Az „Egy övezet, egy út” kezdeményezés tulajdonképpen egy vízió, amit Kína mintegy tíz évvel ezelőtt tárt a világ elé. Nem valamiféle részletesen kidolgozott mestertervről, inkább egyfajta „látomásról” van szó tehát, ami megteremtené – a jogi, pénzügyi és egyéb infrastruktúrák kialakításával – a gyors átjárhatóságot az emberek, az áruk, a szolgáltatások, illetve a tőke számára Eurázsia, pontosabban Afroeurázsia tekintetében – ismertette Salát Gergely.

Peking mindezt olyan projektek keretében igyekszik elérni, melyek illenek a saját koncepciójába, másrészt a befogadó ország infrastruktúrájához és annak fejlődéséhez is hozzájárulnak.

A projektek jellemzően kínai finanszírozásúak, magyarán hitelt adnak a befejezésükhöz, kifutásuk pedig több évtized is lehet.

Itt azonban nemcsak a villanyvezetékek, erőművek, autópályák és vasútvonalak megépítéséről, hanem a különféle vám- és jogi eljárások egyszerűsítéséről, egységesítéséről is szó van – tette hozzá a Külügyi Intézet vezető kutatója.

Hazánk jelenleg a Budapest–Belgrád vasútvonal felújításával kapcsolódik, hosszú távon viszont a magyar kormány terveiben szerepelnek más, kínaiak által finanszírozott projektek is.

Az „Egy övezet, egy út” kezdeményezés legnagyobb ellenzője az Egyesült Államok,

miután Kína növekvő gazdaságával és nemzetközi térnyerésével kikezdte a kilencvenes évek óta fennálló hegemóniáját.

Salát Gergely megfogalmazása alapján a leghatékonyabb amerikai „ellenlépés” az lenne, ha valami hasonlót hirdetnének meg, csak nyilván amerikai finanszírozással. Ez valójában meg is történt, viszont pénzt nem rendeltek hozzá, így sokan – elsősorban a fejlődő és feltörekvő, harmadik világbeli országok – Kínában látják az előrelépés lehetőségét.

A sinológus hozzátette: a világon már 151 ország írt alá olyan dokumentumot, amely azt jelzi, hogy az adott állam csatlakozott ehhez a kezdeményezéshez, azonban ezek a szerződések nem tartalmaznak konkrét kötelezettségeket, inkább szándéknyilatkozatoknak tekinthetők. Ilyen megállapodást írt alá Magyarország is.

„A világ országainak háromnegyede szeretne részesülni ebből a kínai kezdeményezésből”

– fogalmazott.

Adósságcsapda és kínai katonai ellenőrzés?

Az már más kérdés, hogy sok más beruházáshoz hasonlóan ezekben a kínai kezdeményezésű projektekben is adódnak különböző problémák. A legfőbb kritikusok szerint adósságcsapda az egész program, ugyanis a fejlődő országok olyan kínai hiteleket kapnának, amelyeket nem tudnak majd később visszafizetni, ezért Kína az érintett országokban ráteszi a kezét a kritikus infrastruktúrára. Az ellenzők úgy látják, bizonyos partnereknél adott esetben akár annyira eldurvulhat a helyzet a jövőben, hogy csak a kínai haderő bevetésével lehet majd fenntartani a közrendet, a közbiztonságot annak érdekében, hogy az adott projekt megvalósulhasson.

Salát Gergely ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott:

az adósságcsapda-diplomácia „egy amerikai propagandaszlogen”,

amit még a Trump-kormányzat idején talált ki egy amerikai politikus, nem sokkal később pedig egyes nemzetközi médiahálózatok is átvették ezt az információtálalási formát.

A szakértő azt megerősítette, hogy felmerültek azért gondok a kínai projektekkel. „Vannak olyan országok, amelyeknek a vezetése nem elég éretten és átgondoltan megy bele egy-egy üzletbe ahhoz, hogy megfelelő feltételekkel vagy olyan projektekre vegyen fel hitelt, melyek aztán meg is térülnek. Ezek az országok ugyanúgy bajba fognak kerülni, mint annak idején Görögország. Igaz, utóbbit nem a kínaiak hitelezték eredetileg, hanem a német és egyéb más nyugati bankok, mégis csődbe került” – fejtegette.

A kutató elmondta: ilyen jellegű problémák – sokkal kisebb mértékben – a kínai hitelezéssel, a kínai projektekkel is előfordulnak. Rendszerszintű gondokról azonban nem lehet beszélni, csak néhány olyan eset ismert, amikor valóban kritikus infrastruktúra került hosszú távú bérleti szerződéssel a kínaiak működtetése alá,

annak azonban „semmiféle nyoma nincsen, hogy ezeket katonai célokra használnák”.

Salát Gergely végül kifejtette: ezeket a gazdasági, kereskedelmi folyamatokat nem úgy kell elképzelni, hogy a kínaiak például vesznek valahol egy kikötőt és akkor ott kiköthetnek a kínai hadihajók vagy partra szállhatnak a kínai katonák, hanem az a kikötő bármilyen tulajdonban is van, továbbra is az adott ország törvényei szerint fog működni. Ez bármilyen más infrastruktúra esetében is így van. „Bármit építenek a kínaiak, attól az még közjogilag az adott országhoz fog tartozni. Nem csinálhatnak azt a kínaiak, amit csak akarnak” – zárta gondolatait a sinológus.