eur:
400.74
usd:
367.04
bux:
74350.66
2024. október 10. csütörtök Gedeon

Karantén idején magazin

Hallgassa újra az InfoRádió Aréna című műsorának néhány izgalmas, illetve korábban nem visszahallgatható felvételét. A lista rendszeresen frissül.

A koronavírus-járvány miatt ezekben a napokban, hetekben sokan maradnak az otthonukban. Nekik kínálunk most hallgatnivalót. Ebben a válogatásban az InfoRádióban elhangzott izgalmas, érdekes, különleges beszélgetéseket hallgathatják meg ismét: legendás vendégek, fontos kérdések, érdekes válaszok.

Ünnepnapon, 2012. augusztus 20.-án volt vendégünk Jelenits István, Corvin-lánccal kitüntetett, Széchenyi-díjas piarista szerzetes, tanár. Ez a nap az évek, évszázadok során annyi mindennek volt már az ünnepe, hogy szinte természetes a műsorvezető, Hlavay Richárd első kérdése: vajon vendégünk mit ünnepel ezen a napon. És az is szinte természetes, hogy a Tanár úr válasza nem hozott meglepetést.

Meghallgatom

2007 novemberében volt az Aréna című műsor vendége Hankiss Elemér Széchenyi-díjas szociológus. Mivel a műsorvezető Exterde Tibor rögtön az ország állapotáról kérdezi vendégét, érdemes talán elhelyezni az időben az adás időpontját. Tehát: egy évvel korábban ismerte meg az ország az őszödi beszédet és még másfél év volt hátra Gyurcsány Ferenc kormányfő bukásáig.

Meghallgatom

2001-ben, halottak napja előestéjén volt először az InfoRádió Arénájának vendége Polcz Alaine író, pszichológus, a tanatologia, vagyis a halál és a gyász tudományának professzora. Az adást olyan példátlan hallgatói érdeklődés kísérte, hogy a betelefonálók sokasága miatt a műsoridőt – kivételes módon – fél órával meg kellett hosszabbítani. Jó okunk volt tehát arra, hogy a következő három évben is ezt a csodálatos asszonyt hívjuk vendégnek ugyanerre a napra. Többször, fájdalom, ez nem állt módunkban: Polcz Alaine hosszú, súlyos betegség után 2007. szeptember 20-án elhunyt. A következő összeállítás a 4 adás legszebb, legemlékezetesebb perceit idézi fel. A beszélgetőtárs Exterde Tibor.

Meghallgatom

2003 júniusában volt az Aréna című műsor vendége Marton Éva Kossuth-díjas operaénekes, a világ leghíresebb operaházainak ünnepelt szopránja. A művésznő egy évvel korábban vállalta a Miskolci Nemzetközi Operafesztivál művészeti vezetőjének tisztségét, így aztán a műsorvezető, Kálmán Olga az azokban a napokban zajló fesztivált is szóba hozza a beszélgetés során, később azonban Miskolc után Budapestre, majd a nagyvilágba is eljutunk.

Meghallgatom

A 2010-es esztendőt Csányi Vilmos akadémikussal, a kíváló etologussal kezdtük. Nem először és nem utoljára volt Aréna című műsorunk vendége a professzor, ezúttal azonban, választási év lévén, alig esett szó kedves állatai viselkedéséről, annál több az emberek, a társadalom állapotáról. A riporter Hlavay Richard.

Meghallgatom

Igazi színészgyerek volt Komlós Juci: szülei népszerű színészek voltak, testvére és lánya is színész lett, a gyereklánynak egyenes útja volt Rózsahegyi Kálmán színitanodájába, amit 16 évesen, 1935-ben el is végzett. 70 évvel később, 2005-ben a Színház és Filmművészeti Egyetem - munkássága elismeréseként - felmentette az órák látogatásának kötelezettsége alól és kiállította számára a színészdiplomát. A szakma legnagyobb elismerését azonban már három évvel korábban megkapta: 2002-ben a Nemzet Színésze lett. Néhány nappal ezután beszélgetett Aréna című műsorban Mong Attilával.

Meghallgatom

Roska Tamás villamosmérnök, informatikus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. A Gábor Dénes-díj, a Szent-Györgyi Albert-díj és a Széchenyi-díj után, 2002-ben megkapja a legnagyobb magyar, nem állami kitüntetést, a Bólyai-díjat is. Ebből az alkalomból tette tiszteletét az Aréna című műsorban és beszélgetett Ignáth Márkkal.

Meghallgatom

Van Esterházy Péternek egy írása arról a rémületről, hogy könyvtárában nem találja a Bab Bercit, az ő saját Bab Bercijét. Nem tudható, hogy mai, számítógépes, okostelefonos, közösségi hálós világunkban hány gyereknek mond valamit Bab Berci és társai, Berzsián és Dideki, Mikkamakka és persze Dömdödöm neve, az viszont bizonyos, hogy mai felnőttek generációi nőttek fel azokon a meséken, amelyeknek említettek voltak a szereplői, írója pedig Lázár Ervin Kossuth-díjas meseíró, aki 2001 karácsonya előtt beszélgetett Aréna című műsorunkban Szűcs Péterrel. És egy megnyugtató információ a felkonferálás végén: Esterházy Péter ugyan napokkal később, de megtalálta a Bab Bercit.

Meghallgatom

Gyurkovics Tibor Kossuth-díjas költő, író, pszichológus egyike a magyar irodalom legtermékenyebb alkotóinak: jobb lexikonok könyvei sorolásakor ötvennél is több címet említenek, színházi bemutatóinak száma a harmincat fölözi. És ha ehhez még hozzávesszük, hogy volt a Pest Megyei Bíróság igazságügyi szakértője, nyolc évig az Országos Ideg- és Elmegyógyintézet pszichológusa, később egy évig ezt a pozíciót a magyar labdarugó-válogatott mellett is betöltötte, működött a Magyar Művészeti Akadémia alelnökeként, majd a Magyar Írók Egyesülete elnökeként, beláthatjuk: igazán tartalmas, színes életet élt a neki adatott 76 év alatt. Gyurkovics Tibor 2003 húsvétján Szűcs Péterrel az ünnepről, az ünnepekről beszélgetett és arról, hogy mi magyarok tudunk-e még ünnepelni. És közben még egy szavalattal is elbűvölte a hallgatóságot.

Meghallgatom

Születésnapján volt vendégünk 2008-ban Sebestyén Márta népdalénekes. Sok mindenről esett szó a műsorban, a gyermekkorról, a családról, a zeneoktatás helyzetéről, a Zeneakadémiáról, persze a karrierről is, az akkor 35 éves pályafutásról, még a furcsán érkezett világhírről is – ám ez a sok minden végülis egyetlen örök szerelemről, a népzenéről, a népdalokról szólt. A riporter Kocsonya Zoltán.

Meghallgatom

Esterházy Péter bárhol és bármikor és bármiről beszélt, azt hallgatni jó időtöltés volt, azzal a kis szomorúsággal együtt, hogy milyen gyorsan eltelt a vele töltött idő. Többször volt Aréna című műsorunk vendége, így például 2006 júniusában, amikor élete és művészete egyik meghatározó élményéről, a fociról beszélgetett vele – az éppen elkezdődött labdarugó világbajnokság kapcsán – Exterde Tibor.

Meghallgatom

A Nemzet Színésze, megszámlálhatatlan színpadi, filmes és tévés szerep alakítója, a Kossuth-díjas Bodrogi Gyula 1982-ben a korábbiaktól némileg eltérő szerepet vállalt: a Vidám Színpad igazgatója lett és ezt a szerepet 20 évig alakította. 2002. január 4-én, négy nappal azután, hogy megvált ettől a szereptől és ugyanekkor a színház első örökös tagjává választották, Bodrogi Gyula az Aréna című műsorban beszélgetett Kocsonya Zoltánnal.

Meghallgatom

Grosics Gyula, a Nemzet Sportolója, a legendás Aranycsapat kapusa, 66-szoros válogatott labdarúgó. Ő volt az első kapus, aki egyszerű fekete mezben lépett pályára, ezután a hazai és világsajtó csak Fekete Párducként emlegette. 75. születésnapja után volt Aréna című műsorunk vendége, hogy Ignáth Márkkal élete fényes és keserű pillanatairól beszélgessen.

Meghallgatom

2008 augusztusában, Szent István ünnepének estéjén volt az Aréna című műsor vendége a világhírű operaénekes, Rost Andrea. Technikai lehetőségeink híján sajnos a művésznő énekhangját nem élvezhettük a programban, de sok mindent megtudtunk pályakezdéséről, fényes karrierjéről, terveiről – és némiképp váratlanul sok mindent megtudtunk beszélgető partneréről, Exterde Tiborról is.

Meghallgatom

Szepsy István tokaj-hegyaljai borász 2001-ben volt először az év bortermelője. Lehet mondani, amit ő nem tud, nemcsak a borról, hanem a szőlőről, a tokaji dűlőkről, a cukor és a savak kémiájáról, az időről és az időjárásról, vagy akár az üzletről, azt nem is érdemes tudni. 2005 májusában, az után, hogy a tavaszi viharok, a hatalmas felhőszakadások különösen gorombán bántak a tokaji borvidékkel, tisztelte meg az infoRádió Aréna című műsorát. A riporter Szűcs Péter.

Meghallgatom

2002 vége felé úgy alakult az Aréna című műsor programja, hogy két héten belül kétszer is vendégül láthattuk Bibó Istvánt, a Sylvester János protestáns gimnázium igazgatóját, az 56-os Nagy Imre-kormány államminiszterének fiát. Október 23-án természetesen a forradalom győzelméről, édesapja kormányba kerüléséről esett több szó, november 4-én meg inkább a bukásról, a megtorlásról és a börtönévekről, az amnesztiával jött, erősen korlátozott szabadságról és persze, ha szabad így mondani: Bibó István halála utáni új életéről. A riporter Mong Attila.

Meghallgatom

Visszatekintve a 80-as évek elejére, akár mozgalomnak is tekinthetjük a magyar rockzenében ekkortájt történt átrendeződést, azt, hogy magukat undergroundnak nevező zenekarok alakultak naponta, megszállták a külvárosi művházakat és az egyetemi klubokat és idővel egyre tekintélyesebb rajongótábort gyűjtöttek maguk köré. Egy huszonéves fiatalember, bizonyos Menyhárt Jenő, gitáros, énekes, zeneszerző és szövegíró két meghatározó zenekar, az URH és az Európa Kiadó alapításában is részt vett, utóbbinak a frontembere lett, de megfordult a Trabant és a Balaton zenekarokban is. A 90-es években, már egy másik világban, New Yorkba költözött, ám rendszeresen hazajárt, régi magyar és új amerikai zenekarával is fellépett itthon. 2004 májusában éppenséggel egy Európa Kiadó-turné végén volt az Aréna című műsor vendége. A riporter Exterde Tibor.

Meghallgatom

A beszélgetés 2020. február 13-án készült.

Meghallgatom

A beszélgetés 2020. február 14-én készült.

Meghallgatom

A beszélgetés 2019. december 30-án készült.

Meghallgatom
×
×
×