Infostart.hu
eur:
389.95
usd:
339.81
bux:
121170.79
2026. március 16. hétfő Henrietta

Könyvpercek magazin

Az InfoRádió könyvajánlója minden kedden, csütörtökön és szombaton.

A Könyvpercek támogatója a Nemzeti Kulturális Alap.  

NKA logó

Adás: kedd, csütörtök, szombat, 7.45 után

Afféle életösszegzésnek írt könyvet 88 címmel tavaly Szinetár Miklós, aki e kötet sikere után újra papírra vetette gondolatait. A 88 és fél című új kiadványban is bátran hangot ad a történelemmel, hittel, színházzal és politikával kapcsolatos véleményének. A Noran-Libro Kiadó gondozásában megjelent művekről Rozgonyi Ádám beszélgetett a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színházi, opera-, tévé- és filmrendezővel.

Meghallgatom

Nagy szerepe volt a mesének a régi népéletben; közösséget teremtett, lelkesített és voltaképpen a szeretetet közvetítette - mondta az InfoRádiónak Andrásfalvy Bertalan néprajzkutató, akinek a 90. születésnapján jelent meg Mátyás és a török basa című mesegyűjteménye. A kötetben szereplő - főként a dél-dunántúli régióban gyűjtött - 45 mese, 9 település, 11 mesemondójától származik. Andrásfalvy Bertalannal Rozgonyi Ádám beszélgetett. 

Meghallgatom

A tánc a korlátait legyőzni képes ember művészete címmel jelenik meg portrékötet a 80 éves Dózsa Imréről. A balettpedagógus életéről, szakmai munkásságáról szóló könyvet Major Rita táncművészeti szakíró állított össze a művésszel készített beszélgetések és korábbi interjúk alapján. Rozgonyi Ádám a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas táncművésszel, Dózsa Imrével beszélgetett. 

Meghallgatom

Elhunyt szeretteink emlékei és történetei tovább élnek bennünk - mondja Bankó-Erdősi Viktória. Az elsőkötetes író a nosztalgia édes-bús hangulatát ragadja meg "Elég az hozzá" című kötetében, amelyről Rozgonyi Ádámnak beszélt. 

Meghallgatom

Szolgáló szeretet címmel jelentetett meg képes albumot az ország egyik legnagyobb, napi 13 ezer rászoruló emberről gondoskodó segítő szervezete, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat. A történelmi áttekintést eredeti fényképek, korabeli források és személyesen átélt történetek egészítik ki a 223 oldalas könyvben. Rozgonyi Ádám Romhányi Tamással, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kommunikációs vezetőjével beszélgetett a kiadványról.

Meghallgatom

Egy önmagával és a világgal küszködő, néhol szarkasztikus, néhol kamaszosan esetlen lány egyszerre komoly és mégis humoros elbeszélésein keresztül szólítja meg úgy a fiatal, mint az idősebb olvasókat Balássy Fanni. A Hol is kezdjem című regény a Pozsonyi Pagony Kiadó 2019-es novellapályázatára írott műből készült. A szerzővel Rozgonyi Ádám beszélgetett.

Meghallgatom

Hannibal Lecter levelei Clarice Starling ügynökhöz címmel jelent meg Farkas Wellmann Endre, József Attila-díjas költő új verseskötete. A szerző ezúttal Hannibal Lecternek, a kannibál pszichiáternek, Thomas Harris amerikai író egyik kitalált alakjának szemszögébe helyezkedve közli gondolatait az olvasókkal. A kötetről Rozgonyi Ádám kérdezte Farkas Wellmann Endrét.

Meghallgatom

Nyitottak az ember arra, hogy ne csak a filmjeik, hanem az emberi tulajdonságaik alapján közelebbről is megismerjék Bud Spencert és Terence Hillt – mondta az InfoRádiónak "Verhetetlen páros" című könyvének megjelenése apropóján Király Levente, akivel Rozgonyi Ádám beszélgetett. A "Verhetetlen páros" című kötet szerzőjét, Király Leventét hallották.

Meghallgatom

Ténykönyv, amely nem politizál, hanem nyilvánosságra hozza és elemzi az adatokat - ezt mondta az InfoRádiónak "A Nagy Terv - A Soros-birodalom Közép- és Kelet-Európában" című, a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány gondozásában megjelent kötet szerkesztője. Rozgonyi Ádám kérdezte Békés Mártont.

Meghallgatom

"Széchenyi Zsigmond élete" címmel írt könyvet a ◊magyar vadászat egyik legismertebb alakjáról Gyorgyevics Tamás. A szerző szerint Széchenyi Zsigmond írásai, gondolkodásmódja ma is példaértékű. Gyorgyevics Tamással Rozgonyi Ádám beszélgetett.

Meghallgatom

Újra megjelent magyarul "A természet IQ-ja" című kötet, amely az állatfajok viselkedésmintáinak kutatásán és elemzésén keresztül rámutat a darwini evolúció hiányos logikájára. 2009-ben a mű angol nyelvű kiadását az USA Book News az év három legjobb tudományos könyve közé választotta. Rozgonyi Ádám az egyik szerzővel, Tasi Istvánnal beszélgetett.

Meghallgatom

Az Osiris Kiadó és a Mathias Corvinus Collegium gondozásában jelent meg magyarul Branko Milanovic Egyedül a kapitalizmus – A világot uraló rendszer jövője című kötete, amelyben a szerb-amerikai származású közgazdász a kapitalista rendszer fejlődési útját és lehetséges kilátásait ismerteti. A könyvről Szalai Zoltán, a Mathias Corvinus Collegium főigazgatója Rozgonyi Ádámnak nyilatkozott. 

Meghallgatom

Szív utca címmel jelent meg Gurubi Ágnes családregénye, amely női ágon, generációs problémákon vezeti végig az olvasót. A felelevenített családi emlékekben közös, hogy a férfiak csak keretet adnak a nők történeteinek, mellékszereplőként vannak jelen, rendszerint negatív szerepekben. Gurubi Ágnessel Rozgonyi Ádám beszélgetett. 

Meghallgatom

Hétfő este mutatták be Magyarország amerikai tiszteletbeli emerita főkonzulja, a posztjáról 2016-ban leköszönt Szablya Ilona önéletrajzának második kötetét. A Szökevényből konzul – Óceánon innen, vasfüggönyön túl című könyv a Kráter Kiadó gondozásában, Hantó Zsuzsa lektorálásával, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával jelent meg. Rozgonyi Ádám Jeney Attila fordítóval beszélgetett az új kiadványról. Jeney Attilát, a Szökevényből konzul – Óceánon innen, vasfüggönyön túl című kötet fordítóját hallották.

Meghallgatom

Mély levegő című regényével Halász Rita nyerte idén a legjobb első prózakötetesnek járó Margó-díjat. A regény érzékenyítően ábrázolja a családon belüli nemi egyenlőtlenségek, erőszakos cselekedetek hétköznapi megvalósulását és egyéni pszichés következményeit. A műből a tervek szerint hatrészes filmsorozatot készít a Black Lemon Films. A Mély levegő című regény szerzőjével, Halász Ritával, Rozgonyi Ádám beszélgetett. 

Meghallgatom

A Magyar Művészeti Akadémia a magyar filmkultúra 125 évének legfontosabb produkcióit ismertető weboldala után elkészült a filmlexikon könyvváltozata is. A Magyar filmek 1896-2021 című, 770 oldalas kötet a filmeket bemutatásuk időrendjében, a korszak hazai és nemzetközi trendjei, valamint a politikai hatások kontextusában vizsgálja. Rozgonyi Ádám kérdezte Gelencsér Gábor filmtörténészt, a lexikon szerkesztőbizottságának vezetőjét.

Meghallgatom

Kétnyelvű kiadásban jelentette meg Révay Péter nagy országtörténetét a Bölcsészettudományi Kutatóközpont. A 16. és 17. században élő és alkotó tudós koronaőr Magyar Királyság birodalmáról és Szent Koronájáról szóló hét század című munkájának jelentőségéről és előzményeiről Rozgonyi Ádám kérdezte a BTK Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársát, Tóth Gergelyt.

Meghallgatom

Az árnyékos oldalon. Vidéki Magyarország a rövid hatvanas években címmel jelentetett meg könyvet a Nemzeti Emlékezet Bizottságának Hivatala. A kötet az 1962 és 1971 közötti kilenc év ár- és beruházási politika, valamint a társadalombiztosítási szabályzókba beépített diszkriminatív elemek negatív hatásait vizsgálja a magyarországi agrárnépesség életében. Rozgonyi Ádám Horváth Gergely Krisztián történésszel készített interjút a kötetről. 

Meghallgatom

20 éves a Pagony, Magyarország egyik meghatározó gyerekkönyvkiadója. A tulajdonos-főszerkesztő szerint a siker részben annak köszönhető, hogy az elmúlt években és a pandémia alatt is rugalmasan alkalmazkodtak a megváltozott körülményekhez. Kovács Eszter elmondta: a Pagony egyik könyvújdonsága Marék Veronika Kéményseprő Kelemen című első meséje. Rozgonyi Ádám interjúja. 

Meghallgatom

Zala megye szovjetizálása 1945-1950 címmel írt könyvet Káli Csaba történész. A szerző a megszállástól az első tanácsválasztásokig lépésről lépésre mutatja be azt a folyamatot, ahogy egy antidemokratikus rendszer rákényszeríti akaratát az adott közösségre. A Nemzeti Emlékezet Bizottsága és a Bölcsészettudományi Kutatóközpont kiadásában megjelent kötetről Rozgonyi Ádám kérdezte Horváth Gergely Krisztiánt, a vidéktörténeti témacsoport vezetőjét. 

Meghallgatom
×