Infostart.hu
eur:
363.03
usd:
314.79
bux:
150358.7
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly
Close up of industrial bricklayer installing bricks on construction site
Nyitókép: Bogdanhoda/Getty Images

Januárban jöhet az újabb feketeleves az építőanyagok terén

Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke szerint októberre csökkent ugyan egyes építőanyagok ára, januártól ismét drágulás várható.

Októberre 10-15 százalékkal csökkent egyes építőanyagok ára – nyilatkozott a novekedes.hu-nak Gyutai Csaba, az építésgazdasági intézkedések összehangolásáért felelős kormánybiztos. Ezzel az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke is egyetért. Megkeresésünkre Koji László elmondta: azoknál a kritikus termékeknél – a fa, az acélvas, a réz és alumínium alapú termékeknél –, ahol a legmagasabb volt a drágulás, valóban 15-20 százalékos ár-visszarendeződés tapasztalható.

Az ÉVOSZ elnöke eszerint ugyanakkor a járvány előtti szinthez képest még mindig nagyon magasak az árak.

A szakember az InfoRádióban hozzátette: bár a kormány júliusban több intézkedést is hozott az építőanyag-drágulás megállítása érdekében, például kiviteli korlátozást és extraprofitadót vezetett be, az árak nem emiatt mérséklődtek. Magyarázata szerint ez elsősorban a világkereskedelmi folyamatokkal van összhangban, míg a kormány intézkedései ahhoz voltak elegendők, hogy ne alakuljon ki áruhiány.

Koji László nem számít további áresésre, sőt, szerinte az energiaigényes építőanyagoknak, például a cementnek, a kőzetgyapotnak, az égetett cserépnek, téglának és burkolóanyagoknak ismét emelkedni fog az ára, miután

az építőanyag-gyártó cégek egy ponton túl nem tudják más költségeik csökkentésével kompenzálni az energiaárak emelkedését,

és valószínűleg át fogják hárítani.

Gyutai Csaba kormánybiztos is úgy fogalmazott: a korábbi szintre várhatóan nem térnek vissza az árak, az alakulásukra a világpiaci folyamatok, a nyersanyag- és energiaárak növekedése is döntő hatást gyakorol majd. Megjegyezte azt is: az építőanyag-hiány megszűnt ugyan, de a szektor 40 százalékos külföldi behozatalra szorul, így támogatni kell a hazai építőanyag-gyártók fejlesztéseit. Erre a következő két évben 12-12 milliárdot biztosítana a kormány, és előkészítés alatt van a Magyar Fejlesztési Bank segítségével egy 200 milliárd forint összértékű támogatási csomag is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Megkezdődött a dunai fenékküszöb emelése – Kormányszóvivői tájékoztató
percről percre

Megkezdődött a dunai fenékküszöb emelése – Kormányszóvivői tájékoztató

A Paksi Atomerőmű vízállás miatt kialakult nehéz helyzete kezelését tartja fókuszban a kormány, ennek megfelelően a Duna partján fekvő város témájában tartja heti tájékoztató sajtótájékoztatóját a hétközi kormányülést követően a kabinet. Tartson velünk percről percre!
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
Már több mint 50 százalékos pluszban a Rába!

Már több mint 50 százalékos pluszban a Rába!

Tegnap erős napot zártak a tőzsdék Amerikában, miután a legfrisebb fogyasztói árindex adatok közlése után a befektetők egyre agresszívabban kezdi kiárazni a szeptemberi kamatemelés esélyét. Ezt követően Ázsiában ma reggel többnyire pozitív hangulatban zajlott a kereskedés, Európában pedig emelkedést láthatunk.  A magyar tőzsdén a vezető papírok kisebb elmozdulások vannak, a Rába részvényei viszont már több mint 50 százalékos pluszban vannak, miután az osztrák versenyhatóság is jóváhagyta a CSG részesedésszerzését a Rábát közvetetten birtokló társaságban, valamint a Hirtenberger Defence Systemsben.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×