Infostart.hu
eur:
363.51
usd:
323.44
bux:
144900.44
2026. október 16. péntek Gál
Utasok érkeznek az 1-es terminálra, amikor az Országgyűlés sport- és turizmus bizottságának kihelyezett ülését a Ferihegy 1-es terminálon tartották, ahol a Budapest Airport vezérigazgatójának beszámolója után a bizottság tagjai megtekintették a 2-es terminál két szárnyát összekötő, március 27-én átadásra kerülő SkyCourt (Égi Udvar) csarnokot.
Nyitókép: MTI Fotó: Földi Imre

Búcsút inthetünk a fapados bádogterminálnak Ferihegyen

Elkészült a „móló” első üteme, amely a diszkont-légitársaságok utasait szolgálja ki.

Hamarosan átadják a forgalomnak az új épületszárny első ütemét, amit a Budapest Airport a diszkont-légitársaságok utasainak kiszolgálására építtetett a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren – értesült a Magyar Nemzet építőipari forrásokból, amely hírt a reptér-üzemeltető nem kívánt kommentálni.

Az egyszintes létesítmény a korábban tervezett Ferihegy 2C termniál helyén épül, amelyben ülőhelyek, fűtés-hűtés, mosdók és élelmiszer-vásárlási lehetőség várja majd az utasokat. Információk szerint a „móló” néven emlegetett létesítmény megépítését három ütemre bontották, és most az első átadására kerülhet sor. A második ütemben elkészült részt az év közepén, a harmadikban megépítettet 2020 végén nyitják majd meg.

A kormány tavaly július végén jelentette be, hogy a reptérkezelő átépíti a diszkontjáratok be- és kiszállítására szolgáló bádogépületeket és a hozzájuk tartozó sétálós folyosórendszert. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter egy korábbi Kormányinfón azt mondta, hogy 2020. január 1-jével rendeleti úton tiltják be a bádogterminál használatát, ha nem lesz változás.

A napilap megjegyzi azt is, hogy az egyszerűsített beszállítókapuk használatát korábban nemcsak a kormány, de maguk a diszkont-légitársaságok is nehezményezték. A Wizz Air vezetője azt mondta, hogy a bádogterminál használata csak a reptér-üzemeltető üzleti érdekeit szolgálta.

Címlapról ajánljuk
Az EU-csúcs árnyékában – Nem elég, hogy lassú az EU gépezete, most van „mindenhol” választás is

Az EU-csúcs árnyékában – Nem elég, hogy lassú az EU gépezete, most van „mindenhol” választás is

Uniós versenyképesség, energiapiaci helyzet, migráció és költségvetés az aktuális témák a kétnapos uniós csúcson Brüsszelben. Az első napon már túl vagyunk, mi várható a folytatásban? Ezt kérdezte az InfoRádió Gálik Zoltántól, a Corvinus Egyetem docensétől.

Totyik Tamás: jelezném, azért nem teljes körűen adták vissza a pedagógusok sztrájkjogát

Jogsértően korlátozta a pedagógusok sztrájkjogát a magyar állam – állapította meg az Emberi Jogok Európai Bírósága. A Pedagógusok Szakszervezete a munkabeszüntetés feltételeinek újraszabályozását várja az ítélet nyomán. Totyik Tamás elnök szerint a sztrájk idején biztosítandó szolgáltatásokról a munkáltatóknak és az érdekképviseleteknek kellene megállapodniuk.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Kiderült, honnan jött a parancs, hogy szúrjanak ki Kijevvel, mérgesedik az amerikai-ukrán viszony - Pénteki híreink az orosz-ukrán háborúról

Kiderült, honnan jött a parancs, hogy szúrjanak ki Kijevvel, mérgesedik az amerikai-ukrán viszony - Pénteki híreink az orosz-ukrán háborúról

A Reuters hírügynökség amerikai és nyugati forrásokból úgy értesült, hogy a Fehér Házból érkezett az utasítás az Ukrajna által harctéri kommunikációra és drónműveletekre használt SpaceX Starshield műholdas rendszer korlátozására. A Newsmaxnak adott tegnapi interjújában Donald Trump amerikai elnök bírálta Volodimir Zelenszkijt, mondván, az ukrán elnök "nem olyan fickó, akivel [az Egyesült Államoknak] jó együttműködnie". Trump szerint Zelenszkij ugyan azt mondja, hogy le akarja zárni a háborút, ez nem igaz. "Nem vagyok Zelenszkij nagy rajongója" - tette hozzá. Vlagyimir Putyin orosz elnök tegnap kijelentette, hogy Oroszország válaszolni fog az energetikai infrastruktúráját ért ukrán támadásokra, és nem hagyja azokat megtorlás nélkül. "Nem kellett volna belekezdeni. Mielőtt megtették volna ezt a lépést, alaposan át kellett volna gondolniuk a következményeket" - vélekedett Putyin. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×