eur:
395.07
usd:
365.68
bux:
65441.16
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Kultúr Percek magazin

A hét kulturális eseményeinek, híreinek összefoglalója.

Adás: szombat, 15.00

Műsorunk első felében a Liget Budapest projekt keretében megkezdődött zöldfelület rekonstrukcióról hallhatnak, valamint a 85. Ünnepi Könyvhét, a Miskolci Operafesztivál és az egri Agria Játékok programjairól.
Meghallgatom
Műsorunk hatodik részében hallhatnak a 85. Ünnepi Könyvhét programjairól, Sárközi Mátyás londoni tudósítónk egy a héten tartott konferencia kapcsán nagyapja, Molnár Ferenc és nagyanyja Vészi Margit haditudósító múltjáról számol be. Hallhatnak továbbá a Omega együttes és a német Scorpions zenekar közös, ingyenes koncertjéről, valamint a Magyar Népzene Napjáról.
Meghallgatom
Műsorunk ötödik részében a Budapesti Fesztiválzenekar és a Kelemen kvartett világsikereiről, valamint a nemzetközi elefántcsont csempészetről hallhatnak.
Meghallgatom
Műsorunk negyedik részében megismerhetik a VeszprémFeszt és a Budavári Palotakoncert műsorát, valamint a Főzdefeszt és a Pünkösdi sokadalom eseményeit, amelyek a hosszúhétvégén várják az érdeklődőket.
Meghallgatom
Műsorunk harmadik részében megismerhetik a 49. Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztiválnak a magyar vonatkozású filmjeit és a hét mozipremierjeit. Beszámolunk a francia Non Nova színház színes nylon zacskókat művészien táncoltató előadásairól és a Millenáris "A dinoszauruszok élete" című kiállításáról.
Meghallgatom
Műsorunk második részében így az évad végéhez közeledve a színházé lesz a főszerep. A POSZT programjait, a Városmajori Színpadon látható Piszkos Fred, a kapitány musicalt ajánljuk figyelmükbe. Megismerhetik a Titánium-díj idei győzteseit, valamint az ifjú színész és rendező generáció interneten is követhető 011 színházi fesztiváljáról hallhatnak interjút.
Meghallgatom
Műsorunk első részében hallhatnak a nevet változtató Honvéd Táncegyüttes nyári turnéiról, a Műcsarnok I. Építészeti Nemzeti Szalon elnevezésű kiállításáról és a szentendrei Czóbel Béla tárlatról.
Meghallgatom
Műsorunk negyedik részében Snétberger Ferenccel hallhatnak beszélgetést a Budapesti Nyári Fesztivál keretében hallható koncertjéről, majd a Magyar Táncfesztivál és a Zsámbéki Színházi Bázis programjait ajánjuk figyelmükbe. A hét mozipremierjeit követően pedig Mundruczó Kornélt a Nehéz Istennek lenni című, június 5-éig ismét látható rendezéséről kérdeztük.
Meghallgatom
Műsorunk harmadik részében a Művészetek Völgye, az Ördögkatlan Fesztivál és az Óbudai Nyár programjait ajánljuk figyelmükbe.
Meghallgatom
Műsorunk második részében figyelmükbe ajánjuk a Gourmet Fesztivál és a Budapest Essentials fesztivál programjait, hallhatnak az idén 60 éves Magyar Cirkusz és Varieté a POSZT-on látható műsoráról. Kovács Adél a Radnóti Színház Platonov bemutatójáról és Alföldi Róberttel való közös munkáról beszél. Végül pedig megismerhetik a Sziget Eye óriáskerék idén nyári sorsát.
Meghallgatom
Műsorunk első részében interjút hallhatnak Baán Lászlóval a Múzeumi Negyed tervpályázatairól és az Iparművészeti Múzeum sorsáról. Megismerhetik az Országos Széchényi Könyvtár Eltiporva című holokauszt emlékkiállítását, valamint a Magnum Fotóügynökség tárlatait a Mai Manó Házban és a Capa Központban.
Meghallgatom
Műsorunk második felében figyelmükbe ajánljuk a Szomszédaink voltak című online kiállítást, a Magyar Nemzeti Levéltár válogatása a vészkorszakban keletkezett hivatalos iratok és kérvények segítségével mutatja be az időszakot. Majd megismerhetik a Magyar régészet napi programokat és a hét mozipremerjeit, valamint interjút hallhatnak Harangozó Gyulával, a Szegedi Szabadtéri Színpad művészeti igazgatójával Gérard Depardieu vendégjátéka kapcsán.
Meghallgatom
Műsorunk első felében hallhatnak a Zeneakadémia őszi évadtervéről, a József Attila Színház 2014/15-ös évadáról, valamint a Thália Színház Liliom bemutatójáról Csányi Sándor színművésszel hallhatnak interjút.
Meghallgatom
Műsorunk negyedik részében megismerhetik a Tankcsapda 25. jubileumi turnéját, a Kecskeméti Katona József Színház Nemzeti Színházbeli vendégjátékát, a Cannes-i Filmfesztivál műsorát és a hét mozipremierjeit.
Meghallgatom
Műsorunk harmadik felében három nyári fesztivált ajánlunk figyelmükbe, a Budapesti Nyári Fesztivált, a Filharmonia Magyarország komolyzenei fesztiválját és a Nagyon Balaton fesztiválsorozatot.
Meghallgatom
Műsorunk második felében a színházé lesz a főszerep. Először egy izraeli vendégjátékot, a Ghetto című előadást ajánljuk a figyelmükbe, majd a hét színház premerjei következnek: az Örkény Színházban a Stuart Mária, a Katona József Színházban a Marlene, a Magyar Színházban a Vonalhúzás, a Tháliában pedig az Oszd meg! című előadás látható.
Meghallgatom
Műsorunk első felében hallhatnak a Művészetek Palotája és a Pécsi Kodály Központ együtt működéséről, az Erkel Színház homlokzat pályázatának győztes terveiről, valamint a Bartók Béla Emlékház programjairól.
Meghallgatom
Műsorunk negyedik részében a Ludwig Múzeum Hantai Simon kiállításáról hallhatnak, majd a hét színházi premierjeit ajánljuk figyelmükbe: a Rózsavölgyi Szalon Előttem az élet, az Átrium Filmszínház W. úr üzen és a Pince Színház Irma, te édes című előadásait.
Meghallgatom
Műsorunk harmadik részében a Nemzeti Filharmonikusok jövő évadának műsorát ismerhetik meg, majd a Budapesti Fesztiválzenekar a vidéki zsinagógákban szervezett koncertjeit ajánljuk figyelmükbe. Végül pedig a Magyar Nemzeti Múzeum Szent István lovagjai című kiállításáról számolunk be.
Meghallgatom
Műsorunk második részében a mozié lesz a főszerep. Interjút hallhatnak Mundruczó Kornéllal új, Cannes-ban debütáló Fehér Isten című filmjéről. Gárdos Pétert pedig készülő Hajnali láz című filmjéről kérdezzük. Beszámolunk a Terápia című sorozat második évadának terveiről és végül a hét mozipremierjeit ajánljuk figyelmükbe.
Meghallgatom
×
×
×