Műsorunk második részében a hét két színházi bemutatóját, a Magyar Színház Jégszirom és a Rózsavölgyi Szalon Távolsági szerelem című előadását ajánljuk figyelmükbe. Azután két jövő heti filmfesztivál programját ismerhetik meg, a 10. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál és a Koreai Filmhét műsorát. Végül pedig a héten elhunyt Lou Reedre emlékezünk.
Műsorunk első részében figyelmükbe ajánljuk az Erkel Színház nyitógálájának programját, a Budapest Music Center "Játszunk együtt" című új ifjúsági zenés sorozatát, valamint a Weöres Sándor centenáriumra készült metrótárlatot.
Műsorunk második felében hallhatnak a Pannon Filharmonikusok budapesti előadássorozatáról, a székesfehérvári Kozák András stúdiószínpad műsoráról, magyarok vendégszerepléséről London leghíresebb jazz kulbjában, valamint Micheller Myrtill és zenekara új lemezéről.
Műsorunk első felében a műtárgyak tulajdonjogáról, a Szépművészeri Múzeum olasz barokk kiállításáról, a Robert Capa fotópályázatról és a héten mozikba került Isteni műszak című filmről hallhatnak.
Műsorunk negyedik részében Jordán Tamást hallhatják a Nemzeti Színház vezetőváltásáról, Eperjes Károly mutatja be a Nemzeti Színház Zűrzavaros éjszaka című új előadását. Végül pedig két, a hétvégén látható táncszínházi bemutatót ajánlunk figyelmükbe: Feledi János Öngyilkos érzelmek című koreográfiáját, és Gergye Krisztián Raped Europeans című rendezését.
Műsorunk harmadik részében a Fesztiválzenekar Maria João Pires világhírű portugál zongoraművésszel adott hétvégi koncertjét, a Jávori Vilmosra emlékező Mi Padre - Apám című jazz-lemezt, valamint Jónás Vera Game című albumát ajánljuk figyelmükbe.
Műsorunk második részében kiállításokat ajánlunk figyelmükbe. Baán László, a Párizsban látható magyar tárlatról, az Allegro Barbaro - Bartók Béla és a magyar modernizmus című kiállításról számol be. Hallhatnak még a Magyar Nemzeti Múzeum Silvio Monti kiállításáról és a Várkert Bazár feltárási munkálatai során előkerült tárgyak kamarakiállításáról is. Végül a Katona József Színház és a Budapest Bábszínház közös, új bemutatóját, Az iglic című előadást ajánljuk.
Műsorunk első részében L. Simon László, az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottságának elnöke a kulturális intézmények megújításáról számol be. Majd Ókovács Szilvesztert hallhatják a megújuló Erkel Színházról, és figyelmükbe ajánljuk az Erkel Színház Verdi születésének 200. évfordulójára összeállított gálaestjét is.
Műsorunk második felében a filmmé lesz a főszerep. Bemutatjuk a Pannónia Anno című dokumentumfilmet, mely a magyar animáció legrangosabb műhelyének történetét mutatja be. Megismerhetik a Finn Filmfesztivál programját. A Londoni Filmfesztivál botrányfilmjét, a Phillips kapitányt és a hét mozipremierjeit is a figyelmükbe ajánljuk. Végezetül pedig a Droszt című film-színházi kísérletről hallatnak interjút.
Műsorunk első felében megismerhetik az új irodalmi Nobel-díjas írót, Alice Munrot, valamint a Bárka Színház tulajdonosváltásáról és a Krétakör Korrupció című új zenés előadásáról is beszámolunk.
Műsorunk negyedik részében színházi előadásokat ajánlunk figyelmükbe. Fodor Tamást a Stúdió K Színház Mélyen tisztelt K című előadásáról kérdeztük, Zsótér Sándort az Örkényszínház Meggyeskert bemutatójáról. Puskás Tamás a Centrál Színház Függönyt fel! című komédiáját ajánlja. Végül pedig a Budapest Bábszínház Boribon és Annapanni gyermekelőadásáról esik szó.
Műsorunk harmadik részében hallhatnak a Magyar Nemzeti Galéria Lépésváltás című új állandó kiállításáról. A milánói Scala fiatal tehetségeinek vendégszerepléséről a Művészetek Palotájában, valamint egy új, alternatív, stand-up sorozatról is.
Műsorunk második felében beszámolunk a firenzei magyar kultúrális fesztiválról és egy olasz design kiállításról az Iparművészeti Múzeumban. A hétvégén megtekinthető Az űr-zűr című gyermekelőadást ajánljuk a figyelmükbe. Kovács Ákos előadóművészt a 2084 turnéról megjelent dupla DVD-ről kérdezzük. A műsor végén pedig megemlékezünk a héten elhúnyt Tom Clancy bestselleríróról.
Műsorunk első felében interjút hallhatnak Baán Lászlóval a Múzeumi Negyed tervpályázatairól, majd a Sorsok Háza építéséről is beszámolunk. A Műcsarnokban látható Magyar Formatervezési-díj kiállításáról és a Mindszenty Józsefre emlékező iskolai versenyről is hallhatnak műsorunkban.
Műsorunk utolsó felében is a színházé lesz a főszerep. Beszámolunk a Színikritikusok-díjának átadójáról. Interjút hallhatnak Pintér Bélával a Titkaink című bemutatóról, Vidnyánszky Attilával a Vitéz lélek című bemutatóról és Magács Lászlóval a A szűz, a sóher, a Mikulás és a többiek című bemutatóról.
Műsorunk harmadik felében Mundruczó Kornél rendezővel hallhatnak beszélgetést a hétvégén a Trafóban látható Denevér című rendezéséről és az Öngyiklosság trilógiáról, melynek ez a lengyel vendégjáték az első darabja.
Műsorunk második részében beszámolunk az Emmy-díjak Los Angeles-i gálájáról, a brit Mumford & Sons együttesről, amely úgy döntött abbahagyja a munkát. Két rendhagyó színházi eseményről is hallhatnak: a Szépművészeti Múzeum Ganymed Goes Europe nevű nemzetközi projektjéről és a PLACCC Fesztivál eseményeiről. Végül pedig megismerhetik a Természettudományi Múzeum "Patagónia óriásai - Argentín dinoszauruszok" című kiállítását.
Műsorunk első részében beszámolunk a Himnusz új hangfelvételéről, az Armel Operaverseny programjáról, valamint a héten megnyílt Word Press Photo kiállításról is.
Műsorunk utolsó felében a filmé lesz a főszerep. Beszámolunk Woody Allen Golden Globe életmű-díj jelöléséről, interjút hallhatnak Szász Jánossal A Nagy Füzet című film rendezőjével, Losonczi Gáborral a készülő Kincsem című mozi producerével, valamint megismerhetik a patinás cirkuszok őszi programját.
Beszámolunk a Nemzeti Múzeum Robert Capa kiállításáról, a Országos Széchényi Könyvtárban látható Weöres Sándor és Illés Árpád munkásságát bemutató tárlatról, valamint Bozsik Yvettet új rendezéséről kérdezzük.