Könyvpercek magazin
Az InfoRádió könyvajánlója minden kedden, csütörtökön és szombaton.
A Könyvpercek támogatója a Nemzeti Kulturális Alap.

Adás: kedd, csütörtök, szombat, 7.45 után
E-könyvként is megjelent B. Szabó János A mohácsi csata című kötete, amelyben a történész kiemelten foglalkozik az ütközet előzményeivel és I. Szulejmán szultán szándékaival, valamint igyekszik eloszlatni több tévhitet is. Rozgonyi Ádám a magyar történelem egyik legismertebb eseményének megítélése körüli vitákról is kérdezte B. Szabó Jánost.
Több mint 600 oldalas, fotókkal, infografikákkal illusztrált kiadványként jelent meg a Jezsuiták Magyarországon a kezdetektől napjainkig című kötet, amely a világ legnagyobb szerzetesrendjének napjainkban is íródó magyarországi történetét mutatja be. Rozgonyi Ádám a kötet egyik szerkesztőjével, Szőnyi Szilárddal beszélgetett.
Elkészült Magyarország madáratlasza, amely a hazánkban megfigyelt több mint 400 madárfajt mutatja be. Az Agrárminisztérium és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület együttműködésében készült kötetről Rozgonyi Ádám kérdezte Balczó Bertalan természetvédelemért felelős helyettes államtitkárt.
A Buda elestét követő évtizedekben kialakuló új magyar állam, az Erdélyi Fejedelemség történetét eleveníti fel a Rubicon Intézet új, Erdély aranykora – Fejedelmek tündérkertje című kötete. Bemutatja, hogy a politikai értelemben tünékeny, illékony világ – amelyre a Tündérkert kifejezés eredetileg utalt – a 17. század első felére már egy szellemi és anyagi javakban bővelkedő, vonzó országot jelentett. A kötetről a szerzővel, Oborni Teréz történésszel, Rozgonyi Ádám beszélgetett.
A magyar kultúra legjelentősebb összművészeti előadása volt a Magyar Csupajáték 1938-ban, a produkciót a hazai és a nemzetközi szakmai is elismerte. Az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet erről az előadásról készített kutatást, melynek eredményeit a Magyar Csupajáték című tanulmánykötetben foglalták össze. Rozgonyi Ádám kérdezte Bólya Anna Máriát, a kutatóintézet munkatársát.
A sport és az irodalom közel áll egymáshoz, mert hasonló célokat szolgál: élményt nyújt, jobb kedvre derít és kikapcsol. Ezt az üzenetet közvetíti a Sportszelfi című kötet, amely a Móra Kiadó gondozásában, az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda és az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ támogatásával készült. Rozgonyi Ádám Révész Máriusszal, az Aktív Magyarországért felelős kormánybiztossal beszélgetett a kötetről.
51 magyar színészlegenda életét mutatja be Mi, magyarok a színpadon című új kötetében Sal Endre. A könyv október elsején jelenik meg a Libri Kiadó gondozásában. A szerzővel Rozgonyi Ádám beszélgetett.
A Föld második legnagyobb szigetének, Új-Guinea szigetének északnyugati részén élő egykori kannibál népcsoportról, a hozzájuk vezető utazásáról ír új könyvében Juhász Árpád. Az Emberevők unokái között című kötetéről, vakmerő kalandjairól Rozgonyi Ádámmal beszélgetett a világutazó geológussal.
Milyen lenne, ha Kölcsey Ferenc, vagy II. Rákóczi Ferenc a mai fiatalok nyelvén szólalna meg? Ezt mutatja meg Lőrinc László új, 25 szelfi a felvilágosodás korából című könyve, amely egy sorozat két korábbi kötetének folytatásként jelent meg a Kolibri Kiadó gondozásában. Rozgonyi Ádám a szerzővel, Lőrinc Lászlóval beszélgetett.
Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus alkalmából Budapestre látogató Ferenc pápát Áder János köztársasági elnök a Nemzeti Emlékezet Bizottsága szakmai közreműködésével készült, Magyar hősök című kötet angol nyelvű kiadásával is megajándékozta. A 20. századi totális diktatúrák magyar hőseit bemutató életpályákat bemutató könyv szerkesztői Czókos Gergely, Földváryné Kiss Réka, Máthé Áron és Szalai Zoltán. Rozgonyi Ádám Földváryné Kiss Rékával, a NEB elnökével beszélgetett.
A Nobel-díjas Mario Vargas Llosa új regénye, a Vad idők valós eseményeken alapuló fikciós mű, amely a többi között annak történetét meséli el, hogyan döntötték meg Guatemalában 1954-ben az Egyesült Államok segítségével katonai puccsal a demokratikusan megválasztott kormányt. A kötetet a Helikon Kiadó jelentette meg magyar nyelven, Eőry Zsófia fordításában. Rozgonyi Ádám kérdezte M. Nagy Miklóst, a kiadó főszerkesztőjét.
"Ki nyeri meg az oroszlánsimogatást?" címmel írt új könyvet Nógrádi Gábor. A világhírű animációs filmrendező és grafikus, Cakó Ferenc által gazdagon illusztrált történetben egy játékos rendőrségi nap vetélkedőjére látogatnak el a Papa és a gyerekek. A kötet célja a baleset- és bűnmegelőzés.
Egykor az Osztrák-Magyar Monarchia időszaka alatt is élő és alkotó, korszakos jelentőségű művészekről, írókról, politikusokról, mások mellett Arany Jánosról, Blaha Lujzáról, Deák Ferencről és Eötvös Józsefről közöl portrét az "Arcképek az Osztrák-Magyar Monarchiából" című kötet. Arról, hogy miért érdemes ezekről a személyiségekről könyvet írni és mi jellemezte a kor kulturális viszonyait, Rozgonyi Ádám kérdezte Gerő András történészt, a kötet szerkesztőjét.
Nem megoldási modelleket, hanem történetek mélyén lévő alapelveket kínál az olvasóknak - mondta Apakulcs című kötetéről Süveges Gergő, aki az apai döntések megkönnyítéséért összegezte gondolatait. A Harmat Kiadó gondozásában megjelent kötetről Rozgonyi Ádám kérdezte a szerzőt.
Az Útikalauz a vershez című legújabb Tilos az Á kötet 25 kortárs és klasszikus magyar szerző művén keresztül arra vezeti rá az olvasót, hogy a költészet mindenkihez és mindenkiről szól. Rozgonyi Ádám beszélgetett a szerzővel, Fenyő D. Györggyel.
Megjelent az 1970-es, 80-as évek magyar és összeurópai film- és videoművészetének meghatározó személyisége, Bódy Gábor filmrendező írásaiból összeállított "Egybegyűjtött filmművészeti írások" harmadik kötete. Az MMA Kiadó gondozásában megjelent könyvben publikált szövegeket a mozgóképes eredetiből kiemelt képsorok kísérik. Rozgonyi Ádám kérdezte Peternák Miklós szerkesztőt, művészettörténészt.
Milyen a magyar konzervatív hagyomány? Sikeresnek vagy kudarcosnak tekinthető-e a rendszerváltoztató nemzedék munkássága? A többi között ezekre a kérdésekre keresi a választ Gyurgyák János történész Elveszett illúziók – megtalált történelem című kötetében. A könyvben publikált tanulmányokról Rozgonyi Ádám kérdezte Gali Mátét, a Rubicon Intézet tudományos főmunkatársát.
Elismert földrajztudóst, orvost és írót is adott már az országnak a Cholnoky család, amely fontos szereplője és alakítója volt Veszprém városának. Munkásságukat Rybár Olivér dolgozta fel A Cholnoky család története című kötetében. A szerzővel Rozgonyi Ádám beszélgetett.
Ahogyan változnak a nagyhatalmak érdekei, úgy változhatnak a geopolitikai doktrínáik is, amelyeket nemzeti és nemzetközi érdekeltségek határoznak meg – fogalmazott az InfoRádiónak Dövényi Zoltán, a Pécsi Tudományegyetem professor emeritusa, aki Nagy Miklós Mihályal és Perényi Bálinttal Legitim geopolitika címmelt írt könyvet a klasszikus német geopolitikáról. Dövényi Zoltánnal Rozgonyi Ádám beszélgetett.
Négyrészes regénysorozatban mutat be érdekes magyar történelmi korszakokat - főként gyermekeknek - Váradi Anna pedagógus. Az "Idővándor" című első kötet a 9. századba kalauzolja az olvasókat. A Szülőföld Könyvkiadó gondozásában megjelent könyvről Rozgonyi Ádám beszélgetett a szerzővel. Váradi Annát hallották "Idővándor" című kötetéről.