INFORÁDIÓ
2022. január 24. hétfő
Timót

reviczky gábor

színház

nemzet művésze

A Nemzet Művésze címmel idén kitüntetett Reviczky Gábor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, az MMA rendes tagja a Pesti Vígadóban 2021. október 22-én.

Reviczky Gábor: nekem egészen biztos van őrangyalom

Tudomásul kell vennünk a nézőnek azt a vágyát, hogy ő szórakozni akar a színházban – mondta a Nemzet Művészének megválasztott Reviczky Gábor. A színművész beszélt a díj jelentőségéről, a szerepálmokról, Clint Eastwood hangszínéről, véletlenről és szerencséről, és arról, miért nem lett ausztrál színész.

Ez a díj, ez az elismerés mit jelent az ön számára?

Végtelenül megtisztelő díj annak tekintetében is, hogy szemben a Nemzet Színészével, ez egy sokkal objektívebb díj, hiszen itt a különböző tagozatok képviseltetik magukat a jelölőbizottságon belül, és meg kell felelni minden tagozatnak. Történetesen az elnök az építész, a minisztérium is természetesen képviselteti magát két fővel, népművészek, zenészek, és végtelenül megtisztelő, hogy rám gondoltak. A tekintetben is, hogy ez a díj kihalálos alapon működik azóta, hogy megalakult, és rendkívüli fényt ad a dolognak, hogy sajnos elvesztettük Törőcsik Marit, és az ő helyére választottak be engem. Ebből a tekintetéből még megtisztelőbb a díj.

De furcsán is hangzik, hogy az ő helyére.

Igen, de a dolog mégiscsak így működik, ha valaki elhalálozik, csak akkor lehet a helyére választani valakit.

Ilyenkor méri az ember a díj elismertjeihez?

Nem mérem. Az életút, amit Törőcsik Mária befutott, az egészen elképesztő. Elképesztő színésznő volt.

Sok kedves élményemlék köti Törőcsik Marihoz?

Hogyne, együtt játszottam vele a Kozmában még annak idején, de forgattunk is együtt. Csodálatos, sugárzó színésznő, sajnos volt, és szinte azt is mondhatom, hogy pótolhatatlan, mert ilyen kisugárzású színész nemigen van most Magyarországon.

Tanult tőle?

Inkább hozzáállást lehetett tanulni tőle. Teljes odaadással működött az első pillanattól kezdve, ahogy a próbák megkezdődtek, és ez az, ami nagyon fontos, mert a színész úgy működik, akkor pozitív a kisugárzása, még akkor is, ha negatív szerepet játszik, ha a kezdetektől fogva teljes erőbedobással dolgozik.

Ön is így áll a színészethez?

A technikai oldalát is jó nézni, mert ha nem így áll az ember hozzá, akkor sokkal nehezebben rögzül a szöveg, nehezebben kötődik az elképzelt szituációkhoz. Nehezebben marad meg az ember fejében, ha nem erőbedobással dolgozik, erős akarattal és odaadással.

A technika már annyira fejlett, hogy talán néha elkényelmesedik az ember, mert amit régen nagyon sokszor elpróbáltak és akkor utána filmszalagra rögzítettek, most már tulajdonképpen akárhányszor felvehetik a jeleneteket.

Természetesen óriásit fejlődött, annak idején, amikor filmre vettük a filmeket, akkor jó néhányszor elpróbáltuk a jeleneteket, mert már a laborban az előhívás is költséges volt és rettenetesen kellett spórolni a nyersanyaggal. Ezért akkoriban sokkal fárasztóbb volt, és meg kellett a színésznek szoknia a közeget. Ma pedig a digitális technikával annyiszor vesszük fel, ahányszor akarjuk. Nincs az a plusz feszültség, amit a kamera mint megfigyelő szem figyel és rögzít, hanem most már a kamera partnerré vált.

Néhány éve azt mondta, hogy színpadon már nem annyira szeret színésznek lenni. Belefáradt a színpadi színészetben?

Nem tudom, hogy mikor nyilatkoztam, de a színpadi színészetet nem nagyon szabad abbahagyni, mert elveszti az ember azt a készségét, hogy egyedül tudjon maradni ezer ember előtt, önmaga tudjon lenni. Csorbul a rögzítőkészsége is, ha abbahagyja. Ezt a szakmát sajnos nem igazán lehet csorbulásmentesen lecsökkenteni, mondjuk. De azt viszont be kell vallanom, hogy a Covid miatt tavaly március 11. óta karanténba kerültün, és kezdetben rettenetesen hiányzott a színház, a munka, és oly sokáig tartott ez a szünet, hogy azt kell mondanom, kicsit csorbultak a készségeim. Most is játszottuk A dzsungel könyvét, ma A képzelt beteget, volt szövegösszemondó próba is, de Borbiczky Ferivel, ahol soha nem volt még baj, kétszer felejtettem el a szöveget.

És ilyenkor mit csinálnak?

Súgó kellett volna, de olyan súgónk van, akinek az eredeti szövegkönyve van még, nem tudta, hogy mi mit javítottunk a szövegben az eredetihez képest, hogy mondhatóbb legyen, és nem tudott súgni ezáltal. Nem kaptunk súgást, és a Feri oldotta meg.

Ilyenkor tovább tudnak lépni, vagy improvizálnak?

Igen, mert ő vitte a szerepet, én csak rákérdezek. Ha ő elmondja a következő etapot, akkor már tudok rákérdezni. Olyan helyen volt egyébként, ahol hasonló a téma végig. Könnyen lehet téveszteni, és ha a téma azonos, egy dologról beszélnek, akkor bizony el tud kalandozni az ember, ha kellőképpen nem figyel.

Improvizálni is szeret egyébként, így is meg tudja oldani a helyzetet?

Én csak játékban szoktam improvizálni. Aki szövegben improvizál és nagyon jól csinálja, az a Kern Andris. Sokszor még jobbakat mond, mint az eredeti. Én inkább játékban szoktam improvizálni.

Ehhez pimaszság vagy bátorság kell?

Ez pimaszság, mert az ember meg akarja nevettetni a másikat, a partnerét. Ez nem egy helyes módszer, de a színészek ezt nagyon szeretik.

Nagyon sok vígjátékban szerepelt, és ezt nem mindig vette jó néven, hogy ilyen szerepeket kapott egy bizonyos időszakban. Hogyan gondol vissza ezekre az időkre?

Horvai István, Kapás Dezső alatt én nagyon jó szerepeket játszottam, nagyon fontos, komoly szerepeket, de valaki nagyon félt attól, hogy én el fogok viccelni egy előadást, és ezért főleg vígjátékokban kezdtek rólam gondolkodni egészen addig, amíg el nem jött a Hegedűs a háztetőn, amit kettős szereposztásban játszottunk Hegedűs D. Gézával. Akkor még Marton László volt az igazgató. Megölelt, és attól kezdve barátjának nevezett. Minden alkalommal megölelt, szerintem bűntudatból, mert bizony elég jól sikerült Tevje. Nem gondoltak rám komoly szerepekkel az ő igazgatása alatt.

Sokszor beszélt már arról, ha nagyon vágyik a színész bizonyos szerepekre, akkor mindig úgy hozza a sors, hogy azokat nem kapja meg, tehát nem kell azért nagyon vágyni bizonyos szerepeket.

Nyugodtan lehet általánosítani, minden férfiszínésznek vágya, hogy eljátssza a Hamletet, minden nőnek vágya, hogy Júlia legyen, és sorolhatnánk még a nagyon híres szerepeket. Nekem sosem fordult meg a fejemben, hogy a Hamletet el akarom játszani. Itt van például Tevje, az egy teljesértékű szerep. Énszerintem egy színész számára fontosabb, mint a Hamlet, mert a színpadi műfajoknak szinte minden lehetőségét ki lehet használni, mert táncolnak benne, énekelnek, nagyszerű humora van, fantasztikus, megkönnyeztető monológok vannak a darabban, én azt egy színész számára teljesebb értékűnek tartom, mint Hamletet.

Nyilván a Hamlettel is nagyot bukni.

Éppen akkor szokott előfordulni, amikor élete vágya, hogy a Hamletet eljátssza, és olyat bukik benne, mint az ólajtó.

Van olyan pillanata, élménye, amire vissza tud emlékezni, hogy ekkor érezte először, hogy színész lehet, hogy valóban ez önnek való pálya?

Ezt már amatőr koromban megéreztem. Hetedikes általános iskolában játszottunk egy darabot a ballagó nyolcadikosoknak, és kettőnknek, Tudákos Ákosnak és Okos Domokosnak akkora sikere volt ebben a mesében, hogy amikor bementünk az öltözőbe, rohant utánunk az ügyelő, hogy gyertek vissza, mert még mindig tapsolnak. Abszolút a színészet felé terelt engem ez a helyzet. Gimnazistaként Éless Béla színházában Tatabányán évekig dolgoztam, és alig vártam mindig, hogy bemehessek a színpadra. Ezt a főiskolán annak idején egy kicsit kiölték belőlünk, mert ott az volt a terv, hogy lerombolják a személyiséget és újraépítik, ami szerintem akkora ökörség. Ahelyett, hogy boldogok lennének, hogy ott van egy, a dolgokhoz nagyon jól hozzáálló fiatal nő vagy férfi. Annak a személyiségét rombolni szerintem bűn. Soha nem izgultam, és azért ezt még a főiskolán is sikerült nekem mindennek ellenére megőriznem.

Semmilyen drukk nincs önben?

Csak egy pici, amennyi egészséges, és hál’ Istennek, megvan az a képességem, hogy kinyújtom az antennáimat, és akkor tudom, hogy milyen összetételű a közönség és aszerint kezdek játszani.

Figyeli a közönséget?

Itt van egy példa, a Képzelt beteg, ami annak idején megbukott. Azt mondta a gazdasági igazgató, Lázár Egon, hogy ebből nem lesz hat előadás, olyan rossz. Ki kellett találnom, hogy mit játsszak, és úgy látszik, sikerült, mert már húsz éve játszom, azt mondták, hogy ez Európa-rekord. Mindig pótszékes házzal játsszuk. Ma nem látnak ilyen hagyományos színházat, és mégis színészi alakításokat tapasztalnak, most kevés ilyen működik. Nagyon rendezőcentrikus lett a színház, és ez nem igazán jó út. Lehet ezt csinálni stúdiószinten, és populáris darabokat kellene bemutatni a nagyszínpadon, hogy a közönség élvezze, mert a közönség elsősorban szórakozni jár a színházba, és művészkedni meg a stúdiókban kell, kísérletezgetni.

El kell feledtetni a nézővel a problémáit? Vagy rá is kell ébreszteni?

Tudomásul kell vennünk a nézőnek azt a vágyát, hogy ő szórakozni akar a színházban és ne tömjék a fejét semmivel sem. Egy egésznapos munka után megvásárolja a színházjegyet, a színházvezetőknek erre gondolni kell, mert nem szabad megfeledkezni arról, hogy székek vannak lenn a nézőtéren és azt meg kell tölteni. Nem szabad a közönség ellen menni művészkedésekkel, meg főleg politikai üzenetekkel, csomó rendező direktben politizálnak a színpadon. Képesek beleírni Shakespeare-darabokba!

A politikát hagyják a rendezők a színházon kívül?

Ha üzenni akarnak, akkor vegyenek elő olyan darabot, amiben ott van az üzenet, ne másítsák meg az írót, mert ha élne, az író letiltaná a darabot.

Például egy Shakespeare klasszikust szöveghűen úgy adják elő a színpadon, ahogy a szerző megálmodta.

Igen.

De azért, ha ön úgy tartja, akkor kicsit belenyúl a karakterbe, a szerepbe és kicsit másképp adja elő a színpadon, mint például azt az író is megálmodta, hiszen, ha jól tudom, volt azért egy emlékezetes jelenet, amikor Spiró Györgytől kapott egy homlokcsókot.

A premieren, igen.

Mi volt az a szerep?

A Svejkben a Katz tábornokot játszottam. Az egy főszerep és alkoholista, de ha főszerep, akkor az igazi Katzot kell játszani, mert ő végig titkolja, hogy ő alkoholista, hogy egész nap iszik. Spiró három jelenetecskét írt, és ezért én kifordítottam a szerepet, és én totál részeg voltam benne.

Tehát sokat ivott előtte?

Nem, semmit nem ittam, egy kortyot sem, dehogyis, hanem részeget játszottam. Azt játszottam, hogy totál részeg a Katz, és ezért elég emlékezetes dolog volt. A jelenetek váltották egymást forgószínpadon, és amikor elbúcsúztunk Svejktől és nyilvánvaló volt, hogy én már nem jövök többet vissza, olyan csönd volt a nézőtéren, hogy hihetetlen. Azt a hiányt sugározták, hogy én már nem megyek vissza, és én annyira jót szórakoztam.

Volt már olyan, hogy a színpadon a szerep miatt alkoholt fogyasztott?

Kétszer fordult elő életemben, mert ez is nagyon érdekes dolog, hogyha iszik egy korty alkoholt a színész, akkor bűntudata van, és gátolja az embert, mert összevissza bakizik. De akkor, ha alkoholistát kell játszanom, akkor semmi probléma nincs. Az Ördögökben a Lebjadkin kapitány effektíve állandóan részeg, azt Dosztojevszkij úgy írta meg, és ott én fogyasztottam alkoholt, nem is keveset, vodkákat ittam, és soha egyetlenegy bakim nem volt, mert alkoholistát játszottam.

Ha nem iszákost alakít, és akkor ivott volna a színpadra lépés előtt, akkor meg lehet, hogy nagyon sok baki lett volna?

Előfordult olyan még a Nemzetiben, hogy sört kellett inni, alkoholmentes sört, mert a sört nem nagyon lehet utánozni, és attól a tudattól, hogy én sört ittam, a szervezetem nem úgy reagált erre, hogy ez egy alkoholmentes sör, hanem úgy reagált, hogy sört ittam, és összevissza kezdtem el beszélni, úgyhogy minden egyes előadáson csak imitáltam a sörivást, hogy ne legyen probléma.

Hogy áll a kritikával?

Én a közönségnek hiszek, hogy az előadás végén hogyan fogadja az előadást. Ha nagy a siker, akkor hiába irkál nekem bármiféle kritikus, hogy milyen hibákat követtem el meg miről kellett volna szólnia a szerepnek. Ezeket szeretem a legjobban, hogy ő elmagyarázza, hogy miről kellett volna szólni.

Amikor a természetet járja vagy éppen horgászik, közben szokott gondolkozni, elmélkedni?

Igen, természetesen, horgászat közben is, kivéve akkor, ha figyeljük a vizet radarokkal. Most már olyan különleges radarok vannak, hogy teljesen fel lehet mérni a halállományt. Elképesztően gyönyörű országban élünk, és ezt a csodát látni kell, hogy minden pillanatban mást mutat, tavasszal, nyáron, ősszel télen! Minden másodpercben mást mutat a táj, ez egy olyan fantasztikus élmény, hogy ezt mindenkinek ajánlom.

Ez tulajdonképpen akkor is érződött, mikor a Vers mindenkinek sorozatban Radnóti Miklós Nem tudhatomját szavalta el, hogy ennyire szereti az országot, kötődik a tájhoz.

De ha fölvettük volna ötször, akkor mind az öt más lett volna, mert az is érdekes, hogy én képtelen vagyok egyformán mondani egy verset.

Színpadon is aznap este kell jónak lenni, akkor látja a néző és arra emlékszik.

Igen.

Ez nagyon nagy koncentráltságot igényelhet.

Meg hogy milyen állapotba tud kerülni az ember, attól is függ.

Ilyenkor milyen állapotban van?

Azt is szokták mondani, hogy ezt a verset Radnóti Miklós dühében írta. Én nem szeretném soha így elmondani.

Igen, merthogy ön nem dühös a tájra. Azért nem először foglalkozott ezzel a verssel…

Szerencsére ez a műsor abból az aspektusból indult, hogy ne szabják meg a szerkesztők, hogy melyik verset mondja a színész, hanem válasszon ő azok közül a versek közül, amihez köze van, és ez egy nagyon helyes hozzáállás. Minden színész csak azt a verset mondja el egy televízóban, amit sok ember lát, amihez köze van, amit már tud közvetíteni, mert pontosan tudja közvetíteni az író gondolatait, érzéseit, mert akkor pontos a vers, ha megnyilvánulunk a verssel, nem elmondjuk meg szavalunk.

Mivel dolgozik, amikor verset mond, amikor szerepet játszik vagy bármilyen szöveggel dolgozik?

Maradjunk a versmondásnál: látnom kell a verset, elolvasom a verset és látnom kell a képet, ez az első vagy az alapja. Látnom, értelmeznem kell, többször el kell olvasni, hogy mire gondolhatott az író, mire vonatkoznak ezek a megnyilvánulások, érteni kell a költőt. Végtelenül nyugodt állapotba kell kerülni, mert ha az ember izgatott, akkor nem tud alkotni.

Módosult tudatállapotot kíván meg?

Nem is tudatállapotot, hanem csak simán állapotot.

Sokszor látjuk önt sorozatban, például most is a Mi kis falunkban, de filmekben a hangját adta színészeknek, Robert de Nirónak vagy Jack Nicholsonnak is a mai napig. Foglalkoztatja önt, hogy mi marad meg abból, amit alkot, amit létrehozott?

Beszéljünk a szinkronról: Pápai Erika kolléganőm hívta föl a figyelmemet, mert én effajta dolgokkal nem foglalkozom, hogy megnézett öt filmet, amit én szinkronizáltam, és azt mondta, hogy Revi, mindegyik más volt. Van egy titka a szinkronizálásnak, én mindig azt figyelem, hogy mit játszik a színész. Nem ráöntöm a hangomat, hanem attól függ, hogy mit játszik, és ettől megváltozik a hangom, mert ezt lehet igazolni, hogy De Nirót nem úgy szinkronizálom, mint a Nicholsont vagy a Morgan Freemant. Volt egy olyan eset is, amikor még a Pannónia Stúdió létezett, először volt a Clint Eastwood az Elefántvadászban producer, rendező és főszereplő, és hangmintát kértek. Elküldték a hangmintámat, de nem jött válasz, és már írtak a Pannónia szinkronból, hogy bemutatója lesz a filmnek magyar mozikban, muszáj lenne, hogy reagáljanak. Amerikában a hangmérnök dönti el, hogy mely színésznek hasonlít leginkább frekvencia szempontjából az eredeti színészre a hangja, ami egy baromság. Nagy nehezen válaszoltak, hogy nem tudnak dönteni, mert a hangmérnök szabadságon van, de nincs más választás, odaadják Clint Eastwoodnak, és Clint Eastwood választott engem.

Az elég nagy megtiszteltetés.

Rákényszerült, mert nem volt hangmérnök. Ha megnézik eredetiben Clint Eastwood hangját eredeti angol nyelven, akkor neki teljesen más hangja van, sokkal vékonyabb meg gyengébb, és ő azt látta, hogy neki ez a hang állna jól. Például a Millió dolláros babyben meg a Grand Torinóban Clint Eastwood már egészen mélyen beszél. Ő alakította át a saját hangját.

Az ön hatására?

Nem az én hatásomra, hanem arra, hogy neki ez a hang állna jól, ez a mélység.

Azért mégiscsak közrejátszott az, hogy hallotta az ön hangját.

Ez egy véletlennek volt köszönhető.

Ön hisz a véletlenekben?

Nem, nincsenek véletlenek. Minden valamiért van.

A szerencse létezik?

Igen. Nincs olyan, hogy szerencsés baleset, hiszen megtörtént, összeütközött két autó. Talán ezt valaki felülről irányítja, hogy valaki ne haljon meg vagy kis sérülésekkel ússza meg, mert hisz a dolog megtörtént.

Ön mélyen vallásos ember, és minden nap imádkozik is.

Igen, csak nekem van egy más tapasztalásom. Én valóban Jézushoz és Istenhez imádkozom, de nem összetett kézzel. Nem kell bezárni a dolgokat. Nem bűnt követtem el, hogy összetegyem a kezem, hanem ugyanúgy, mint a kisgyermek, amikor megszületik és nagyon sokáig úgy alszik a pólyájában, hogy kint van a keze és fölfelé van mindkét tenyere, én így imádkozom, és amennyi szeretetet ki tudok bocsátani magamból, azt mind-mind küldöm a Teremtő és gyermeke, Jézus felé. És egy idő után visszaigazolást kapok, szinte fizikálisan azt érzem, hogy simogatnak, simogatást érzek. Én nem kérek, hanem adok, amikor imádkozom, és így létrejön valamiféle egészen különleges dolog.

Néha szinte érzi az ember, hogy mintha valaki segítene, amikor kell. Ezt szokta érezni?

Nekem egészen biztos, hogy van őrangyalom. Mindenkinek van őrangyala, de velem olyan különleges dolgok történtek autóügyben is, baleseteket úsztam meg, például kanyarban elaludtam, De mielőtt megtörtént volna a baj, fölébredtem, nem is egyszer, sokszor. Volt olyan esetem, hogy horgászni mentünk Kecskemétről még sötétben, és teljesen indokolatlanul lelassítottam, és ott volt egy kerékpáros tök részegen aludt az országúton. Ha nem érzem Azt, hogy le kell lassítanom, akkor bizony nagy baj történhetett volna, keresztülmegyek egy fekvő emberen. Nagyon sok ilyen ügyletem volt, hogy valami figyelmeztetést kaptam. Lehetséges, hogy a színpadon is kapok.

Fel tud idézni ilyen pillanatot?

Például a Tevjében is voltak olyan monológjaim, amik az Istennel való beszélgetés és Istenhez való kérdések voltak, ott én is sírtam és a közönség is zokogott. De az már a próbákon is olyan volt, hogy vették elő a zsebkendőjüket a fotósok. Egészen biztos, hogy kapok felülről segítséget.

Most elégedett ember?

Erre nagyon furcsa válasz, sosem szabad elégedettnek lenni az embernek, mert nem arra született, az embernek egész életében tennie kell, valamivel foglalkozni. Nem vagyok e tekintetben elégedett. Egy tétlen ember az meg mire való? Az biztos elégedett. De én nem vagyok elégedett. Nagyon nagy öröm ért, hogy így szakmailag elismertek. Ez egy hatalmas elismerés meg egy megkönnyebbülés.

Azért megkönnyebbülés, hogy megkapta?

Mert ez némi havi járadékkal is jár, amiből jól meg tud élni az ember, mert nekünk nagyon alacsony a nyugdíjunk. Nekem például 110 800 forint, és ezt mind a színházak okozták, mert 1991-ben elzavartak minket betéti társaságokba, és akkor a 2600 Ft-os tébét fizettük és ezért ilyen alacsony a nyugdíjunk, mert a színház nem vállalta be, hogy a jövedelmünk után 44 százalékot befizessen.

Általánosságban érzi azt, hogy anyagilag nem elég megbecsültek a színészek, akár a színházban vagy a filmes közegben?

Nálunk nem. Ma azt hallottam, hogy egy-egy orosz színész napi tízezer dollárért forgat Oroszországban, Lengyelországban is sokkal többet keresnek. Egy kicsit alul vagyunk fizetve.

Sajnálja, hogy külföldön nem tudott karriert építeni?

Annak én vagyok az oka. Nekem az osztályfőnököm annak idején, aki egy zseniális ember volt, Szégner László Tatabányán, azt mondta, hogy látja, tudja, hogy színész leszek. Az a színész nem színész, aki öt nyelvet nem beszél, és ezért magához akart venni, mert ő nem is tudom, hogy hány nyelvet beszélt, és sajnos az apám már nem tudta finanszírozni, pedig csak havi 750 forintot kellett volna fizetni és ott laktam volna nála, és ebben benne volt az étkeztetés is, meg minden, de ez sajnos nem jött létre.

Meg tudott békélni azzal, hogy itt Magyarországon lett elismert színész?

Igen, hát tulajdonképpen én ausztrál színész lettem volna, mert elindultunk Ausztráliába ’56-ban, tudniillik akkoriban a magyaroknak megadták ugyanazt a pozíciót, mint amilyen pozícióban itt dolgoztak, és apám a Komárom megyei építőipari vállalatnak volt a főkönyvelője, vagyis mai kifejezéssel gazdasági igazgatója, és ő Ausztráliában egy hatalmas bútorgyárban ugyanezt a pozíciót megkapta, csak az édesanyám sajnos skizofrén volt és az autóban kapott egy rohamot, és vissza kellett fordulnunk,aztán többet nem kísérelte meg az apu. Tehát én ausztrál színész lettem volna akkor.

Akkor ez sem volt véletlen, hogy ez így esett?

Biztos, mert én még hálás is vagyok Istennek, hogy a lelkemet beleengedte abba a kis testbe, amit anyám hordozott és az apámmal közösen hoztak létre, és megengedte, hogy egy ilyen országba szülessek, ahol a világ legcsodálatosabb, leggazdagabb nyelvén lehet beszélni. Ezért különösen hálás vagyok Istennek, elsősorban neki köszönöm, hogy magyarnak születtem.

Nyitókép: MTI/Cseke Csilla

Kapcsolódó hang

Reviczky Gábor – a Nemzet Művésze
 
A címlapról ajánljuk

×

Iratkozzon fel hírlevelünkre

és nem marad le az Infostart legfontosabb híreiről.
FELIRATKOZOM
×
INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

Médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018