Infostart.hu
eur:
365.44
usd:
314.47
bux:
149434.45
2026. szeptember 10. csütörtök Hunor, Nikolett
A világ legnagyobb utasszállító gépe, egy Airbus A380 Budapesten. Az első alkalommal Magyarországra látogató repülőgépet a német Lufthansa hozta a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre. Az A380 mintegy két órát tartózkodott Ferihegyen, majd alacsony magasságon végrehajtott egy áthúzást a reptér betonja felett és távozott.
Nyitókép: MTI/Lakatos Péter

Túl a 16 millión a ferihegyi utasforgalom

Átlépte a 16 milliót a ferihegyi repülőtér utasforgalma pénteken - közölte a Budapest Airport (BA).

A magyar főváros légikikötőjének forgalma a tavalyi, szintén rekord 14,9 milliós utasszámot már november végére elérte, a 2019-es bővülés ismét az európai átlag feletti.

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér sikerét a BA Budapest nemzetközi turisztikai vonzerejének, az útvonalhálózat dinamikus bővítésének, valamint az új légitársaságok megjelenésének tulajdonítja.

2019-ben 16 százalékkal bővült az elérhető városok száma, vagyis már közel kétszáz féle útvonal közül választhatnak az utasok. Csak az idén 33 új járat indult el - új városok és a már meglévők felé egyaránt - és már 2020-ra is 16 további járatot jelentettek be a Budapest Airport légitársasági partnerei.

Jelentősen nőtt a hosszú távú járatok száma is, amelyeken 2019-ben mintegy egymillió ülőhelyet lehetett igénybe venni, közvetlen járatokkal érhető már el például Peking, Chicago, Doha, Dubaj, New York, Philadelphia, Sanghaj, Szöul, Toronto. A közeljövőben további kínai desztinációk - Csengtu, Csungking és Sanya - is csatlakoznak az új járatok sorába.

A Budapest Airport 2019-ben jelentős infrastrukturális és technikai fejlesztéseket valósított meg, ezek 2020-ban folytatódnak annak érdekében, hogy az egyre növekvő utasforgalmat a lehető legmagasabb szinten tudja kiszolgálni a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér - írják a közleményben.

Címlapról ajánljuk

Magyar Péter a V4-csúcson Pozsonyban: a V4 újra él, Európának el kell döntenie, hogy csak túlélni akar vagy győzni

A Visegrádi Négyek szövetsége újra él – ez a közös üzenete Robert Fico szlovák, Donald Tusk lengyel, Andrej Babis cseh és Magyar Péter magyar miniszterelnök pozsonyi V4-csúcstalálkozójának, amelyen részt vesz az EU soros elnökségét betöltő Írország kormányfője, Micheál Martin is. Magyar Péter elutasította, hogy Európa ideológiai kérdések megvitatásával töltse az idejét, a gyakorlati megoldások keresésével lehet szerinte profitálni. Amit a V4-ek vállalnak, szerinte keresztül fogják vinni.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×