Műsolunk utolsó részében folytatjuk a fesztivál kínálat bemutatását, szó esik a Nagyon Balaton Fesztiválról, a Szoborünnepről, a Gourmet Fesztiválról, a Belga Sörfesztivál és a Szomszédünnepről is.
Műsorunk első részében két könyvet és két színházi előadást ajánlunk figyelmükbe. Beszámolunk az Egri csillagok török kiadásáról és a lengyel szerepvállalásról a 48-as szabadságharcban, valamint a Bárka Színház "Szökő emlékek" című bemutatójáról és a Trafóban vendégszereplő ausztrál új cirkusz társulat, a C!RKA "S" című produkciójáról.
A nyár elején beindul a fesztivál szezon műsorunk második részéből megismerhetik az Eszterházi Vigasságok, a Veszprémfest és a PLACCC Fesztivál programjait, valamint hallhatnak a Hallo Wood hatalmas fainstallációiról is, amelyek több fesztivál meghatározó látványelemei lesznek a nyáron.
Műsorunk első részében megismerhetik a Pécsi Országos Színházi Találkozó programjait, valamint hallhatnak arról, hogy a héten Londonban átadták a Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét a magyar kultúra három nagy-britanniai terjeszt?jének, és hogy Római Magyar Akadémián emléktáblát avattak.
Műsorunk második részében Gulyás Gábor mutatja be a Velencei Biennálén Magyarországot képviselő műalkotást és művészt, Asztalos Zsoltot. Figyelmükbe ajánljuk a Liszt Emlékmúzeum Wagner kiállítását, valamint a Magyar Nemzeti Balett bemutatóit. Beszélgetést hallhatnak Batta Andrással az ősszel nyíló Zeneakadémiáról, és Léner András rendezővel a "Valaki jön majd" című Jon Fosse bemutatóról.
Műsorunk első felében beszélgetést hallhatnak Fabényi Júliával, a Ludwig Múzeum újonnan kinevezett igazgatójával, valamint a Ludwig Múzeum új Pieter Hugo fitókiállítását ajánljuk figyelmükbe. Londonból tudósítást küld Sárközi Mátyás a Gramophone folyóirat szavazásáról, mely során Széll György karmestert a Halhatatlanok Csarnokába emelték. Végül Bye Alexet Eurovíziós sikereiről és további terveiről kérdezzük.
Műsorunk első felében a mozgóképé lesz a főszerep, hiszen zajlik a Cannes-i Filmfesztivál. Összeállításunkban interjút hallhatnak Nagy Dénes rendezővel, akinek "Lágy eső" című rövidfilmjét vetítik a Francia Riviérán és összefoglalót hallhatnak a hét mozipremierjeiről is.
Műsorunk második részében interjút hallhatnak Alföldi Róberttel és megismerhetik a Nemzeti Színház társulatának változásait is. Majd a vasárnapi Derkovits-Most című finisszázs programjait ismertetjük. Végül pedig Szacsvay László Szép Ernő estjét és a Budapest Bábszínház Kis Mukk előadását ajánljuk figyelmükbe.
Műsorunk első részében a hétvége nagyszabású családi programjait ajánljuk figyelmükbe, a Múzeumok majálisát és az aquincumi Florália ünnepet, valamint beharangozzuk a júniusi III. Budavári Sörfesztivált.
Műsorunk negyedik részében kiállításokat és filmeket ajánlunk figyelmükbe. A Petőfi Irodalmi Múzeum "Délszaki kalandok" című tárlatát, majd két fotókiállítást, A Magyar Nemzeti Galéria "Magyar fotóművészet az új évezredben és a Kogart Ház "Analóg 21" című tárlatait. Valamint a Lengyel Filmtavasz és A nindzsák földjén nevű filmhetek hétvégi programját.
Műsorunk harmadik részében az utóbbi idők legnagyobb fúziójáról számolunk be, a Shopline Nyrt és a Libri cégcsoport összevonásáról. Megismerhetik a Nemzeti Filharmonikusok következő évadának koncertműsorát, valamint Kerényi Miklós Gábor a Budapesti Operettszínház készülő produkcióját, a Ghostot mutatja be.
Műsorunk második részében a színházé lesz a főszerep. Eszenyi Enikő mutatja be a Vígszínház új évadtervét. Sárközi Mátyás a Kecskeméti Katona József Színház Londoni vendégjátékáról tudósít. Fekete Ernő színművészt a Katona József Színház A nép ellensége című bemutatójáról kérdeztük. Végül hallhatnak a Maladype Színház hétvégi Don Juan bemutatójáról.
Műsorunk első részéből megismerhetik a Nemzeti Színház új évadtervét, a társulat átalakulásának részleteit. Balázs Géza nyelvész a magyar nyelvstratégiáról beszél. Beszámolunk egy meglepetés Rolling Stones koncertről, valamint a Naphegy Kiadó "A rejtélyes kulcs " című mesekönyvét is bemutatjuk.
Műsorunk első részében megismerhetik a Nemzeti Kulturális Alap ez évi terveit, valamint a 10 éves A 38 hajó és a Budapest Park, illetve az idei, zánkai EFOTT koncertajánlatait.
Műsorunk végén elsősorban színházi programokat ajánlunk figyelmükbe. A Határon Túli Színházak Fesztiválját, a Radnóti Színház bemutatóját a Mozgófénykép című előadást, Frenák Pál X és Y című új koreográfiáját. Végezetül pedig egy fotográfia történeti kiállítást ismerhetnek meg, a Pajtás és pajtásai című tárlatot.
A folytatásban beszélgetést hallhatnak Fischer Ivánnal, az idén 30 éves Budapesti Fesztiválzenekar jubileumi programjairól, valamint az Aegon és Artisjus művészeti díjak átadásáról is beszámolunk.
Műsorunk második részében filmes programokat ajánlunk figyelmükbe. A Francia Filmtavasz és az Izraeli Dokumentumfilm Fesztivál, valamint a Rajzfilmünnep vetítéseit. Végül pedig a 80-as évek ellenkultúrájának plakátgyűjteményéből készült kiállítást mutatjuk be.
Műsorunk első részében bemutatjuk a 20. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál és a 23. Madiawave Nemzetközi Film és Zenei Együttlét programjait, valamit beszélgetést hallhatnak az év műfordítójával, Xénia Detonival.