Könyvpercek magazin
Az InfoRádió könyvajánlója minden kedden, csütörtökön és szombaton.
A Könyvpercek támogatója a Nemzeti Kulturális Alap.

Adás: kedd, csütörtök, szombat, 7.45 után
A nemzet szolgálatában címmel jelent meg emlékkötet Duray Miklós felvidéki magyar politikus, író és egyetemi tanár tiszteletére a Ludovika Egyetemi Kiadó gondozásában. Rozgonyi Ádám beszélgetett a könyv szerkesztőjével, Gyurcsík Ivánnal.
Thea von Harbou 1927-ben megjelent Metropolisz című regénye alapján készült Fritz Lang máig ikonikus, grandiózus némafilmje, amely nagy hatást gyakorolt a science fiction műfaj fejlődésére. Az expresszionista, mégis modern hangvételű regény most bővített, átdolgozott fordításban kerül a könyvesboltokba a Multiverzum Kiadó gondozásában. A kötet fordítójával, Tarcsa Zoltánnal, Rozgonyi Ádám beszélgetett.
A semmi súlya címmel jelent Véssey Miklós novelláskötete a Harmat Kiadó gondozásában. Az író az InfoRádiónak azt mondta: az írások többsége fikció, de azokban saját hitélményeit is közli az olvasókkal. Véssey Miklóssal Rozgonyi Ádám beszélgetett.
A sokszínű Közel-Kelet címmel jelent meg N. Rózsa Erzsébet legújabb könyve, amely a térség elmúlt évtizedeinek eseményeit dolgozta fel egészen a tavalyi szíriai rendszerváltásig. A kötet szerzője a bemutatón egyebek mellett Irán helyzetéről is beszélt. Várkonyi Gyula összefoglalója.
Bill Gates amerikai üzletember, szoftverfejlesztő három kötetben tárja az olvasók elé élete történetét. Az őszinte, sztorizgatós memoár első része, a Forráskód a Corvina Kiadó gondozásában jelent meg magyar nyelven. Rozgonyi Ádám a kötet fordítójával, Tolvaj Zoltánnal beszélgetett.
A gyári munkásnők ingázásáról szól Kisőrsi-Farkas Zsófia Bicikliút a hóviharban című könyve. A kötetet május 9-én mutatják be az Írók Boltjában. A Jaffa Kiadó gondozásában megjelent kiadvány szerzőjével Rozgonyi Ádám készített interjút.
Dél-Németországban, a második világháború utolsó hónapjaiban játszódik Bagó Tünde új regényének cselekménye, melyben egy izgalmas nyomozás, valamint a szerelem és a barátság egyaránt fontos szerepet kapnak. A 21. Század Kiadó gondozásában megjelenő, A lámpagyújtogató című kötet szerzőjével Rozgonyi Ádám beszélgetett.
"Ő, Szirtes Tamás" címmel írt könyvet a Madách Színházat már több mint 20 éve igazgató Kossuth-díjas rendezőről Rényi Ádám. A kötet a 21. Század Kiadó gondozásában jelent meg. Rényi Ádám az InfoRádiónak azt mondta: Szirtes Tamás már eddig is színes, értékes életútját szerette volna bemutatni, de a kiadvány nemcsak egy gazdag pályát ismertet, hanem arra is tanít, hogyan kell élni és miként lehet a nehézségekkel megküzdeni. Rozgonyi Ádám interjúja.
Suzanne Collins legújabb regénye, Az aratás hajnala négy évvel az Énekesmadarak és kígyók balladája után újabb fejezettel bővíti a kultikus Az Éhezők Viadala-ciklus előzményeit. A kötet az Agave Kiadó gondozásában, Farkas Veronika fordításában jelent meg magyarul. A regényről Rozgonyi Ádám kérdezte Farkas Veronikát.
A vakáció mindig különleges, de nem csak móka és kacagás - mondta az InfoRádiónak Mészöly Ágnes író, aki a Vakáció! című kötetében rámutat a nyári szünidő idején jelentkező problémákra is. A Pagony Kiadó gondozásában megjelent könyv szerzőjével Rozgonyi Ádám beszélgetett.
Az egyre fejlettebb és elérhetőbb digitális eszközök, valamint a töretlenül népszerű online platformok alapjaiban alakították át a technológia és az ember kapcsolatát. Ezen változás jogi aspektusait vizsgálja új, Digitális dilemmák című könyvében a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatudományi Intézete. Rozgonyi Ádám kérdezte Papp János Tamást, az NMHH Médiapiaci Együttműködési és Kutatási Igazgatóságának szakértőjét, a kötet egyik szerkesztőjét.
Már látható a mozikban a Vörösmarty Mihály drámai költeménye nyomán, Dargay Attila eredeti tervei alapján készült Csongor és Tünde című családi mesefilm. Az alkotás alapján készült el a Tündéri küldetés című mesekönyv, amelyben Dér Adrienn meséli újra a varázslatos drámát. Rozgonyi Ádám beszélgetett Vas Katalinnal, a kötetet megjelentető Móra Kiadó vezetőjével.
Kamaszhangon szól nem csak kamaszokhoz Ecsédi Orsolya Tárgyalhatunk! című verseskötete. A Móra Kiadó gondozásában megjelent kiadványt Schall Eszter rajzai díszítik. A könyv szerzőjével, Ecsédi Orsolyával, Rozgonyi Ádám beszélgetett.
Jókai Mór az első rendszeresen olvasó magyar nőnemzedékek kedvenc szerzője volt, aki a férfiírók között példátlan érdeklődéssel fordult a nők felé. Édesanyja, első és második felesége, unokahúgai és nevelt lányai úgy formálták az író életét, hogy közben ki is voltak szolgáltatva neki. Szécsi Noémi nőtörténeti szempontból írt könyvet a regényíróról, Jókai és a nők címmel. A Magvető Kiadó gondozásában megjelent kötet szerzővel Rozgonyi Ádám beszélgetett.
Hogyan reagál a hagyományos cigány közösség, ha egy fiú úgy dönt, papi pályára lép és vállalja a cölibátust? Hogyan fogadja be a cigány származású papokat gyülekezetük, és vajon a származásukra támaszkodva közelebb tudják-e hozni az egyházhoz a cigány embereket? A többi között ezekre a kérdésekre ad választ az Apor Vilmos Katolikus Főiskola által kiadott Sírókkal sírni, nevetőkkel nevetni című kötet, amelyből hat cigány származású pap és papnövendék élettörténetét ismerhetik meg az olvasók. Rozgonyi Ádám kérdezte Báder Ivánt, a főiskola Hittudományi, Társadalomtudományi és Romológiai Tanszékének oktatóját, a könyv egyik szerzőjét.
"Ismétlődő eltévedés" címmel jelent meg Ungár Péter első verseskötete. A politikus, költő az InfoRádiónak azt mondta: a lehető legtöbb ember számára befogadható verseket szeretne írni. Rozgonyi Ádám interjúja.
Gyermekmosolyok, gyógyulási történetek és nagy mérföldkövek - mindezekkel találkozhat az olvasó az idén 35 éves Leukémiás Gyermekekért Alapítvány ünnepi kiadványának hasábjain. Rozgonyi Ádám összeállítása.
Nagyanyám könnyebb álmot ígért címmel jelent dokumentumregény a szerző, Scheer Róbert nagymamájának történetéről, aki fiatalon megjárta az auschwitzi haláltábort. Rozgonyi Ádám beszélgetett Harle Tamással, a K.A.S. Kiadó gondozásában megjelent kötet egyik szerkesztőjével.
Finta József építészete címmel jelent meg monográfia a tavaly elhunyt, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-, kétszeres Ybl Miklós- és Prima Primissima díjas Finta József munkásságáról. Az életművet Dénes Eszter építész, építészeti szakíró dolgozta fel, az MMA Kiadó által megjelentetett kiadványt Kludovácz András tervezte. Rozgonyi Ádám összeállítása.
1943. február 9-én, egy északnyugat-ukrajnai falu lengyel lakosai ellen, az Ukrán Felkelő Hadsereg által elkövetett tömeggyilkossággal kezdődött a volhíniai mészárlás, amely 1945 februárjáig folytatódott, és több mint százezer lengyel áldozattal járt. Erről szól a Lenvirágok a véres mezőkön című kötet, amely a Szülőföld Könyvkiadó gondozásában jelent meg. Rozgonyi Ádám beszélgetett Máthé Áron történésszel, a könyv egyik szerzőjével.