019-ben. Nem indítottak, merthogy a Fideszen és a Mi Hazánkon túl esélye sincsen senkinek Ásotthalmon – igazi küzdelem és harc a Fidesz és a Mi Hazánk közt lesz most minden jel szerint. Ez előrevetíti, hogy mi az, amit én vízióként látok magam előtt a jövőben országos szinten. Két győztest hirdettek a választások után, a Fideszt és a Mi Hazánk Mozgalmat, ebből a Mi Hazánk Mozgalom felszálló ágban van. A Fidesz nem tud fölfelé szállni, a Fidesz megállt egy szinten.

A négyszer kétharmad szinten állt meg.

Igen, egy abszolút hatalmi pozícióban, de azt, hogy a végtelenségig a következő ezer évben fideszes kormányunk lesz, én kizárt dolognak tartom.

Azt gondolja, hogy az ásotthalmi időközi polgármester-választás eredményéből messzebb menő következtetéseket lesz érdemes levonni?

Nem azt állítom, hogy az ásotthalmi választás majd megmutatja, hogy mi lesz mondjuk, négy év múlva vagy később, én azt tudom, hogy a Mi Hazánk Mozgalom előtt most hatalmas tér nyílt. Amióta bejutottunk a parlamentbe, tapasztalom, nagyon komoly helyekről keresnek meg minket, polgármesterek sorban veszik föl a kapcsolatot velünk, tehát elindul egy áramlás. Teljesen mindegy, hogy hatfős frakciónk van vagy hét, minket most mindenki egyfajta harmadik politikai erőként kezel, hiszen három lista jutott be a parlamentbe. És mi vagyunk a legfiatalabbak, az elnökségünkben is több harmincas ül, maga a párt is fiatal, még a nevét még csak most ismerik meg igazából a magyarok.

Egy-két törvényjavaslatot már be is nyújtottak, az egyik a mentelmi jog teljes eltörlése. Hogyan tudnák megakadályozni azt, hogy mondjuk, hétfőtől szombatig egy notórius feljelentő a Mi Hazánk összes tagját levegye kamufeljelentésekkel? Reggel megy be a parlamentbe, felszólalása volna, de két rendőr várja, hogy Toroczkai úr, följelentették, szíveskedjen velünk fáradni!

26 éve politizálok, a közéletben a civil oldalon is, illetve a pártpolitika környékén is tevékenykedtem, még a MIÉP-nél indultam a ’90-es években, Csurka István mellett dolgoztam. 26 év alatt soha nem volt mentelmi jogom, pedig a Jobbik alelnöke voltam, amikor a Mi Hazánk elnöke lettem, és elképesztő mennyiségű támadást kaptam.

Nem volt parlamenti képviselő, nem is kell a mentelmi jog.

Igen, de nem kaptam kevesebb támadást, mint amit most fogok. Rengeteg ilyen ügyem volt és jelenleg is van egyébként. Most például egy YouTube-videó miatt kaptam a Bárándy és Társa Ügyvédi Irodától levelet, hogy miért foglalkozom én a végrehajtókkal úgy és ahogy, de én ezzel nem foglalkozom, mert mindig az igazságra törekedtem.

De akadályozni tudják a munkáját.

Teher, de senki nem kényszerített engem arra, hogy politikus legyek. Tehát egy politikusnak bizonyos terheket cipelnie kell. Azzal, hogy valaki képviselő lesz, nyilván járnak előnyök, és kell hogy járjanak hátrányok is, ezt vállalni kell. Ha én főállású polgármesterként, pártelnökként, végig tudtam csinálni az elmúlt éveket mentelmi jog nélkül, akkor szerintem minden parlamenti politikus végig tudná. Fontos egyébként hozzátenni, hogy ez a politikusok mentelmi jogára vonatkozik, nyilván egy bíró esetében azért egészen más a helyzet, hiszen egy bíró folyamatosan bűnözőket ítél el, ott indokolt egyébként a kiugróan magas fizetés is. De a politikusokat jobban ellenőrzik – például az újságírók is –, tehát szerintem nem indokolt a mentelmi jog a képviselők számára. Az egy másik kérdés, hogy általában nincs következménye annak, ha egy politikus ügyeit feltárják.

Az alaptörvényből vetetnék ki az egész intézményt?

Így van.

De az indoklásban azt látom, hogy alacsonyabb szintű jogszabályban valamilyen formában azért lehetne ezt kezelni. Erre konkrét szövegjavaslatot benyújtanak majd, vagy legyen a törvényalkotó dolga?

Mi már benyújtottuk. Az első két javaslatot a Mi Hazánk Mozgalom nyújtotta be, az egyiket a teljes frakciónk, a másikat pedig Novák Előd jegyzi, és ebből a kettőből az egyik maga a mentelmi jog eltörlése. Ez alaptörvény-módosítást jelent. A másik javaslatunk a veszélyhelyzet eltörlése.

Az alaptörvény-módosításnál magát a mentelmi jog intézményét vennék ki az alaptörvényből. Az indokolásban az áll, hogy alacsonyabb szintű jogszabályban valamilyen mentelmi jogszabályozásnak lehet helye. Én erre gondolok.

Erre mondtam azt, hogy mi a politikusok mentelmi jogát en bloc megszüntetnék, de természetesen, mondjuk, a bírókat valamilyen módon azért védeni kell.

Tehát nem a politikusokra hoznának vissza valami részletszabályt?

Nem, hanem másokra, hiszen másokat is megillet mentelmi jog Magyarországon, de mi kifejezetten a politikusok esetében alaptörvényi szinten szüntetnénk ezt meg.

Lát valami esélyt arra, hogy ezt a parlament megszavazza? Tárgyaltak már valakikkel erről?

A parlamentben nyilván kell tárgyalni a pártok között. Most éppen az ülésrendről is szeretnénk megegyezni, és itt kénytelenek vagyunk valamilyen szinten tárgyalni, függetlenül attól, hogy mondjuk, én Gyurcsány Ferenc frakcióvezetővel azért nem szeretnék leülni tárgyalni. Muszáj valamilyen szinten kommunikálni, mert nem tetszik nekünk az ülésrend, a Jobbiknak sem tetszik, én úgy tudom, a DK-nak sem annyira. A Jobbik mellé ültették a Mi Hazánk képviselőit, és a Jobbik is protestált ez ellen, meg mi is tiltakoztunk, de a Fidesz élvezi, hogy Gyurcsány Ferenc, Jakab Péter és jómagam ülünk egymás mellett az első sorban, illetve a DK és a Jobbik esetében azért a frakcióvezető-helyettes, Z. Kárpát Dániel és Vadai Ágnes is ott tud ülni egyfajta villámhárítóként, ahogy Z. Kárpát Dániel fogalmazott. De én mellette sem szívesen ülök.

De annyi hely van a házban, amennyi van, ott nagyon sokat rosálni nem lehet.

Lehet variálni. Például az LMP-t egyfajta demarkációs vonalnak a Jobbik is, meg mi is inkább el tudjuk fogadni. Erre mondtam azt, hogy a Fidesznek sem kell a szomszédba menni egy kis aljasságért. Nyilván a Fidesz ezt most élvezi, láttam Orbán Viktor miniszterelnököt, Rogán Antalt, meg a többieket, velünk szemben ülnek, jót mulattak.

Hát könnyebben szemmel tarthatják önöket.

Gyurcsány Ferenc, Jakab Péter és jómagam ott egy sorban ücsörgünk, ez nyilván pikáns, de kell a pártok között valamilyen kommunikációt fenntartani. Mi zsákbamacskát soha nem árulunk, elmondtuk korábban is, már a kampányban is, hogy mi új színt akarunk hozni az Országgyűlés munkájába. Mi nem akarunk mindent automatikusan lesöpörni, ami egy másik politikai erő vagy párt részéről érkezik. Mindig azt nézzük, hogy a magyarságnak, Magyarországnak jó vagy rossz egy törvényjavaslat. Ha jó, akkor támogatni fogjuk, bármelyik párt terjeszti ezt elő.

Mi van, ha Gyurcsány Ferenc szerint is jó, akkor összekacsintanak, és Toroczkai László és Gyurcsány Ferenc korábbi viszonyuk ellenére azt mondja, hogy ez így jó, ahogy van, egyetértünk? Ez elképzelhetetlen?

Össze nem kacsintunk, nem fogunk együtt ebédelni, nem fogunk barátkozni, szövetséget soha nem fogunk egymással kötni, viszont lehetnek olyan ügyek, például az alkotmányozás kérdése, ahol muszáj együttműködni a politikai oldalaknak. Mert pontosan erről szól majd a mi kezdeményezésünk, hogy állítsuk már helyre az alkotmányos rendet vagy az alkotmány tiszteletét, mert jelenleg mindenki egyfajta pártalaptörvénynek tekinti és nem történelmi alapokon nyugvó, széles társadalmi támogatottsággal rendelkező alkotmánynak a jelenlegi alaptörvényt.

Hogy lehet helyreállítani, amikor az alaptörvényt megfelelő parlamenti többséggel lehet csak megszavazni? És ez mindig megvolt.

Van ennek egy metódusa. Muszáj a Fidesznek, a baloldalnak és a Mi Hazánknak erről kommunikálnia egymással, mert a mi javaslatunk az lesz, hogy maga a parlament indítson el legitim módon egy alkotmányozó nemzetgyűlés felé irányuló folyamatot. Ezt a kampányidőszak alatt egyébként Márki-Zay Péter és a baloldal is többször elmondta, hogy ők alkotmányozó nemzetgyűlést akarnak, más kérdés, hogy életveszélyes volt, amit ugye többször kijelentettek, amikor azt mondták, hogy 50 százalékkal is ők alkotmányozni szeretnének. Nyilván az megengedhetetlen, elfogadhatatlan. Az még rosszabb, mint a kétharmados fideszes alaptörvény. Mi azt szeretnénk, hogy tényleg induljon el egy olyan alkotmányozási folyamat, amibe bevonjuk a társadalmat, bevonjuk a civil szférát. Nyilván erről kell majd kommunikálniuk a pártoknak, hogy kik vehetnek részt egy alkotmányozási folyamatban. Ez egy nehéz kérdés. Egyházak? De ha az egyházak, akkor milyen egyházak? Civil szervezetek? Mely civil szervezetek? Szakmai képviselet? Jó, de kik, a szakszervezetek? De mely szakszervezetek? Ez egy nagyon komoly vita, egy nagyon komoly téma, és lehet, hogy idealistának hangzik, de egyébként meg nem reménytelen, ha van egy társadalmi nyomás. Induljon el egyfajta gondolkodás erről, hogy érezze a több millió magyar, határon innen és határon túl is, hogy igenis kell hogy legyen beleszólási lehetősége az alkotmányozás folyamatába. Én nem látom reménytelennek ezt az ügyet, csak a népnek ezt ki kell kényszerítenie.

Milyen következményei lesznek annak, hogy a Mi Hazánk most már parlamenti párt? Parlamenti alelnököt adnak, bizottsági elnököt, elnökhelyetteseket meg tagokat adnak. Milyen hatása lesz ennek a párt radikalizmusára?

Elveket feladni mi nem fogunk, és eddig sem adtunk fel. A fundamentumot, amire építettük a Mi Hazánk Mozgalmat, fel nem adjuk, de nyilván most sokkal szélesebb körben kell majd a tevékenységünket kifejteni.

Például ilyesmire gondolok, hogy parlamenti alelnök, mondjuk, darálhat könyvet?

A Parlamentben nem, és egyébként nem is készülünk ilyesmire Dúró Dórával. Mi az Országházra, az Országgyűlésre úgy tekintünk, mint a nemzet templomára. És elfogadhatatlan az, ami az elmúlt években ott történt, az a cirkusz, az a bohózat, az a kettős beszéd, ami például most a bizottsági helyek kiosztásánál történt. Füstös szobákban dőltek el a bizottsági helyek, miközben a hivatalos tárgyaláson, ami ott volt a gyönyörű gróf Apponyi Albert-teremben a Parlamentben, ott pedig egy színjátéknak voltunk tanúi, amit a baloldal pártjai eljátszottak, kivonultak a tárgyalásról, miközben konkrét információink voltak arról, hogy azért átmentek a Fidesz frakcióvezetőjéhez, Kocsis Mátéhoz, és akkor azért odasúgták, hogy ők mit szeretnének. Mi ezzel szakítani szeretnénk. Mi őszinte, nyíltsisakos politizálást szeretnénk a parlamentben is, ahol nyilvánvalóan egy bizottsági munka egészen más, mint mondjuk, a könyvdarálás. A könyvdarálást egy kényszerű performansz volt, hiszen nyilván a célja a figyelemfelkeltés volt.

Óriási ismertséget hozott a Mi Hazánknak.

Így van, egy nagyon jó akció volt Dúró Dóra részéről. De nyilvánvalóan, ha most a parlament alelnökeként egy felszólalásban elmondja, hogy mi a leghatározottabb módon tiltakozunk az ellen, hogy óvodákba, iskolákba bevigyék ezt a fajta LMBTQ-propagandát, akkor annak most már van súlya. Tehát nem kell ledarálni egy könyvet, mert eljut az emberekhez. Most már sokkal komolyabb médiamegjelenési lehetőségeink vannak, meg hát ott a parlament nyilvánossága, azért ez nagyon fontos dolog.

Úgy gondolja, hogy az emberek parlamenti felszólalásokat, napirend előttieket, interpellációkat fognak nézni?

Van, aki néz, van, aki nem, és egyébként mi a közösségi médiát elég hatékonyan tudtuk használni, nem véletlenül.

Amíg ki nem tiltották.

Nem véletlenül ér minket ilyen brutális cenzúra és tiltás. De megtalálunk új módszereket, felépítettem egy YouTube-csatornát két év alatt, és harmincmillió megtekintést sikerült elérni. Nyilván erre nagyon büszke vagyok, így most videókon keresztül kommunikáltam. Nagyon sok emberhez eljutunk. És lehet, hogy nem néz végig valaki egy parlamenti közvetítést, hiszen az emberek erre nem érnek rá. De egy rövid, ötperces felszólalást vagy egy vitát Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével viszont nagyon sokan fognak a közösségi médián keresztül megtekinteni. Tehát rengeteg emberhez fogunk tudni eljutni. Ez nem jelenti azt egyébként, hogy nekünk nem lesznek tömegtüntetéseink, performanszaink. Biztos, hogy lesznek, csak a plenáris ülésterem nem ennek a helye, mint ahogy egyébként én személy szerint én azon is csodálkoztam, hogy azért egy alakuló ülésre, egy parlamenti ülésnapra illik fölöltözni. Meg kell adni a méltóságot annak, hogy az mégiscsak a nemzet temploma. És nemcsak a baloldal hibás ebben, hiszen a Fidesz pedig kiüresítette ezt a demokratikus intézményt. Kérdezte azt is, hogy hogyan tudjuk majd átvinni az akaratunkat, akár a mentelmi jog eltörlésével kapcsolatban. Nyilván szkeptikus vagyok. Kétharmados többsége lett a Fidesznek, nem erre számítottunk, erre igazából nem számított senki.

Ha nem kétharmados többsége lenne, akkor egy hatfős képviselőcsoportnak nagyobb lehetőségei volnának?

Hogyne, hát vannak sarkalatos törvények, vannak olyan kezdeményezések, amihez a Fidesz egyedül akkor nem elég. És onnantól kezdve nincs ilyen kényelmi pozícióban.

Zsarolási potenciálja van néhány szavazatért cserébe, magyarán szólva?

Mondjuk, hogy igen. A parlament az így működik. Nekünk az a célunk, hogy minél több minden megvalósuljon a programunkból a következő években, mert Magyarországon nagyon nagy bajok lesznek, egyébként nemcsak Magyarországon, hanem az egész világon. Az ukrajnai háborúra elég gondolni, élelmiszerválság, energiaválság, nagyon nehéz idők jönnek. Nekünk az a célunk, hogy próbáljunk segíteni. Nekünk van konkrét programunk az élelmiszeripar visszaépítésére, hogy ne legyen élelmiszerválság Magyarországon.

Önellátás-segítő rendszereket akarnak?

Így van.

De az agrárminiszter, Nagy István ugyanezt mondja, itt megvan a lehetőség az összefogásra.

Köszönhetően a Mi Hazánk Mozgalomnak. Másfél évig küzdöttem a migráció ellen egyedül polgármesterként, és javasoltam a határkerítést, nem akarta a Fidesz megépíteni, aztán 2015 nyarán, amikor megmérték egy belső közvélemény-kutatással, hogy mit gondolnak az emberek arról, amiről a Toroczkai itt már nagyon régóta beszél a nyilvánosság előtt is, és valószínűleg megdöbbenve látták, hogy a magyarok 80-90 százaléka úgy gondolkodik, mint Toroczkai, erre megépítették, hogy választást tudjanak nyerni. De nem baj, a lényeg, hogy épült a déli határkerítés. IOtt volt a gyermekvédelmi törvény, vagy akár a pedofilokkal kapcsolatos törvény. Éveken át küzdöttünk ezért. Dúró Dóra beadta azt a törvényjavaslatot, amiből szó szerint mondatokat átemelt a Fidesz, és aztán a sajátjaként fogadta el ezt a nagy vitát kiváltó gyermekvédelmi törvényt. Ez is tőlünk indult. És végső soron ugyanez a helyzet most az élelmiszeripar visszaépítésével, erről szólt a Virradat program, és a választási kampány vége felé elkezdett Orbán Viktor is erről beszélni, most pedig az agrárminiszter. De mi örülünk annak, ha megvalósul a lényeg, hogy a magyaroknak jobb legyen, hogy próbáljunk az önellátás irányába elmozdulni, hogy ne éhezzenek majd a magyarok, hogy ne legyen megfizethetetlen az élelmiszer a boltokban. Ha ellopja tőlünk a Fidesz, akkor ellopja, akkor így jártunk. Kellőképpen kreatívak vagyunk, hogy mindig újabb és újabb ötletekkel előálljunk. A legfontosabb, hogy a magyaroknak jobb legyen az életük, és próbáljuk a Fideszt ebbe az irányba kényszeríteni. Az más kérdés, hogy a Fideszre jellemző, hogy kommunikációs szinten használja az ötleteinket, de valójában sajnos a migrációt nem ezzel állította meg, mert a határőrséget nem állította vissza, nagyon rossz a jogi szabályozás, mert akit elfognak, meg hát elfogtunk, mert az önkormányzati mezőőreink is segítettek ebben.

Amíg föl nem jelentették őket, hogy kiterjesztették a hatáskörüket.

Ez nem igaz, a TASZ tett egy bejelentést, a rendőrség pedig szolgai módon a külföldről finanszírozott szervezet elvárásainak megfelelően eljárást indított az önkormányzati mezőőrségünk ellen.

És a Belügyminisztérium azt mondta, hogy ez így rendben van. Mezőőröknek nem ez a dolguk.

Jelenleg is zajlik az eljárás. Döbbenetes, a nyolcgyerekes családapa mezőőrünk rendőrségi kihallgatásokra jár, aki a nyolc gyerek mellett éjszakánként a szabadidejét is inkább föláldozta, és ha nem is járt érte pénz, ő akkor is kint volt éjszaka az erdőben, és minket meghurcolnak azért, mert elfogtunk tanyákba betörő migránscsoportokat. Az a dolga a mezőőrségnek, ha betörnek egy tanyába, hogy intézkedjen. A YouTube-csatornámon fönt van az a videó, ahol hallatszik, hogy a vadászok hívták a mezőőrséget azzal, hogy az ő vadászterületükön egy erdőben a migránsok óriási károkat okoztak. A mezőőrök pedig intézkedtek, megállították a harmincfős férfiakból álló bevándorlócsoportot,és abban a pillanatban hívták a rendőröket. Teljesen jogszerű volt, és mégis meghurcolják a törvényeket és a magyarokat védelmező kollégáimat. Ez jellemző sajnos Magyarországra meg a Fideszre, hogy nem gondolja komolyan azt, amit mond. Csak azért veszi el tőlünk ezeket az ötleteket, mert választást akar nyerni, tehát politikai tőkét akar ebből kovácsolni, de valójában nem akarja a magyarokat rendesen megvédeni, mert ha azt akarná, akkor jogszabályilag is valamit már változtatna, mert az elfogott migránst azonnal átküldik a kerítés szerbiai oldalára és három óra múlva újra találkozunk velük Magyarország területén. Ez egy politikai trükk, amit a Fidesz csinál.

A Facebookkal csatázik tovább? Most már Metának hívják. Vagy az elsőfokú döntés után azt mondja, hogy inkább épít saját csatornát?

Nem, a csatát folytatom, az egy dolog, hogy mellette a YouTube-on aktív vagyok, a Twitteren aktív vagyok, a TikTokon is aktív leszek a jövőben, tehát nyilván próbálok más közösségi médiumokat is találni, mert azt látom, hogy nagyon magas szinten döntöttek a Facebooknál arról, hogy én nem jelenhetek meg a Facebookon, ami döbbenetes. Ezzel kapcsolatban hamarosan bizonyítékokkal fogok tudni majd nagy nyilvánosság elé állni, ami azt fogja majd mutatni, hogy egy magyarországi párt intézte el, hogy a Facebook ezt a politikai tiltást megtegye.

Dokumentumai vannak? Megvan a levelezés, hogy a párt fejléces papíron írt?

Dokumentumok vannak a kezemben.

És azt kérte ez a magyarországi párt, hogy Toroczkai László ne lehessen a Facebookon?

Így van, 2019-ben az európai parlamenti választásokon. Megvolt nyilván az a kapcsolati rendszerük, ami elvezetett a Facebookon egy olyan szintre, ahol azt mondták, hogy ja, jó, akkor ezt megtesszük. És hazug szerb sajtócikkeket juttattak el a Facebookhoz, amik ráadásul rágalmazások voltak még tíz évvel ezelőttről.

Melyik nap készüljünk a dokumentumokra?

Azért nem tudok konkrét napot mondani, mert találkozni fogok olyanokkal, akik a Jobbik munkatársai voltak. Várható, hogy itt most nagyon sok csontváz ki fog hullani.

De ha a Jobbik egykori munkatársaival találkozik, akkor valószínűleg jobbikos dokumentumok fognak a kezébe kerülni.

Nyilván ez azt is jelenti, de nemcsak a Jobbik lehet ebben érintett. A Jobbiknak vannak barátai az elmúlt években. Nemcsak a Jobbiknál fognak csontvázak kiesni és nemcsak a Jobbiknál vannak volt munkatársak, akik most keresik a kapcsolatot. Nyilván nemcsak velünk próbálnak kapcsolatot keresni, hanem a fideszes médiával is. A baloldali összefogásban érintett pártokon belül most leszámolások zajlanak, illetve azáltal, hogy szűkültek az anyagi forrásaik ezeknek a pártoknak, most meg kell válniuk munkatársaktól, például akik nagyon sokat tudnak, és mivel erkölcsi-morális értelemben ezek a pártok igencsak züllött állapotban vannak, itt nagyon sok csontváz fog majd kihullani.

Tehát azt várja, hogy a Jobbikon kívül még más pártok is meg fogják önt keresni dokumentumokkal?

így van.

Vagy már megkeresték?

Ez zajlik jelenleg, igen.

A Jobbikon kívül még kik?

Az összefogásban érintett pártok.

Tehát az összes összefogásban érintett párt a DK-tól a Momentumig?

Hullani fognak a csontvázak, és egyébként el lehet képzelni, ha a Mi Hazánk Mozgalomnál kopogtatni próbálnak munkatársak, akik kvázi alkalmazottai voltak ezek a pártoknak és most ők kiesnek az állásukból, akkor el tudjuk képzelni, hogy mi lehet a Fidesznél.

De önök tárt karokkal várják?

Mi nem akarunk részt venni ebben a lemészárlásban, mi most a „köszönjük szépen, kérünk egy kávét” helyzetben vagyunk. Nem is szeretek részt venni más pártoknak a belügyeiben, ezt most biztos, hogy ők maguk fogják rendezni. Viszont a fideszes média a legnagyobb örömmel fog részt venni ebben. Én kevésbé, engem inkább ez a facebookos történet érdekel, mert most már három éve furdalja az oldalamat a kíváncsiság, és ebből a szempontból nyilván fontos számomra, hogy megtudjam az igazságot, ezt hogy tudták elintézni.

Címlapról ajánljuk
VOSZ: a munkaerőpiaci helyzet javulása a nyugdíjas munkavállalóknak köszönhető

VOSZ: a munkaerőpiaci helyzet javulása a nyugdíjas munkavállalóknak köszönhető

Az elmúlt években a munkaerő-piaci aktivitást jelentős részben növelte a nyugdíjasok visszafoglalkoztatása, évente ugyanis körülbelül 15 ezer olyan friss nyugdíjas van, aki az ellátása mellett tovább dolgozik – mondta az InfoRádióban a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének elnökhelyettese. A VOSZ támogatja azt, hogy minél többen – erejüktől függően – akár csak heti két napban dolgozzanak nyugdíj mellett.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.22. vasárnap, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×