Vállalatok és Piacok magazin
Döntések, folyamatok, elemzések, pályázatok, támogatások, jogszabályváltozások - 20 perc minden héten arról, ami meghatározza a nagyvállalatok valamint a kis-, közepes és mikrovállalkozások mindennapjait.
Adás: csütörtök, 19.00
- Újabb 50 bázisponttal emelte meg az irányadó kamatot csütörtökön a jegybank, a piaci várakozások szerint akár 8 százalék is lehet a jegybanki kamat teteje.
- Lesz elég üzemanyag Magyarországon, bár a hosszú hétvégén egyes kutaknál előfordulhat átmeneti készlethiány.
- Februárban több mint 1580 milliárd forintos költségvetési hiány alakult ki - ezzel a 45 százaléka már teljesült az éves hiánycélnak.
- Év végéig nem árazták át a kereskedelmi bankok a jegybanki kamatemeléseket a lakáshitelekben, ez azonban a következő hónapokban nem lesz elkerülhető.
Meghallgatom
- Történelmi esés következett be a világ tőzsdéin az Ukrajna elleni orosz invázió hírére.
- Februárban 8,5 százalék is lehet itthon az infláció.
- Az orosz invázió miatt hosszabb távon, még 2023-2024-ben is magas lehet a földgáz ára.
- A háború hírére esésnek indult a forint, az olaj árfolyama viszont megugrott, és a brent ára túllépte a 100 dolláros szintet.
- Csütörtökön az egyhetes betéti tenderen is megemelte irányadó kamatát a Magyar Nemzeti Bank.
Meghallgatom
- 2021-ben 7,1 százalékkal nőtt a magyar gazdaság.
- Egy év alatt 29, az előző hónaphoz képest 7,2 százalékkal nőtt az építőipari termelés tavaly decemberben.
- Januárban éves alapon 10 százalékkal, egy hónap alatt pedig 3 százalékkal emelkedett itthon az élelmiszerek ára.
- Jelentős forgalomnövekedés tapasztalható az árstopos termékeknél a kiskereskedelmi-láncoknál a Portfolio értesülése szerint.
- Április 1-jétől nem fér már hozzá a Revolut a helyi forint fizetési rendszerekhez. Ezért figyelmezetetést adott ki a fintech szolgáltató ügyfeleinek.
- Az elmúlt százhúsz év egyik legszárazabb éve volt a 2021-es – a várható következményekről kérdezem a szakújságírót.
Meghallgatom
- Január végére nagyon alacsonyra zuhant az európai gáztározók töltöttségi szintje.
- Bezárhatnak benzinkutak itthon amiatt, hogy az emelkedő üzemanyagárakat nem tudják érvényesíteni a kutakon.
- Ha nem oldódik meg a munkaerőhiány, akkor heteken belül krízishelyzet állhat elő a fuvarozásban.
- Az alapító okirat aláírásával létrejött a Magyarországi Légiipari Klaszter.
- A világjárvány és a globális kihívások ellenére jó állapotban vannak a német-magyar gazdasági kapcsolatok – a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara elnökét kértem évnyitó értékelésre.
Meghallgatom
- A jegybank tovább folytatja a monetáris politika szigorítását, és indokolt az alapkamat nagyobb léptékű emelése.
- 4,3 százalékos kamat mellett hirdette meg egyhetes betéti tenderét csütörtökön a Magyar Nemzeti Bank, ami 30 bázispontos kamatemelés a múlt héthez képest.
- Február 1-től megvásárolható a legmagasabb hozamot kínáló lakossági állampapír, a Babakötvény új sorozata 8,1 százalékos hozamot ígér.
- A Gazdasági Versenyhivatal gyorsított ágazati vizsgálata megállapította, hogy európai összehasonlításban Magyarországon túlságosan magas áron forgalmazzák a koronavírus-gyorsteszteket.
- Az infláció lehet a koronavírus-válság egyik legmarkánsabb "long covid" tünete, de az élelmiszerár stop valamelyest mérsékelheti február-áprilisban a pénzromlást.
Meghallgatom
- Több mint 5100 milliárd forintos hiánnyal zárt 2021-ben az államháztartás központi alrendszere.
- A cégek több, mint fele már megemelte vagy meg fogja emelni még idén az árait, hogy ki tudja gazdálkodni a minimálbér emelését - derül ki egy felmérésből.
- Novemberben fellendült a turizmus, de még így is elmaradt a pandémia előtti szinttől.
- Az Agrárminisztérium a szakmai szervezetekkel együttműködve elkészítette a Közös Agrárpolitika 2023 és 2027 közötti hazai támogatási intézkedéseit tartalmazó stratégiai tervét.
Meghallgatom
- Minden idők legjobb évét zárhatta 2021-ben a magyar lakossági hitelpiac.
- A Magyar Bankholding fúziós folyamatainak részeként 2022 január elsejétől az MKB-Euroleasing, a Budapest Lízing, a Takarék Lízing, valamint a Budapest Bank Autófinanszírozási üzletága integráltan, Euroleasing név alatt folytatják működésüket.
- Tavaly októberben 431 ezer forint volt a bruttó átlagkereset Magyarországon, az emelkedő infláció azonban a vállalati szektorban gyakorlatilag teljesen felfalta a bérnövekedését.
- 4,6 százalékos volt a harmadik negyedévben a deficit, erre 2011 óta nem volt példa.
- Hullámzó évet zárt 2021-ben a hazai sertéságazat.
- Hiánypótló „lejárati útmutatót” állított össze a Nébih, hogy így is csökkenjen a kidobott élelmiszerek mennyisége.
Meghallgatom
December 27-én elindult a lakosságnak szóló napelemes pályázat negyedik szakasz Budapest és Pest megyében. Az energiaárak rendkívüli drágulása alapjaiban rengetheti meg a hazai acélipart, ezért állami beavatkozást sürgetnek a Magyar Vas- és Acélipari Egyesülés tagvállalatai. Nehéz éve volt az idei a méhészek számára, a tejágazat azonban kedvezően zárta a 2021-es évet. A sütőipari cégeknek főleg az alapanyagok és az energia ára emelkedése okozott nehézségeket. Húsz virsliből kettő nem forgalmazható a továbbiakban virsliként, mert túl magas a zsírtartalma. 40 tonna lejárt szavatosságú élelmiszert foglalt le egy Pest megyei telephelyen a Nébih.
Meghallgatom
- Októberi szinten rögzíti a már felvett jelzálogfedezetű hitelek kamatait a kormány - jelentette be szerdán a miniszterelnök.
- 17 költségvetési sort érint az a kiadáscsökkentő intézkedés, amellyel 755 milliárd forintot tervez megspórolni 2022-ben a kabinet.
- A csütörtöki egyhetes betéti tenderen ismét 20 bázispontos kamatemelést hajtott végre a jegybank.
- 2022 május 28-tól tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatként szankcionálható lesz a kettős minőség.
- A Századvég decemberi felmérése szerint eltérően alakult a háztartások és a vállalkozások konjunktúraérzete az év utolsó hónapjában.
- Tizedik hónapja tart a drágulás az albérletpiacon. 21 százalékos növekedést mutatott idén a magyarországi ingatlanbefektetési piac, ez azonban még mindig elmaradt a pandémia előtti a 2019-es év teljesítményétől.
Meghallgatom
- 14 éves rekordot döntött novemberben az áremelkedés Magyarországon.
- Több mint 1000 milliárd forintos havi költségvetési hiányadatot közölt előzetes tájékoztatásában november hónapra a Pénzügyminisztérium.
- Egy felmérés szerint a magyarok közel fele nem rendelkezik semmilyen kiegészítő nyugdíjmegtakarítással.
- Új történelmi csúcsra, csaknem 4 ezer 518 milliárd forintra nőtt október végére a lakáshitelek állománya - a kamatemelések azonban a következő hónapokban visszafoghatják a hitelezést.
- Bővült a Hungarikumok listája, több más mellett a szentesi paprika is felkerült a kiemelendő, jellegzetesen magyar értékek közé.
- Átlagosan 20 százalékkal drágult idén a fenyőfa - továbbra is a normann fenyő a legnépszerűbb.
Meghallgatom
- A várakozásoknak megfelelően a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa az utolsó novemberi ülésén kiszélesítette és asszimmetrikussá tette a kamatfolyosót. Ezzel megteremtette az MNB a további kamatemelések lehetőségét. Idén és jövőre is 5 százalék körül alakulhat az infláció – mondta el a parlamentben Matolcsy György.
- Nem lesz itthon halhiány - az árak viszont emelkedhetnek.
- 1,5 milliárd forintos beruházással Kaposvárra helyezte át gyártásának egy részét a mobiltelefon tokokat készítő és kizárólag online értékesítő Mobilfox. A cég jelenleg 25 ezer tokot tud naponta kiküldeni.
Meghallgatom
- Ezen a héten is kamatot emelt a jegybank – 2,9 százalékos kamattal hirdette meg az egyhetes betéti tendert.
- November 24-től forognak a Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában az AutoWallis új részvényei, miután sikeresen lezárult a kibocsátási folyamat.
- Termelése visszafogására kényszerülhet több olyan cég, amelynek nagy az energiaigénye, mert az áram és a földgáz árának növekedése súlyosan megterheli a vállalatok költségeit.
- Fizetéskönnyítő intézkedéseket vár a Magyar Nemzeti Bank a kereskedelmi bankoktól azon ügyfeleik számára, akik akár a moratórium után, akár más okból nem tudják időben teljesíteni törlesztési kötelezettségüket.
- A lakótelepi lakások bizonyultak a legjárványállóbbnak az OTP Lakóingatlan Értéktérkép NAV-os adatokra épülő összesítése alapján.
- Az idei második negyedév végére az MNB adatai szerint 391 ezer adókedvezményes nyugdíjbiztosítást kezeltek a hazai biztosítók, ez 9 százalékkal több, mint egy éve.
- Akár 10 százalékkal is drágulhatnak egyes szezonális és a különböző ünnepi édességek.
Meghallgatom
- Új szakaszba lépett a monetáris politika és a jegybank infláció elleni védekezése - a novemberi ülésén újabb 30 bázispontos kamatemelést hajtott végre a jegybank.
- Két nappal később az MNB az egyhetes betéti tender kamatát is megemelte 40 bázisponttal.
- Tovább emelkedtek a hazai lakásárak.
- 2025-re zárul le a szuperbank fúziós stratégiájának első része - a tőzsdére lépés és a külföldi akvizíció is szerepel az új bank tervei között.
- Januártól átlagosan 20 százalékkal drágulhatnak az építőanyagok.
- Október végéig mintegy tízmilliárd forintot fizettek ki növénykárokra a biztosítók.
Meghallgatom
- Kilencéves csúcson volt októberben itthon az infláció.
- Októberben is jelentős mínusszal zárt az államháztartás központi alrendszere.
- Megemelte az idei évre vonatkozó bevételnövekedési várakozását a Richter.
- Továbbra is a külföldi vendégek hiányoznak itthon a turisztikai szektorban.
- Kellemetlen meglepetéseket is hozhat, ha a kormány befagyasztja az üzemanyagok árát.
- Bőséges mennyiségben lesz itthon feldolgozott libahús a karácsonyi ünnepek idején, az árak azonban ennél a terméknél is emelkednek
Meghallgatom
- Jelentősen nőttek a lakossági megtakarítások itthon az elmúlt 10 évben.
- Legutóbb 1997-ben voltak olyan magasan az ipari termelői árak, mint idén szeptemberben.
- Az úgynevezett "megfizethetőségi probléma" a legnagyobb gond használtlakás-értékesítésben.
- A Nemzeti Adó- és Vámhivatal egy külön oldalon segít azoknak az ügyfeleknek, akik jogosultak a személyi jövedelemadó visszatérítésére.
Meghallgatom
- Folytatódhat az élelmiszerárak emelkedése - mert újabb alapanyagok drágultak meg az elmúlt időszakban, illetve kerültek a hiánycikkek listájára.
- A világ egyik vezető autóipari és technológiai vállalata, a Magyarországon is több telephellyel rendelkező Continental szerint nem lesz jó év az idei az autóiparban.
- Hetek óta tart a lejtmenet a forint árfolyamában - az elemzőt arról kérdezem, hogy kiknek a pozícióját javíthatja, illetve ronthatja a gyenge forint.
- Újabb képzési modult indított el október végén ekkv oktatási programja keretében a Magyar Nemzeti Bank tulajdonában lévő BiB Zrt.
Meghallgatom
- 15 bázisponttal, 1,8 százalékra emelte az alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa.
- Októberben a lakossági és a vállalati konjunktúraindex is megközelítette a járvány előtti szintet a Századvég kutatása szerint.
- A jövőben könnyebben kezelhetőek lesznek a koronavírushoz hasonló járványok - derül ki az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete és V4-es partnerszervezetei felméréséből.
- 9 milliárd forintos beruházás keretében egy mintegy 15 ezer köbméter kőolaj tárolására alkalmas tartállyal bővítette csurgói telephelyét a MOL - a beruházás része a társaság környezetvédelmi, zöldítési programjának.
- Október 25-én indítja el 6-8 milliárd forintos összeggel nyilvános részvényjegyzését az AutoWallis.
Meghallgatom
Audio tartalmak
2026. január 13. 21:25
Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng
2026. január 13. 21:09
Napinfó - 2026. január 13.
2026. január 13. 20:03
Szakértő: egy trükk is kellett ahhoz, hogy Oroszország ellenálljon az uniós szankcióknak
2026. január 13. 19:10
A Fed-elnök, aki szembeszállt Donald Trumppal
2026. január 13. 18:49
Navracsics Tibor: átláthatóbbá kell tenni a szolidaritási hozzájárulást
2026. január 13. 18:30
A Szigma, a holnap világa 2026. január 13-ai adása
2026. január 13. 18:19
Kiderült, várható-e szigorítás a home office feltételein
2026. január 13. 18:00
Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter