Vállalatok és Piacok magazin
Döntések, folyamatok, elemzések, pályázatok, támogatások, jogszabályváltozások - 20 perc minden héten arról, ami meghatározza a nagyvállalatok valamint a kis-, közepes és mikrovállalkozások mindennapjait.
Adás: csütörtök, 19.00
Az éves tervekkel összhangban alakult a Richter Gedeon Nyrt. első félévi teljesítménye. 69 milliárd forintos adózás utáni eredménnyel zárta az első félévet a magyarországi Erste. A vállalati hitelezés is megmozdult, a jelzáloghitelezésben pedig már 25 millió forint egy áltagos kölcsön összege. Kismértékben javult a magyar agrárium helyzetértékelése 2025 második negyedévének végére az év első három hónapjához képest. Az ágazatban a gyümölcstermelők a legpesszimistábbak.
A Magyar Külügyi Intézet elemzése szerint a karbonsemlegesség, mint elérendő cél, hosszú távon indokolt, ugyanakkor az Európai Unió gazdasága az ambíciózus klímacélokkal aránytalanul nagy versenyhátrányba kerül az Egyesült Államokkal vagy Kínával szemben. Az ingatlanpiaci szakértő szerint garzonboomot hozhat a szeptembertől induló Otthon Start Program. Az agrárszakértő szerint klimatikus viszonyok változása miatt a termesztés újjászervezésére van szükség a hazai kajsziültetvényeken. Rekordszámú, a tavalyi 548 után idén összesen 915 gólyafióka gyűrűzésében segédkezett az E.ON.
Tovább erősödött az OTP bank pozíciója 2025 első fél évében, a pénzintézeti csoport minden régióban kiegyensúlyozott növekedést ért el. Júliusban hároméves csúcsra nőtt az eladó lakóingatlanok iránti érdeklődések száma a lakáspiacon. Az új lakások piacán 2025 első féléve még nem hozott elmozdulást. Augusztus és szeptember a lakáskiadás csúcsszezonja. Az adóhatóság azt javasolja, hogy akár bérlőként, akár kiadóként mindig kössünk szerződést. Látványos áresés jellemezte 2025 első felében a használt elektromos autók piacát Magyarországon. A Gazdasági Versenyhivatal versenyfelügyeleti eljárást indított a Ryanairrel szemben. A GVH az fapados társaság online jegyfoglalási gyakorlatát vizsgálja.
Tovább rontotta növekedési várakozását a kormány. A Kopint-Tárki vezérigazgatója szerint a gyenge külső konjunktúra mellett a hazai gazdaságban bekövetkező kedvezőtlen irányú szerkezetváltás is hozzájárult ahhoz, hogy már évek óta elmarad a várt növekedés Magasabb inflációt vár a kabinet, így az eredetileg tervezettnél magasabb, 1,5 százalékpontos lesz a nyugdíjkorrekció. Megindult a verseny a bankok között a személyi kölcsönök piacán, már három hazai pénzintézet is kínál 10 százalék alatti kamattal személyi hitelt. Augusztus 1-től új sorozat jön a Magyar Állampapír Pluszból - derült ki az Államadósság Kezelő Központ tájékoztatásából. Bár az éghajlatváltozás komoly hatással van a bogyós gyümölcsök magyarországi termesztésére, a szakemberek szerint megfelelő termesztéstechnológiával és jó fajtaválasztással ismét fel lehet lendíteni ezeknek a gyümölcsöknek a termesztését.
Erre az évre 0,5 százalékos bővüléssel és 4,8 százalékos éves átlagos inflációval számolnak a Kopint-Tárki elemzői. A konjunktúrakutató ugyanakkor azt sem zárja ki, hogy idén egyáltalán nem lesz itthon növekedés. Az eddigi legnagyobb szuverén panda-kötvény kibocsátást hajtotta végre július 22-én végre Magyarország a kínai piacon. Soha még ekkora összeggel nem tartoztak a magyarok a bankoknak, mint 2025 május végén. A hazai háztartások hiteltartozása 11 ezer 596 milliárd forint volt, ami egy év alatt 11 százalékos növekedés. Július elsejétől munkát vállalhatnak az édesanyák gyermekük 3 hónapos korától a szülés után járó csecsemőgondozási díj, röviden a CSED megtartása mellett. A munkaerőpiaci szakértő szerint csak kevés kismama tud élni ezzel a lehetőséggel.
Lefelé korrigált májusban a kiskereskedelmi forgalom. Júniusában a fogyasztói árak átlagosan 4,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. A geopolitikai bizonytalanságok hatására emelkedésnek indult a ritkaföldfémek ára. Májusban 150 millió forint híján elérte a 100 milliárdos értéket Magyarországon a lakosságnak folyósított személyi kölcsönök összege. Elsősorban a fővárosi lakásárak megemelkedése miatt ismét megélénkült az agglomerációs ingatlanpiac.
A jegybank prognózisa szerint romlottak az idei növekedési várakozások. Erről beszélt a Magyar Nemzeti Bank elnöke a monetáris tanács kamatdöntő ülése utáni sajtótájékoztatón. Sikeres dollárkötvény-kibocsátást hajtott végre az Államadósság Kezelő Központ, amellyel csaknem 1400 milliárd forintnyi forráshoz jutott a magyar állam. Augusztus végéig kártalanítja az MBH Bank, azokat a banki ügyfeleit, akik áldozatává váltak a tavaszi Google-csalássorozatnak. Elsősorban a befektetési célú lakásvásárlás miatt jelentősen megugrott a garzonlakások ára Budapesten.Ez leginkább az első lakás vásárlóknak kedvezőtlen. A Balaton mellett vannak a legmagasabb, a Tisza mellett pedig a legalacsonyabb négyzetméterárak a nyaralópiacon – ez derült ki az ingatlan.com összesítéséből.
Májusban lelassult a fővárosban az ingatlanárak emelkedése, de a budapesti lakásokért még így is több mint 19 százalékkal kellett többet fizetni, mint egy éve. A magyarok 30-40 százaléka hajlandó lenne többet fizetni azért, ha megújuló forrásokból jutna az energiához – derült ki egy felmérésből. Több mint ezer hirdetményre – ingó és ingatlan vagyontárgyra – lehet jelenleg is licitálni a Nemzeti Adó- és Vámhivatal árverésein.A magyarok csaknem 40 százalékának nincs nyugdíj-megtakarítása, 8-10 százalékuknak van ugyan ilyen megtakarítása, de csak alkalmanként tud erre a célra pénzt befizetni - ez derült ki az OTP reprezentatív felméréséből. A legtöbben anyagi okok miatt nem tesznek félre nyugdíjas éveikre.
Kiemelkedő eredménnyel zárta az első negyedévet a 4iG Csoport.A világ egyik legrangosabb üzleti elismerésének, az EY World Entrepreneur of the Year idei nemzetközi döntőjén képviseli Magyarországot a Gránit Bank társalapítója és elnök vezérigazgatója. Lefelé módosították idei övekedési várakozásukat a magyar gazdaságra az Erste Bank elemzői. Időközben a KSH közzétette részletes becslését a már korábban közzétett gyenge hazai első negyedéves GDP-adatról. A Gazdasági Versenyhivatal eljárásának eredményeként fejleszti magyar nyelvű rendszereit a Microsoft.
Az alapkamat huzamosabb ideig a jelenlegi szinten maradhat, és indokolt a szigorú monetáris kondíciók fenntartása – mondta a Magyar Nemzeti Bank elnöke a monetáris tanács kamatdöntő ülése után. Még idén megkezdi működését a turisztikai szektor hiteligényét kiszolgáló pénzügyi szolgáltató – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium. Dinamikus bővülést mutatott áprilisban a hazai turisztikai ágazat. A magyarok csaknem 40 százalékának nincs nyugdíj-megtakarítása - ez derült ki az OTP Nyugdíjpénztár reprezentatív felméréséből. A jövő kihívásaira készíti fel a hátrányos helyzetű gyermekeket az E.ON Hungária Csoport és az Ökumenikus Segélyszervezet Kapaszkodó 2.0 programja. Az összefogás legújabb állomása Somogy vármegyében volt.
Lefelé módosították idei növekedési várakozásukat a CIB Bank elemzői. Az MBH Bank elemzői szerint szintén csökkentek az esélyek arra, hogy az általuk a még tavaly várt 2,6 százalékos ütemben növekedjen a magyar gazdaság. Márciusban már csak 8,5 százalékkal nőttek a bruttó bérek Magyarországon. Idén május 1-től minden magyarországi kereskedelmi bank elfogadja hitelcélként a legrosszabb energetikai besorolású lakóingatlanokat a használt lakásokvásárlására felvett jelzáloghitelek esetén. Jövő nyártól Magyarországon is életbe lép az uniós fizetési átláthatósági irányelv. A szabályozás több más mellett kötelezővé teszi a bérsávok előzetes ismertetését, és jelentési kötelezettséget ír elő a cégeknek a nemek közötti bérkülönbségről.
Benyújtotta a kormány a tavaszi adócsomagot. Jó teljesítményt ért el a Richter 2025 első negyedévében. Áprilisban több mint 376 milliárd forintos hiányt halmozott fel az államháztartás pénzforgalmi szemléletben – derül ki a Nemzetgazdasági Minisztérium előzetes jelentéséből. A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint 2025 márciusára megközelítette a 162 milliárd forintot a folyószámlahitelek állománya. Nyáron a szabadságolások miatt lelassulhat a jelzáloghitelek folyósítási ideje. A gyerekek nyári vakációja anyagilag megterhelő lehet a családok többsége számára.
Benyújtotta a kormány az Országgyűlésnek a 2026-os költségvetést. A Költségvetési Tanács észrevételét követően megemelte a 2026-os költségvetési tartalékot a kormány a jövő évi büdzsé tervezetében. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2025 első negyedévében több, mint 2700 új lakás épült Magyarországon, ami 2,7 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. Havi szinten nem változtak, éves összevetésben drágultak a lakáshitelek májusban. Kisebb mértékben romlott a magyar agrárium helyzetértékelése az első negyedév végére az év elejéhez képest - derül ki az MBH AgrárTrend Idexéből.
Mindegyik üzletág szintet tudott lépni 2024-ben, sikeres akvizíciókat hajtottak végre, és elfogadták a vállalat 2035-ig tartó hosszú távú stratégiáját - mondta a Richter Gedeon Nyrt. rendes éves közgyűlésén a Richter vezérigazgatója. Nyár végéig biztosan marad az árrésstop és várhatóan új termékek kerülnek be ebbe a körbe - jelentette be a nemzetgazdasági miniszter. A Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint nagy veszteségeket okoz a mostani rendelet a magyar láncoknak és a piacvezető diszkontláncok irányába tereli a forgalmat. Az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint az inflációs célokban eredményeket csak úgy lehet elérni, ha az ellátási lánc valamennyi szereplője az intézkedés mögé áll. Új fejlesztéssel segíti a lakáskiadókat és az ingatlanjukat eladókat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
355 milliárd forintos nyereséggel zárta a Mol Csoport a 2024-es évet. A társaság elnök-vezérigazgatója a Mol éves közgyűlésén arról is beszélt, hogy a hazai versenyképesség javítására sokkal kiszámíthatóbb kormányzati szabályozásra van szükség. Mind jövedelmezőség, mind a bank piaci pozícióinak megerősítése szempontjából sikeres volt a 2024-es év az MBH Bank számára. Tovább tart az arany szárnyalása a piacon. A múlt héten jelent meg a települések önvédelmi jogáról szóló törvénytervezet. A javaslatcsomag az elfogadását követően az önkormányzatok lehetőséget kapnak arra, hogy akár anyagi hozzájárulást is kérjenek a betelepülőktől. 2024-ben emelkedett Magyarországon az irodapiac kihasználatlansági rátája – állapította meg a Magyar Nemzeti Bank jelentésében. A lakáspiacon tapasztalható élénk forgalomnak köszönhetően rendkívül lecsökkent a lakáseladáshoz szükséges idő.