INFORÁDIÓ 
2020. október 1. csütörtök
Malvin

koronavírus

bagdy emőke

pszichológia

stressz

agresszió

feszültség

család

A Prima-díjjal idén kitüntetett, a magyar oktatás és köznevelés kategóriában Prima Primissima Díjra jelölt Bagdy Emőke szakpszichológus, pszichoterapeuta, szupervízor, a pszichológiatudomány kandidátusa budapesti rendelőjében 2013. szeptember 25-én.

Bagdy Emőke: a kesergésre most azt kell mondanunk, stop

A legnagyobb tanulság az lesz, hogy már nem élhetünk ugyanúgy, mint eddig – mondta Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus, egyetemi tanár az InfoRádió Aréna című műsorában. Beszélt arról is, hogy a karanténhelyzetben mi okoz belső válságot, és hogy lehet a saját és a családi konfliktusokat kezelni. "Öleld meg a másikat, és szelídítsd meg a helyzetet" – vallja a pszichológus.

Már mindannyian megtanultuk a leckét, hogy kézmosás, fertőtlenítés, távolságtartás, lehetőség szerinti otthon maradás, de mentálisan hogyan érdemes, hogyan kell védekeznünk a vírus ellen?

Mindnyájan negatív stresszhullámban vagyunk. Az ember tehetetlen, akcióra volna szükségünk, tegyünk már valamit. A tehetetlenség elindítja azt a kétségbeesett állapotot, amiből három dolog következik: frusztráció, regresszió és agresszió. Aktívak vagyunk, cselekvők, szeretnénk azonnal a gondolatainkat, szándékainkat megvalósítani. Beszorulunk egy helyzetbe, nem tudunk mit tenni. A szervezetünk, ha adva van egy kihívás, mert veszély van, azonnal akcióra kész. Csak ugye le van fújva az akció. A feszültség bennünk reked, és létrehoz egy olyan agresszív feszültséget, hogy nekimegyek a korlátoknak, hogy megpróbálok mégis valamit tenni, és így az agresszió sajnos velejárója ennek az állapotnak. A regresszió meg sajnos azt jelenti, hogy színvonalunk alá megyünk. Amikor ilyen rossz általános állapot áll elő, akkor nagyon fontos, hogy fölkészüljünk rá, megismerjük, és hogy ezen muszáj változtatni. Kollektív, mindenkit érintő esetben, ami most van, ez fölfokozódik, mert hatunk egymásra. Még úgy is, hogy virtuálisan találkozunk. Az emberek természetesen ezt a csatornát használják föl, hogy úgymond ventiláljanak, hogy kimondják azt, hogy milyen borzasztó, mi fog következni, aggodalmaikat közlik, és ezért nagyon fontos, hogy tudjunk olyan pszichológiai védekezésmódokat, amelyek segítik, hogy ez a természetes módon előálló nagyon rossz belső lelkiállapot csökkenjen, hogy toleránsabbak tudjunk lenni, hogy saját viselkedésünk fölött kontrollt tudjunk gyakorolni. Ez nem megy magától, erre bizonyos belső folyamatokat át kell rendezni.

Beszélhetünk akár a mostani helyzetünkben jó stresszről is?

A jó stressz szinte kollektíve láthatatlan utakon is terjed. Például jó stressz az, hogy a feszültség arra indít minket, hogy tegyünk valamit másokért, azokért, akik bajba jutottak, akik még nálunk is rosszabb helyzetben vannak, vagy hogy fejezzük ki köszönetünket, szeretetünket, elismerésünket azok iránt, akik a frontvonalban értünk dolgoznak. Pontosan tudjuk ma már, bizonyított tény, hogy szorosan összefügg a mi segítő magatartásunk az immunrendszer működésével, mert az immunrendszer ilyenkor olyan módon fölfokozza a működését, hogy mintegy segíti, hozzájárul ahhoz, hogy az ember ezt a pozitív akciót végre tudja hajtani és megtart minket egészségben.

Immunerősítő hatása is van mindennek?

Igen. Például a mosolynak, a nevetésnek, a derűnek, mint egy pozitív üzenet. De ennek az ellenkezője is igaz sajnos, ha nagyon levertek vagyunk, az rosszul hat az immunrendszerre. Mindenképpen ki kell küszöbölni, hogy belemenjünk egy rágódó, belekeseredő állapotba. Tudatosan le kell állítanunk, azt kell mondanunk: stop.

Egészen ismeretlen helyzetben vagyunk. Kellenek új típusú válaszok is most, vagy a pszichológia tárházából adódnak ezek a módszerek?

Különbséget kell tennünk a saját lényünkben előidézendő változások, pozitív viszonyulásmód és aközött, hogy a társas viszonyokban hogyan működünk. A pszichológia arra tanít, hogy magunknál kell kezdeni mindent és nem másoktól elvárni. Van olyan stresszkezelő gyakorlatsorunk, amely segít abban, hogy a szorongásainkat hogyan kell csökkenteni, hogyan tudunk olyan feszültségkezelési lépéseket megtanulni, begyakorolni, amelyek ebben a nehéz helyzetben egyénileg is segítenek. A társas mezőben viszont az izolációs helyzet egy lombikeffektust hoz létre, mint a zárt lombikban, amit felfűtenek, ez hozza létre azt a belső begerjedtebb állapotot, amikor magasabb az alap feszültségi szint. Minden inger, ami máskor szelíd, most akár bombaként ér, mintha támadnának és az idegrendszer nagyon negatív módon tud reagálni, de egyben pozitív módon is, ha – és itt jön a pozitív pszichológia óriási üzenete – mi úgy fogjuk föl, hogy legyünk kreatívak, hogy ez most egy kihívás. Az összezárt családban meg kell tanulnunk az úgynevezett kapcsolati dinamikát. Az egy olyan erőrendszer, ami a kommunikációból ered, a jelentéseknek a cseréje. Te mit értesz azalatt, amit én mondtam? Kifejtenéd egy kicsit bővebben? Megmagyaráznád? Tehát nem rögtön támadással reagálni, hanem azt a feszültséget, ami keletkezik, arra használni, hogy tisztázzuk, hogy miről is van szó.

Nagyon furcsa összezártságnak vagyunk most tanúi. A folyamatos együttlét egyfelől erősítheti az együvé tartozást, de másfelől konfliktusokat is okozhat és felerősíthet.

Az együttlétben kell egy eltökélt elhatározás és egy megegyezés, hogy most összeszedjük magunkat és emelkedettebb szinten reagáljunk. A párkapcsolat egy olyan illeszkedéstanulási folyamat, ahol nagyon függ attól az illeszkedés sikere, hogy mennyire vagyunk toleránsak, hogy a másik máshogy látja a világot. Pozitív pszichológiai tudományos tapasztalat az érintés hatása. A haptonómia tudománya azt igazolta, hogy az érintés is akcióba hozza az örömközpontunkat az agyunkban. Ha úgy ér hozzánk az, akit szeretünk, hogy alig vesszük észre, de az érzelmi agy azonnal észreveszi, és ujjongva reagál, azonnal üzen például, hogy olyan hormonokat termeljen a szervezet, ami ezt az állapotot még tovább gerjeszti, és örömérzeteket kelt.

Alkalmazhatjuk folyamatosan ebben a kiélezett mostani szituációban?

Ne kételkedjünk a tudomány eredményeiben, mert igen alapos vizsgálatokkal jutottak olyan következtetésre, amire nyugodtan rátehetjük bizalommal magunkat. Öleld meg a másikat, és szelídítsd meg a helyzetet. Ha valaki füstölög magában, hát öleld át, szereld le, főzz neki valami jót, etesd meg, szelídítsd meg. A másik azt mondja, de hát hogyan is segítsek rajtad, én is ugyanabban a helyzetben vagyok? Akkor miért ne mondanánk azt, hogy de együtt vagyunk, egymásért vagyunk, ketten együtt már olyan módon át tudjuk vészelni a dolgokat, és a legfontosabb: nyissuk a jövőre ki a világunkat. Ha például már most két jó barát összeül, mert a férfiaknál sokkal súlyosabb a lelki bántalom, mint a nők esetében, és telefonkapcsolatban vagy Skype-on elhatározza, hogy mit fognak majd csinálni akkor, ha vége ennek az egésznek. A jövőnek a puszta tervezése is megnyitja azokat a lelki csatornákat, amelyek az életerőt generálják. Úgy is nevezzük, hogy vitalitásgenerátorok. Érdemes táplálni a szervezetünket, idegrendszerünket és a lelki állapotunkat is olyannal, ami pozitív.

Ebben a karanténhelyzetben mindenképpen ajánlatos terveznünk, akár még érdemes álmodoznunk is?

Igen. A tervezés már az is, hogy most ebben a helyzetben mit csináljunk. Nagyon fontos, hogy a szülők ne a gyereken vezessék le a feszültségeiket, hogy fölismerjük, most nem rombolunk, most rombol körülöttünk a világ, mi meg építkezünk, megvédjük azt, ami van. Ne hagyjuk, hogy oda fajuljon a kényszerű együttélés összezártsági helyzete, hogy az ebből kialakuló törvényszerű feszültségek szétvigyék a párt vagy szétrombolják a kapcsolatot. Ha többen vagyunk, akkor csináljunk családi tanácsot, vonjuk be a gyerekeket: milyen lesz a napirendünk, a heti rendünk, fölírjuk, és este kipipáljuk, hogy sikerült-e beosztani az időt. Egy kis térképet lehet csinálni, mindenkinek beírni, hogy kinek mikor vannak a kötelező elfoglaltságai, és a maradék időkre pedig közösen gondoljuk ki, hogy mit fogunk csinálni. Itt aztán tényleg érvényesülhet a demokrácia, mert van rá idő, szemben azzal a helyzettel, ami kinn van a világban, ahol a vészhelyzetben a katonás fegyelem betartása szükséges, az életvédelmi feladat dönti el, hogy mi a teendő. A minket körülvevő ügyintézési rendszerekben nincs olyan, hogy demokratikusan összeülünk, aztán kitaláljuk, eldöntjük, tetszik, nem tetszik, alá kell rendelődnünk ennek a folyamatnak.

A napirend megtartása azért is fontos, hogy ne csússzon szét az időnk teljesen?

Két lábazata van az életünknek, a munka és a magánélet. A munka frontján még mindig van egy férfihangsúly, a férfi nembeli lényegéből következik, hogy egy teremtő alkotó a saját identitását azon át határozza meg, hogy ő hol van a társadalmi munkamegosztásban. Ha valaki például elveszti a munkáját, az azért nagyon veszélyes, mert fél év alatt depressziós lesz, elveszti azt a központi értelmet, hogy magát fontosnak érezze, elértéktelenedik saját maga a saját szemében. Amikor home office-ban valaki visszavonulni kényszerül, akkor nagyon be kell osztani az időt a családdal, hogy az tényleg egy szent idő legyen, amikor ő otthon dolgozik, ne zavarják a gyerekek a kérdésekkel, ne piszkálják őt, hanem hagyják nyugodtan dolgozni. De ő nem kap meg valami olyat, amivel úgy érezheti, hogy tényleg jó az, amit csinál, meg rendben vannak a dolgok, egyáltalán nem tudja a megszokott szellemi anyagcserét lefolytatni, és ezért ilyenkor nagyon erősen javasoljuk, hogy keresse meg azt a kollégát, akivel amúgy is jól tudott szakmai dolgokról beszélgetni, értékeljék ki, beszéljék meg, hogy ki mit tudott megcsinálni, kinél hogy vannak akadályok. Előfordulhat, hogy valakit gúzsba köt ez a helyzet és úgy érzi, hogy nagyon el van lehetetlenülve, akkor még mindig lehet konzultálni pszichológussal

Nagyon eltérő élethelyzetekben vagyunk. Van, aki magányosan éli meg ezt az egész helyzetet, vannak, akik családi összezártságban, és van, akinek éppenséggel a tűzvonalban kell helytállnia. A válaszok mégis hasonlóak lehetnek?

Az emberben bizonyos belső folyamatok teljesen hasonlóak, mert az egész szervezeti felépítményünk azonos, a működésmód azonos, de már az idegrendszernek a működési differenciái jól megkülönböztethetők, és az ember valójában egyedüli példány. Az, hogy valaki egyedül van, vagy magányos, két különböző dolog. Ha sok az interakció az életünkben, akkor szeretünk egyedül maradni, de most nem ez van. Most az időseknek ki kellett lépniük abból a családi szerepből, hogy van unokája, hogy a családdal tud találkozni, hogy főz, hogy rendelkezésre áll. Ez az élet értelmét adja meg az idősnek. Ha csak virtuálisan működik a kapcsolat, ezt ki lehet bírni. Én is el vagyok szigetelve, nagyon fegyelmezetten élem meg ezt a karanténhelyzetet, nagyon sóvárgok, hogy megöleljem az unokáimat, a családomat, a szeretteimet, rossz ez így. Na de aki úgy magányos, hogy nincs olyan, aki a segítségére van az életben, aki törődik vele, akkor nagyon megsínyli a lélek, mert az élet értelmét, a miért, kiért éljeket veszti el. Ezért nagyon fontos, hogy azokat, akik ilyen magányosak, kollektív segítséggel vegyük körül. Legyen valaki, aki az ételt szállítja neki, aki biztonságos távolságból vált vele élőben pár szót, mert ez nagyon fontos tápja az idegrendszernek. Az is fontos, hogy virtuális kapcsolatban érdeklődjünk iránta, mire van szüksége, hogy jelezzük, nagyon fontos, hogy vigyázzon magára. Ezek mind éltető üzenetek, és jó, ha a szociális gondoskodásban szervezetten megtörténik. A magára maradott társadalmi ember keresse meg a hajdani osztálytársát vagy barátját, talán megvan a telefonszám, hívja fel, és ha csak vele beszélgetnek, az is nagyon fontos, mert egy korosztály azonos látásmódja, azonos élményvilága, a múltnak azonos értékelése nagyon sokat segít. Lehet, hogy olyat talál, aki még nála is elesettebb állapotban van, és akkor segít, íg a saját erőit erősíti meg.

Most nagyon sokat vagyunk az online térben, de a közvetlen érintkezés pótolható?

A méhen belül is halljuk már félidőtől a hangokat úgy, hogy meg tudjuk különböztetni apánk hangját anyánk hangjától. Mint a légvétel olyan szükséglet, hogy a másik közelében lehessünk, és azért jelentős például a Skype, mert láthatjuk egymást, hogy videóüzeneteket küldhetünk egymásnak, mert küldhetünk. Hát én is rákaptam... Ott lesz kritikus, ha valaki egyáltalán nem kap semmilyen fizikai érintést, legfeljebb gumikesztyűn keresztül, mikor átadják azt az élelmet. Ez így valóban kevés. Ezért fontos, hogy elég sok legyen az a fajta inger, amit a hangon keresztül kapunk. A hang az egyetlen olyan pályarendszer, amelyik, ahogy befut az érzelmi agyba, az összes többin végigmegy, és módosítja, befolyásolja, ekkora a hatalma. Ezért nyugodjunk bele, hogy maga a hangkapcsolat elegendő ahhoz, hogy a stabil alapállapotban megtartson minket, így ne betegedjünk bele a magányba.

Ajánlatos is megteremteni az online és offline létezésünk helyes arányát?

Nagyon szükséges! Elsősorban a gyerekeinknél, de ránk is vonatkozik, mi adjuk a mintát. Ha lehet, egy óránál hosszabb ideig ne legyünk passzív élvezői a látványnak, amikor csak befogadunk és nézünk. Nagyon fontos a mozgással, aktivitással való kompenzálás, amikor lelustul a lélek, akkor jön egy ilyen háttérüzenet. Ezért nagyon fontos az óránkénti szünet. Az okostelefonnak is van ilyen programja, amit én be is kapcsoltam, ha netán belefeledkeznék a munkába, nehogy hosszabb legyen a mozgás nélküli idő. És akkor fölkelek, nemcsak hogy sétálok itthon, hanem kinyitom az ajtót, az ablakot és nagyokat mozgok. A nagy lendítőmozgások, körzések, guggolások nagyon-nagyon jók, egyrészt a feszültséget csökkentik, a szervezetnek tulajdonképpen kondicionáló állapotfönntartását végzik el, és egy kicsit kardiálisan is megpörgetik az embert. A gyerekek nagyon szeretnek a szülőkkel együtt tornázni, együtt mozogni, ezért a bútorokat úgy rendezzük el, hogy legyen elég tér. Az óvodás gyerekkel állandóan foglalkozni kell, mert a figyelme rövidtávú, mert egy dolgot csak bizonyos ideig tud csinálni, már szüksége van a felnőttre. Együtt akar lenni, mindig együtt lenni, és nagyon fontos a gyereket mozgatni, játszatni. Szeretik a kicsik például, mikor az apa feldobja. De az apa, ne az anya dobálja a gyereket. A biztonságérzés lelki mély kialakításában annak óriási szerepe van, hogy az, akitől függünk, akit szeretünk, az bizonytalan helyzetből megment minket. Biztos, hogy megment, biztos, hogy elkap, biztos, hogy segít, és ez úgy beépül a mi tudatunk mélyére, hogy a biztonságérzést egy életen át is stabilizálni tudja. Ilyen apróságok is számítanak.

Ha valaki beteg lesz, akkor azt hogyan lehet kommunikálni a környezetében akár szülőkkel, akár társsal, párral, gyerekekkel?

Nyilvánvaló, hogy megvannak a lépések, amelyeket meg kell tenni, értesíteni a családorvost, bejelentést tenni. Mindenesetre ne képzeljük rögtön azt, ha van egy kis hőemelkedés vagy valami, ami arra utal, hogy baj van, ne verjük rögtön a harangot félre, hanem tegyük meg gyorsan a szükséges lépéseket. A szülő úgy oldja meg a helyzetet, amíg a konkrét segítséget meg nem kapja, hogy a gyereket, ha lehet, egy olyan helyiségben különíti el, hogy a többiekkel ne érintkezzen.

Ha valakiről beigazolódik, hogy koronavírus-beteg, akkor erről hogyan érdemes beszélgetni a családtagokkal, gyerekekkel, szülőkkel?

Megnyugtatólag mindenképpen. Ne dramatizáljunk, ne katasztrofizáljunk, mert a félelem kihozza az emberből azt, hogy rögtön rémeket lát, és a fantázia fölülmúlhatatlan, a valóság nem tud soha olyan szintre jutni, mint a fantázia. Ezért kell lecsitítani a kétségbeesést vagy félelmet, és egymást is úgy erősíteni, hogy minden megoldódik, határozottan fellépni, apa különösen fontos, hogy nagyon határozott legyen, édesanya nagyon szeretetteli. Ilyenkor az édesanyának nagyon fontos feladata a gyerekkel együtt lenni, mert a gyerek számára az anyai jelenlét olyan érzelmi helyzet, amely szinte pótolhatatlan. Ezekben a kritikus helyzetekben az anya az, aki érzelmi, agyi érzékenysége révén sokkal jobban ráérez arra, hogy mit kell tenni a gyerekkel, hogy mire van szüksége.

Az InfoRádióban egy virológus úgy fogalmazott, hogy a mostani járvány kemény lecke és egyúttal számos tanulságot hoz az egész emberiség számára. Nyilván lesznek epidemiológiai, járványügyi, orvosi tanulságai, de lesznek pszichés vagy mentális tanulságok is?

A legnagyobb tanulság az lesz, hogy már nem élhetünk ugyanúgy, mint eddig. A konzumizálódott világ elembertelenedett, a munka és a magánélet csodálatos és kényszerű egyensúlya megbomlott, a munka elvonta, mintegy kikezdte, szétszedte a boldogságnak a fészkét, a családot. Most rá kell döbbennünk arra, hogy helyre kell állítanunk az egyensúlyt. Ha belegondolunk, hogy a szakszervezeti mozgalmak keletkezése egy jelmondathoz kötődik: nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás. Hol vagyunk már száz éve ettől? Letaszította a szekularizáció Istent a trónjáról, és helyére tette a pénzt. Valami olyan indult, ami egyre inkább szembeállítja az embert azzal, hogy nézd meg, ha a lelkületet, az embernek emberért való létezésének a parancsát kihagyjuk az életből, akkor az élet lesilányul és olyan lesz, ami nem élhető tovább, nem tartható fenn.

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd
A címlapról ajánljuk

×
INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

A médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Mecenatúra Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018