INFORÁDIÓ
2021. szeptember 29. szerda
Mihály

szakmány tamás

kitüntetés

wales

koronavírus

Szakmány Tamás: a génmutációk tesznek fogékonyabbá a súlyos megbetegedésre

Szakmány Tamás: a génmutációk tesznek fogékonyabbá a súlyos megbetegedésre

Egy Covid-betegeket is kezelő magyar kutatóorvost is kitüntetett az óév végén II. Erzsébet angol királynő a Birodalmi Rend Tagja-díjjal. Szakmány Tamás professzor egy walesi kórházban dolgozik intenzív terápiás orvosként, mellette kutat, és mint kiderült, szenvedélyes búvár, de ha utazhatna, akkor Magyarországra vezetne az első útja.

Milyen érzés megkapni a kitüntetést, és egyáltalán hogy fordíthatnánk ezt magyarra?

Fantasztikus érzés és még mindig hihetetlen, hogy erre méltónak találtattam. A brit birodalmi lovagrend tagja, ez a legmegfelelőbb fordítása a címnek. A birodalmi lovagrendnek több fokozata van, és a tagság a belépő szint.

Hogyan értesítették róla?

Egy e-mailt kaptam, ami úgy tűnt, mintha a szokásos spam lenne, a nigériai herceg örökségét próbálja rám sózni, hiszen az volt a tárgy, hogy confident.

Tehát bizalmas.

Szigorúan bizalmas, és amikor kinyitottam, akkor láttam, hogy ez a Cabinet Office-től jött, ez egy valós e-mail, és el kellett olvasnom legalább kétszer, hogy elhiggyem, miről is van itt szó.

És tudja, hogy ki terjesztette föl?

Nem tudom, hogy ki terjesztett föl, mindenesetre nagyon köszönöm neki. Nagy valószínűséggel egy kolléga volt, mert csak szakmabeli és csak kolléga ismerhette a fölterjesztésben szereplő érdemeknek a jó részét.

Ön a cardiffi egyetemen kutató és egy walesi kórházban is dolgozik. Hogy került Nagy-Britanniába, hogy érzi magát a munkahelyén és Walesben, ahol él?

2004-ben jöttem ki Nagy-Britanniába, amikor Magyarország belépett az Európai Unióba. Megnyíltak a határok, és akkor még nagyon könnyű volt idejönni, különösen úgy, hogy aneszteziológiai és intenzív terápia volt a szakterületem. Beléptem az itteni szakképzésbe, aztán amikor megszereztem a szakvizsgát, akkor először Londonban dolgoztam egy évet, aztán 2008-ban jöttem át Walesbe az egyik megyei kórházba szakorvosnak, és 2015 óta dolgozom a mostani kórházban. Nagyon jól érzem magam. Ha nem éreztem volna jól magam, akkor már elmentem volna. Wales egy különös táj még a briteknek is, nagyon zöld, nagyon esős, de az emberek hihetetlenül barátságosak és én megtaláltam a helyem.

Immár Covid-19-cel is foglalkozik, kutat és betegeket lát el. Hogyan élte ezt meg?

Most már jó 15 éve szinte kizárólag intenzív terápiával foglalkozom, ilyen szempontból nem volt nagy váltás, „csak” egy új betegséget kellett megtanulni és ezt kezelni. Ugyanakkor, amit az aneszteziológiából tanultam, azok a készségszintű megoldások és a beavatkozások, mindig nagy segítséget jelentettek. Az első hullámban azok a kollégák, akik csak aneszteziológiával és csak az altatással foglalkoznak, ők is nagyon sokat segítettek a légútbiztosításban, a különféle invazív katéterek behelyezésében, a betegek forgatásában, tehát egy csapatként dolgoztunk együtt.

Ön a frontvonalban van. Hogy bírja lelkileg, idegileg?

Az első hullám első része nagyon nehéz volt, mert akkor a kollégák sorra betegedtek le, az ő helyükbe is be kellett lépni, akkor nagyon nagy volt a nyomás. A második hullám kezdete óta egyszerűbb a helyzet, mert két kórházat összevontunk, így most többen vagyunk, kevesebbet kell a betegágy mellett dolgozni, ami azzal jár, hogy az embernek több szabadideje van a gondolkodásra, és nekem arra, hogy a kutatómunkával is foglalkozzak.

Hogy éli meg ezt a furcsa kettősséget ebben a pandémiában, hogy vannak emberek, akik erről nem is tudnak, közben, ha a tévét nézzük, akkor a kórházi tudósítások elég sokkoló felvételeket mutatnak?

Nehéz erre válaszolni, hiszen én a saját kis buborékomban élek, folyamatosan azt látom, ami a valóság, hogy rengeteg beteg jön, sajnos nagyon sokan lesznek nagyon betegek. Sajnos találkoztam olyan betegekkel is az intenzív osztályon, akiknek a családja nem hitt a vírusban. Nekik nagy negatív meglepetés volt, hogy a vírus valóban létezik és valóban ilyen hatással van az emberi szervezetre. Az első hullámban készítettünk egy egyórás dokumentumfilmet a mi kórházunkról, arról, hogy hogyan kezeljük a betegeket, és ha valamit elértünk ezzel a filmmel, akkor az, hogy megmutassuk, hogy ez a valóság. Ez nemcsak álom, ez nem valakinek a kitalációja, ez most történik.

Arról is nagyon sokat hallunk, hogy aki egyszer bekerül az intenzív osztályra és a lélegeztetőgépre, annak nagyon rosszak az esélyei. Lehet javítani a túlélési statisztikán, ha valaki intenzívre kerül?

Az első körben a mi intenzív osztályunkra csak gépi lélegeztetett beteget vettünk föl. Akkor országos szinten is jónak számított, bár szörnyű nagy szám, de mindössze 30 százalék volt nálunk a halálozás azoknál a betegeknél, akik lélegeztetőgépen voltak. Most a második hullámban megint csak 95 százalékban körülbelül olyan betegek vannak nálunk, akik gépi lélegeztetésre szorulnak, most a halálozásunk sajnos sokkal nagyobb, majdnem a 60 százalékot közelíti. A nagy különbség az, hogy az első hullámban fiatal, korombeli vagy nálam maximum tíz évvel idősebb betegeket ápoltunk, míg a mostani hullámban a korábbi jó eredményeken fölbuzdulva fölvettünk több jóval idősebb és több alapbetegséggel rendelkező beteget, és sajnos be kell látni, hogy náluk nem tudunk olyan jó eredményeket elérni.

Ettől függetlenül lehet valamit javítani a túlélésen vagy most egyszerűen itt tart az orvostudomány?

Jelenleg itt tart az orvostudomány. Nagyon sok beteget sikerül úgy kezelni, hogy nekik nem kell az intenzív osztályos ellátás, és ez annak is köszönhető, amit a tudományos kutatásunkban az első hullámban az egész országban folyó nagy kutatómunkával megtaláltunk, hogy a dexametazon, a szteroidkezelés igenis hatásos a Covid-pneumóniában, és ennek a széles körű alkalmazása megváltoztatta azt, hogy kik kerülnek hozzánk. A következő napokban, hetekben lehet, hogy megint lesznek új eredmények, megint lesznek olyan gyógyszerek, amelyeket alkalmazva sikerül a túlélést javítani.

A pandémia során gőzerővel folyt a kutatás, több létező gyógyszert próbáltak, illetve állítottak át a Covid kezelésére. Most vannak újabb szerek?

A legújabb irány arra mutat, hogy a szervezet immunválaszát befolyásolva valószínűleg tudni fogjuk módosítani a kimenetelt. Erre vannak most nagyon biztató eredmények. A másik nagy tanulmány, amely a koronavírusos betegeknek a genetikai feltérképezéséről szól, adott nekünk három-négy olyan potenciális gyógyszert, amelyek már léteznek, de a koronavírus kezelésében még nem alkalmaztuk, és úgy tűnik, ha megfelelő betegeknek adjuk, akkor ezek hatékonyak lehetnek a kezelésben.

Vannak válaszok arra, hogy miért betegednek meg súlyosan a látszólag egészséges emberek is?

Ez valószínűleg a genetikánkba van kódolva. Vannak bizonyos mutációk a génünkben, amelyek fogékonyabbá tesznek a súlyos betegségre, és ez nem biztos, hogy bármilyen összefüggésben áll a krónikus alapbetegségekkel.

Nagy-Britanniában nagy vita folyik a vakcina, az oltási program kapcsán. Az első ötlet az volt, hogy az eredeti elképzelés szerint beadják az első dózist, aztán néhány héten belül a másodikat. Megváltozott ez, és kitalálták, hogy majd csak három hónap múlva adják be a második dózist, hogy a lehető legtöbb ember megkapja az elsőt. Önnek mi a véleménye róla?

Egy közegészségtanász vagy egy virológus kellene ide, nem egy intenzív terápiás szakorvos. Kétfelől lehet megközelíteni a kérdést. Vagy azt szeretnénk elérni a társadalomban, hogy minél több embernek legyen valamennyi védettsége és így próbáljuk csökkenteni az esetszámot és a kórházba került és súlyos állapotú betegeknek a számát, vagy a lehető legtökéletesebb védelmet szeretnék elérni, de egy jóval kisebb számú és jóval precízebben behatárolt populációnál. 56 millió embernél megértem, hogy miért választották az első formáját a védekezésnek. Az a probléma, hogy arra semmilyen adatunk nincsen, hogy ez mennyire lesz hatékony.

A szlogen az volt, hogy védjük meg a brit egészségügyi szolgálatot.

Nem az egészségügyet vagy az egészségügyben dolgozókat kell védeni, mert mi megpróbálunk megtenni mindent, ami tőlünk telik, az egészségügyi ellátórendszernek a kapacitását kell valahogyan védeni. Az új, sokkal gyorsabban fertőző mutánssal hatalmas embertömeg fertőződött meg, és ha ennek csak a tíz százaléka lesz olyan állapotban, hogy kórházba kerüljön, akkor az egészségügyi rendszer könnyen térdre kényszerül. Ezt kellene megakadályozni.

Lehetett volna ezt jobban csinálni?

Biztosan lehet máshogy és lehet jobban csinálni, hiszen vannak olyan országok, ahol ez sokkal jobban sikerült. Azt, hogy milyen politikai döntéseket hoztak a járványügyben, nagyon nem szeretném kommentálni, mert egyrészt nem látok bele a kártyákba, másrészt pedig az a felelősség, amely a döntéshozókra terhelődik, egy másik kategória, mint ami nekem van. Hogy jobban lehetett volna csinálni, az biztos. Hogy mit lehetett volna jobban csinálni, azon már lehet vitatkozni.

Mégis, ha mindenkit bezárnának három hétre vagy egy hónapra, akkor egy idő után a vírusnak nem lenne hova mennie. Ez megoldaná a helyzetet?

Vuhanban három hónapig vezették be a lezárást. Senki nem ment sehova, nem volt beutazás, nem volt kiutazás, kijárási tilalom volt, és ezzel sikerült megtörniük a fertőzési láncot. A kéthetes, akár egy hónapos lezárásnak az lesz az eredménye, hogy lejjebb fog menni a fertőzésnek a terjedése a közösségben, de sajnos nem lesz elég arra, hogy teljesen eltűnjön a vírus, vagy olyan alacsony szintre kerüljön, hogy utána már a kontaktkereséssel lehessen követni. Ha járványügyi szakembert kérdez, akkor mindenki azt fogja mondani, hogy le kell zárni legalább két, de lehet, hogy három hónapra az országot, hogy egy olyan szintre nyomjuk vissza a vírusfertőzöttséget, amiről már megint a kontaktkereséssel tovább lehet lépni. Ezzel szemben három hónap teljes lezárás valóban taccsra teszi a gazdaságot és...

Pszichés nyomást is kifejt az emberre.

Pszichés nyomást, és megértem, hogy nagyon sokan úgy gondolják, akkor mi értelme van.

Beszéljünk a vakcináról. Ön már meg is kapta. Hogy érzi magát?

Még júniusban, amikor az oxfordi vakcinának a klinikai tanulmánya elkezdődött, akkor én az első ötben voltam a kórházunkban, aki önkéntesnek jelentkezett. Tehát én is voltam kísérleti nyúl, aztán kiderült, hogy én nem az oxfordi Covid-vakcinát kaptam ebben a kettős vakvizsgálatban, hanem a placebót, ezért most sikerült megkapnom a Pfizer védőoltását. Sajog egy kicsit a bal karom, de egyébként semmi más tünetem nincsen.

És akkor három hónap múlva jön a következő dózis?

A hivatalos álláspont szerint igen, három hónap múlva kapom majd a következőt.

Találkozott olyan emberrel, akitől nagyon ellenséges reakciót kapott vagy aki nagyon félt tőle?

Akik tartanak a vakcinától, azoknak azt tudnám üzenni, hogy azok az oltóanyagok, amelyeket az angol vagy az európai vagy a magyar gyógyszerügynökség jóváhagyott, mind olyan készítmények, amelyek több tízezer fő bevonásával végzett klinikai tanulmányokban bizonyítottan biztonságosak és effektívek. Tehát az, hogy ennek valamilyen szörnyű és nagy számban előforduló mellékhatása lesz, nem valós félelem. Ha valaki az összeesküvés-elméletekben hisz, elborultan azt hiszi, hogy ezekkel az oltóanyagokkal valaki az ő életét kordában akarja tartani, akkor azokat az embereket csak nagyon sajnálni tudom, ugyanis az élet kordában tartása pontosan a vakcinával együtt lesz sokkal egyszerűbb, hiszen ha a társadalom nagyobb része be lesz oltva és tényleg elérjük a nyájimmunitást, akkor térhet vissza valami hasonló, mint ami a normális volt.

Olvastam, hogy ön közben klinikai kísérleteket is folytat. Hogy van mindenre ideje? Mikor fog szabadságra menni?

Az utolsó kérdésre válaszolok először: nem tudom, hogy mikor fogok szabadságra menni. Ez most egy olyan időszak volt és valószínűleg lesz, hogy nem tudom, mikor lesz olyan igazi szabadság. És ezt nem egyedül csinálom, hanem mindenhol a klinikai munkában, a kutatásban, a szakmaszervezésben, mindenhol egy nagyon jól olajozott csapattal dolgozom, és az tartott elég sok ideig, hogy ezeket a csapatokat összeszervezzük. Most már sokkal könnyebb, hiszen már tíz hónapja együtt dolgozunk, fél szavakból is megértjük egymást. A családom is azt látja tőlem, hogy még amikor nem a betegágy mellett dolgozom, akkor is egy jó tízórás munkanapom van a Zoom, a számítógép és a telefon mellett.

Mindenkire kihat ez a pandémia, az összezártság, nagyobb a nyomás. Érzi ezt a család, találtak egy metódust, hogyan éljenek normálisan?

Megérezte a család. Mi szerencsés helyzetben voltunk, mert két lakhelyünk is volt, így amikor a családnak volt szüksége nagyobb helyre, akkor el tudtunk vonulni a házba, ahol van kert. Amikor nekem arra volt szükségem, hogy egyedül legyek, illetve a pandémia elején, amikor még fogalmunk nem volt arról, hogy mennyire fertőző ez a vírus, akkor én elizoláltam magam a lakásba. Tehát megoldottuk. Az egész családot nagyon frusztrálja az, hogy nem tudunk utazni, hiszen az volt az egyik legnagyobb közös hobbink.

Ha most lehetne utazni, akkor hova húzná a szíve?

Nagyon szeretnék hazamenni Magyarországra, mert pontosan egy éve nem voltam otthon, nem láttam a szülőket, nem láttam a barátokat, nem láttam a nagyszüleimet. Ha már otthon vagyok Magyarországon, akkor biztos elmennék valamelyik fürdőbe, mert az nagyon hiányzik és azt nagyon szeretem. Aztán ha még mindig lehet utazni, akkor pedig valamilyen délszaki tengerre mennék el szívesen, ahol jól lehet búvárkodni.

Ez a nagy szenvedélye?

Igen.

És hol járt már?

Már a világ sok tengerét bejártam és megmerültem. Legemlékezetesebb Bali, aztán a nagy korallzátony Ausztráliában, de a Vörös-tenger is az egyik kedvencem. Amit igazán szeretek, az az angol csatornában a búvárkodás, itt, a helyi partoknál.

A La Manche-csatornában?

Igen.

És ott lehet látni valamit?

Mindenki azt hiszi, hogy a csatorna valamilyen sártenger, és nem lehet látni semmit. Az én egyik kedvenc emlékem Plymouth-tól körülbelül 20 tengeri mérföldre fekszik, egy hajóroncs, ami a Titanic osztálynak az egyik tagja, az Afric nevű hajóroncs, 75 méter mélyen. Bármikor merültem, soha nem kellett lámpát használni, mert a természetes fény 75 méter mélyen olyan átható volt, hogy végig lehetett látni ennek a roncsnak körülbelül 30-40 méterét.

Kapcsolódó hang

Szakmány Tamás-interjú
 
A címlapról ajánljuk

×

Iratkozzon fel hírlevelünkre

és nem marad le az Infostart legfontosabb híreiről.
FELIRATKOZOM
×
INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

Médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018